Nem hízik el az otthon evő gyerek
2012. DECEMBER 02.
2012. DECEMBER 02.
Szöveg nagyítása:
A rendezett körülmények között élő és rendszeresen családi körben étkező 10 év alatti gyerekeknek 50 százalékkal kisebb az esélyük az elhízásra egy magyar részvétellel végzett nemzetközi kutatás közelmúltban összesített eredményei szerint. Molnár Dénes orvosprofesszor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gyermekklinikájának igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: az Európai Közösség által támogatott I Family elnevezésű kutatási program ezen legfontosabb megállapítása 8 európai országban élő 16 ezer, köztük 3600 magyar gyermek vizsgálatán alapul. "Az elhízás összefügg a stresszel. Azon családok tagjai, amelyek közös étkezésekkel, programokkal, beszélgetésekkel több időt töltenek együtt, sokkal jobban kezelik a stresszt, és ez a gyermekek testi, lelki fejlődésére is kedvező hatással van" - jegyezte meg. Molnár Dénes szerint a családi körben nem, vagy csak ritkán étkező gyermekekre jellemző, hogy gyakran esznek gyorséttermekben, sok szénsavas, cukros üdítőt isznak, jelentős időt töltenek tévénézéssel, illetve video- és számítógépes játékokkal. "Ma az óvodáskorúak 10, a kisiskolások 20 százaléka tekinthető túlsúlyosnak. Az elhízáshoz vezető problémák köre rendkívül széles, az egész társadalmi életünket átszövi. A megelőzés érdekében azonban fontos lenne, hogy a gyerekek rendszeresen fogyasszanak zöldséget, gyümölcsöt, sok vizet igyanak, fizikailag aktívak legyenek, és elegendő időt töltsenek alvással. Utóbbi az óvodásoknál napi 12, a kisiskolásoknál 10 óra" - mutatott rá. Az orvosprofesszor megjegyezte: a témában indult nemzetközi kutatás folytatódik. Egyebek mellett arra is keresik a választ, hogy az elhízás megelőzésében kiskamasz korban is érvényesül-e a családi háttér támogató szerepe, a gyerekeket mennyire befolyásolják kortársaik szokásai, valamint a környezeti tényezők. 2012. december 1., szombat
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Ma van apád, holnaptól megint nincs – Gyógyító érintések egy börtönprogramban
A sokarcú oxitocin: a reprodukciótól a türelemig
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás