A vírushelyzet ellenére folyik a Ritka Betegségek második Nemzeti Tervének készítése, fókusz: az intenzív esetmenedzser képzés
2021. NOVEMBER 29.
2021. NOVEMBER 29.
Szöveg nagyítása:
Budapest, 2021. november 26. – Magyarország első Ritka Betegségek Nemzeti Terve 2020 végén lejárt. Ezért a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége, minden érintett érdekcsoporttal karöltve, ismét megrendezi az immár hetedik nemzeti EUROTERV konferenciát, a második Nemzeti Terv megalkotásának elősegítésére. A konferencia a nemzetközi irányvonalak mentén, és a hazai kívánalmaknak megfelelően törekszik a hazai több mint 600 000 ritka betegségben szenvedő jobb ellátásának elősegítésére. Örömteli, hogy a Covid-19-pandémia ellenére az érintett érdekcsoportok (az érintett egyetemek küldöttei, szakmák [egészségügy, szociális, oktatásügy stb.] prominens képviselői, az egészségipar és a betegszervezetek delegáltjai) együtt keresik a megoldást ezen sok nehézséggel küzdő terület gondjainak megoldására, a ritka betegséggel élők életminőségének javítására. Mindez különösen fontos akkor, amikor a világjárvány okozta szükséges intézkedések nagymértékben megzavarják az állandó felügyeletet igénylő, súlyos krónikus betegek számára elengedhetetlen speciális szolgáltatások szervezését. E csoporton belül is különösen sérülékeny a ritka betegek nagy létszámú csoportja, ahogy ezt a legfrissebb európai uniós felmérés eredményei is mutatják: https://t.co/hxcjxWjiTM?amp=1 Az előző konferenciáktól eltérően (lásd: https://europlan.rirosz.hu), most a II. Nemzeti terv tervezésén belül a Nemzeti Erőforrás Központ létesítését, és főleg az Intenzív Esetmenedzser posztgraduális szakirányú képzés hazánkban történő elindulását kívánja majd elősegíteni ez a konferencia. Sok országban a ritka betegség miatt kialakult fogyatékossággal élők és családjaik megkapják a szükséges támogatást (interdiszciplináris csapattal: orvos, pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás, sorstárs stb.) – kezdve a diagnózis közlésétől. Hazánkban ez csak ritkán valósul meg, mert az egészségügyön kívüli szakmák szakemberei keveset hallhatnak a ritka betegségekről és szerepükről a különböző fogyatékosságok kialakulásában. Ettől kezdve a családok sok problémával szembesülnek; erősen sérül az esélyegyenlőség, nem találnak szakembereket a különböző problémáikra, megfelelő intézményt, sőt sok esetben a sorstársi segítség sem lehetséges, mert nem találnak egymásra az érintettek. Ez a folyamatos falakba ütközés, kiszolgáltatottság, elszigetelődés rendkívül megviseli a családok pszichológiai ellenálló képességét is. Ki is az az intenzív esetmenedzser? Az ágazatközi koordinációs és információs ún. Erőforrás Központ kulcsszereplői az intenzív esetmenedzserek. Ők a ritka betegségekkel foglalkozó koordinációs csoportok szakértőiként biztosítják a minőségi és hatékony ellátáshoz való hozzáférést összekapcsolva a családokat a szükséges szolgáltatásokkal. Az esetmenedzsment feladata az együttműködés, az értékelés, a tervezés, a tanácsadás és az ellátási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás, amely kielégíti a kliensek és családjaik igényeit azáltal, hogy széleskörűen kommunikál és segíti az erőforráshoz történő hozzáférést. Az intenzív esetmenedzser szerepe az érintettek szempontjából: – valaki, aki tanácsot tud nyújtani kliensnek, családjának, más ágazatok szakembereinek, döntéshozóknak, amikor szükséges, – tájékoztatás és szakértők felkutatása, a kliensút szervezés javítása; – információnyújtás a kezelések finanszírozásáról, valamint a fogyatékosügyi, szociális ellátáshoz, oktatáshoz való hozzáférésről; – olyan releváns információk nyújtása, amelyek biztosítják a kliensek tájékozott döntéshozatalát; – megváltozott munkaképességűek számára megfelelő munkakörök azonosítása, amelyek biztosítják a kliensek függetlenségét. Erre a posztgraduális szakirányú képzésre széles körből jelentkezhetnek majd szakemberek, pl.: szociális munkás, nővér, védőnő, pszichológus, gyógytornász, betegjogi képviselő, jogi tanácsadó, genetikai tanácsadó, pedagógus, gyógypedagógus stb. Így a sokszor gyógyíthatatlan, és sok szenvedést átélő ritka kliensek közelebb juthatnak majd, a többi beteghez hasonló eséllyel, a megfelelő ellátásokhoz.
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Hírvilág
2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.
A diasztolés vérnyomás összefüggése a cardiovascularis betegségekkel
High-flow nasal oxigénterápia alkalmazása Covid-19-pneumonia okozta légzési elégtelen betegek kezelésében az intenzív osztályon kívül
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás