Csökkent csontbontás a H1-hisztaminreceptorantagonistákkal kezelt allergiás gyermekekben
FERENCZ VIKTÓRIA1, BOJSZKÓ ÁGNES2, PALLINGER ÉVA3,4, LAKATOS Péter1, FALUS ANDRÁS3,4, HORVÁTH CSABA1
2007. NOVEMBER 10.
Ca&Csont - 2007;10(04)
FERENCZ VIKTÓRIA1, BOJSZKÓ ÁGNES2, PALLINGER ÉVA3,4, LAKATOS Péter1, FALUS ANDRÁS3,4, HORVÁTH CSABA1
2007. NOVEMBER 10.
Ca&Csont - 2007;10(04)
BEVEZETÉS - Korábbi vizsgálatok szerint az antihisztaminok hatást gyakorolnak a csontanyagcserére. Jelen vizsgálatunkban H1-hisztaminreceptor- (H1R-) antagonista kezelésben részesülő allergiás gyermekek csontturnoverét vizsgáltuk. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Meghatároztuk a csontanyagcsere biokémiai markereit [β-CrossLaps (β-CTx), oszteokalcin (OCN), β-CTx/OCN arány], a parathormon (PTH) és a 25(OH)D3-vitamin szérumszintjét 37, multiplex allergiás, H1R-antagonista-kezelésben részesülő gyermeknél és 21, életkor és nem szerint illesztett egészséges kontrollgyermeknél. Az intracitoplazmatikus hisztidin-dekarboxiláz (HDC), hisztamin, sejtfelszíni H1- és H2-receptorok expresszióját áramlási citometriás módszerrel vizsgáltuk a perifériás leukocytákon. Meghatároztuk továbbá a lymphocyta- szubpopulációk eloszlását. EREDMÉNYEK - A szérum-OCN-, -PTH- és -25(OH)D3- vitamin-szintek nem különböztek a vizsgált csoportok között. A β-CTx szérumszintje a H1R-antagonistával kezelt allergiás gyermekeknél kisebb volt (1090,82±80,25 pg/ml), mint az egészséges csoportban (1456,58±95,81 pg/ml; p=0,006). A β-CTx/OCN arány szintén alacsonyabbnak bizonyult a H1R-antagonista-kezelést kapó gyermekeknél, mint a kontrollban (9,24±0,608 vs. 12,65±0,53; p=0,001). A β-CTx értéke szoros korrelációt mutatott az OCN szintjével a kontrollcsoportban (r=0,845, p<0,001) és a kapcsolat a H1R-antagonistákkal kezelt gyermekeknél is kimutatható (r=0,519, p=0,005). Az allergiás csoportban a HDC gén fokozott expressziója és a H1-receptor downregulációja figyelhető meg. A CD3+/CD16-56+ T-sejtek nagyobb arányban szerepeltek az egészséges gyermekeknél, mint az allergiásoknál. KÖVETKEZTETÉS - A csontturnover szérummarkerei alapján a csontbontás csökkenése látható H1R-antagonistakezelés hatására allergiás gyermekekben, így a csontanyagcsere a csontképzés irányába tolódik el.
BEVEZETÉS - Számos nemzetközi vizsgálat foglalkozott a csontanyagcsere és a 2-es típusú diabetes mellitus kapcsolatával. Az eredmények ellentmondóak, többségük szerint a diabetes a csontsűrűséget növeli ugyan, de a törési kockázatot fokozza. Célunk az volt, hogy hazai, nagy betegcsoporton elemezzük a csontsűrűség, az elhízás és a szénhidrát- anyagcsere kapcsolatát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Tanulmányunkban 2003-2006 között a Balaton-felvidéken végzett szűrések során vizsgált 6287 felnőtt (átlagéletkor: 56±13 év, férfi: n=1561, nő: n=4726) adatait (antropometria, vércukorszint, összkoleszterinszint, vérnyomásértékek és ultrahanggal mért sarokcsont-T-score) dolgoztuk fel. EREDMÉNYEK - A szénhidrát-anyagcsere, valamint a csontritkulás/osteopenia közötti kapcsolatot elemezve azt találtuk, hogy az 50-60 éves korcsoportba tartozó diabeteses nőkön az osteopenia prevalenciája szignifikánsan magasabb, mint a normális glükóztoleranciájú populációban [50 vs. 36,34%, esélyhányados (odds ratio, OR): 1,711, 95%-os megbízhatósági tartomány (konfidenciaintervallum, CI): 1,076-2,722], más korcsoportban és férfiaknál azonban nem volt szignifikáns különbség. A metabolikus szindróma nem befolyásolta a csontritkulás/ osteopenia prevalenciáját. A 60 év fölötti összesített (férfi és női) normális súlyú diabeteses populációban a csontritkulás nagyobb gyakoriságú, mint a normális súlyú, normális glükóztoleranciájú csoportban; a különbség a csontritkulás esetén határszignifikáns volt (63,63 vs. 26,2%, OR: 2,71, 95% CI: 0,969-7,6, p=0,054), osteopenia esetén ezt a szintet nem érte el (53,38 vs. 43,31%, p=0,359). Ugyanebben a korcsoportban az „összes glükózintoleráns” és „összes normális glükóztoleranciájú” csoportokban viszont lényegében azonos volt a csontritkulás/osteopenia prevalenciája. Tanulmányunkban csak nőkön találtunk kapcsolatot a testtömegindex és a T-score között, ez 70 év fölött volt a legerősebb (r=+0,23, p<0,001). KÖVETKEZTETÉS - Véleményünk szerint a 2-es típusú cukorbetegségben gyakran tapasztalt fokozott csontdenzitás elsősorban a társuló obesitas következménye, a diabetes mellitus önmagában a csontritkulás szempontjából inkább rizikónövelő, mint protektív tényezőnek tekinthető.
BEVEZETÉS - Számos vizsgálat igazolja a krónikus betegségek esetén a non-compliance szerepét a klinikai vizsgálatokban effektívnek bizonyult terápiás eljárások hatástalanságában. Tanulmányunkban magyarázatot próbáltunk találni a kezelési eljárások esetleges elhagyására. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Osteoporosisban szenvedő 1067 beteg (91% nő, 9% férfi) compliance-ét vizsgáltuk. A csontritkulás kezelését jelentő gyógyszeres terápia, gyógytorna, elektroterápia és segédeszköz-használat gyakoriságát mértük fel. A kezelőorvos a betegek döntő többségének elsősorban gyógyszeres kezelést javasolt. Gyakoriságban ezt a gyógytorna követte. Elektroterápiát a betegek harmadának, segédeszközt a résztvevők ötödének javasoltak. EREDMÉNYEK - A megkérdezettek kétharmada saját bevallása szerint mindig beveszi az elrendelt készítményt, főleg a már csonttörést elszenvedett betegek. A gyógyszeresen kezeltek több mint egyötöde felejtkezik el - ritkán vagy gyakorta - a gyógyszer bevételéről. A kezelőorvos javaslatához képest 10%-kal többen tornáztak, azonban a betegek csupán negyede gyógytornázik megfelelő gyakorisággal és naponta legalább 20 percig. Az elektroterápiás kezelésre járó betegek több mint felének nem orvosa ajánlotta fel a kezelést. A segédeszköz használatával a betegek tizede az orvosi javallat ellenére nem élt. A vizsgálatban részt vevők közel egyharmada említett valamilyen zavaró tényezőt, amely akadályozta a kezelőorvos által javasolt kezelési megoldás betartását. Az ezek között szereplő anyagi nehézségek és hosszú várakozási idő mellett említették azt is, hogy nem éreznek elegendő motivációt a kezelés betartására. A compliance nem mutat korrelációt a beteg képzettségével és a társadalomban betöltött szerepével. A többszörös csonttörést szenvedettek között jobb együttműködési készségű betegek találhatók a gyógyszerszedéssel és a gyógytornával kapcsolatban egyaránt. KÖVETKEZTETÉS - A kezelési előírások betartásának fontos feltétele a megfelelően tájékoztatott beteg bevonása a terápiás döntéshozatalba és a kezelés kimenetelének ismerete. Hazánkban a nagy csonttörési ráta felhívja a figyelmünket a compliance növelésének fontosságára.
Ca&Csont
2007;10;04 Tizedik évfolyam lapzáró száma
Ca&Csont
Lege Artis Medicinae
A szem vörössége sokféle, különböző súlyosságú szembetegség jele lehet. A vörösség általában viszonylag ártalmatlan, például kötőhártya-gyulladás, de súlyos, látásromlással járó, és akár maradandó következményekkel járó megbetegedés is állhat a vörösség hátterében. Ezért fontos a nem szemorvosok számára is, hogy tájékozottak legyenek és megismerjék a szem vörösségének alapvető típusait, és el tudják különíteni a típusos és jellegzetes megjelenési formákat, ezek alapján dönteni tudjanak, hogy a beteget kezelhetik-e, avagy szemészeti intézménybe való továbbküldés indokolt. A közleményben összefoglaljuk a vörös szem okait, elsősorban a szem vörösségének jellegzetességei és anatómiai lokalizáció szerint. A vörös szem vizsgálata során a belövelltség jellege leginkább diffúz megvilágítással, szabad szemmel állapítható meg minden egyéb eszköz nélkül. Fontos megismerni a conjunctivalis, vagy ciliaris, illetve scleralis eredetű vörösség legfontosabb tulajdonságait és okait, az esetleges egyéb, jól felismerhető eltéréseket (például a conjunctiva papillái vagy folliculusai, vagy a kötőhártya chemosisa stb.). A leírtakat számos fényképfelvétellel igyekeztünk illusztrálni, kezdve a vörösség jellegzetes vonásainak sémás rajzos ábrázolásával. Törekedtünk hangsúlyozni a nem szemorvos által kezelhető eseteket, és megpróbáltuk felhívni a figyelmet a tisztázatlan, vagy szakorvosi vizsgálat nélkül nem tisztázható esetek továbbküldésének fontosságára.
BEVEZETÉS - A szerzõk a kalcium- és D-vitamin-pótlás rövid távú alkalmazásának hatását mérték fel a csontbontás és csontépülés folyamatára posztmenopauzában lévõ nõknél, normális D-vitamin-ellátottság és D-vitamin-hiány esetén, komplex összetételű klinikai tápszert alkalmazva. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A vizsgálatban 91, posztmenopauzában lévõ osteoporosisos vagy osteopeniás nõ (életkor: 60-75 év) vett részt, akik egyéb összetevõk jelenlétében 1120 mg kalcium- és 208 NE 25-OH-D-vitamin- (Fortimel®, Nutricia) kezelésben részesültek négy héten keresztül. A vizsgálat kezdetén és befejezésekor meghatározták a β-CrossLaps, az oszteokalcin, az alkalikus foszfatáz és a parathormon szérumszintjét. A kezelés megkezdése elõtt a D-vitamin-ellátottságot a szérum 25-OH-D-vitaminszintjének mérésével vizsgálták. A gastro-intestinalis mellékhatások fellépését kérdõívvel mérték fel, a vizelet kalcium/kreatinin hányados alapján pedig a vesekõképzõdés rizikóját ellenõrizték. EREDMÉNYEK - A teljes betegcsoportban a β-CrossLaps kezelés elõtt mért szérumszintje meghaladta a normális értéket (526,97±29,26 pg/ml), majd a terápia mellett csökkent (485,58±28,27 pg/ml, p=0,03). Az oszteokalcin szérumkoncentrációja szintén csökkent (28,58±1,37 vs. 27,03±1,36 ng/ml, p=0,025), az alkalikusfoszfatáz-aktivitás ugyancsak (200,46±8,72 vs. 186,94±11,64 U/l, p=0,033).A kalcidiol szérumszintjét a kezelés megkezdésekor 20 betegnél regisztrálták 30 ng/ml alatt, azaz D-vitamin-hiány igazolódott. E betegeknél a csontturnover nem csökkent, a csontbontás és -építés markereinek változása között korreláció nem mutatkozott, míg 30 ng/ml feletti kalcidiolszint esetén a szerzõk a csontátépülés markereinek változása között összefüggést találtak (r=0,508, p<0,001). A kalcium/kreatinin hányados nem változott; két esetben obstipatio, egy betegnél diarrhoea jelentkezett. KÖVETKEZTETÉSEK - A kalciumot és kevés D-vitamint is tartalmazó, komplex összetételű klinikai tápszer már néhány hét alatt kimutathatóan csökkentette a megfelelõ D-vitaminellátottságú, posztmenopauzában lévõ nõk csontátépülésének ütemét. D-vitamin hiányában a csontturnover a kalciumpótlás hatására nem változott. A kalciumot komplex környezetben tartalmazó klinikai tápszer rövid távon nem növelte a vesekõképzõdés rizikóját fokozó kalciumürítést a vizeletben, és rendkívül kis százalékban okozott gastrointestinalis problémákat.
Hypertonia és Nephrologia
A nephronophthisis autoszomális recesszíven öröklődő, krónikus tubulointerstitialis nephropathia. A gyermekkori krónikus veseelégtelenségek 6-10%-áért felelős. Bevezető tünetei, a polyuria-polydipsia, az anaemia és a növekedés elmaradása évekkel megelőzik a veseelégtelenség kialakulását. Ultrahangon ritkán láthatók ciszták, inkább hiperreflektivitás, valamint a kéreg- és velőállomány elkülönítésének nehézsége jellemzik, szövettanilag pedig interstitialis fibrosis és a tubularis bazálmembrán irregularitása. Genetikailag heterogén, eddig tíz gén mutációját azonosították a betegek 60%-ában. A kódolt fehérjék - hasonlóan más cisztás vesebetegségekhez - a tubularis epithelsejt primer csillójában, illetve a centroszóma- bazális test komplexben lokalizálódnak.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér és célkitűzés - Az akut disszeminált encephalomyelitis ritka gyulladásos demyelinisatiós betegség, amelyet gyakran infekció vagy vakcináció előz meg. Célunk a Szent László Kórházban kezelt gyermekek klinikai, radiológiai és mikrobiológiai profiljának egységes feldolgozása, irodalmi adatokkal történő összevetése volt. Módszerek - Az 1998. január 1. és 2008. június 30. között kezelt és követett betegek demográfiai, infekcióra vonatkozó, klinikai, radiológiai, laboratóriumi és mikrobiológiai adatait elemeztük. Eredmények - Tizenkilenc gyermek felelt meg a diagnosztikai kritériumoknak. Átlagéletkoruk 6,8 év volt. Prodroma - többnyire lázas vírusinfekció, felső légúti hurut vagy varicella - 17 esetben előzte meg a neurológiai tüneteket. Minden beteg poliszimptómás encephalopathiában szenvedett, két gyermeknek spinalis tünetei is voltak. A liquor egy kivételével valamennyi esetben kóros volt. Vírusetiológiát hét esetben igazolni, nyolc esetben valószínűsíteni lehetett. Az MR-vizsgálat 18 esetben mutatott fehérállományi, 16-ban kérgi és mély szürkeállományi, hatban cerebellaris, 14-ben agytörzsi és kettőben gerincvelői érintettséget. Az átlagosan négy hónappal későbbi kontroll hat esetben teljes, 11-ben részleges radiológiai regressziót mutatott. Tizenhárom beteg kapott nagy dózisú metilprednizolont, ketten részesültek plazmaferézisben is, egyikük immunglobulint is kapott. Kilencen igényeltek gépi lélegeztetést. Két gyermeket elveszítettünk. Tízen maradvány nélkül, heten maradványtünettel gyógyultak. Két esetben jelentkezett újabb demyelinisatiós esemény: sclerosis multiplex, illetve multifázisos disszeminált encephalomyelitis. Következtetés - A klinikai, radiológiai és követéses vizsgálatok eredményei az irodalmi adatokkal egybecsengők, kimagasló arányban sikerült azonban igazolni vagy valószínűsíteni a folyamatot beindító vírust.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér - A Guillain-Barré-szindróma 1916 óta jól ismert, bármely életkorban előforduló, ascendáló akut flaccid paralysissel járó, nem egységes neuroimmun kórkép. Nagyobb számú gyermekkorú beteganyagról Magyarországon még nem számoltak be. Beteganyag, módszer - A Heim Pál Gyermekkórház Neurológiai Osztályán és a Szent László Kórház Gyermekosztályán 2000. január 1-2008. április 30. között Guillain-Barré-szindróma miatt kezelt 38 gyermek adatait elemeztük retrospektíven. Vizsgáltuk a betegség klinikai, laboratóriumi és elektrofiziológiai jellemzőit, jelentkezésének idejét, a megelőző betegségeket, a tünetek súlyosságát, a kezelés hatékonyságát, a gyógyulás ütemét és időtartamát, az esetleges residualis tüneteket. Eredmények - Harmincöt beteg a klasszikus formát mutatta (akut gyulladásos demyelinisatiós polyneuropathia - AIDP), két akut motoros axonalis neuropathiás (AMAN) és egy Miller-Fisher-szindrómás beteget kezeltünk. A kezdetben nem egyértelmű tüneteket mutató esetekben a klinikum mellett az elektrofiziológiai vizsgálatoknak volt legnagyobb diagnosztikai értéke, egy betegünk diagnózisát a kontrasztanyag adásával kiegészített gerinc-MR erősítette meg. Járóképességüket elvesztett betegeink immunkezelésben - intravénás immunglobulin (IVIG) és plazmaferézis (PEX) - részesültek, amelynek mindkét formája eredményesnek bizonyult. Valamennyi betegünk gyógyult, maradványtünetek csak öt esetben észlelhetők. Következtetések - Az irodalmat áttekintve betegeink kórlefolyása, az egyes kórformák előfordulási gyakorisága a nyugat-európai és észak-amerikai közlésekben szereplőkkel nagyrészt azonos. A jelenleg elfogadott terápia a betegek nagyobb részében rövid időn belül teljes gyógyulást eredményez.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
4.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás