Magyar Immunológia

Az immunfenotípus-meghatározás jelentõsége leukaemiás vérképpel járó érett sejtes non-Hodgkin-lymphomákban - újabb lehetõségek

PÁLÓCZI Katalin, NÉMETH Julianna, BÁNYAI Anikó, GOPCSA László

2003. ÁPRILIS 20.

Magyar Immunológia - 2003;2(02)

Az immunfenotípus-meghatározást gyakran alkalmazzák a lymphohaemopoeticus rendszer rosszindulatú betegségeinek megállapításában. Jelen munkában a szerzõk e módszernek az érett sejtes lymphoid leukaemiák és rokon non-Hodgkin-lymphomák diagnózisában játszott szerepét ismertetik. Az eljárás fõ célja, hogy meghatározzák a kóros sejtek B- vagy T/NK-sejtes jellegét, érettségi stádiumát és jellegzetes sejtfelszíni struktúráit, így a betegség alcsoportokba sorolása is lehetõvé válik. Nem ismerünk azonban lymphoma- (leukaemia-) specifikus sejtfelszíni antigént, és a kóros sejtek nem követik a normál lymphoid differenciálódás szabályait. A leukaemiás vérképpel járó malignus lymphomák immunfenotípus-analízise ezért gondos laboratóriumi elemzést igényel, amely mind a klinikai elvárásoknak, mind a gazdaságossági szempontoknak megfelel. A vizsgálat klinikai értéke és információtartalma e betegségekben változó, a szerzõk mind a klinikus, mind a laboratóriumi szakember számára használható útmutatást kívántak adni. E laboratóriumi módszer hasznossága kiemelkedõ, mivel gyors, pontos és reprodukálható eredményt ad a sejtekrõl, egyszerre több paraméter vizsgálatával. A diagnózis felállításához és a prognózis megítéléséhez azonban a klinikai-laboratóriumi adatok együttes értékelése elengedhetetlen, beleértve a hagyományos és újabb (molekuláris genetika, molekuláris biológia) módszerekkel kapott eredményeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

A veseérintettség kimenetele primer Sjögren-szindrómában

POKORNY Gyula, IVÁNYI Béla, SONKODI Sándor, KOVÁCS LÁSZLÓ, KOVÁCS Attila, CSÁTI Sándor, LÁZÁR Máté, MAKULA Éva

BEVEZETÉS - A renalis érintettség a primer Sjögrenszindróma jól ismert manifesztációja. A szerzők tanulmányukban a veseérintettség kimenetelét vizsgálták. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Az 1990-1999 között nyomon követett 75, primer Sjögren-szindrómában szenvedő beteg közül 11-et vontak be a vizsgálatba, nekik volt nyilvánvaló veseérintettsége. Átlagéletkoruk a vesemanifesztáció diagnózisakor 39,6 év volt. A vesefunkciót a 11 beteg közül 9-nél évekkel később (átlag: 8,8 év) ismételten felmérték; ennek során - a vesék acidifikáló kapacitásának megállapítására - elvégezték az NH4Cl-terhelést, meghatározták a vese koncentrálóképességét, a proteinuria fokát és a 99mTc-merkaptoacetil-triglicin clearance-t. EREDMÉNYEK - Az első vizsgálatkor 11 betegnél állapítottak meg manifeszt renalis tubularis acidosist (proximalis típust egy betegnél, distalis típust pedig tíz esetben), amelyhez öt betegnél hyposthenuria és négy betegnél napi 0,5 g feletti proteinuria társult. A négy, proteinuria miatt vesebiopsziára került betegnél szövettanilag tubulointerstitialis nephritis igazolódott mindegyiküknél, és a négy közül egy esetben cryoglobulinaemiás glomerulonephritis is. A 11, manifeszt veseérintettséggel járó eset közül hét beteg kapott közép- vagy kis dózisú glükokortikoszteroid- kezelést, kettő részesült ismételt nagy dózisú infúziós metilprednisolon-terápiában. A vesék acidifikáló képessége és a proteinuria foka a betegek többségében szignifikánsan javult, de a hyposthenuria mértéke lényegesen nem változott a két vizsgálat közti időszakban. KÖVETKEZTETÉS - Primer Sjögren-szindrómában a vesemanifesztáció kimenetele rendszerint kedvező, de ritkán végstádiumú veseelégtelenség is kialakulhat.

