Az egészségügynek a folyamatos alkalmazkodás állapotában kell lennie, mert van egy öröklött és az elmúlt húsz év alatt kellően meg nem változtatott, torz szerkezetű, súlyos egyenlőtlenségekkel terhelt szolgáltató rendszerünk, másrészt pedig újabb és újabb kihívások állnak az egészségügy előtt - hangsúlyozta Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke az elitmednek adott interjújában. Az egészségügyről folytatott vitákról szólva a szakpolitikus kifejtette, hogy szerinte ezekben gyakran a fontos, igen súlyos kérdések fel sem vetődnek.

- Az egészségügyről folytatott vitákban mindig leragadunk a finanszírozás, a kapacitásváltozások témakörénél, és azok a kihívások, amelyek az egészségügy előtt állnak szinte szóba sem jönnek, amelyekre nem tudom, hogy jól tudunk-e reagálni. Gondoljunk például a klímaváltozásra, azt látjuk, hogy egy tartós hőhullám hogyan növeli meg az idős, magatehetetlen betegek ápolása iránti szükségletet otthon és intézményekben. Vagy ilyen kihívást jelent az új fertőző betegségek ellátása. De a társadalom elöregedése, az időskorúak ápolási szükségleteinek növekedése is hasonlóan súlyos kérdés. Sokszor az az érzésem, hogy a magyar egészségügy képzési rendszerében sem kapnak ezek megfelelő súlyt és szerepet. Vagy a határon túli betegjogok érvényesítése is kihívás az egészségpolitika számára. A mai uniós elvekben az rögzült, hogy az egészségügy szervezése és finanszírozása az nemzeti hatáskör, de hát tudjuk jól, hogy ez nem így van, az emberek utaznak, igényük van arra, hogy más országokban kapjanak ellátást. De hasonlóan fontos kérdés, hogy képesek vagyunk-e egy közös európai gyógyszerpolitikát kialakítani.

Kökény Mihály szerint a vitákban elhangzó álláspontok gyakran tévútra vezetnek és elfedik a valóságos problémákat.

Nagyon sokszor leragadunk például annál - ami pártprogramokban is hellyel-közzel visszaköszön -, hogy azért kell ilyen sok kórházi ágy, mert rossz a magyar lakosság egészségi állapota. Ez nem így van. Attól, hogy több kórházi ágyat tartunk fenn senki nem lesz egészségesebb. Ezért nem kell sok kórházi ágyat fenntartani, és főleg úgy, hogy nem megfelelő céllal hasznosítjuk ezeket a fekvőbetegellátó kapacitásokat.Ha társadalom egészségi állapotának javulásáért tenni akarunk, akkor például - különböző érdekekre hivatkozva - nem „maszatoljuk el” a dohányzás korlátozását az éttermekben, egy olyan országban, ahol az elkerülhető halálozások nagy része az a dohányzással függ össze, egy kisvárosnyi embert veszítünk el bizonyítottan a dohányzással összefüggésbe hozható megbetegedések miatt.Vagy … ha egy politikus jól hangzó kampányfogásként ki meri jelenteni, hogy talán mégis meg lehet engedni az otthoni pálinkafőzést, akkor azt hiszem a legelső dolog mégiscsak az, hogy lássuk már tisztán, az egészség nem az egészségügyben keletkezik és nem is ott vész el. A helyes egészségpolitika összkormányzati felelősségként gondolkodik az egészség javításának esélyeiről, és nincs olyan ágazat, amelynél ne jelentkeznének ilyen feladatok.

Az egészségügy időszerű feladatairól szólva mindenekelőtt hangsúlyozta

Azt gondolom, hogy az borzasztóan téves gondolkodás, hogy kormányváltáskor az új miniszter kijelenti, hogy „na most akkor elkezdjük az egészségügy átalakítását, vagy most megmentjük az egészségügyet” stb.. A magyar egészségügyben az elmúlt húsz évben vagy az elmúlt nyolc évben nagyon sok minden történt. Persze, ha egy kormány cselekszik - ahogy a baloldali vezetésű kormány sok mindent tett -, akkor természetesen hibázik is. Így a ciklusváltás közelében összességében azonban azt gondolom, hogy a legdöntőbb és a legfontosabb annak a felismerése, hogy az egészségügynek a folyamatos alkalmazkodás állapotában kell lennie.

Olyat nem nagyon tanácsolnék senkinek sem, hogy egy hónap alatt gyors intézkedéseket hozunk, mert nem lehet állandóan kapkodni… Csak azért, mert most a rezidensek morgolódnak, nem kellene hatályon kívül helyezni a rezidensképzés új rendszerére vonatkozó, igen hosszú előkészítő munkával megalkotott rendeletet. Ezzel a rendelettel egyébként 6-8 hónappal ezelőtt mindenki egyetértett - még maguk a rezidensek is. Biztos, hogy kell finomhangolás, de én nem gondolom, hogy az olcsó népszerűség kedvéért, akkor most rögtön változtatni kellene. Én ezt én hibának tartom, mert nem lehet újrakezdeni mindig mindent. Az MSZP szakpolitikusa szerint a legfontosabb stratégiai feladatok:

A népegészségügyi helyzet javítása. Legyen végre a politika számára világos, hogy az egészség összkormányzati felelősség, az egészség jelenjen meg minden közpolitikában. Ezt alapvető paradigmaváltásnak gondolom. Ha a szemléletváltoztatáson túl ehhez tudunk intézkedéseket, forrásokat rendelni, akkor egészen biztos, hogy az életesélyeink javulni fognak. Szerintem ez igazi nagy kihívása az egészségpolitika számára.

