Hírvilág

Időarányosan nem változott a hatósági bizonyítványukat kikérő egészségügyi dolgozók száma

2011. AUGUSZTUS 15.


Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal közleménye a sajtóban megjelent 2011. évi egészségügyi migrációra vonatkozó adatokkal kapcsolatban.

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) állítja ki az egészségügyi oklevelek, bizonyítványok külföldi elismertetéséhez és a külföldi regisztráció megszerzéséhez szükséges hatósági bizonyítványokat. A Hivatal internetes honlapján féléves bontásban publikálja a kiadott hatósági bizonyítványokra vonatkozó adatokat.

Fontos kiemelni, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok száma nem mutatja egyértelműen azt, hogy hány egészségügyi dolgozó került ki ténylegesen a magyar ellátórendszerből, s végez külföldön egészségügyi tevékenységet. Nincs arról visszajelzés, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok hány százalékát használták fel ténylegesen. Az uniós kutatások során is ezeket az adatokat kizárólag a migrációs szándék mérésére használják.

Az elmúlt hetekben a sajtóban több alkalommal megjelent, hogy idén jelentősen több orvos kérte ki a fenti hatósági bizonyítványokat és vándorolt külföldre, mint korábban.
A statisztikák alapján 2011. május 25-ig a Hivatal 360 fő orvosnak adott ki hatósági bizonyítványt, 2010. azonos időszakában ez a szám 357 fő volt, tehát látható hogy a tendencia nem változott a tavalyi évhez képest, hanem stabil értéket mutat.

Forrás: Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal


Kapcsolódó anyagok: Még nem kell a vészharangot kongatni – Interjú dr. Fejérdy Pállal




Az egészségügyi dolgozók a lábukkal szavaznak a munkahelyükről!




Egészségügyi szakember-mobilitás és egészségügyi rendszerek - Adatok 17 európai országból




Élet? Pálya? Itthon? - Zűrzavar és káosz




Egészségügyi munkaerő nemzetközi toborzásának kódexe

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma