Lege Artis Medicinae

Milyen betegségekre jók a magyar gyógyvizek a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján?

BENDER Tamás

2017. MÁRCIUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2017;27(03)

Magyarországnak rendkívül kedvező geotermikus adottságai vannak, amelynek következtében a termálvíz orvosi célú felhasználásában és e témában az orvosi tanulmányok publikálása terén is a világ élvonalába tartozunk. Az elmúlt évtizedekben összesen negyven balneológiai tárgyú közlemény jelent meg angol nyelven, impakt faktorral rendelkező lapokban, amelyből 25 eredeti közlemény, főleg a mozgásszervi betegségek témaköréből. Emellett készültek gyulladásos és metabolikus paraméterek vizsgálatával foglalkozó cikkek, bőrgyógyászati és nőgyógyászati tárgyú vizsgálatok, öt kísérletes munka és tíz összefoglaló közlemény, valamint szerkesztői levelek. Ezenkívül 20 közlemény jelent meg magyar szakmai újságban mozgásszervi betegségek tárgykörében, ebből hat kettős vak, hat pedig egyszeresen vak módszerrel végzett klinikai tanulmány. A megjelent külföldi és hazai publikációk alapján kijelenthetjük - mivel ezt megcáfoló vizsgálat nem történt -, hogy a magyar gyógyvizek az ásványianyag-tartalomtól és -koncentrációtól függetlenül fájdalomcsillapító és számos esetben életminőséget javító hatással rendelkeznek degeneratív mozgásszervi megbetegedésekben és krónikus derékfájásban. A kisszámú adat alapján a kénes és sós fürdő előnyös lehet bőrgyógyászati és nőgyógyászati megbetegedésekben, a szénsavfürdő, szénsavhó és a mofetta cardialis és angiológiai rehabilitációban. A radonos fürdő és a radontartalmú barlangi levegő befolyásolhatja az endok­rin rendszer működését, de ezek alátámasztására nagy létszámú beteganyagon végzett klinikai vizsgálat szükséges.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Veszteségélmények, gyász, megküzdési stratégiák a prae- és perinatalis ellátásban

ZSÁK Éva, HEGEDÛS Katalin

A prae- és perinatalis gyász a komplikált gyász egyik jelensége lehet, amelynek megélése, az azzal való szembesülés terhet ró a szülőkre, környezetükre és az egészségügyi szakemberekre egyaránt, mégis ke­véssé feldolgozott, tanulmányozott terület. Célki­tűzésünk a prae- és perinatalis veszteséget átélő egészségügyi dolgozókkal kapcsolatos szakirodalom rendszeres áttekintése annak érdekében, hogy átfogó képet le­hessen kapni a nemzetközi és nemzeti szin­ten ismert, a témát illető szakmai atti­tűdökről és létező megoldásokról. A problémakör jelentősége és komplexitása szükségessé te­szi a nagyobb figyelmet, aktív és naprakészen elérhető szakmai programok meglétét, a hivatásukat ezen a területen gyakorló egészségügyi szakemberek képzésének minden elérhető szintjén.

Lege Artis Medicinae

Életvégi döntéshelyzetek Orvos által asszisztált öngyilkosság: A jogok nyelvén megfogalmazott érvek - pró és kontra

KŐMÜVES Sándor

Az asszisztált öngyilkosság legalizálásának kér dését egyaránt az érdeklődés homlokterében tartják az asszisztált öngyilkosság bíróságra került esetei, illetve azoknak az egyéneknek és szervezeteknek a tevékenységei, akik, illetve amelyek az asszisztált öngyilkosság legalizálásáért harcolnak.

Lege Artis Medicinae

Diabeteses betegek Doppler-indexeredményeinek vizsgálata egy családorvosi praxisban

GALVÁCS Henrietta, HASITZ Ágnes, BALOGH Zoltán

BEVEZETÉS - A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a macroangiopa-thia. A hazánkban elvégzett lábszár-amputációk leggyakoribb oka a diabetes, illetve az érszűkület. A szerzők célja, hogy a praxis diabeteses betegeinek Doppler-index-eredményeit bemutassák a HbA1c-értékek, a dohányzás és a nem - mint rizikófaktor - összefüggésében, az alsó végtagi érszű­kü­let megelőzésének, illetve annak mielőbbi diagnosztizálása céljából. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A praxisban gondozásba vett cukorbetegek Doppler-index-eredményeit mértük és vizsgáltuk meg statisztikai módszerek segítségével, a három említett szempont alapján. A kutatás a 2015 júliusa és a 2016 szeptembere kö­zött vizsgált betegekre terjedt ki. EREDMÉNYEK - A vizsgált betegek (n=65) 47,69%-ánál mértünk patológiás boka-kar index értéket. Szignifikáns összefüggés volt tapasztalható a boka-kar index és a nem (p=0,054) között, a dohányzás (p=0,838) és a glikált hemoglobin (p=0,430) között viszont nem találtunk szignifikáns összefüggést. KÖVETKEZTETÉSEK - A cukorbetegek Doppler-vizsgálatát a kutatási eredményeink alapján rendszeresíteni kellene a háziorvosi praxisokban, mivel magasnak tekinthető az enyhe atherosclerosisos betegek aránya, szűrés nélkül pedig csak előrehaladottabb állapotban kerülhet sor a diagnózis felállítására.

Lege Artis Medicinae

Az urogenitalis rendszer betegségei okozta halálozás területi adatai 2010-2014 között Magyarországon

KISS István, PAKSY András

A Betegségek Nemzetközi Statisztikai Osztályozása (10. revízió, BNO 10; XIV) alapján az urogenitalis rendszer főcsoportjába tartozó betegségek következtében 2010-2014 között évente átlagosan 910 személy halt meg Magyarországon, mely az összes halálozásnak kevesebb, mint 1%-a. Az urogenitalis betegségek főcsoportjában a vese és a húgyúti betegségek teszik ki a halálokok legjelentősebb hányadát, 2010-2014 között ez az arány átlagosan 85% volt. Az adatok értékelésénél hangsúlyozni kell, hogy ebben a haláloki csoportban nem szerepelnek a daganatos betegségek, a hypertoniás és diabeteses eredetű vesebetegségek, a fejlődési rendellenességek, továbbá a női genitaliák vonatkozásában a terhességgel, szüléssel kapcsolatos betegségek és kóros állapotok. A megyei szintű haláloki adatoknál a KSH nem közöl nemek szerint és korcsoportonkénti bontásokat ezért csak a nemek szerint összevont adatokat közöljük. Tekintve, hogy az évente előforduló urogenitalis ha­lálesetek száma egy megyén belül viszonylag kevés, évente jelentős szóródást mutat, ezért a 2010-2014. évek ötéves átlagadatait közöljük. Az urogenitalis betegségek miatti halálozásban igen jelentős különbségek vannak a megyék között. A 100 ezer lakosra jutó ha­lálozás Békés megyében 6,74, Fejér me­gyében 16,38. Még egy régión belül is je­lentős különbségek vannak a megyék kö­zött, Győr-Moson-Sopron megyében 7,01, Vas megyében 14,73 a 100 ezer lakosra ju­tó mortalitás. A megyék/főváros népességének kormegoszlási különbségeit kiküszöbölő standardizált mortalitási hányadosok is hasonló különbségeket mutatnak. Még jelentősebbek a területi különbségek, amennyiben az urogenitalis betegségek kö­zül csak a vesebetegségek miatti halálozást vesszük figyelembe. Ekkor 2-3-szoros kü­lönbségek is vannak a megyék között. Egy régión belül itt is jelentős különbségek vannak a megyék között, a 100 ezer lakosra jutó halálozás Hajdú-Bihar megyében 3,74, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 8,04. A háziorvosok által regisztrált vese­betegségek megyei szintű gyakorisága tendenciájában szignifikánsan összefügg a vesebeteg-mortalitással, azonban csupán ezzel nem magyarázhatók a területi kü­lönbségek. A dialízisellátottság megyei/re­gionális jellemzői nem mutatnak semmiféle összefüggést a vesebeteg-mortalitással.

Lege Artis Medicinae

Lila vizeletgyűjtő zsák szindróma

VANDRUS Boglárka, KALABAY László, HARGITTAY Csenge, MÁRKUS Bernadett, TAMÁS Ferenc, TORZSA Péter

A vizeletgyűjtő zsák lilás elszíneződése ritka jelenség, ami mind a beteg, mind az orvos számára alarmírozó lehet. A vizeletgyűjtő zsák lilás elszíneződése katétert viselő betegek húgyúti infekciójával áll kapcsolatban, legtöbbször idős nőknél alakul ki. A vizelet rendszerint alkalikus. Leginkább Gram-negatív baktériumok állnak a háttérben, illetve a triptofán-anyagcsere érintettsége. Az alábbiakban egy ilyen esetet mutatunk be, és ismertetjük a jelenség kórélettanát.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az ágyéki gerinc funkciócsökkenésének mérése

VALASEK Tamás, VARGA Péter Pál, KLEMENCSICS István, SZÖVÉRFI Zsolt, BOZSÓDI Árpád, ÉLTES Péter Endre, LAZÁRY Áron

Háttér és célkitűzés - Tanulmányunk célja, hogy összefoglalóan bemutassuk az Oswestry Disability Index, a Quebec Back Pain Disability Scale, a Roland-Morris Disability Questionnaire és a Core Outcome Measurement Index magyar nyelvű változatainak validálási munkálatait, és ajánlásokat fogalmazzunk meg a jövőbeni felhasználásukkal kapcsolatban. Módszer - A magyar változatok kulturális és nyelvi adaptáció után jöttek létre. A validáláshoz használt kérdőívfüzet a validálni kívánt állapotfelmérőkön túl tartalmazta a WHOQoL-BREF általános életminőség-mérő kérdőívét és egy fájdalomerősséget mérő vizuális analógskálát is. Az adatokat derékfájásban szenvedő betegektől két héten belül kétszer vettük fel. Meghatároztuk a kérdőívek belső homogenitását (Cronbach-a), megismételhetőségét, standard mérési hibáját és a legkisebb detektálható változását. A betegeket két szempont alapján is alcsoportokra osztottuk (műtéti/nem műtéti, gyöki érintettség megléte/hiánya) és az állapotfelmérők segítségével vizsgáltuk a csoportok közötti különbséget. Megállapítottuk a WHOQoL-BREF fizikai alskálája, a fájdalomértékek és a vizsgálni kívánt állapotfelmérők közötti korrelációt is. Eredmények - A Cronbach-a értéke 0,85 és 0,95 között volt. Az alcsoportok között mind a négy kérdőív szignifikáns különbséget mutatott (p<0,001). A korrelációs vizsgálatok minden esetben erős és szignifikáns eredményt hoztak (p<0,001, r>0,5). A megismételhetőség értékei 0,93-0,92 között voltak. A standard mérési hiba eredményei: 4,8 (Oswestry), 5,2 (Quebec), 1,6 (Roland-Morris), 0,59 (Core Index). A legkisebb detektálható változás pedig 13, 14, 4 és 2 pontnak bizonyult. Következtetés - Mind a négy állapotfelmérő magyar változata valid. Tudományos alapossággal felhasználhatóak az ágyéki gerincpanaszoktól szenvedő betegek felmérésére. A létrejött állapotfelmérők közül elsősorban az Oswestry Disability Index és Core Outcome Measurement Index széles körű felhasználását javasoljuk a pszichometriai és applikációs tulajdonságaik alapján.

Lege Artis Medicinae

A balneoterápia és a hidroterápia hatása mozgásszervi megbetegedésekben Egy régi terápia újjászületése

BENDER Tamás

Magyarország gyógyvíznagyhatalomnak számít, az egészségturizmus fontos része a balneoterápia. Az utóbbi években egyre több olyan közlemény jelenik meg, amely a termál- és ásványvizek orvosi hatásait vizsgálja mozgásszervi megbetegedésekben. A balneoterápia számos gyulladásos és degeneratív mozgásszervi betegségben, a fájdalom csökkentésében és az életminőség javításában egyaránt előnyösen hat. Hatásmechanizmusai közül a fizikai effektusok sokkal inkább bizonyítottak, mint a kémiaiak. Növekvő számú bizonyíték található az orvosi adatbázisokban; ezek egyértelműen igazolják a balneoterápia pozitív hatásait mozgásszervi megbetegedésekben. A nemzeti fejlesztési tervben komoly tényező lehet a balneoterápia, de orvosi alapkutatás nélkül nincsen hatásos gyógyidegenforgalom.

LAM Extra Háziorvosoknak

A derékfájás kezelésének brit irányelvei az új NICEajánlás alapján - Összehasonlítás a magyar terápiás szokásokkal

VERECKEI Edit, PALKONYAI Éva, SIMONCSICS Eszter, APÁTHY Ágnes, TEMESVÁRI I. Péter

A derékfájással foglalkozó új NICE-irányelvek hangsúlyozzák a klinikai vizsgálat fontosságát. A radiológiai képalkotó módszereket elsősorban súlyos betegségek, tumor, infekció, trauma vagy gyulladás kizárására használják. Döntő fontosságú, hogy a betegeket felvilágosítsuk, bátorítsuk őket az öngyógyításra és arra, hogy őrizzék meg aktivitásukat. A fájdalom kezelésében a lépcsőzetes fájdalomcsillapítás gyakorlatát követik. Komplex fizikális és pszichológiai kezelést alkalmaznak, amely strukturált tornagyakorlatokat, manuális terápiát és akupunktúrát foglal magában, figyelembe véve a beteg egyéni választását. Az etiológiától függően a terápiarezisztens esetekben mérlegelendő a sebészi beavatkozás. Végezetül a szerzők összevetik a fenti irányelveket és a magyar gyakorlatot ezen a téren.

LAM KID

A nem szteroid gyulladáscsökkentők hatása az ízületi porcra

GÁTI Tamás, JUHÁSZ István, ROJKOVICH Bernadette

A fejlett országokban a GNP (Gross Na-tional Product) 1-2%-át emészti fel az arthrosis kezelése. A betegség kialakulásában kulcsszerepet játszik a hialinporc, illetve a proteoglikán felépítésében szerepet játszó glükóz- aminoglikán (GAG) -molekulák vízkötő képességének károsodása. Az életkorral növekvő arthrosis leggyakrabban az alsó végtagi teherviselő ízületeket, a csípőket, térdeket és - ezeket is megelőz-ve - a kéz kisízületeit érinti, krónikus fájdalmat, mozgáskorlátozottságot okozva. Az arthrosis okozta fájdalom kezelésében alkalmazott nem szteroid gyulladáscsök-kentők (NSAIDek) nemcsak a fájdalomra, hanem a porcanyagcserére, több más mellett a GAGmolekulákra is hatást gyakorolnak. Az NSAID-ek csökkentik a gyulladásos folyamatokban szerepet játszó prosztaglandinok (PG) bioszintézisét, befolyásolják a szabad oxigéngyököket, az interleukinok (IL) szintjét és többek között a metalloproteinázok működését is. Az ízület szempontjából ideális NSAID stimulálja a porc formációját, csökkenti a porc reszorpcióját és a katabolikus citokinek szintjét. A porc-metabolizmusra legtöbb szempontból kedvezőnek a vizsgálatok az aceclofenacot találták.

Lege Artis Medicinae

A derékfájás kezelésének brit irányelvei az új NICE-ajánlás alapján - Összehasonlítás a magyar terápiás szokásokkal

VERECKEI Edit, PALKONYAI Éva, SIMONCSICS Eszter, APÁTHY Ágnes, TEMESVÁRI I. Péter

A derékfájással foglalkozó új NICE-irányelvek hangsúlyozzák a klinikai vizsgálat fontosságát. A radiológiai képalkotó módszereket elsősorban súlyos betegségek, tumor, infekció, trauma vagy gyulladás kizárására használják. Döntő fontosságú, hogy a betegeket felvilágosítsuk, bátorítsuk őket az öngyógyításra és arra, hogy őrizzék meg aktivitásukat. A fájdalom kezelésében a lépcsőzetes fájdalomcsillapítás gyakorlatát követik. Komplex fizikális és pszichológiai kezelést alkalmaznak, amely strukturált tornagyakorlatokat, manuális terápiát és akupunktúrát foglal magában, figyelembe véve a beteg egyéni választását. Az etiológiától függően a terápiarezisztens esetekben mérlegelendő a sebészi beavatkozás. Végezetül a szerzők összevetik a fenti irányelveket és a magyar gyakorlatot ezen a téren.