Diligitur nemo nisi cui fortuna secunda est - Az emberek csak azt szeretik, akinek jól megy a sora - mondta, s ennek az idézetnek ma különösen nagy jelentősége lehet. A római elégiaköltők harmadik nemzedékét képviseli, akiben e műfaj tetőzik.Művészetében tökélyre fejleszti a hangulatfestés eszközeit és részletes, színes jelenetekben festi meg a szerelmi csatározásokat. Fikció, játék, ledérség és epekedés a lírája. Csupa báj, némi hűvösség és elegancia. Ilyen egy igazi udvaronc. Ovidius pályafutását siker övezte, célja nem is volt több mint a szellemes és frivol szórakoztatás, nagy hangsúlyt fektetett költeményei nyelvi játékára. Szerelmi lírájára jellemző, hogy a szerelem nem tragédia és transzcendens élmény többé, hanem a férfi és társasjátéka, izgalmakkal teli vetélkedője. Mindez azonban sértette Augustus császár komor és konzervatív szellemiségét. Ovidius volt az első olyan költő, akinek művészetében megrendült az aranykori irodalom harmóniája. Addig sikeres élete közepén megroppan pályafutása. El kellett szakadnia a magas társaságtól, Róma forgatagától. A Fekete-tenger partján fekvő Tomiban (ma: Constanta) letöltendő száműzetésében hal meg Publius Ovidius Naso. Gazdag édesapja politikai pályára szánta, ezért a legjobb neveltetésben részesült. Őt azonban a költészet érdekelte. A szerelem művészete (Ars amatoria), a Corinnához írt erotikus elégiái, a Szerelmek (Amores), valamint ünnepi naptára (Fasti), az Átváltozások (Metamorphoses) nagy hírnevet szereztek neki. Augustus császár döntése (Kr. u. 8.), melynek értelmében el kellett hagynia Rómát derékba törte pályáját. Nem lehet tudni pontosan, mi volt az uralkodó döntésének az oka. Egyes vélekedések szerint Ovidius verseinek szellemisége összeegyeztethetetlenek voltak a császári fenséggel, mások amellett foglalnak állást, hogy a költő valamilyen végzetes hibát követett el. Feltehetően azt, hogy nyilvános helyen könnyelműen elpletykálta Augustus lányának, a meglehetősen feslett életet élő Júliának, akivel jó kapcsolatot ápolt, egynémely szerelmi kalandozását. ezekről tudott, hiszen Júlia még házasságtörő kalandjainak egy részét is Ovidius házában bonyolította le. Maradt tehát a száműzetés. A barbárok lakta településen való élet valóságos kínszenvedést jelentett Ovidius számára, azonban könyörgését Tiberius császár is figyelmen kívül hagyta. Tomiban keletkeztek az öt könyvből álló Tristia című elégiái, illetve a Levelek Pontusből (Epistulae ex Ponto) című négy könyve. Mindhalálig szenvednie kellett a vidám élet után. A derű és léhaság talán legnagyobb költője a sanyarú alkonyi időben a szomorúság halhatatlan költője lett. Bánatos elégiái alkotják utolsó költői korát. Hiába fellebbezett, az egymást követő császárok nem kegyelmeztek neki. Sorsára is érvényes saját mondása: Ellenállni a megbocsájtásnak: a recept túl későn érkezik a betegség enyhítésére. (Remedia Amoris, 91) NZS