Magyar Immunológia

Biológiai terápia vasculitisekben

SZÁNTÓ Antónia

A szisztémás vasculitisek jelenlegi kezelése elsõdlegesen szteroidok és citosztatikumok adásából áll. Azonban egyre többször próbálnak ki ezekben a kórképekben különbözõ biológiai terápiákat. Ez a tanulmány több mint 60 közlemény áttekintésével foglalja össze a tapasztalatokat; mérlegeli a biológiai terápiák mellett és ellen szóló érveket.

Magyar Immunológia

Immunkomplex-clearance (-eltakarítás) szisztémás lupus erythematosusban

KÁVAI Mária, SZEGEDI Gyula

A keringõ immunkomplex kóros eltakarítása központi helyet foglal el a szisztémás lupus erythematosus (SLE) patomechanizmusában. A phagocytákon lévõ IgG-t kötõ receptorok (FcγRs) felelõsek az IgG immunkomplexek felvételéért és bekebelezéséért. A szerzõk elõször a monocytákon lévõ receptor és a ligand kölcsönhatását vizsgálták reakciókinetikai módszerrel és mikroszkóposan. Megállapították, hogy a monomer IgG kötése a betegek monocytareceptorához nõtt, míg az immunkomplexé csökkent a fagocitózissal együtt. Ez az eltérés csak akkor volt magyarázható, amikor kiderült, hogy a humán phagocytákon lévõ FcγR-ek heterogének. Az FcγRI köti a monomer IgG-t, míg az FcγRII és -III köti és fagocitálja az immunkomplexet. Ezt követõen az FcγR-ek mint antigének megjelenését monoklonális antitestekkel vizsgálták áramlási citométerben. Korábbi adataiknak megfelelõen az FcγRI-kifejezõdés nõtt a betegek monocytáin, míg az FcγRII-é és -III-é csökkent párhuzamosan a fagocitózissal. Magyarázatul a receptorok közti szerkezeti és funkcionális különbség szolgál. Az FcγRII és -III megjelenése a betegek granulocytáin szintén csökkent. A partikuláris IgG immunkomplexek kiürülése a betegeknél in vivo elhúzódott, ami összefüggött a betegség klinikai aktivitásával és a vese érintettségével. Mindezekbõl arra lehet következtetni, hogy SLE-ben a phagocytákon lévõ FcγR-ek kifejezõdésének változását sokkal inkább szerzett, a betegségtõl függõ, mint veleszületett tényezõk befolyásolják. A macrophagokhoz a komplementet kötõ immunkomplexet az erythrocytákon lévõ komplementreceptor, a CR1 szállítja, ami az SLE-s betegek erythrocytáin szintén kis számban van jelen. A receptorszámot a jelzett ligand és a monoklonális antitest kötése alapján vizsgálták párhuzamosan a receptor megjelenését kódoló génekkel. Megállapították, hogy a receptorszám csökkenése összefügg a betegek veseérintettségével, és epoetin-α-kezeléssel vagy plazmaferézissel növelhetõ. Mindezzel alátámasztották a szerzett faktorok szerepét a CR1 kifejezõdésében.

Magyar Immunológia

Kongresszusi naptár

Magyar Immunológia

Alfa-fodrin elleni autoantitestek elõfordulása Sjögren-szindrómás betegeinknél

SZÁNTÓ Antónia, CSÍPŐ István, ZEHER Margit

BEVEZETÉS, BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A szerzõk a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum III. Sz. Belklinikájának Klinikai Immunológiai Tanszékén gondozott, primer- és szekunder Sjögren-szindrómás, valamint rheumatoid arthritisben és szisztémás lupus erythematosusban szenvedõ betegeknél vizsgálták - egészséges kontrollokhoz viszonyítva - a 120 kDa molekulatömegű, α-fodrin elleni IgA és IgG típusú autoantitestek jelenlétét. EREDMÉNYEK - Eredményeik szerint a primer Sjögren-szindrómás betegcsoportban szignifikánsan gyakoribb az α-fodrin elleni autoantitestek elõfordulása, mint a kontrollcsoportban. Szignifikánsan magasabb arányban voltak jelen az autoantitestek rheumatoid arthritishez és SLE-hez kapcsolt szekunder Sjögren-szindrómában, mint az asszociált betegségek siccaszindróma nélküli formájában. Nem találtak összefüggést az α-fodrin elleni autoantitestek és szekunder Sjögren-szindróma esetén az extraglandularis tünetek vagy a nyálmirigyduzzanat és az autoantitestek elõfordulási gyakorisága között sem. KÖVETKEZTETÉSEK - Az α-fodrin elleni autoantitestek nagy jelentõséget kaphatnak a fiatalkori Sjögren-szindróma és egyéb juvenilis autoimmun betegségek diagnosztikájában, az induló Sjögrenszindróma korai diagnózisában, valamint az anti-SSA/ Ro- és anti-SS-B/La-negatív esetekben.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ca&Csont

Leukaemiás gyermek combfejnekrózisa

GÁCS ZSÓFIA, KOVÁCS GÁBOR, HOSSZÚ ÉVA

BEVEZETÉS - A gyermekkori leukaemia gyógyulása mára már 80% felett van, így egyre nagyobb érdeklõdés övezi a kezelés késõi következményeit. Sok vizsgálat elemezte már a fertilitás kérdését, a második tumor kialakulásának gyakoriságát, a szív, a vese és tüdõ funkciójának károsodását. Az elmúlt évtizedben kezdtek el foglalkozni a csontrendszert érintõ változásokkal, amelyek hátterében magának a betegségnek és a kezelésnek is szerepet tulajdonítanak. ESETISMERTETÉS - 15 éves, akut lymphoid leukaemiás fiú esetét ismertetjük, aki már a diagnózis felállításakor jelzett csontfájdalmakat. Panaszai a kemoterápia alatt hullámzó mértékben álltak fenn, emellett súlyos mértékű osteoporosis alakult ki. Ezzel párhuzamosan emelkedett a csontreszorpciót jelzõ marker, a β-CrossLaps szintje. A kezelés második évében hirtelen fellépõ, lázzal, mozgáskorlátozottsággal járó bal csípõfájdalma hátterében osteomyelitist feltételeztünk. Néhány hónappal késõbb észleltük a bal femurfej avascularis necrosisát. Az alkalmazott kezelés (kalcium, D-vitamin, kalcitonin, biszfoszfonát, torna, ortopédiai segédeszközök) mellett mind csontásványianyag- tartalma, mind mozgása javult, alapbetegsége pedig remisszióban van. KÖVETKEZTETÉSEK - Irodalmi adatok alapján felmértük a leukaemiás gyermekek csontanyagcsere változásának hátterében álló tényezõket. Kitértünk az alapbetegség csontrendszert károsító mechanizmusaira, majd részletesen elemeztük a kemoterápiában alkalmazott szerek hatását. Számba vettük a kezelés másodlagos tényezõinek (hospitalizáció, immobilitás, fényérzékenység, felszívódási zavar, immunszuppresszió, fertõzés, perifériás neuropathia) közvetlen és közvetett csonthatásait is. Felsoroltuk a megelõzésre és a kezelésre alkalmas eljárások elõnyeit és hátrányait.

Lege Artis Medicinae

Dermatomyositishez társuló, késői megjelenésű extranodalis follicularis lymphoma

VÁNCSA Andrea, PONYI Andrea, CONSTANTIN Tamás, GERGELY Lajos, DANKÓ Katalin

BEVEZETÉS - A dermato-, polymyositishez társuló malignomák között ritka entitásnak számít a primer, intramuscularis megjelenésű, B-sejtes follicularis, non-Hodgkin-lymphoma. Eddig csak egy ilyen esetet közöltek az irodalomban. ESETISMERTETÉS - A szerzők egy nőbetegük kórtörténetét ismertetik. A beteg 1963-ban, 36 éves korában dermatomyositis miatt hydroxychloroquin- és szteroidkezelésben részesült. Tíz évvel később Boeck-sarcoidosis miatt szteroid monoterápiával kezelték. Dermatomyositise kiújult, ezért 1999-ben ismét kezelni kellett. 2000- ben a jobb combon kialakult új elváltozás szövettannal follicularis, centrumsejtes non-Hodgkin- lymphomának bizonyult. Kemoterápiás kezelésekkel részleges javulást tudtak elérni. A betegség többször kiújult, végül 2003-ban a beteg a lymphoma generalizált progressziója miatt meghalt. KÖVETKEZTETÉS - Az eset különlegessége, hogy egy beteg esetében tíz évvel a dermatomyositis kialakulását követően sarcoidosis, majd 37 év múlva non-Hodgkin-lymphoma fejlődött ki. Egyértelmű ok-okozati összefüggést nem tudtak bizonyítani, de a halmozott immunpatogenezisű betegségek hátterében levő immunregulációs zavar valószínűleg közrejátszott a gyorsan kialakuló, kezelésekre csak részben reagáló és végül fatális kimenetelű lymphoma kialakulásában.

Magyar Immunológia

Immunológiai eltérések hosszan túlélõ Hodgkin-kóros betegeken

ALEKSZA Magdolna, KERESZTES Katalin, BARÁTH Sándor, SIPKA Sándor, ILLÉS Árpád

BEVEZETÉS - Hodgkin-kórban szenvedõ betegeknél az irodalom korábban már leírta az immunszuppresszió bizonyos elemeit. Komplett remisszióban lévõ betegek perifériás vérében vizsgáltuk az immunológiai eltéréseket, különös tekintettel a sejtes immunitásra. MÓDSZEREK - Áramlási citométerrel vizsgáltuk a különbözõ lymphocyta-szubpopulációkat, az aktivált T-sejteket, a CD4+/CD25+ sejteket és az intracitoplazmatikus citokinszinteket. A szolúbilis citokinek koncentrációit ELISA technikával határoztuk meg. EREDMÉNYEK - A sejtfelszíni CD-markerek alapján meghatározott lymphocyta-alcsoportok vizsgálatával igazoltuk az irodalmi adatokat. Elsõként írtuk le a CD4+/CD25+ sejtek százalékos arányának emelkedését. A szolúbilis interferon-γ koncentrációjának csökkenése inkább Th2, az aktivált CD4+ és CD8+ sejtek IL-4-expressziójának csökkenése Th1-dominanciára enged következtetni. Az eredmények az eltérõ in vivo és in vitro módszerek miatt nem összevethetõk, bár egymásnak nem is ellentmondóak. Az IL- 10 és TGF-β esetén egyértelmű a koncentráció-, illetve az expressziófokozódás. KÖVETKEZTETÉSEK - Véleményünk szerint Hodgkin- kórban az IL-10 és a TGF-β túlprodukciója vezethet a perifériás vérben is kialakult immunhiányhoz.

Magyar Immunológia

Plazmacitoid dendritikus sejtes leukaemia immunfenotípusának jellemzése

GOPCSA László, KORMOS Luca, BÁNYAI Anikó, TAMÁSKA Júlia, MATOLCSY András, GOGOLÁK Péter, RAJNAVÖLGYI Éva, PÁLÓCZI Katalin

BEVEZETÉS - Irodalmi adatok alapján feltételezhető, hogy a nem T-, nem B-sejtes CD4+/CD56+ lymphoid daganatok klinikailag és immunfenotípus szerint többféle entitást képviselnek. Bár a sejtes eredet és osztályozás még ellentmondásos, néhány betegség világosan elkülönülő, klinikailag agresszív kórképet képvisel. ESETISMERTETÉS - Ebben a munkában egy plazmacitoid dendritikus sejtes leukaemiában szenvedõ beteg immunfenotípus- és genotípus-vizsgálatait végeztük el a csontvelőből, perifériás vérből, nyirokcsomóból és bőrből származó kóros sejteken. Az immunfenotípus jellemzéséhez 73 monoklonális antitestet alkalmaztunk, ezek között - a sejtvonal-specifikus antigének mellett - kemokin- és citokinreceptorok, aktivációs és kostimulációs molekulák szerepeltek. A malignus sejtek a sejtvonal-asszociált antigének hiánya mellett CD4+/CD56+ fenotípust mutattak és hordozták a granzim-B, CD36, CD38, CD40, CD45, CD45RA, CD68, CD123, CD184, HLA-DR, BDCA2 antigéneket, amelyek alapján preplazmacitoid dendritikus sejt fejlődési stádiumnak feleltek meg. KÖVETKEZTETÉS - A CD11a/CD18, CD84, CD91, CD95, αvβ5, CDw197 jelenléte és a CD52 és CD133 antigének hiánya a malignus sejtek kiegészítő új tulajdonságainak tekinthetők.

Lege Artis Medicinae

Szokatlan lokalizációjú diffúz nagy B-sejtes non-Hodgkin-lymphoma

RESS Zsuzsa, ILLÉS Árpád, MATOLCSY András, TANYI Miklós, SZÖVÖRDI Éva, GERGELY Lajos

BEVEZETÉS - A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) gyakran járhat csontérintettséggel is. Viszonylag ritkán jelentkezik - a primer extranodalis lymphomák körülbelül 4%-ában - csak elsődlegesen csontra lokalizálódó formában. Leggyakoribb a hosszú csöves csontok betegsége, gyakoriságban ezt követik a bordák, csigolyák és medence csontjai. Fő tünet a csontfájdalom. ESETISMERTETÉS - Fiatal férfi betegünk betegségét lumboischialgiás panaszok vezették be. Reumatológiai kezelésre panaszai nem javultak; MR-vizsgálattal a jobb csípőlapátot destruáló tumor igazolódott. A panaszok kezdete után három hónappal a jobb oldali csípőlapát sebészi biopsziája során verifikálták a diffúz nagy Bsejtes lymphomát. Ezt követőn veseérintettség is jelentkezett, akut veseelégtelenséget okozva, emiatt a beteg hemodialízisre szorult. A leletek alapján Ann Arbor IV/B (csont és vese) stádiumot véleményeztünk, IPI 4, ECOG PS 3. Az előzetes szövettani lelet birtokában redukált dózisú CHOP (cyclophosphamid, vincristin, doxorubicin, prednisolon) kemoterápiás kezelést kezdtünk. A terápia következtében a vesefunkció jelentősen javult, a dialíziseket fel tudtuk függeszteni. Ezt követően hat ciklus rituximab- (R) CHOP, majd további két ciklus R-DHAP (cisplatin, cytarabin, dexamethason) kemoterápiát alkalmaztunk intrathecalis profilaxissal; a beteg végül R-IVAC (ifoszfamid, etoposid, cytarabin) protokoll szerinti kezelést kapott. Átmeneti javulást követően betegsége folyamatos diszszeminált progressziót mutatott, és a diagnózis felállításától számítva kilenc hónap múlva betegünk meghalt. A bonclelet a jobb csípőlapát, a vesék, a csontvelő, a lép, a supraclavicularis és hasi nyirokcsomók, a pancreas, a fejbőr és az agy kiterjedt lymphomás infiltrációját is igazolta. KÖVETKEZTETÉS - Betegünk esetét a diffúz nagy B-sejtes lymphoma lokalizációja, a kezdeti diagnosztikus nehézség és az igen gyors, terápiarezisztens progresszió miatt tartjuk ismertetésre érdemesnek. Hangsúlyozzuk, hogy a primer csontérintettséggel járó diffúz nagy B-sejtes lymphoma felismerését késleltethetik a mozgásszervi panaszokból fakadó differenciáldiagnosztikai nehézségek.