Hírvilág

Dömdödöm

LIPTÁK Judit

2011. AUGUSZTUS 15.

Három éve, 2006. december 22-én halt meg Lázár Ervin. Sokan gyermekkönyv-írónak tartották, hiszen rengeteg mesét írt. Felnőtteknek szánt írásai is sokszor olyanok, mintha gyermekeknek szánta volna őket, és ez nem az olvasó félrevezetése. Ezek az írások a felnőttben még mindig élő gyermeknek szólnak. Annak a gyermeknek, aki még képes őszintén örülni, félni, csodálkozni és szeretni. Aki igazából semmi mást nem akar, csak azt, hogy szeressék.
Ő azon ritka emberek közé tartozott, akik képesek voltak nyíltan vállalni ezt a bennünk élő kisgyermeket, bátran megmutatni a többi elszürkült, unalmas és önző felnőttnek, milyen lehetne, milyen kellene hogy legyen ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát.
Műveiben visszatérő figura a férfi, aki megérti a gyermek világát, képes belehelyezkedni a gondolkodásába, feloldódni a játékban, de jön a nő, aki vonzerejével visszarántja őt a felnőtt létbe, kényszeríti, hogy újra beálljon a taposómalomba.
Ahhoz, hogy megéljünk, mindannyian kénytelenek vagyunk felnőni, unalmas dolgokkal (munka, pénz) foglalkozni. De mindaz, ami igazából élhetővé teszi az életet, visszavezethető a belső gyermekre. Lelkesedés, csodálkozás, az újdonságok befogadása és a mindenre nyitott érdeklődés segít, hogy megküzdjünk a felnőttséggel járó stresszel, felül tudjunk emelkedni a szürke hétköznapokon.
Ez a – talán kevéssé ismert – írása segíthet abban, hogy akkor is újrakezdjük, ha már minden jel szerint semmi értelme.

dr. Lipták Judit


Lázár Ervin: Tűz


– Na végre – mondta a keselyű, és elengedte Prométheusz máját.
A hős felsóhajtott – ez volt évezredek óta az első kín nélküli perce –, megmozgatta elgémberedett tagjait, láncai csörögtek.
– Lejárt a büntetésem? – kérdezte.
A keselyű megrántotta a vállát.
– Ugyan! De minek strapáljam magam? Nincs már tűz a Földön.
A leláncolt férfi haragosan előreugrott, s bár láncai visszarántották, öklét rázva kiáltotta:
– Hazudsz, kutya!
– Nem kutya. Keselyű – mondta egykedvűen a robusztus madár, s szárnyait próbálgatta, működnek-e a több évezredes kényszerszünet után.
Prométheusz haragja nem csillapodott.
– Végezd a kötelességedet! – rivallt a keselyűre. – Tépd a májam!
– Majd megőrültem! – mérgelődött a keselyű. – Nem érted, hogy nincs már tűz a Földön?
– Azt akarod mondani, hogy az istenek elpusztították az utolsó embert is?
– Ördögöt – legyintett a keselyű –, többen vannak, mint valaha is.
Prométheusz megnyugodott.
– Tűz nélkül nincs élet – mondta magabiztosan –, gyerünk, láss munkához!
– Értsd meg, hogy nincs tűz! Az emberek már nem ismerik a tüzet. Nincs szükségük rá.
– Nem igaz – kiáltott a hős –, tűz nélkül nem tudják elkészíteni az ételeket, télen megfagynak, vakon tapogatóznak az éjszakában.
– Lárifári – mondta a keselyű –, főzőlapokon főznek, központi fűtéssel fűtenek, és mesterséges fénnyel világítanak.
– Igen, de mitől kapja melegét a főzőlap, mi táplálja a fűtőtesteket, mi szüli a mesterséges fényt? A tűz!
– Nem a tűz! Az atom, ha annyira tudni akarod. Megnyomnak egy gombot, s máris árad a fény, a meleg. Semmi füst, semmi lángnyelv, semmi faropogás. Sokkal tisztább, veszélytelenebb!
Prométheusz egy ideig komoran hallgatott, aztán felcsillant az arca.
– És a háborúk? Meg a gyújtogatók?
– Sugarakkal háborúznak – mondta a keselyű –, egy szép, láthatatlan sugár, és porrá omlik egy ház, egy város, egy ország. Semmi durrogtatás, semmi füst, csak steril por. A gyújtogatás elfelejtett, elavult módszer. Még a tűzoltóság is megszűnt. Még az önkéntes csapatok is. Nincs tűzoltóbál. Önkéntes sugárvédők bálja, az van.
Prométheuszban még egyszer fölcsillant a remény.
– A tábortüzek – mondta –, bujdosók, vándorok, kirándulók tüzei!
A keselyű legyintett.
– Rég nincs. Bármely üzletben egy-ötvenért kapni műtábortüzet. Fény, meleg elsőrangúan garantált. Nem kell gallyat szedni, fújni, összeégetni az ujjad… egy gombnyomás, és kész. Ráadásul többször is felhasználható.
– Nem igaz! – üvöltött Prométheusz. A sziklák visszhangozták: „Nem igaz, nem igaz.”
– Ugyan, mit idegeskedsz? – zsörtölődött a keselyű. – Gyere, nézd meg magad!
Átballagtak ázsiai falvakon, afrikai dzsungeleken, véget nem érő nagyvárosokon. Az emberek megbámulták őket. Egy keselyű meg egy láncait csörgető, meztelen ember. Hm. Dél-Amerikában kitűnő ajánlatokat kaptak egy cirkusztól. Ausztráliában büntetést fizettek közerkölcs elleni vétség, Európában csendháborítás miatt. Mert Prométheusznak nagyon csörögtek a láncai. És nagyon meztelen volt. A tüzet az emberek nem ismerték. Micsoda? – kérdezte valamennyi, és bambán rázta a fejét. Tűz, fire, ogony, feuer. Nem, ilyen szó nincs is.
– Hehe – röhögött a keselyű, Prométheusz meg vadul csörgette láncait.
Egy tengerparti ódon városkában találtak egy öregembert.
– Még ezt az egyet kérdezzük meg! – kérte a keselyűt Prométheusz.
A keselyű bólintott.
– Tűz – ismételte a szót az öreg, és értelmes fény villant a szemében. – Ott – mondta –, az a nagy ház!
A keselyű alig tudott lépést tartani Prométheusszal.
A hatalmas, düledező épület homlokzatát vasbeton oszlopok tartották. A homlokzaton kissé megkopott, málladozó festékű felirat fehérlett:
TŰZMÚZEUM
– Ez az! – kiáltott Prométheusz –, oda nézz!
– Nono! – mondta a keselyű.
Nesztelenül nyíltak ki előttük a fotocellás ajtók. Hosszú, rideg folyosón baktattak végig petróleumlámpák, gyertyavégek, rozzant kandallók halmai között. Nagy, vitrinekkel teli terembe értek, Prométheusz boldogan rohant az elsőhöz, arcát az üveghez szorította. Pásztortűz – ezt írták a vitrin alá. Bent egy nagy szarvú bika és egy botjára támaszkodó kalapos, csizmás ember lobogó pásztortüzet bámult.
– Tűz! – kiáltott boldogan Prométheusz.
– Föstött – mondta a keselyű.
Prométheusz a pásztortűzre meredt, arca elé kapta a kezét. A tűz nem élt, mint ahogy viaszból volt az ember és a bika is. Sorra rohant a vitrinekhez. Kazántűz, kandallótűz, tábortűz, tűzvész, kovácstűz, futótűz…
– Festve, villanykörte, cinóber, optikai csalódás – kommentálta valamennyit szakszerűen a keselyű.
Mire a terem végére értek, Prométheusz haja megfehéredett.
– Még ott! – kiáltott aztán.
Az egyik sarokban kicsi üvegbura állt, amilyennel a fűszeresek takarják le az élesztőt. Alatta cédula: Belső tűz. A bura alatt nem volt semmi, a keselyű rekedten felnevetett.
Prométheusz ekkor fölkapta a fejét, a fogát összeszorította, az álla kemény lett. Elhatározta, hogy újra fölmegy az istenek birodalmába, és ellopja a tüzet.
Az épület előtt búcsúzáskor a keselyű így szólt:
– Tudom, hogy megint el akarod lopni – gunyorosan nevetett –, csak azt mondd meg, hogy minek! A májad úgyis olyan már, mint a darált mák!
Prométheusz aznap éjszaka mégis ellopta újból a tüzet. Égő fáklyával rohant végig a földön, olyan volt, mint egy látomás. Az emberek boldog ámulattal nézték, és felkiáltottak: Tűz!



HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok