Professzor úr, kérlek, számolj be röviden a Belklinika történetéről, elért eredményiről. 

A klinika alapítása tulajdonképpen egy véletlennek köszönhető, mert a trianoni békediktátum után a pozsonyi egyetemet át kellett helyezni valahová a megmaradó Magyarország területére. Átmenetileg Budapest adott helyet az intézménynek, de véglegesen Pécsre került. Az első neve Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem volt. Eleinte korábbi iskolákban és közkórházakban helyezték el az orvoskart. Jogi és bölcsészkar is indult. Az orvoskar intézetei között már akkor is a Belklinika volt a legnagyobb. Alapítója és első igazgatója Ángyán János professzor volt. Az első tanévet 1923 őszén nyitották meg. A klinika az akkori kor szellemének megfelelő, modern belgyógyászat volt. Három épülete volt: a belgyógyászati osztályok, a fertőzőépület és egy ambuláns épület. Eredetileg 150, később 172 ágyon működött, amely a 1930-as évek elején átvette az Irgalmasrendi Kórház működtetését is. Így 172 ágyas aktív belgyógyászat és háttérként egy 100 ágyas krónikus belgyógyászat jött létre, ahol 90 százalék fölött volt az ágykihasználtsága. Évi 50 000 betegnapot, ápolási napot teljesített a klinika, ami megfelel a mostani klinikai kapacitásunknak. Érdekes tény, hogy mennyire más volt a személyzeti összetétel. A mostani orvoslétszámhoz képest körülbelül egyharmad orvoslétszámmal dolgozott, a 27 orvos közül összesen 6 kapott fizetést! A többiek díjtalan tanársegédek vagy gyakornokok voltak. Ők általában a klinikán kaptak ellátást, napi háromszori étkezést, és némelyikük szállást is. Tulajdonképpen ennyi volt a „díjazásuk”. Hogy miből éltek, azt nem tudjuk, de feltehetően komoly családi támogatás kellett a fenntartásukhoz. A gyakornokok között vannak olyanok is, akik később akadémikusok lettek, mint például Donhoffer Szilárd. Ez volt tehát a hőskorszak, magas szintű gyógyítással, elsősorban a radiológiai diagnosztika és klinikai kémiai diagnosztika terén. Maga Ángyán professzor a kiváló általános belgyógyász tudása mellett elsőrangú pulmonológus és kardiológus is volt. 36 évig vezette a Belklinikát, az egyetemünkön ezzel biztosan rekorder, de országosan is szinte példátlan, hogy valaki ilyen hosszú ideig igazgasson egy klinikát. Nem volt még 40 éves, amikor rendes, nyilvános egyetemi tanárként a Belklinika élére került, és 73 éves korában vonult nyugdíjba. Őt rövid időre tanítványa, Barta Imre professzor úr követte, aki szintén kiváló általános belgyógyász és hematológus volt. A Klinika ekkor költözött az 1966-ban újonnan átadott 400 ágyas épületbe.  Ez volt az első igazán modern kórházi intézmény. Igazgatását Jávor Tibor professzor pályázta meg, aki 1968-tól 1993-ig vezette az intézményt. Ő teremtette meg a modern belgyógyászati szemlélet alapjait, speciális osztályokat, szakrendeléseket szervezett. Őt Mózsik Gyula professzor úr követte 1993 és 2003 között, aki tovább modernizálta és építette a klinikát. Ebben az időszakban rendkívül sokat erősödött a tudományos tevékenység, számos PhD-disszertáció, habilitáció, sőt MTA doktori disszertáció is született, több egyetemi tanár került kinevezésre. Neki a kötelező korhatár miatt 10 év adatott, 2003-ban én vettem át a klinika igazgatását, tehát immár 20 éve vagyok az igazgatója.

Ez a 20 év azt bizonyítja, hogy Tóth Kálmán-korszakról is beszélhetünk. Hogyan valósul meg a klinika életében és a te személyes karrieredben a gyógyítás, oktatás, kutatás hármas egysége. Tekintve, hogy te a hazai hemoreológia „pápája” vagy.

Nyilvánvaló, hogy amikor az ember ilyen kiváló elődök után átveszi egy ilyen jelentős klinika igazgatását, akkor merész elképzeléseket tűz ki maga elé, hiszen meg kell felelni az elődöknek. Szerettem volna folytatni a klinika modernizálását, de volt egy fontos szempont, a gazdálkodás, gazdaságosság kérdése. Létrehoztam egy gazdasági irodát, ahol kidolgoztuk a klinika működésének alapjait. Egy év alatt másfélszeresére, két év alatt kétszeresére növeltük a teljesítményt és a bevételt. Ebben az időszakban körülbelül 6-700 millió forint pozitívumot termeltünk évente. Adódott egy óriási lehetőség, egy EU pályázat, a TIOP2 nagy projekt, amelyet 10 éven keresztül vittem a legkülönbözőbb beosztásokban. Az 1966-ban felépült és az ezredfordulóra meglehetősen korszerűtlenné vált 400 ágyas klinikát teljes mértékben 15 milliárd forintból felépítettük, illetve újraépítettük. Ez óriási lökést adott az 1. Számú Belgyógyászati Klinika különböző diszciplínáinak is, a nemzetközi kívánalmaknak megfelelő infrastruktúrát hoztunk létre. 2010-ben a megyei kórházat integrálták a Pécsi Tudományegyetembe. Ez szinté nagy előrelépést jelentett, hiszen olyan új diszciplínákkal gazdagodtunk, mint a tüdőgyógyászat, a fertőző osztály, a geriátria és a kardiológiai rehabilitáció. Közel azonos ágyszámnövekedést jelentett, mint amivel itt, a 400 ágyas klinikán dolgoztunk. Ezt az ágyszámot természetesen racionalizálni kellett. Az elmúlt tíz évben körülbelül 300 körülire csökkent, majd a Covid ezt tovább erodálta. Ma 272 ágyunk van. Büszkék vagyunk, rá, hogy több mint 10 éve minden évben megkapjuk a legjobban oktató klinika kitüntető címét, tehát az oktatásra is nagy hangsúlyt fektetünk. Ennek megfelelően az elmúlt 20 évben 70 PhD-disszertáció született. A klinika munkatársai között voltak külső PhD-sek is, 20 habilitáció, közel 20 docensi kinevezés, öt egyetemi tanári kinevezés. Nagy eredménynek tartom, hogy az elmúlt öt évben elindultak az MTA doktori pályázatok és három a sikeres MTA doktori védésünk is volt. 

2022-ben, a vezetésed alatt is megkapta a klinika a „Kiváló klinika” címet. Említettük a hemoreológiát, de te ízig-vérig kardiológus vagy, és 2010-től az MKT főtitkára, majd elnöke is voltál. Mi jellemezte akkor a Magyar Kardiológus Társaságot, mit tartasz a legnagyobb vívmánynak? Úgy emlékszem, akkor alakult ki a stroke kapcsán a Stroke Társasággal nagyon szoros együttműködés, aminek gyönyörű példája a közös Koronária Őrzőtök itt a folyosón. 

