Kudarcok

A neves epidemiológus-közegészségügyi szakember, John P. Ioannidis és munkatársai: „A 2020–2023-as világjárvány idején az orvosbiológiai tudományok sikereit valószínűleg bőven ellensúlyozták a kudarcai.” A kutatók a továbbiakban e kudarcok okait boncolgatják jelentős szakirodalomra támaszkodva, és amellett érvelnek, hogy a tudománynak rendszerszintű reformra van szüksége.

Az orvostudomány jelentős sikerei a világjárvány idején a gyorsasággal voltak kapcsolatosak. Ilyen volt a valós idejű információmegosztás, a vakcinák rekordidő alatt történő kifejlesztése és némely nagy randomizált vizsgálat példátlanul gyors eredményei. A sikert azonban komoly kudarcok kísérték. E kudarcok némelyike a befolyásos tudósok és politikai szövetségeseik arra irányuló erőfeszítéseit tükrözte, hogy démonizálják az eltérő tudományos nézeteket és bizonyítékokat. 

A világjárvány legelső napjaitól kezdve, a gyenge, hiányzó vagy ellentmondásos bizonyítékok ellenére, a politikusok biztosították a nyilvánosságot arról, hogy a tudomány eredményeit követve fognak döntéseket hozni. A médiához értő virológusokból, járványterjedést modellező és egyéb szakértőkből álló, új tudományos elit jelent meg, és redukcionista, esetenként elfogult nézőpontból befolyásolta a politikai döntéshozókat.

A tanulmány

Ez utóbbit támasztja alá az a BMJ Open-tanulmány, ami a Scopus citációs adatai és a tudományos karrier szakterület-specifikus mérőszámai alapján elemezte a médiában legtöbbet szereplő szakemberek hozzáértését. Az USA-ra, Dániára, Görögországra és Svájcra kiterjedő vizsgálat azt találta, hogy a médiában leggyakrabban szereplő 76, 50, 12 és 2 szakember közül csak 23, 10, 2, illetve 0 fő tartozott tudományterületén a legjobb 2%-ba. Ami ennél is érdekesebb: a felsorolt országok médiában legtöbbet szereplő 76, 50, 12 és 2 szakembere közül 37, 15, 7 és 2 szakember 2021. augusztus végéig semmit nem publikált a Covid-19-cel kapcsolatban. 55 amerikai, 5 dániai, 64 görögországi és 56 svájci tudós Covid-19-cel kapcsolatos munkájának idézettsége nagyobb volt, mint az adott ország bármelyik értékelt Covid-19-szakértőjének. Az oktatásra, az egészségügyre, a kisvállalkozásokra, a társadalmi életre és a demokratikus politikára nézve a következmények gyakran katasztrofálisak voltak. E következményeket a legkeményebben a kiszolgáltatott populációk érezték, a gyári munkásoktól az iskolásokig, az idősekig és a szegényekig. A járványra adott, országonként gyökeresen eltérő válaszok – a drákói zárlatoktól a viszonylag megengedő és rugalmas rezsimekig – mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy a tudományos bizonyítékok értéke abban állt, hogy alátámasszák azt, ami politikailag kívánatos volt a különböző kontextusokban. Ahelyett, hogy a politika követte volna a tudományt, a tudományt használták a politika követésére.

A világjárvány egyik napról a másikra a tudományos univerzalizmus egy ijesztő új formájához vezetett. Mindenki Covid-19-cel kapcsolatos tudományos munkát kezdett végezni vagy kommentálta azt. 2021 augusztusára 330 000 tudományos cikk jelent meg a Covid-19-ről, egymillió különböző szerzővel. Egy elemzés kimutatta, hogy a tudomány 174 tudományágának mindegyikéhez tartozó tudós publikált a Covid-19-ről. Még az autómérnökök is. Első látásra ez az interdiszciplináris tehetség példátlan mozgósításának tűnhet, azonban e munkák többsége alacsony színvonalú volt, gyakran téves, és néha erősen félrevezető.

A káros tendenciák

A Covid-19-re adott, állítólag tudományosan megalapozott válaszok a tudomány és a közegészségügy metszéspontjainál fellelhető, mélyebb ellentmondásokra épültek és fel is erősítették azokat. Még a tudományt bőkezűen finanszírozó, jómódú nemzetek, így az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság lakosságának várható élettartama is csökkenni kezdett a Covid-19-et megelőző adatokhoz képest. Ezek a tendenciák súlyosbítják a már korábban is létező és mélyen gyökerező egészségügyi egyenlőtlenségeket. Például a London gazdagabb környékein élő férfiak várható élettartama 18 évvel hosszabb, mint a szegényebb területeken élő férfiaké. Az ilyen egyenlőtlenségeknek több oka van, de az orvostudomány politikai gazdaságtana a történet kritikus részét adja, írja a The Lancetben Michael Marmot. Felhívja a figyelmet, hogy a társadalmi kohéziót veszélyezteti, hogy a szegényebb lakosság körében a halálozási arány közel nyolcszor magasabb, mint a férfiak átlaga, illetve közel 12-szer magasabb, mint a nőké – eközben az orvostudományi publikációk a szegénység és a kirekesztettség hatásait ignorálva csak az eseti menedzsmentet hangsúlyozzák. Az egészségtudományokba történő beruházások túlnyomórészt a gyógymódok redukcionista, molekuláris-genetikai megközelítéseire összpontosítanak, amelyek a tudósok számára státuszt és a vállalatok számára nyereséget jelenthetnek, de minimális előnyökkel járnak a lakosság egészségére nézve, sőt még növelhetik is az egyenlőtlenségeket. A társadalom számára piaci mechanizmusokon keresztül nyújtott orvostudomány folyamatosan növeli az egészségügyi egyenlőtlenségeket. A tudomány és az egészségügy határterületén további feszültséget okoz a tudomány közvetlen termékeivel (pl. opioidok) való visszaélés és az iatrogén betegségek. A zárlat alatt az iatrogén betegségek új, eddig soha nem látott méreteket öltöttek.

Társadalmi hatások

A világjárvány idején a szolidaritás hiánya botrányokat és összeesküvés-elméleteket szított, amelyeket aztán a népszerű sajtó nagy része és a közösségi média a tudomány nevében tényként kezelt. Megdöbbentő példa volt a The Lancet nagy visszhangot kiváltó hidroxi-klorokinról szóló tanulmányának visszavonása. A megosztás és a nyitottság hiánya lehetővé tette, hogy egy vezető orvosi folyóirat olyan cikket tegyen közzé, amelynek 671 kórházzal kapcsolatos adatai nem is léteztek, és ezt a közzététel előtt senki sem vette észre. A New England Journal of Medicine, egy másik vezető orvosi folyóiratnak is sikerült hasonló cikket publikálnia; e NEJM-cikkre még jóval a visszavonása után is gyakran hivatkoznak.

A gyógyszergyártók stratégiája

Bár a nagy gyógyszeripari vállalatok hasznos gyógyszereket és vakcinákat állítottak elő, amelyek életeket mentettek, a profit maradt a fő motivációjuk. A hatékonyságra és a mellékhatásokra vonatkozó valódi bizonyítékok kiadását megtagadták. Ez a megközelítés „a tudomány védelmében” sajnos erősíthette a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságot és az oltásellenes mozgalmat, elpazarolva a Covid-19-vakcinák fantasztikusan gyors kifejlesztése által teremtett egyedülálló lehetőséget. Így pl., mint arról a BMJ beszámolt, az FDA, bár törvény szerint kötelessége lenne, csak per hatására volt hajlandó közzétenni az mRNS-oltásoknak azokat a hatásossági és biztonságossági adatait, amik alapján engedélyezte forgalmazásukat. A Public Health and Medical Professionals for Transparency/PHMPT nevű szervezet által indított és 2022-ben megnyert per után az FDA azt válaszolta, hogy a kért kulcsfontosságú adatok (Subject-Level Analysis Data/ADSL, illetve Individual Participant Data/IPD-adatbázisok) kiadásához nem rendelkezik elég munkaerővel, ezért azokat 23,5 év alatt fogja fokozatosan kiadni. A per így tovább folytatódott, végül a Pfizer 15 éven felüliek számára gyártott mRNS-oltásával kapcsolatos ADSL-adatokat az FDA 2023 márciusában kiadta, és a bíró elrendelte, hogy a 12–15 évesek számára gyártott Pfizer-vakcina dokumentumait és a Moderna vakcina-dokumentumait is nyilvánosságra kell hozni 2025. június 31-ig (a nyilvánosságra hozott dokumentumok megtalálhatók a PHMPT honlapján). Az oltások IPD-adatait egyébként az EMA-tól is kérték, azonban az európai engedélyező szervezet azt válaszolta, hogy nem rendelkezik elektronikus IPD-adatbázissal.

A nyilvánosság fontosságát hangsúlyozza az a Vaccine című szaklapban 2022 augusztusában megjelent tanulmány is, aminek független szakértő szerzői a III. fázisú vakcinavizsgálatok addig nyilvánosságra került adatai alapján újraszámolták az mRNS-oltások kapcsán jelentkező, speciális figyelemre számot tartó súlyos mellékhatások (AESI) számát, és azt találták, hogy a Pfizer és a Moderna oltóanyaga is több AESI-t okozott, mint amennyit a sürgősségi engedélyezéshez vezető papírokban jelentettek (a Pfizer oltóanyaga esetében 10 000 vakcinációra számolva 10,1 AESI-vel többet találtak a független szakértők, a Moderna oltóanyaga esetén 15,1-del többet). A szakértők – P. Doshi és munkatársai – azt is megállapították, hogy a Pfizer-vizsgálatban beoltott személyek esetén valójában 36%-kal magasabb volt a súlyos mellékhatások kockázata ahhoz képest, mint amennyit a vizsgálatok kapcsán a Pfizer közölt.

Az adatok nyilvánosságra hozatala azért is fontos volna, mert időközben kiderült: a Pfizer oltását más eljárással gyártják, mint amivel a sürgősségi befogadást lehetővé tevő vizsgálatokban használt oltásokat gyártották. A nagy mennyiségű oltóanyag gazdaságos gyártását lehetővé tevő új módszerrel és a korábbi módszerrel előállított dózisok összehasonlítása a BMJ szerzője, Josh A Guetzkow szerint még ma sem nyilvános, de az tudható, hogy a különböző gyártási tételek szignifikánsan eltérő számú súlyos mellékhatást okoznak. (A Journal of Evaluation in Clinical Practice egy 2023 márciusi írása – Batch-dependent safety of the BNT162b2 mRNA COVID-19 vaccine – számol be arról a dániai vizsgálatról, ami 52 különböző tétel esetén hasonlította össze a súlyos mellékhatások számát.)

Az orvostudomány kiszolgáltatottsága

Kemény kijelentéssel kezdődő írásukat Ioannidis és munkatársai komor bekezdéssel zárják: „A Covid-19 tapasztalatai világossá teszik, hogy ma az orvostudomány nem autonóm és önkorrigáló módon működik, hanem a globális, nemzeti és regionális politikai gazdaságok egyik összetevője és terméke, amelyeken belül a tudomány és a társadalmi igények nem feltétlenül vannak összhangban. Az ipari méretűvé vált tudományos vállalkozáson belül a széles körben elismert rendszerszintű problémák közé tartozik a tudományágak elszigeteltsége, a rendszerben való gondolkodás és az integráció hiánya, az elfogult, ellentmondásos és alacsony színvonalú orvosi kutatások elterjedése, amelyek elszakadtak a társadalmi szükségletektől, a nagymértékű kutatási pazarlás  amelyet inkább a termelékenység, mint az elszámoltathatóság vezérel, továbbá a valóban nyílt viták hiánya arról, hogy a társadalomnak hogyan kéne finanszíroznia a neki szükséges tudományt.”

szemlézte: dr. Kazai Anita

eredeti: 

What did COVID-19 really teach us about science, evidence and society?

Andrea Saltelli, Joachim P. Sturmberg, Daniel Sarewitz, John P. A. Ioannidis

Journal of Evaluation in Clinical Practice 06 June 2023, https://doi.org/10.1111/jep.13876