A népegészségügyi helyzet javítása mellett, ezzel majdnem egyenrangúan fontos politikai feladat - amit sokszor elmondtam az elmúlt ciklusban, utoljára a nemzeti csúcson -, hogy itt az idő, hogy az egészségpolitika nagy stratégiai kérdéseiben a mértékadó szakmai és politikai erők megegyezzenek. Nem minden részkérdésben, de a nagy, fontos kérdésekben, hogy milyen irányokat próbálunk követni, milyen stratégiát akarunk követni a prevenció, állami felelősség, humán erőforrás stb. területein. Ha van politikai szándék - és nem az a kérdés, hogy ki kit és hogyan próbál legyőzni -, azt gondolom, hogy az MSZP akármilyen pozícióban erre az egyezségre hajlandó, mint ahogy az elmúlt nyolc évben folyamatosan próbáltunk kétharmados többséget igénylő és más ügyekben is javaslatokhoz támogatást szerezni. Nem rajtunk múlott, hogy ez nem sikerült.

Újra kell gondolni az állam és az önkormányzatok felelősségi viszonyait az intézmények működtetésében, a tulajdonosi felelősség kérdésében - ez is stratégiai kérdés, ami a szintén a politikai erők egyetértését igényli. Jelenleg egy területi kórházat egy város önkormányzata kell hogy fenntartson - nyilván sokszor meghaladja az erejét, ez nem jó. A fenntartói felelősséget egy területi kórház esetében egy önkormányzati társulásra, kistérségre kellene bízni, ennek a problémának a megoldása az önkormányzati reformtól is függ.

Újra kell gondolnunk azt is, hogyan tudjuk a megfelelő irányba terelni az öngondoskodást. Ma száz egészségügyre fordított forintból 29-30-at az állampolgár fizet ki - zsebből! Az a baj, hogy az egészség célú előtakarékosság kultúrája nem terjedt el. Részben a változó ösztönzés, részben a hagyományok miatt, mert mindenki azt gondolja, hogy ha valami bajom van, akkor majd elintézem magamnak kapcsolatokkal, pénzzel… Pedig az önkéntes egészségpénztári rendszereknek, a kiegészítő biztosításoknak pont az volna a célja, hogy adott esetben egy szükséges hozzájárulás ne jelentsen senki számára elviselhetetlen terhet. Ezt én mindenképpen fontosnak tartom.

Szintén kiemelendő feladat a humán erőforrás helyzetének javítása, ami nem csak azt jelenti, hogy milyen ütemű bérfelzárkóztatásra van szükség. Az ütemezett javaslatunk szerint öt év alatt a nemzetgazdasági átlag másfélszereséig jussunk el az egészségügyi átlagkeresetekben. Ez azt jelenti, hogy 2015-re - figyelembe véve a nemzetgazdasági átlag várható növekedését - 360-400 ezer forint közötti átlagkeresetet jelenteni az egészségügyben, a mai 175 ezer forintos átlaggal szemben. A béremelésnek nem a közalkalmazotti rendszer szerint, hanem sokkal differenciáltabb módon, teljesítményarányosnak kell lennie. A számítások szerint ez az ütemezett béremelés egészségbiztosítás kasszájában évi 60-70 milliárd forintot jelentene, ami elviselhető mértéket képvisel.
A mértékadó szakmai és politikai erők konszenzusáról szólva Kökény Mihály elmondta:

Ha a nagy, stratégiai kérdésekben nem tudunk megegyezni, az nagyon-nagyon nem lenne jó. A tapasztalatok azt mutatják, hogy főleg a prevenció és a népegészségügy kérdéseiben sikerült eddig inkább szót érteni.

Ha a konszenzus kérdése szóba jön, akkor mindig felvetődik a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal kérdése is. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen horderejű megállapodás létrejöttének megvannak az intézményi keretei, és a legszerencsésebb, ha ezeknek valamilyen okos kombinációját kialakítva e keretek között történne meg a mértékadó szakmai és politikai erők megállapodása. Nyilván a politikai terep a Parlament Egészségügyi Bizottsága lehet - ha erre kap felkérést - együttműködve az egészségügyi törtvényben nevesített Nemzeti Egészségügyi Tanáccsal, amelyben nagyon jól reprezentált módon az egészségügy szakmai szereplői jelen vannak. Ha van politikai szándék, készség, akkor létrejöhet ilyen megállapodás.

Ma nagyon-nagyon átpolitizált a társadalom, az élet minden területén, ezen belül az egészségügy is. Ebből vissza kell lépni mindenképpen, mert ha nem a parlamentet tekintjük a szakpolitizálás terepének, hanem mindenféle más úton-módon próbáljuk meg ezt kezelni -, az nem lenne szerencsés.

A konszenzusteremtés szempontjából nem túl jó előjel, hogy ebben a kampányban minden korábbihoz képest sokkal szerényebb a terepe és lehetősége szakpolitizálásnak. De bízom abban, hogy a választások után mindenkiben az kerekedik felül, hogy a demokratikus intézményrendszer működése és garanciáinak életben tartása nagyon fontos nemzeti érdek. Ha lesz az egészségügyi kérdésekben konszenzust teremtő kezdeményezés - aminek nyilván a legerősebbtől, a kormánypárttól kell kiindulnia -, akkor akármilyen összetételű ellenzék is jön létre, nem szabad az ellenzéknek „nemet” mondania, mert ilyen alapon a nagy stratégiai kérdésekben nem lehet előrejutni.

Forrás: eLitMed.hu - JA