Gondolat

Százszorszépek pusztítása

2014. MÁRCIUS 13.

2014. március 12., szerdán, nyolcvanöt éves korában meghalt Vera Chytilová, a cseh újhullám prominens képviselője, világhírű filmrendező.

A rendezőnő filmjeiben, hasonlóképpen, mint Forman és Menzel művészetéhez, amatőr szereplőkkel dolgozott, megteremtvén ezáltal egy sajátos valósághű, esetlegességet és spontaneitást sugárzó világot. A cseh újhullám jellemzője, az irodalmi hagyományoknak megfelelően, hogy szürrealisztikus vonásokat mutat. Ez idő tájt alakul ki Chytilová jellegzetes szkeptikus alkotói hangvétele.

Filmjeit a szatirikus, kritikus, humoros látásmód jellemzi, amely éles és könyörtelen tükröt állított a korabeli társadalom és az emberi kapcsolatok elé. Több alkotása széleskörű társadalmi, szakmai vita tárgya lett. váltott ki. Chytilovát provokatív és filozofikus kérdéseket boncolgató alkotónak tartják, akinek filmjei megütközést keltettek a korábbi szocialista rendszer politikai vezető köreiben.

Az 1968-as prágai tavasz idején készített, és 1969-ben rövid időre a mozikba került filmje, A paradicsomi fák gyümölcseit esszük című alkotás után a politikai vezetés eltiltotta a filmezéstől. A kényszerű hallgatás után 1976-ban bemutatott Játék az almáért című filmje hatalmas sikert aratott, s ezzel a rendezőnő visszatért az alkotói porondra.

A hetvenes évek végén és a nyolcvanas években forgatott filmjei - Panelsztori (1979), Elakadás (1981), Egy faun megkésett délutánja (1983), A bolond és a királynő (1987), Egyet ide, egyet oda (1988) ugyancsak jelentős és népszerű alkotások, úgy a szakma, mind a közönség körében.
Utolsó játékfilmjét, a Szép pillanatokat 2006-ban készítette.

A Százszorszépek

Chytilova 1966-ban, a rendkívüli sikert hozó, Százszorszépek című játékfilmjével került első ízben a cseh és a nemzetközi filmszakma látókörébe. Ez a szürreális alkotás egycsapásra nemzetközi hírnevet hoz számára. A film képi világa és formanyelve különleges: egyedi, metaforikus és mélyértelmű. A két főszereplő, két fiatal lány kijelenti, rosszak lesznek, akárcsak a világ. Csínyeik sorozata a film. A kavargó burleszkszerű jelenetek a pusztulás és romlás képeit vegyítik magukba, a főszereplő által elkövetett csínyek pedig az emberi bűnökre hajaznak. Chytilová észrevétlenül nyitja fel szemünket, a mi hallgatásunk, részvétlenségünk is oka lehet a pusztulásnak.

2014. 03. 12.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Gondolat

"Ez nem Rio de Janeiro"

1937. október 15. született Odesszában Ilja Ilf szovjet-orosz író.

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A top tíz tudós

Megnevezte 2012 legfontosabb tudósait a Nature

Hírvilág

Fénydobozok üzenete

Fénydobozok mesélnek a környezetszennyezésről Csikós Nagy Zsuzsa tárlatán