Pszichoonkológia a mindennapi gyakorlatban
ROHÁNSZKY Magda, PUSZTAFALVI Henriette
2015. FEBRUÁR 10.
Klinikai Onkológia - 2015;2(01)
ROHÁNSZKY Magda, PUSZTAFALVI Henriette
2015. FEBRUÁR 10.
Klinikai Onkológia - 2015;2(01)
Az elmúlt negyven évben az egyre erősődő pszichoonkológia mint tudomány fokozatosan nyert teret az onkológia multidiszciplináris gyakorlatában. Összefoglaló cikkünkben a rákbetegek pszichológiai terheinek azonosításával és kezelési lehetőségeivel foglalkozunk. Érintjük a hatékony pszichológiai intervenciókat és bemutatunk két, a rákbetegek számára kidolgozott módszert, a Simonton tréninget és az Éber, tudatos fi gyelemre épülő Rákmegküzdés programot (MBCR). Foglalkozunk az orvos-beteg kapcsolatot befolyásoló kommunikáció jellegzetességeivel és a súlyos betegeket kezelő orvosok mentális terheivel, a kiégés jelenségével és a megelőzés lehetőségeivel.
Klinikai Onkológia
Jelenleg, az utóbbi idők fejlődésének eredményeként, az inoperábilis, metasztatikus vastagbél- és végbélrákos betegek átlagos túlélése már eléri a körülbelül 30 hónapot. Ez az összefoglaló az újdonságokat és a legújabb vizsgálatok eredményeit elemzi: az új gyógyszereket, a terápiás protokollokat, a fenntartó kezeléseket és a terápiás szüneteket, valamint a műtét utáni tumorválaszt tárgyalja, javaslatot tesz olyan optimális kezelési stratégiára, amely nemcsak a túlélés növekedését, hanem a másodlagos reszekció elvégezhetőségének arányát is fi gyelembe veszi.
Klinikai Onkológia
Az agydaganatok kezelésében továbbra is elsődleges a daganat maximális reszekcióját célzó idegsebészeti műtét, mely általában a komplex neuroonkológiai kezelési terv első lépése. Ismertetjük a műtétileg jól kezelhető daganatokat, valamint azokat a korszerű idegsebészeti technikákat (neuronavigáció, intraoperatív képalkotás, éber műtét, elektrofi ziológiai monitorozás), melyek kisebb invazivitás és morbiditás mellett mégis nagyobb onkológiai radikalitás elérésben támogatják az idegsebészt. Malignus tumorok esetében a műtétet adjuváns sugár- és kemoterápia követi. Részletezzük a primer és metasztatikus agydaganatok posztoperatív adjuváns kezelésének lehetőségeit, külön bemutatva a glioblastomák modern kemoterápiáját, valamint az elsősorban kisebb méretű metasztázisok esetében a műtét alternatívájaként alkalmazható szteretaxiás sugársebészeti technikát. Végül táblázatban foglaljuk össze a leggyakoribb felnőttkori agydaganatok hazai viszonyok mellett elérhető korszerű kezelési lehetőségeit.
Klinikai Onkológia
Az agyi áttétek rendkívül rossz prognózisúak. A kezelés első vonalát a sebészi és a sugárterápia jelenti, a szisztémás, azaz gyógyszeres kezeléssel eddig csekély eredményeket lehetett elérni. A tapasztalatok azonban gyűlnek: a normális sejtek a daganatsejtekkel együttműködésben hozzájárulnak azok letelepedéséhez, metasztázisok keletkezéséhez; a primer tumor és metasztázisainak molekuláris profi lja eltérő lehet, amely lényegesen befolyásolhatja a kezelési stratégiát; az érellátás típusa változhat a metasztázis növekedése során. Fontos lenne egyrészt a különböző terápiás lehetőségek kombinációjának optimalizálása és olyan markerek alkalmazása, amelyek jelezni tudják a metasztatizálás esélyét.
Klinikai Onkológia
A gastro-entero-pancreaticus neuroendokrin daganatok (GEP-NETs) viszonylag ritkák. Jellemzőjük, hogy számos peptid és neuroamin szintézisére, tárolására és szekréciójára képesek, melyek különböző szindrómák megjelenését eredményezhetik. Klinikai megjelenésük és prognózisuk a folyamat kiindulási helyétől és a daganat hormonális aktivitásától is függ. A neuroendokrin daganat szövettani diagnózisa az általános neuroendokrin markerek, mint a kromogranin A (CgA) és a szinaptofi zin immunhisztokémiai kimutatásán alapul. Az WHO új osztályba sorolási rendszere a neuroendokrin tumorokat G1 (Ki67 index ≤2%) és G2 (Ki67 index 3-20%) neuroendokrin tumorokra és G3 (Ki67 index > 20%) neuroendokrin carcinomákra osztotta. Ebben az összefoglalóban az emésztőszervi neuroendokrin daganatok különböző kezelési lehetőségeit tekintjük át, a sebészeti beavatkozásokat, a máj ablatív kezeléseit, a peptidreceptor-radioterápiát, a szisztémás hormon, citosztatikus és molekulárisan célzott kezeléseket.
Klinikai Onkológia
Az elmúlt években nagy előrelépések történtek az agydaganatok molekuláris hátterének megértésében. A genetikai háttér feltérképezése új antitestek megjelenéséhez is vezetett, amelyek lehetővé teszik a molekuláris alcsoportok immunhisztokémiai azonosítását. A molekuláris szintű információk nagy valószínűséggel beépülnek a következő WHO klasszifi kációba, de a klinikai gyakorlat már most sok centrumban alkalmazza a genetikai/epigenetikai vizsgálatok eredményét a diagnózis és a terápiás döntések területén. A felnőttkori diffúz gliomák esetében az IDH, ATRX és 1p/19q kodeléció kimutatása segít azonosítani azokat az alcsoportokat, amelyek jobban korrelálnak a prognózissal és a várható terápiás válasszal, mint a hagyományos szövettanra épülő diagnózis. A gyermekdaganatok között a KIAA1549-BRAF fúziós gén a pilocytás astrocytomák jellegzetessége, míg a diffúz gliomákban a felnőtt astrocytomáktól, illetve oligodendrogliomáktól eltérően sem IDH, sem 1p/19q kodeléció jellemzően nem fi gyelhető meg. Felnőttekben nem gyakori, de a gyermekkori középvonali malignus gliomákban a Histon H3.3 fehérje mutációi patognomikusak. Medulloblastomákban is leírtak molekuláris alcsoportokat, és az ezekhez kapcsolódó antitestekkel a jelpálya-specifi kus kockázati besorolás ott is elérhető, ahol nincs mód molekuláris tesztekre. A genetikai és epigenetikai változások meghatározzák egyes daganatok biológiai viselkedését, ezeknek az információknak az integrálása a neuropatológiai gyakorlatba szükségszerű ahhoz, hogy a betegek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek.
A vizsgálat célja volt felmérni az egészségügyi szakdolgozók kiégettségét, valamint depressziójának mértékét. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2022. január 27.–február 14. között. 10 285 értékelhető kitöltés érkezett. A kiégés átlagpontszáma csökkenést mutat a 2021-es felméréshez képest, azonban a kiégés tüneteitől szenvedő egészségügyi szakdolgozók aránya még így is magas, 64,4% (42% esetében súlyos fokú a kiégés, már kezelés szükséges). A depressziót vizsgálva megállapítható, hogy a kitöltők 57,8%-a esetében nem állapítható meg depresszió jelenléte, a többi válaszadó esetében valamilyen mértékű depresszió felmerült. (Súlyos depresszió az összes depressziós dolgozó 6,8%-ának esetében detektálható.) Jelenleg hazánkban a betegek gyógyulási esélye alatta van annak, mint amit az egészségügyi ellátórendszerünk képes lenne biztosítani, „köszönhetően” részben annak, hogy a betegeket ellátó egészségügyi szakdolgozók súlyos lelkiállapotban vannak.
Felmérni a 2020-as évre vonatkozóan az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértékét, valamint ennek összefüggését különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2021 elején. 1965 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 23.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, Khi-négyzet és Kruskal-Wallis próbával készült (p<0,05). Eredmények: A megkérdezettek 46,7%-a mutatja a súlyos kiégés tüneteit. Az életkor, a családi állapot, az egészségügyi ellátás szintje, az egészségügyben eltöltött évek száma nincs összefüggésben a kiégéssel, viszont a bizonytalan jövőkép, a kereset változásának megítélése és a munkahelyi bizonytalanság szignifikáns összefüggést mutatott (p<0,000). Következtetések: Az egészségügyben dolgozók lelkiállapota fokozatosan romlik, melyhez valószínűleg a COVID-19 pandémia miatt kialakult helyzet is hozzájárul. A rossz lelkiállapotban lévők bizonytalannak érzik jövőképüket, munkájukat, mely ha így marad, a jövőben tovább nehezíti a betegellátást.
Lege Artis Medicinae
Nemzetközi viszonylatban a segítő foglalkozású szakemberek kiégésének óriási szakirodalma van. Magyar nyelven különösen a legátfogóbb tanulmány ebben a témakörben Fekete Sándor pszichiáter tizenöt évvel ezelőtt született írása. Az elmúlt tizenöt évben az egészségpszichológiai, a magatartás-tudományi, az egészségszociológiai és az életminőség-vizsgálatok, valamint a munkastressz egészségkárosító hatása egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tudományos és a közéletben. A tanulmány első részében a kiégés fogalom határainak tisztázása, kialakulása, folyamata, mérése, kezelésének fő irányai kerülnek bemutatásra, a második részben pedig a kiégéskutatás harminc évének történetét ismerteti a szerző, különös tekintettel a legújabb nemzetközi és hazai kutatásokra, a kutatási trendek változásaira.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér – A kiégés prevalenciájának meghatározására a humán szolgáltatószektorban dolgozók körében egyre gyakrabban használják az Oldenburg Kiégés Kérdőív két változatát, melyek a mérvadó Maslach Kiégés Kérdőív tartalmi és elméleti korlátait hivatottak áthidalni. Magyarországon nincsenek adataink sem a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív, sem az Oldenburg Kiégés Kérdőív strukturális validitásáról. Cél – Az Oldenburg Kiégés Kérdőív és a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív strukturális validálásának tesztelése magyar mintán. Módszer – Keresztmetszeti felmérésekben 564 fő vett részt (196 egészségügyi dolgozó, 104 ápoló és 264 klinikai orvos). A mérőeszközök konstruktumvaliditásának vizsgálatára megerősítő faktorelemzést, reliabilitásának vizsgálatára pedig belsőkonzisztencia-elemzést (Cronbach-α) használtunk. Eredmények – A Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív és az Oldenburg Kiégés Kérdőív rövidített változatának struktúrája megerősítette az eredeti kétdimenziós struktúrát (kimerülés, kiábrándultság). A Cronbach-α mutató alátámasztotta a mérőeszközök megbízhatóságát. Kiégés a résztvevők jelentős részét jellemezte mindegyik részmintában. A kimerülés dimenzióba tartozó vizsgálati személyek prevalenciája minden mintarészben 54,5% felett volt, valamint különösen magas volt a kiábrándultság dimenzióban magas pontszámot elért orvosok aránya (92%). Következtetések – Eredményeink elsősorban a Mini-Oldenburg Kiégés Kérdőív magyar változatának validitását és reliabilitását támasztják alá a kiégés mérésében klinikai orvosok és egészségügyi szakdolgozók körében.
A vizsgálat célja: A kutatás célja az Országos Mentőszolgálat állományában dolgozók pszichés állapotának vizsgálata volt a kiégés vonatkozásában, és cél volt azon tényezők azonosítása, amelyek kedvezőtlenül hatnak a mentőszolgálatnál dolgozók pszichés állapotára. Anyag és módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti kutatás keretein belül 1979 fő került bevonásra. A kiégettség szintje a Pines-Aronson féle Kiégés Önértékelési Skála alkalmazásával került felmérésre. Az adatok feldolgozása az SPSS 17.0 statisztikai szoftver segítségével történt Khi-négyzet próba, ANOVA és korrelációelemezés alkalmazásával. A szignifikancia határ p<0,05 volt. Eredmények: A mentődolgozók majdnem 40%-a küzd a munkájával járó stresszel, azonban az állandó készenléti helyzet nem hagy időt az átélt események értékelésére, megbeszélésére. Szignifikáns összefüggés mutatkozott a kiégési szint, az OMSZ-nál elöltött idő, és a munkahelyi légkörrel való elégedettség között. Következtetések: Az eredmények alapján különböző prevenciós és beavatkozási lehetősé gek kerültek megfogalmazásra, amelyekkel a mentődolgozók körében mért kiégés kezelhető.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás