Hírvilág

Idén már nem kell orvosi igazolás a táborozáshoz

2012. JÚNIUS 06.




Nem volt egyértelmű a szabályozás, ezért a táborozás feltételéül szabott egészségi igazolást az iskola-egészségügyi szolgáltatásnál ingyen, a háziorvosok egy részénél viszont csak pénzért lehetett megkapni. Az ombudsman sajtóhírek alapján vizsgálatot indított, majd az illetékes miniszterhez fordult – és módosították a jogszabályt. Most már nem kell orvosi papír, csak a szülő felelős nyilatkozata.

Szabó Máté ombudsman vizsgálatának idején a hatályos jogszabály szerint táborozáson az a tanuló vehetett részt, aki arra egészségileg alkalmas volt és ezt a tábor kezdetét megelőző 4 napnál nem régebbi orvosi igazolással bizonyította. Ennek érdekében pedig a táborozás megkezdése előtt a résztvevőknek orvosi vizsgálaton kellett megjelenniük, ahol az egészségi állapoton túl - amennyiben azt a tábor jellege indokolta - a vizsgálatot végző orvos igazolta a táborozók fizikai munkára való alkalmasságát is.

Bár hivatalosan az iskola-egészségügynek kellett kiállítania az igazolást, sokan a mégis a könnyebben elérhető háziorvoshoz fordultak a papírért - és a doktorok egy része pénzt kért érte. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár álláspontja szerint az igazolás térítésmentes, míg az igazolást kiállító házi gyermekorvosok és egyesületük véleménye szerint a vizsgálatért térítési díj kérhető, hiszen az számukra nem finanszírozott feladat ellátását jelenti.

Az ombudsmani vizsgálat feltárta, hogy ez a helyzet a nem egyértelmű szabályozásra is visszavezethető volt, hiszen az egészséges állapot táborozáshoz, üdüléshez szükséges igazolását az egészségbiztosítási pénztár csak az iskola-egészségügyi szolgáltatás számára finanszírozta meg. A biztos az akkor még hivatalban volt nemzeti erőforrás miniszter intézkedését kezdeményezte. Felvetette azt is, hogy a probléma megoldása érdekében többféle, alternatív szabályozási koncepció képzelhető el, közöttük az is kérdés, hogy egyáltalán szükséges-e fenntartani az igazolásnak ezt a rendszerét.

A jelentést követően miniszteri rendelet rögzítette, hogy az idén már elegendő a szülő írásos nyilatkozata. Az új szabályok értelmében a gyermek törvényes képviselője a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy a táborozásban részt vevő gyermek egészségi állapota megfelelő.

A nyilatkozat tartalmazza a gyermek személyes adatait, és azt, hogy a gyermeken nem észlelhető láz, torokfájás, hányás, hasmenés, bőrkiütés, sárgaság, egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyedés, váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás, illetve a gyermek tetű- és rühmentes. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt - a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt - a táborozás szervezője adja át, és azokat a tábor szervezőjéhez kell visszajuttatni. A nyilatkozatot a táborozás ideje alatt a tábor helyszínén kell tartani.

Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.