Ez így van. 2010–13 között voltam főtitkár. Ugyanebben az időszakban igazgattam a nagy belklinikát, emellett zajlott a TIOP2 nagy projekt. Akkoriban legalább három lovat kellett egyszerre megülnöm. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem jelenlegi rektora volt a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, aki fiatalos lendülettel vágott bele a Társaság megújításába. Örülök, hogy ennek a reformfolyamatnak a részese lehettem. Ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem a sok közül, az a nemzetköziesítés lenne. Az európai kardiológia legnagyobb alakjai, az Európai Kardiológusok Társasága elnökei, főtitkárai, elnökségi tagjai egymásnak adták a kilincset, sokan vettek részt a balatonfüredi konferenciákon, ami szintén nagyot fejlődött ebben az időszakban. A közép-kelet-európai kapcsolatokat sikerült nagymértékben felerősíteni. Ezek elsősorban a volt szovjet tagköztársaságok kardiológiai társaságait jelentik, amelyeknek a tekintélyes része földrajzi elhelyezkedésüket tekintve ázsiai, de mind az Európai Kardiológusok Társaságának részei és tagjai. Eredményes közös rendezvényeink és sok egyéb innovatív törekvésünk volt. Kiváló főtitkárral, kiváló elnökséggel dolgozhattam, sok segítséget kaptam. Ezzel egy időben a Pécsi Tudományegyetem tudományos innovációs rektorhelyettese is voltam. 

Kanyarodjunk vissza Pécsre és a belgyógyász rendezvényre. Álnaiv a kérdés, de van létjogosultsága 2023-ban a belgyógyász diszciplínának, amikor azt látjuk, hogy sorra fragmentálódnak a belgyógyászat alapágából kifejlődő szubspecialitások. Mi erről a véleményed?

A belgyógyászat egy integratív, komprehenzív szakterülete a medicinának. Valóban már a nyolcvanas évektől elindult a specializáció, ami bizonyos területeken nem is specializációhoz, hanem adott esetben szuperspecializációhoz vezetett. Ennek is abszolút megvan a helye a medicinában, de kellenek az erős közös alapok, közös gyökerek. Ebből a szempontból az amerikai rendszernek vagyok a híve. Amerikában, ha valaki valamilyen belgyógyászati irányú szakterületre kíván specializálódni, nincs más lehetősége, mint először belgyógyászatból kell szakvizsgáznia. Igaz, ez a szakképzés rövidebb, általában 3 éves szakképzést jelent, erre lehet ráépíteni a különböző belgyógyászati típusú szakvizsgákat, kardiológiát, gasztroenterológiát, hematológiát, nefrológiát stb., ahogy régen nálunk is ráépített szakvizsgának hívták. Egy harmadik lépcsőben lehet ezen belül szuperspecialistává válni, tehát például a kardiológián belül szívelégtelenség és szívtranszplantációs szakemberré, vagy intervenciós kardiológus szakemberré, vagy elektrofiziológus szakemberré, tehát ez egy háromlépcsős folyamat. Ez az európai rendszerben sajnos nem így működik, itt primeren képzünk specialistákat, sőt nagy centrumokban nem is primeren specialistákat, hanem mindjárt szuperspecialistákat, hiszen még a kardiológiai diszciplínát sem tanulja meg teljes szélességében, hanem egyből intervenciós kardiológiát, elektrofiziológiát gyakorol. Ez a nagy sietség véleményem szerint nem jó irányba megy, mert ezek a kollégák lehetnek ugyan kiválóan képzettek ezen a szűk szakterületen, de a teljes kardiológiát nem látják át, nem is beszélve a belgyógyászatról. Mint kardiológus azt szoktam kérdezni a medikusoktól, hogy kik okozzák a világon a legtöbb gastrointestinalis vérzést. Általában nem tudják. Erre válaszként mondom, hogy mi, kardiológusok. Azzal a töméntelen gyógyszerrel, amit adunk. Nem biztos, hogy mindig átgondoljuk, hogy az adott betegnél milyen beavatkozásokhoz milyen gyógyszereket kötelező adni, és hogy a beteg szervezete mindezt hogyan viseli. Ezért lenne hasznos az integratív belgyógyászat. A klinikánkon részemről nem támogatom ezeket az elsődleges szakvizsgákat. Néhány sporadikus esetben volt példa az elsődleges szakvizsgára, de a kollégáim döntő többsége, több mint 90 százaléka először belgyógyászatból szakvizsgázik, majd erre építi rá a különböző szubspecialitásokat.

Mivel a LAM társfőszerkesztőjeként ülök veled szemben, olvasnak még magyar nyelvű szakirodalmat a fiatal magyar orvosok? Van létjogosultsága a print kiadványoknak, mint amilyen a LAM? 

A LAM egy kiváló folyóirat, hadd dicsérjem. Én magam még sok print alapú folyóiratot olvasok, jobban szeretem, mint mindezt monitoron olvasni. Így is túl sok időt tölt el az ember a monitor előtt a legkülönbözőbb tevékenységekkel. Tehát a szakirodalmat szívesebben olvasom nyomtatott formában. Kétségtelen, hogy ez most már kicsit ódivatúnak tűnik, hiszen napjainkban egyre inkább az online elérhetőség válik korszerűvé. Hogy mennyit olvasnak? Biztos nem annyit, mint amennyit ilyen idős koromban én, illetve az én generációm olvasott. A mai generáció inkább készen kapja az információkat. Gondoljunk csak a kettőnk szűkebb szakterületére, a kardiológiára, hogy az Európai Kardiológusok Társasága x évente újítja meg minden szakterületen a guideline-jait, és amelyeknek kiadja a rövidített változatát, az úgynevezett pocket guideline-okat, és ha valaki egy ilyen pocket guideline-t gyorsan áttekint, ha átnézi a fontosabb táblázatait és ábráit, akkor azzal a területtel nagyjából tisztában lesz. Annak idején ehhez rengeteg irodalmat kellett elolvasnunk, hogy szintetizálni tudjuk, hogy egy betegségcsoport, vagy konkrét betegség gyógyítása milyen irányba halad, hiszen arra volt pró és kontra irodalom is. Manapság ebből születik egy szakértői bizottság által kiadott guideline, amit kötelező alkalmaznunk. Tehát ilyen értelemben egyszerűsödött, és talán kicsit mechanikussá is vált az orvoslás. Amit hiányolok, és próbálok átadni, meglehetősen korlátozott sikerrel, az a betegek holisztikus szemléletű megközelítése. A legmodernebb diagnosztikus technikák és képalkotó laboratóriumi diagnosztikák alkalmazásával a fizikális vizsgálat háttérbe szorul, és kevésbé pontos eredményeket ad, ezt mindenkinek el kell fogadni. De amit hangsúlyozni szoktam: a beteg megtekintése rengeteget hozzáad a diagnózishoz, és az első alapos megtekintés adott esetben rögtön helyes útra tereli ezeket a meglehetősen költséges és bonyolult diagnosztikus modalitásokat. Tehát nem szabad a régi belgyógyászati szemléletet teljesen kiirtanunk a medicinából. Folyamatosan haladni kell a korral, a modern szemléletet, a modern terápiás és diagnosztikus eljárásokat széles körben kell alkalmazni, de nem szabad hagyni, hogy a medicina mechanisztikus folyamattá váljon.

Mivel foglalkozol szabadidődben? Hogyan rekreálod magad, hogyan képviseled az egészséges életmódot mint vezető kardiológus?   

Rengeteget kerékpározom, amint megszabadulok a munkahelyről, és az időjárás engedi, bringára pattanok, még télen is. Bejártam már Magyarország jelentős részét, körbekerültem az összes elérhető nagyobb tavat. Pécs környékét, Baranyát úgy ismerem, mint a tenyeremet, és ezt mind a kerékpározásnak köszönhetem. Ez tud leginkább kikapcsolni. Nyilvánvaló, hogy ha valaki ennyi mindennel foglalkozik párhuzamosan, akkor délutánra, kora estére rengeteg feszültség halmozódik fel, ilyenkor 5-10 perc tekeréstől oldódik a feszültség, és a kerékpározás közben szép és magvas gondolataim születnek. Ezek egy részét a következő napokban-hetekben meg is tudom valósítani. Ez az én titkom, ennyi!

Az interjút készítette:

dr. Benczúr Béla

A teljes interjú elérhető a LAM 6–7. számában.