Hírvilág

Az „ország hogylétének” mérésére a GDP-nél jobb módszer kell

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Rendszeresen mérni fogja a brit lakosság boldogságszintjét a brit kormány. David Cameron miniszterelnök csütörtökön indította el hivatalosan is a programot azzal az érvvel, hogy a nemzet általános anyagi és lelki jólétének feltérképezésére az eddig használt mérce, a hazai össztermék, vagyis a GDP nem alkalmas.

Cameron londoni sajtóértekezletén kijelentette: a GDP-t alaposan emelheti akár egy földrengés is, hiszen az újjáépítés pótlólagos kiadásai a hazai össztermék gyarapodásaként jelentkeznek. Ugyanígy, ha egy város bűnözési hullámtól szenved, az is GDP-pluszt jelenthet, mivel a lakók többet költenek lakatokra, vagy növekszik a biztonsági őrként alkalmazott munkavállalók száma.

A súlyos betegségek is növelik a GDP-értéket, mivel a nagyobb gyógyszerfogyasztás is a gazdasági aktivitást élénkítő tényezőként jelentkezik a hivatalos adatokban. Mindezek alapján a pusztulás, a bűnözés, a betegség mind „haladásként” könyvelhető el, ha az egyetlen mérce a GDP - fejtegette a konzervatív párti brit kormányfő.

A miniszterelnök idézte Robert Kennedy néhai amerikai politikust: a GDP „nem mutatja ki gyermekeink egészségét, oktatásuk minőségét, nem méri bölcsességünket, sem hazánk iránti elkötelezettségünket ... mindent mér, csak azt nem, ami miatt érdemes élni”.

A brit kormányfő a hazai példák közül az egyik legnagyobb feszültségforrást jelentő bevándorlást említette, amely szavai szerint jót tesz ugyan a gazdasági növekedésnek, de „nem lett átgondolva” a közszolgáltatásokra és a társadalmi összetartásra gyakorolt hatása. Megemlítette az olcsón árult szeszesitalokat is, amelyek szintén élénkítik a növekedést, ám a rendre és a törvényességre gyakorolt hatásukat a GDP már nem méri.

A kormányfő szerint az eddigi „alapvetően elhibázott megközelítés” az oka annak, hogy a nyugati társadalmakban - jóllehet a GDP-érték évtizedeken át töretlenül emelkedett - a társadalmi elégedettség stagnált, sőt egyes esetekben még romlott is. Cameron szerint mindebből nem azt a következik, hogy a kapitalizmus kudarcot vallott, és a pénz minden nyomorúság forrása, mert ez „teljesen téves, naiv következtetés” lenne.

Azt azonban hivatalosan fel kell ismerni, hogy a gazdasági növekedés csak a cél elérésének eszköze, nem maga a cél, ezért az „ország hogylétének” mérésére a GDP-nél jobb módszer kell - tette hozzá.

Ennek érdekében a brit statisztikai hivatal (ONS) jövő áprilistól a háztartások helyzetének felmérésére szolgáló kérdőívekhez új kérdéseket is csatol, de addig a lakosságtól is várja az ötleteket arra, hogy milyen kérdésekkel lehetne a puszta anyagi helyzeten túli általános jólétet meghatározni.

Az ONS a tervek szerint 2012-ben teszi közzé első társadalmi „boldogságindexét”. Az ötlet David Cameron régi vesszőparipája. Még ellenzéki vezetőként, 2005-ben kijelentette: ideje felismerni, hogy „az élet nem csupán pénzből áll ... nemcsak a GDP-re kell összpontosítani, hanem a GWB-re is”. Ez utóbbi a „General Wellbeing”, vagyis az általános jólét, jó közérzet megjelölése.

Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az egészség és a boldogság nem magánügy

Kapcsolódó anyagok: Kritikai áttekintés: Az egészség és a boldogság nem magánügy című összefoglalónkban ismertetett közleményről

Kapcsolódó anyagok: Boldogság, egészség és szociális hálózatok

Kapcsolódó anyagok: Kötődésre teremtve - Daniel Goleman: Társas intelligencia. Az emberi kapcsolatok új tudománya

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.