SZILI Balázs, TAKÁCS István
2014. MÁRCIUS 30.
LAM KID - 2014;4(01)
Régóta ismert a K-vitamin élettani szerepe a véralvadásban és a csontanyagcserében. Az utóbbi időben egyre több közlemény jelenik meg a K2-vitamin csonthatásaival kapcsolatban. Nem szakmai közlemények egyre gyakrabban népszerűsítik laikusok körében a K2-vitamint, mint az osteoporosis prevenciójának és kezelésének hatékony eszközét. A K2-vitamin ugyanakkor sem a magyar, sem európai vagy amerikai ajánlásokban nem szerepel az antiosteoporoticus eszköztár tagjaként. Az irodalom áttekintése, és szisztematikus összefoglaló készítése a K2-vitaminnak az osteoporosis prevenciójában és kezelésében betöltött szerepéről. A http://pubmed.org adatbázisban 2014. február 14-ig elérhető („vitamin K2” vagy „menaquinon”, vagy „MK-7”, vagy „menantrenon”) és „osteoporosis” keresési feltételekre adott találatok közül azokat tekintettük át, melyek témája a K2-vitamin és az osteoporosis kapcsolata, eredeti közlemény, és legalább az absztrakt elérhető angol nyelven. A 155 találatból 135 szólt a megadott témáról, 126-nak volt legalább az absztraktja elérhető angol nyelven. Ezekből 73 volt eredeti közlemény, melyekből 44 humán vizsgálat (nyolc kettős vak, kontrollcsoportos, 26 nyílt, kontrollcsoportos, öt megfigyeléses és öt keresztmetszeti), 29 pedig állatkísérletes vagy in vitro. A nem ázsiai populációra nincs olyan adat, amely a K2-vitamin törésprevenciós vagy BMD-növelő hatását igazolná. Az egyes ázsiai vizsgálatokban megfigyelt BMD-növekedésnél a jelenleg javasolt antiosteoporoticus gyógyszeres kezelések lényegesen hatékonyabbak.
LAM KID
Multicentrikus, prospektív, egyszeri keresztmetszeti, 12 hónapos, nyílt vizsgálatot végeztünk, a kistraumás törést szenvedett osteoporoticus betegek körében alkalmazott zoledronsav-terápiával kapcsolatos TSQM (Treatment Satisfaction Questionnaire for Medication) értékelésével a terápiás megelégedettség megállapítására. Betegek, módszerek - A vizsgálat során 94 centrumból 1736 beteg fejezte be és töltötte ki mind az első, mind a második viziten a TSQM-kérdőívet. A TSQM a beteg gyógyszeres kezeléssel való megelégedettségének mérésére alkalmas, melyben a beteg egy skálán jelzi a mellékhatásokat, hatásosságot, kényelemességet és az összelégedettségét az alkalmazott kezeléssel kapcsolatosan. Eredmények - Korábban átlagosan 1,58, más antiporoticus kezelésben részesültek a vizsgálatba bekerült betegek, és átlagosan 1,24 törés szerepelt az anamnézisükben. A valós körülmények között végzett vizsgálat igazolta, hogy már az egyéves zoledronsav-kezelés szignifikánsan (p<0,0001) javítja a betegek hatásossági megelégedettségét (átlagosan 56,15 pontról 70,89 pontra), és a mellékhatások előfordulását is. A kezelés kényelmességére vonatkozóan az átlagos pontszám 62,96-ról 79,34-ra nőtt (p<0,0001), míg a terápiával való összelégedettség 59,3-ről a 2. vizitre 75,48 pontra nőtt (p<0,0001). Következtetés - Vizsgálatunk igazolta a zoledronsav-kezeléshez társuló előnyös TSQM-értékeket, mely egyben a megfelelő adherencia alapfeltétele is egyben.
A hazai EFEZUS (Estimation oF the Effectiveness of Zoledronic acid in Use in Steroid-induced osteoporosis in real life) vizsgálat multicentrikus, prospektív, be-avatkozással nem járó, nyílt, egyéves vizsgálat, melyben értékeltük a zoledronatnak a csontok ásványianyag-sűrűségére és a csontturnover markereire kifejtett hatékonyságát glükokortikoid-kezelést követően kialakult osteoporosis során. Az átlagos, kiindulási lumbalis BMD 0,762 g/cm2 volt, mely a 12 hónap végére 0,818 g/cm2-re nőtt (p<0,0001). A combnyakon mért átlagos BMD-t az első viziten 0,675 g/cm2-nek mértük, míg ez a vizsgálat végére 0,711 g/cm2-re változott (p<0,0005). A csontturnover markerei (cTX, nTX) szignifikánsan csökkentek az első és utolsó vizitek között: az átlagos cTX-érték az első viziten 421,2 ng/l (SD: 309 ng/l) volt, és 253,3 ng/l (SD: 188,1 ng/l) szintre csökkent a második vizitre. Az átlagos nTX-változás pedig 0,65 µg/l-t (SD: 0,36 µg/l) és 0,39 µg/l-t (SD: 0,28 µg/l) ért el. A vizsgálat alatt sem a szérum, sem a vizelet kalciumszintje nem változott érdemben, illetve öt mellékhatást jegyeztek fel négy beteg esetében.
Az utóbbi időben lehetetlen észrevétlenül elmenni azon páratlan fejlődés mellett, amit a genetika, azon belül is a molekuláris genetika produkált.
Az urológiai módszerek látványos fejlődése az elmúlt évtizedben hatékonyabbá és veszélytelenebbé tette a vesekövek eltávolítását, ugyanakkor a visszatérő kőképződés rizikófaktorait ezen módszerek nem befolyásolják.
Jelenleg a biszfoszfonátok a legáltalánosabban alkalmazott gyógyszerek a csontritkulás kezelésében. Azonban az orális biszfoszfonátkészítményekre jellemző adagolási rend miatt sok esetben nehéz a betegek kezelésben tartása.
BEVEZETÉS - A Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban végzett viszgálatokból tudjuk, hogy a származás és a lakhely jelentősen befolyásolja az osteoporosis kockázatát. Kevesebbet tudunk ezekről az összefüggésekről Kelet-Európában. A szerzők célja volt, hogy leírják az osteoporosis és az osteoporoticus törések kockázati tényezőjét válogatott női populációban a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság irányításával végzett keresztmetszeti, többcentrumos vizsgálatban. ANYAG ÉS MÓDSZER - A vizsgálatban tíz véletlenszerűen kiválasztott regionális osteoporosiscentrumból összesen 2602, 18 évesnél idősebb nő vett részt. Adatokat gyűjtöttünk a kockázati tényezőkről, a vérnyomásról, az antropometriai változókról és a csontsűrűségről. EREDMÉNYEK - Többszörös regresszióval azt találtuk, hogy az idősebb életkor, az alacsonyabb diasztolés vérnyomás, a családi anamnézisben szereplő csonttörés, az elesés az előző évben és az alacsony T-pontszám független összefüggésben álltak a csonttöréssel. A femoralis osteoporosis kockázati tényezői közé tartozott az idősebb életkor, a kisebb testtömeg, a csonttörés a családi anamnézisben, a kisebb fizikai aktivitás, az elesés az előző évben és a glükokortikoid-kezelés. MEGBESZÉLÉS - Vizsgálatunk az első nagy epidemiológiai áttekintés, amelyben leírtuk az osteoporosis és a csonttörések kockázati tényezőit a magyar női populációban. Adataink alapján felmerül, hogy az alacsonyabb diasztolés vérnyomás is összefüggésben állhat az osteoporoticus csonttörésekkel.
Ca&Csont
BEVEZETÉS - A gyermekkori leukaemia gyógyulása mára már 80% felett van, így egyre nagyobb érdeklõdés övezi a kezelés késõi következményeit. Sok vizsgálat elemezte már a fertilitás kérdését, a második tumor kialakulásának gyakoriságát, a szív, a vese és tüdõ funkciójának károsodását. Az elmúlt évtizedben kezdtek el foglalkozni a csontrendszert érintõ változásokkal, amelyek hátterében magának a betegségnek és a kezelésnek is szerepet tulajdonítanak. ESETISMERTETÉS - 15 éves, akut lymphoid leukaemiás fiú esetét ismertetjük, aki már a diagnózis felállításakor jelzett csontfájdalmakat. Panaszai a kemoterápia alatt hullámzó mértékben álltak fenn, emellett súlyos mértékű osteoporosis alakult ki. Ezzel párhuzamosan emelkedett a csontreszorpciót jelzõ marker, a β-CrossLaps szintje. A kezelés második évében hirtelen fellépõ, lázzal, mozgáskorlátozottsággal járó bal csípõfájdalma hátterében osteomyelitist feltételeztünk. Néhány hónappal késõbb észleltük a bal femurfej avascularis necrosisát. Az alkalmazott kezelés (kalcium, D-vitamin, kalcitonin, biszfoszfonát, torna, ortopédiai segédeszközök) mellett mind csontásványianyag- tartalma, mind mozgása javult, alapbetegsége pedig remisszióban van. KÖVETKEZTETÉSEK - Irodalmi adatok alapján felmértük a leukaemiás gyermekek csontanyagcsere változásának hátterében álló tényezõket. Kitértünk az alapbetegség csontrendszert károsító mechanizmusaira, majd részletesen elemeztük a kemoterápiában alkalmazott szerek hatását. Számba vettük a kezelés másodlagos tényezõinek (hospitalizáció, immobilitás, fényérzékenység, felszívódási zavar, immunszuppresszió, fertõzés, perifériás neuropathia) közvetlen és közvetett csonthatásait is. Felsoroltuk a megelõzésre és a kezelésre alkalmas eljárások elõnyeit és hátrányait.
BEVEZETÉS - Rheumatoid arthritisben gyakran szekunder osteoporosis alakul ki. Az osteoporosis patogenezisében felvetették a D-vitamin-receptor- (VDR-) gén BsmIpolimorfizmusának jelentõségét. A rheumatoid arthritis és a BsmI-polimorfizmus kapcsolatáról alig van adat. A szerzõk vizsgálatukban összevetették a különbözõ országok BsmIgenotípus- megoszlásának adatait az általuk vizsgált kontrollok értékeivel. MÓDSZEREK - A vizsgálatban 64 rheumatoid arthritises betegnél és 40 egészséges kontrollszemélynél határozták meg a VDR-gén BsmI-polimorfizmusát. A genotípusokat összevetették a csontanyagcserére jellemzõ denzitometriás és laboratóriumi paraméterekkel, valamint az arthritisre utaló laboratóriumi markerekkel. EREDMÉNYEK - A kontrollok között a homozigóta BB genotípus elõfordulása európai viszonylatban is nagyon magas (27,5%). Rheumatoid arthritises betegeknél (mindannyian osteopeniás/osteoporosisos betegek) a BB genotípus elõfordulása ritkább, a bb gyakoribb, mint a nem osteoporosisos, kontrollegyénekben. A csontanyagcsere indikátorai vizsgálatukban a B haplotípussal függtek össze. A B allél alacsonyabb csontsűrűséggel és fokozottabb csontvesztéssel járt. A bb genotípus magasabb csontásványianyag-tartalommal mutatott összefüggést. A csontanyagcsere markereinek vizsgálata során a szerzõk a B alléllel rendelkezõknél fokozott osteoclast- és osteoblastaktivitást figyeltek meg. A rheumafaktor titere, amely a rheumatoid arthritis lefolyását jellemzõ egyik fontos laboratóriumi marker, a b haplotípussal függött össze a vizsgálatban, a bb genotípusú betegeknél szignifikánsan magasabb titert mértek. KÖVETKEZTETÉSEK - Mindezek alapján feltételezhetõ, hogy a bb/BB arány eltolódása szerepet játszhat az osteoporosis, illetve esetleg az arthritis kialakulásában.
A szerzők röviden bemutatják a fizioterapeuta-gyógytornász szerepét az osteoporosis kezelésében. Elemzik a primer, szekunder és tercier mozgásprevenciót. Kiemelten foglalkoznak az osteoporosis következtében létrejövő csípőtáji törések komplex fizioterápiás kezelésével. Mozgásprevenciós programot ajánlanak az esésmegelőzésre. A fizioterapeuta-gyógytornász tevékenységét elemezve kitérnek a betegoktatás legfontosabb elemeire és a betegek felvilágosítására.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér - A keresztcsont osteoporoticus eredetű spontán törését - sacral insufficiency fracture (SIF) - 1982-ben először Lourie írta le, melyet az időskor nehezen felismert szindrómájaként említett. Az irodalomban azóta azonban számos esetismertetés, kevés esetsorozat jelent már meg, de a beteganyagról Magyarországon még nem számoltak be. Cél - A SIF felismeréséhez vezető diagnosztikai lépések és a terápia irányelveinek ismertetése. Betegek, módszer - Az Országos Gerincgyógyászati Központban (OGK) a 2009. január és 2010. első fele közötti időben 11 SIF-et diagnosztizáltunk. Vizsgáltuk a betegség klinikai jellemzőit, a radiológiai modalitásokat, a törés mintázatát, a felépülés ütemét és időtartamát. Eredmények - A 11 beteg esetében különböző, a SIF-re prediszponáló etiológiai tényezőt találtunk. Valamennyi klasszikus törési forma - H-jelű, unilaterális horizontális, unilaterális horizontális és vertikális, valamint bilaterális mintázat - előfordult. A sokszor nem egyértelmű klinikai tüneteket mutató, valamint a kevéssé szenzitív és specifikus hagyományos radiológiai vizsgálatokat eredményező esetekben valamennyi szóba jövő leképezési technikát igénybe vettük a pontos diagnózis felállításához. Következtetés - Ha az anamnesztikus adatok, kockázati tényezők megléte esetén gondolunk a SIF-re, lerövidíthetjük a diagnosztikai folyamatot (primer tumorkeresés) vagy elkerülhetjük a szükségtelen vizsgálatok (biopszia) sorozatát.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás