Orvosokat, gyógyszereket Nepálba
2015. ÁPRILIS 26.
2015. ÁPRILIS 26.
Szöveg nagyítása:
Magyarországi szervezetek is segítenének a nepáli földrengés áldozatain, Diószegi Anna Mária, a Sweet Home For Orphanage Foundation nepáli alapítvány főképviselője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában azt mondta: a Magyar Ázsia Társasággal együttműködve próbálnak segítséget eljuttatni a helyszínre. Közölte, nehezen tudott kapcsolatba lépni helyi ismerőseivel, mert a mobilhálózatok is akadoznak. Annyit viszont megtudott, hogy több kórház is romba dőlt, így a sérültek ellátásához nagy szükség lenne orvosokra, gyógyszerekre. Kiemelte azt is, hogy az utórengések veszélye miatt az emberek nem térhetnek vissza házukba, de a hegyvidékes területen nem is nagyon tudnak hová menekülni, mert a hegyomlástól is félnek. Az alapítvány főképviselője hozzátette: semmi előjele nem volt a földrengésnek. Nepál fejlődő ország, most próbálták helyreállítani az utakat, fejlődésnek indult a gazdaság. A mostani földrengés "teljesen romba döntötte a jövőjüket" - fogalmazott. A 7,9-es erősségű földmozgásnak a vasárnapi legfrissebb összesítések szerint 1910 halálos áldozata van, a legtöbben Nepálban vesztették életüket. Ez volt a legsúlyosabb katasztrófa az országban az utóbbi 81 évben. A földrengés a Katmandu-völgyben rengeteg házat a földdel tett egyenlővé, a Himalájában pedig lavinákat indított el. MTI 2015. április 26., vasárnap
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
PharmaPraxis
2023. december 12-én az Európai Bizottság és a gyógyszerek felügyeletére és engedélyezésére szakosodott szerve, az Európai Gyógyszerügynökség első alkalommal hozta nyilvánosságra a kritikus gyógyszerlistáját. A lista célja, hogy az ellátási láncuk megerősítését célzó uniós szintű intézkedésekkel előnyben részesíti a kritikus gyógyszereket, és minden erőfeszítést megtesznek az ellátás biztosítása és a hatóanyagok hiányának elkerülése érdekében.
Koronavírus: fontosabbnak gondoljuk a védőoltásokat és a gyógyszerinnovációt
Orvostudományi cikk táplálta az opiáttúladagolási járványt Észak-Amerikában
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Orvoslás és társadalom
Országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrés indul a prosztatarák ellen3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás