Egy légtérben nem jó dolgozni
2013. MÁJUS 28.
2013. MÁJUS 28.
Szöveg nagyítása:
Az egylégterű, nagy alapterületű irodák dolgozói gyakrabban betegek, kevésbé boldogok és hatékonyak, mint a kisebb helyiségekre tagoltakban munkálkodók - olvasható a Work, Enviroment and Health (Munka, környezet és egészség) című skandináv folyóiratban megjelent tanulmányban. A felmérések szerint az egy légtérben dolgozók 62 százalékkal több napig vannak betegszabadságon, aminek oka a tanulmány szerzői szerint a kórokozók szabadabb terjedése. A The Daily Mail című brit lap ugyanakkor megjegyzi, hogy más szakértők szerint inkább a fokozottabb feszültséggel magyarázható a gyakoribb betegeskedés. Az egy légtérben dolgozók jobban zavarják egymást, mint a kisebb helyiségekre tagolt irodák munkásai, márpedig a stressz gyengíti az immunrendszert. Egy amerikai tanulmány szerint az egylégterű iroda további hátránya, hogy dolgozói kevésbé produktívak, gyengébb a motiváltságuk, kevésbé elégedettek munkájukkal, hiányzik nekik a "magánterület", avagy saját "kuckó". Egy hongkongi tanulmány ugyancsak alátámasztja az előbbiek állításait. Készítői 260 irodai dolgozót kérdeztek meg arról, hogy a közös légtérben mi zavarja leginkább munkájukat. A zaj került az első helyre: a munkatársak beszéde, telefonjaik csörgése, gépeik hangjai. MTI 2013. május 28., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú Dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
Hálózati inverz fertőzési modellek a járványterjedés vizsgálatában
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás