Ideggyógyászati Szemle

A Magyar Epilepsziaellenes Liga VI. Nemzeti Kongresszusa - Absztraktok

2002. JÚNIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2002;55(05-06)

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A neurorehabilitáció jövõje

FÁY Veronika, URBÁN Erika, SZÉPNÉ Kontra Andrea

A neurorehabilitáció jövõje című szakmai találkozót 2002. február 13-án rendezték meg Újpesten, amelyen döntés született a Magyar Rehabilitációs Társaságon belül a Neurorehabilitációs Szekció megalakulásáról. A szekció alakuló ülésére 2002. május 15-én kerül sor.

Ideggyógyászati Szemle

Az agykéreg működésének elektrofiziológiai vizsgálata a Parkinson-kór klinikai altípusaiban

SZIRMAI Imre, GERTRÚD Tamás, TAKÁTS Annamária, PÁLVÖLGYI László, KAMONDI Anita

Célkitűzés - Az EEG mint indikátor alkalmas a Parkinsonbetegség kórélettani folyamatainak vizsgálatára. A mozgást követő β-szinkronizáció a mozgató kéreg felett regisztrálható fiziológiás jelenség, amely Parkinson-kórban megváltozik. A tremordomináns Parkinson-betegség klinikai, anatómiai és biokémiai szempontból elkülöníthető variánsnak látszik. A szerzők a tremor és a mozgást kísérő β-szinkronizáció összefüggését vizsgálták tremordomináns Parkinson-kórban szenvedő betegek esetében. Módszerek - Saját elhatározásból végzett mozgás során regisztrálták az EEG-t, valamint mérték a mozgás végrehajtásához szükséges időt, és meghatározták a mozgást kísérő β-szinkronizáció mértékét. Eredmények - A tremordomináns Parkinson-kóros betegek mozgásának időtartama szignifikánsan hosszabb volt, mint az egészséges kontrolloké (0,49±0,170 s, 0,35±0,087 s, p=0,013, Mann-Whitney-próba). Az egészséges csoportban a jobb- és balkezes mozgás időtartama között nem volt különbség (0,36±0,078 s, 0,34±0,099 s, p=0,207, Wilcoxon-próba), míg a Parkinson- betegek bal kézzel végzett mozgásának időtartama - a tremor oldaliságától függetlenül - hosszabb volt, mint a jobb kézzel végzett mozgásé (0,52±0,195 s, 0,46± 0,148 s, p=0,049, Wilcoxon-próba). Egészségeseknél a bal és a jobb kézzel végzett mozgást követően a mozgást kísérő β-szinkronizáció a mozgással ellenkező oldalon oldalkülönbség nélkül jelent meg (108,1±68,21%, 92,1±23,43%, p=0,78 Wilcoxon-próba). Parkinsonos betegeknél a tremoros kézzel ellenkező oldali centrális régió felett a β-szinkronizáció szignifikánsan kisebb volt, mint a nem remegő kézzel végzett mozgás után (36,9±47,79%, 104,7±91,42%, p=0,012, Wilcoxon-teszt). Parkinson-betegeknél a mozgást kísérő β-szinkronizáció maximuma a premotoros régió fölé helyeződik át. Következtetések - Tremordomináns Parkinson-betegeknél a mozgást kísérő β-szinkronizáció contralateralis csökkenése a tremorral és nem a bradykinesissel függ össze. A β-szinkronizáció vizsgálata a tremordomináns Parkinson- kór patomechanizmusának megértését segítheti.

Ideggyógyászati Szemle

Megemlékezés Sántha Kálmánról, halálának 45. évfordulóján

SZIRMAI Imre

Sántha Kálmánról 1974-ben a History of neurological sciences in Hungary című könyvében Környey István1 a következõket írja: „1939-tõl a Debreceni Ideg- és Elmegyógyászati tanszéket Schaffer legkedvesebb tanítványa, Sántha Kálmán vezette. Az agy és az intelligencia kapcsolatáról szóló Schaffer által inspirált publikációi között található egy speciális számolótehetségrõl szóló munkája.

Ideggyógyászati Szemle

Háti gerincvelõi hernatio MR-vizsgálata

KENÉZ József, BARSI Péter, VÁRALLYAY György, BOBEST Mátyás, VERES Róbert

A transduralis gerincvelői herniatio az első leírásától kezdve rendkívül ritkának gondolt kórkép volt. Eredete szerint lehet iatrogén és traumás, de az esetek mintegy harmadában a kórok ismeretlen. Ilyenkor a feltételezések szerint veleszületett duralis defektus lehet a háttérben. Az anamnézisben ugyanis rendszerint nincs a defektus keletkezését magyarázó ok. A háti gerincszakaszon az anomália megjelenési formája igen félrevezető lehet, bár rendkívül jellegzetes, így ismerete fontos. A kórkép progresszív Brown-Sequard-szindrómát okoz. Sebészi beavatkozással, a dura defektusának megszüntetésével nemcsak a neurológiai deficit progresszióját lehet megakadályozni, de a tünetek visszafejlődését, és jelentős javulást is el lehet érni.

Ideggyógyászati Szemle

Az aortadissectio neurológiai szövõdményei

MÉSZÁROS István, MÓROCZ József, SZLÁVI József, SCHMIDT János, NAGY László, KATÓ Csaba, TORNÓCI László

Bevezetés - Az aortadissectio leggyakoribb szövődménye a cardiovascularis rendszer károsodása, amelyet a gyakoriság csökkenő sorrendjében követ az idegrendszer károsodása. Ez utóbbi általában korán kialakul, és az aortadissectio ezáltal neurológiai megbetegedés klinikai képében nyilvánulhat meg. A tanulmány célja az aortadissectio neurológiai tünetei gyakoriságának és megoszlásának meghatározása, a klinikopatológiai jellemzők és tanulságok feltárása, valamint összefüggés keresése a tünetek patológiai alapjai és a kórházi halálozás között. Betegek és módszerek - A szerzők 29,5 évet felölelő anyagukban 95 betegnél 98 aortadissectiót észleltek. A betegség becsült gyakorisága: 3,0/100 000 lakos/év. Eredmények - Kilencvenkét beteg meghalt, a sectiók száma 90. A 95 beteg közül 20 (21%) a kórházi felvétel előtt meghalt. A 75 kórházba felvett beteg közül 30-nak (a felvettek 40%- ának) volt neurológiai tünete. Huszonnégy betegnél cerebralis, kettőnél spinalis, négynél pedig perifériás tünetek voltak jelen. Az aortadissectio kórisméjét a hospitalizált 75 beteg közül csupán 22-nél (29%) állították fel. A nem kórismézett betegek csak tüneti kezelésben részesültek. A kórházba felvettek közül a felvétel utáni átlagos túlélési idő az aortaív ágait nem érintő proximalis dissectio esetében (21) 48,5 óra (tartomány: 2-160 óra), az aortaív ágai sérülésével járó, ugyanilyen típusú 23 esetben pedig 22,2 óra (tartomány: 1/4-96 óra) volt. A különbség szignifikáns (p=0,015). Az aortaívág-sérült 23 beteg közül 20-nál észleltek neurológiai tüneteket. Ezek az adatok összhangban vannak azzal a régi megfigyeléssel, amely szerint a neurológiai tüneteket okozó, tehát aortaívág-sérüléssel járó aortadissectio kórjóslata nagyon rossz. Következtetés - Fontos, hogy minél hamarabb felvetődjön az aortadissectio diagnózisa, hogy a beteg a végleges kórisme és terápia céljából még időben szívsebészeti központba kerüljön.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének konszenzusdokumentuma - A hyperurikaemiás és a köszvényes betegek ellátásáról

Ez a konszenzusdokumentum azért született, hogy iránymutatást adjon a magas húgysavszinttel élô tünetmentes személyek, illetve a köszvényes betegek hatékony és modern szemléletû ellátásához. A dokumentumot három hazai tudományos társaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesületének szakértôi testülete állította össze annak érdekében, hogy összefoglalják mindazokat az ismereteket, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak a kérdésben. Emellett a konszenzusdokumentum megalkotásának fontos célkitûzése volt olyan egyértelmû ajánlások megfogalmazása, amelyek segítenek a gyakorló orvosnak a hyperurikaemiás és a köszvényes betegek mindennapi ellátásában.

Ideggyógyászati Szemle

Az előrehaladott Parkinson-kór jellemzôi a klinikai gyakorlatban: az OBSERVE-PD vizsgálat eredményei és a magyarországi alcsoport elemzése

TAKÁTS Annamária, ASCHERMANN Zsuzsanna, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, DÉZSI Lívia, ZÁDORI Dénes, VALIKOVICS Attila, VARANNAI Lajos, ONUK Koray, KINCZEL Beatrix, KOVÁCS Norbert

Az elôrehaladott Parkinson-kórban szen­vedô betegek nagy részét speciális mozgás­zavar­köz­pon­tokban kezelik. Jelenleg nincs egyértelmû konszenzus a Parkinson-kór stádiumainak meghatározására; az elôrehaladott stádiumban levô Parkinson-kóros betegek csoportja, a betegirányítás folyamata, és az elôrehaladott Parkinson-kór jellemzésére használt klinikai vonások nin­csenek megfelelôen körülhatárolva. Ennek a megfigye­lésen alapuló vizsgálatnak az elsôdleges célja a részt vevô mozgászavarközpontokban dolgozó orvosok megítélése szerint elôrehaladott Parkinson-kórban szenvedô betegek csoportjának tanulmányozása volt. Jelen közleményben a magyar betegek adatai kerülnek elemzésre. A keresztmetszeti, beavatkozással nem járó, több országra és centrumra kiterjedô vizsgálatban 18 or­szág vett részt. A betegek adatait egyetlen beteg­találkozó alkalmával gyûjtötték. A Parkinson-kór aktuális státuszát az Egységesített Parkinson-kór Pontozó Skála (UPDRS) II., III., IV. és V. (módosított Hoehn–Yahr-skála) részeivel mér­tük fel. A nem motoros tüneteket a Nem motoros Tünetek Skálával (NMSS) értékelték, az életminôséget pedig a nyolc­kérdéses Parkinson-kór Életminôségi Kérdôívvel (PDQ-8). A Parkinson-kór elôrehaladott/nem elôrehaladott stádiumba történô besorolása egyrészt az orvos értéke­lése, másrészt a Delphi módszerrel kialakított kérdéssor felhasználásával történt. Összesen 2627, Parkinson-kórban szen­vedô beteg adata került dokumentálásra 126 vizsgálóhelyen. Magyarországon négy mozgászavarközpontban 100 beteg bevonására került sor, akiknek 50%-a volt elôreha­ladott stádiumú az orvos megítélése szerint. Az elôrehala­dott Parkinson-kóros betegek pontszámai lényegesen jelentôsebb károsodást mutattak, mint a nem elôrehala­dott stádiumú betegek pontszámai: UPDRS II (14,1 vs. 9,2), UPDRS IV Q32 (1,1 vs. 0,0) és Q39 (1,1 vs. 0,5), UPDRS V (2,8 vs. 2,0) és PDQ-8 (29,1 vs. 18,9). A magyar mozgászavarközpontok orvosai a Parkinson-kóros betegek felét értékelték elôrehaladott stádiumúnak, rosszabb motoros és nem motoros tünetekkel és rosszabb életminôséggel, mint a nem elôrehaladott stádiumú betegek esetében. Annak ellenére, hogy alkalmasnak találták eszközös kezelésre, ezen betegeknek a 25%-ánál nem indult el az.

Hivatásunk

Szívgyógyászok, szakdolgozók a pitvarfibrillációról

KUN J. Viktória

Rendkívüli, de remélhetőleg hagyományt teremtő országos találkozót szerveztek a leggyakoribb szívritmuszavarról. A Lurdy Házban laikusok, érintettek és szakdolgozók tudhattak meg elsőkézből mindent a pitvarfibrillációról. Úgy, ahogy eddig még sohasem. Nemzetközileg elismert kardiológus szaktekintélyek, vezető szakaszszisztens, diplomás szakápoló hozta testközelbe a betegséget és a gyógyítómunkát. A SZÍVSN Országos Beteg - egyesület szervezésében, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Kardiológusok Társaságának támogatásával elindult kezdeményezés célja a tájékoztatás, a hiteles információk átadása, hogy szakemberek és laikusok minél inkább tisztában legyenek az egyre gyakrabban diagnosztizált betegséggel.

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint hypertoniában. Hazai tapasztalatok a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013., 2015. évi adatai alapján - I. rész Bevezető gondolatok. Betegek és módszer. Alapadatok

KÉKES Ede, PAKSY András, ALFÖLDI Sándor

Világszerte az általános populációban végzett szűrések alapján észlelik a szérumhúgysavszint átlagának emelkedését mindkét nemben. Ez a növekedési tendencia érvényes a hypertoniabetegségre is. A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatainak felhasználásával vizsgálták 47372 hypertoniás betegben (22688 férfi, 24684 nő) a szérumhúgysavszint alakulását és összefüggését az életkorral, kockázati tényezőkkel, antropológiai, metabolikus jellemzőkkel, vérnyomással, a vérnyomáscélértékkel, szervkárosodásokkal, gyógyszeres kezeléssel, valamint a társbetegségekkel. Elemzésük első részében bemutatják az elemzés módszerét és az alapösszefüggéseket. A húgysavszint magasabb férfiaknál, mint nőknél, a kor előrehaladásával értéke emelkedik. A szisztolés és diasztolés vérnyomás emelkedése a szérumhúgysavszint növekedésével jár, amelynek trendje a szisztolés nyomás esetében szignifikánsan nagyobb. A hölgyeknél az emelkedési trend kisebb és mindig alacsonyabbak a húgysavértékek. Azoknál, akik nem érik el a célvérnyomást, a húgysavérték magasabb. A társbetegségek jelenléte szignifikánsan növeli a szérumhúgysavszintet.

Lege Artis Medicinae

Egy elfeledett orvos a magyar pszichiátria történetében. Dr. Klein Ferenc életrajza

SZABÓ József

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Pszichiátriai Osztálya az elmúlt évben ünnepelte mûködésének 110. évfordulóját. Ez a jelentôs évforduló vetette fel a gondolatot, hogy osztályunk a szokásosnál alaposabban foglalkozzon elôdeink történetével. Elsô kinevezett osztályvezetô fôorvosunk, Klein Ferenc személyét, alakját, munkásságát a korabeli levéltári anyagok, valamint megyénk, városunk, kórházunk történeti jellegû visszaemlékezéseinek, sajtóközleményeinek segítségével igyekeztünk megismerni. A dokumentumok feldolgozása során orvosként, elmegyógyászként, hazafiként és magánemberként is elismerésre méltó személy képe bontakozott ki elôttünk. Mint tüdôgyógyász, hadiorvos, illetve elmegyógyász egyaránt képes volt megfelelni kora elvárásainak, betegei és a lakosság körében egyaránt megbecsülés övezte. Jelentôs életmûve és mártírhalála ellenére emléke méltatlanul feledésbe merült, nevét a pszichiátriatörténet és a közösségi emlékezet sem ôrzi. Klein Ferencnek biográfiája megírásával és közreadásával kívánunk méltó emléket állítani.