A spontaneitás hatalma
2020. DECEMBER 22.
2020. DECEMBER 22.
Szöveg nagyítása:
Megjelent A spontaneitás hatalma című, hiánypótló, művészeti tartalmú kötet. A könyv a Moravcsik Alapítvány hagyományainak megfelelően lehetőséget nyújt a hazai art brut és outsider art művészeknek és műhelyeknek a bemutatkozásra a szélesebb nyilvánosság előtt. Ahogy a kötet előszavát jegyző dr. Gerevich József pszichiáter, egyetemi tanár fogalmazott: "Ösztönös, naiv, képzetlen, magukat legtöbbször művésznek sem tartó emberek az idők végezete óta igyekeznek felvillanyozni a hétköznapjaikat, megörvendeztetni szeretteiket, rajzlapon, vásznon, rímekben, zenei motívumok dúdolásával rácsodálkozni a világra." A művészet értékteremtő erejének nagy szerep jut a rehabilitációban, a pszichiátriai betegségekkel élők számára lehetőséget biztosít kifejezni magukat, hozzájárul ahhoz, hogy stabilizálódjanak. Az alapítvány felhívására 11 intézményből érkeztek be művek, minden helyi műhelyből a legtehetségesebbektől. A szakmai válogatást követően összesen 29 alkotó 57 műve került be a könyvbe, amelynek bemutatójával egyidejűleg kiállítás is nyílt az art brut alkotásokból. A helyszín természetesen a Moravcsik Alapítvány által működtetett Budapest Art Brut (BAB) Galéria. Az online könyvbemutató és kiállításmegnyitó visszanézhető a Galéria weboldalon (ahol elérhetőségeket is talál, aki szeretné megrendelni a kiadványt). Forrás: Moravcsik Alapítvány
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Ember és környezet
Napjaink domináns élelmiszerrendszerei egészségügyi és ökológiai problémák sokaságát okozzák. Hogy ez érdemben megváltozzon, ahhoz rendszerszintű változásokra van szükség. Egy, az Agriculture and Human Values szaklapban megjelent tanulmány, az Ecological regulation for healthy and sustainable food systems: responding to the global rise of ultra-processed foods is vizsgálja a kérdést.
Az emberi kapcsolatok gyógyító ereje – az Egyesült Államok tiszti főorvosának új kötetéről
Kierkegaard magánya
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás