Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 65

Lege Artis Medicinae

2022. FEBRUÁR 24.

Axel Munthe – „…minden lélekhez megtalálja az utat”

FALVAY Dóra

1875-ben egy Itáliában utazgató svéd, elsőéves medikus fiú Sorrentóból átladikázott Capri szigetére. Itt is, ott is fehér márványtömböket látott heverni szanaszét, ókori faragott oszlopok maradványait, s vezetője, a mezítlábas capribeli kamaszlány pontosan tudta, mik ezek: Roba di Timberio, vagyis Tiberius holmija. ki is köpött, amint ezt a nevet kimondta, és hozzátette, hogy Timberio cattivo, vagyis csúf, gonosz, sőt még „camorrista” is.

Lege Artis Medicinae

2021. OKTÓBER 28.

Lipótmezei emlék. 2. rész

RIHMER Zoltán

Visszaemlékezésem első részében* összefoglaltam az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben medikusként, be­osztott orvosként, majd osztályvezető főorvosként eltöltött több mint három és fél évtizedemet. A most következő részben arról írok, milyen szerepet játszott életemben a Lipótmező, és miért volt alapvetően hibás az intézet bezárása 2007-ben.

Hírvilág

2021. SZEPTEMBER 16.

A Magyar Falu-egészségügyi Tudományos Társaság XI. Konferenciája

A koronavírus-fertőzés szövődményei: Alkoholizmus, dohányzás, szerhasználat címmel konferenciát rendez a Magyar Falu-egészségügyi Tudományos Társaság 2021. szeptember 25-én, Budapesten az MTA Nagytermében.

Immunonkológia

2017. MÁRCIUS 01.

Az osztály, ahol beteg, orvos, szakdolgozó is figyelemre számíthat

KUN J. Viktória

Országos Onkológiai Intézet, Fej-Nyak Daganatok Multidiszciplináris Központ. Az egyik legkeményebb szakmai és emberi kihívásokkal teli hely. Mégis ez az a munkahely, ahonnan szakember nem megy el szívesen, szinte nincs is fluktuáció. Nővérhiány sincs, rekordszámú, hét rezidensük van, és medikusokat is sikerült idecsábítani. Szakmailag és emberileg is megtesznek mindent azért, hogy a rendkívül nehéz élethelyzetekkel a lehető legjobban tudjanak megküzdeni.

Lege Artis Medicinae

2018. AUGUSZTUS 30.

Mobbing és bullying az orvosok között - Amikor a kollégából ellenség lesz

KAPOCSI Erzsébet

A munkahelyi zaklatás, a mobbing, bullying, pszichoterror az utóbbi két-három évtizedben a társadalomtudományok kiemelt kutatási területe lett. A mobbing több, mint egyszerű konfliktus két személy kö­zött; komplex probléma, amelyet különféle egyéni és szervezeti kontextusokban lehet és kell szemlélni. A széles körű elméleti és empirikus kutatások ellenére egységes definíciója máig nincs, jellemző, hogy szociális manifesztációin keresztül írják le. Az interperszonális konstellációk különbözősége... tovább »

Egészségpolitika

2018. MÁJUS 02.

A háziorvosok kompetenciája túlmutat a receptek, beutalók felírásán

Fejfájás, alvászavar, húgyúti fertőzés, csontritkulás, reumatológiai bántalom, bőrgyógyászati problémák? Sokszor eszünkbe se jutna, hogy ne beutalót kérjünk, hanem a háziorvosunk is segíthet. Pedig problémáink nagy része orvosolható már az alapellátásban, nincs szükség a hosszú várakozásra a különböző szakrendeléseken. Az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma arra hívja fel mind a páciensek, mind a kollégák figyelmét, hogy a panaszok jelentős része alapszinten is kiszűrhető, többségük... tovább »

Egészségpolitika

2017. FEBRUÁR 27.

Praxisközösségek ereje

Kétszázezer ellátási esemény, nyolcvan százalékos átszűrtség, 12 százalékkal kevesebb szakorvoshoz küldött beteg — néhány szám az alapellátás-fejlesztési modellprogram eredményeiből. A négyéves ,,kísérlet” most zárult, de a kormány bejelentése szerint folytatódik.

Hírvilág

2017. FEBRUÁR 07.

Meghalt Riskó Tibor

Életének 94. évében, vasárnap elhunyt Riskó Tibor orvos, a tüdő- és gerincgyógyászat kiemelkedő személyisége, a modern magyar gerincsebészet kialakítója, a hazai orvoslás kimagasló alakja.

Egészségpolitika

2016. OKTÓBER 26.

Régen dédelgetett debreceni tervek

Kormánypárti képviselők (Kósa Lajos, Halász László, dr. Pósán László és hozzájuk később csatlakozva Kucsák László) a közelmúltban nyújtották be az „Egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosításáról” szóló törvényjavaslatukat (T/12339.). Az abban foglaltak úgy tűnik, szöges ellentétben állnak az egészségügyi államtitkárság, több mint fél éve kidolgozás és tárgyalás alatt álló, eddig ismertté vált terveivel.

Hírvilág

2016. OKTÓBER 04.

Szegedi lézeres kutatóközpont

A hírek szerint hamarosan birtokba vehetik a magyar és nemzetközi kutatócsoportok a Szegeden épülő, világszínvonalú lézeres kutatóközpontot. A gigantikus beruházás évekkel korábban kezdődött és, ha elkészül, a világ legnagyobb, tudományos kutatásokat szolgáló lézeres berendezését működtetheti majd. A centrum méreteit és tudományos jelentőségét a Svájcban, évek óta sikerrel működő CERN részecskefizikai kutatóközpontéhoz hasonlítják.