Keresési eredmények

Klinikai Onkológia

2018. MÁJUS 10.

A tüdőrák immunterápiája az újabb eredmények tükrében

OSTOROS Gyula

Tíz évvel ezelőtt az előrehaladott stádiumú tüdőrák esetén, mind a kissejtes (SCLC), mind pedig a nem kissejtes (NSCLC) csoportban, a várható átlagos túlélés egy év körüli volt. Ez, sajnos, az SCLC esetén lényegileg mára sem változott. Az NSCLC kezelésében igazi forradalmi időszakot élünk át. A patológiai alcsoportokra specifikált kombinált citotoxikus kemoterápia mellett igen hosszú túléléssel kecsegtet a célzott terápia (EGFR-mutáció, ALK, ROS1, BRAF-pozitivitás esetén). Az SCLC vonatkozásában a klinikai gyakorlat tekintetében jelentős előrelépés a gyógyszeres kezelésben az utóbbi harminc évben nem történt. Az újabb terápiás lehetőség NSCLC fennállásakor előrehaladott stádiumban az immunellenőrzőpont-gátló terápia, amely három éve már a klinikumban is a komplex kezelés része, hazánkban is. A PD1, a PDL1 és a CTLA4-gátló vegyületek beépítése a terápiás gyakorlatba igazi, új kihívás. Előrehaladott stádiumú NSCLC fennállásakor, magas PDL1-expresszió esetén, első vonalban új standard a pembrolizumab-monoterápia. Második vonalban mind a pembrolizumab, mind a nivolumab, mind pedig az atezolizumab evidenciaalapon adható. Az NSCLC-betegek mintegy harmadát kitevő lokálisan kiterjedt esetekben a radiokemoterápia után alkalmazott konszolidációs fenntartó durvalumab terápia új hatékony lehetőség. Az eddigi gyógyszeres terápiás nihilizmus az SCLC esetén oldódni látszik. Az antitestgyógyszerkonjugátummal végzett terápia alkalmazásának lehetősége már a közeljövőben a klinikumban is várható. A nivolumab, illetőleg a nivolumab + ipilimumab kombináció szintén ígéretes eredményekkel kecsegtet SCLC másod-, illetőleg többedvonalbeli kezeléseként. A biomarker-szelekción alapuló kezelési terv mind NSCLC, mind pedig SCLC esetén részben gyakorlat, részben kutatási irány (például PDL1-expresszió, szomatikus mutációs arány [TMB], DLL3, cMyc stb.). A különböző gyógyszeres kezelési modalitások egyedi alkalmazása helyett az okos, biomarker-szelekción alapuló komplex terápiás stratégia segíthet e betegség eddigi szerény terápiás eredményeinek javításában, krónikus betegséggé való formálásában.

Klinikai Onkológia

2018. FEBRUÁR 10.

Lokálisan előrehaladott rectumtumor kezelése

FRÖBE Ana, JURETIC Antonio, BROZIC Marić Jasmina, SOLDIC Zeljko, ZOVAK Mario

Az elmúlt néhány évtized alatt a rectumtumor lokális kontrollja a műtéti technikák fejlődése és az adjuváns vagy neoadjuváns kemoradioterápia alkalmazása következtében jelentősen javult. A lokális rectumtumor műtéti reszekciója során végzett teljes mesorectalis excisio (TME), ami a circumferentialis perirectalis szövetborítás teljes eltávolítását jelenti, csökkenti mind az érintett műtéti tumorban szenvedő betegeknél, a T3- és T4-stádiumú daganatokat, valamint a nyirokcsomó-pozitív betegséget is beleértve, az adjuváns és a még inkább preferált neoadjuváns kemoradioterápia mind a betegségmentes túlélés, mind a lokális kontroll a javulás képességét mutatta. A neoadjuváns kemoradioterápián áteső betegek egy része komplett patológiai remissziót (pCR) ér el a kemoradioterápia hatására, és az onkológia kimenetel különösen kedvező ebben a csoportban. Azonban a lokális kontroll javulásával szemben a betegek teljes túlélési arányának javulása lenne szükséges, és a kezelés eredményét korlátozó fő tényező a metachron távoli metasztázisok megjelenése. A probléma megoldásának legfontosabb módszere a szisztémás kezelés eszkalációja a neoadjuváns környezetben, például a neoadjuváns kemoradioterápia előtt vagy után egy indukciós vagy konszolidációs kemoterápiával történő kiegészítés (úgynevezett totális neoadjuváns kezelés módszere - total neoadjuvant treatment, TNT). A cikk célja, hogy röviden összefoglalja a sugárkezelés és a radiokemoterápia rectumtumor kezelésében betöltött szerepét, és a lokálisan előrehaladott rectumtumor esetén a jelenlegi terápiás standardokra fókuszáljon.

Klinikai Onkológia

2017. FEBRUÁR 10.

A radiokemoterápia - kérdések/válaszok

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

A radiokemoterápia során a nem sebészi daganatkezelés két fő módszerét kombináljuk a kezelési eredmények javítása érdekében. A kölcsönhatás elméleti lehetőségeit és a leggyakrabban alkalmazott hatóanyagokat mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy bár elvben mind a besugárzást, mind a gyógyszereket teljes dózisban szükséges adni, a két entitás mellékhatásainak összeadódása miatt a gyakorlatban nemegyszer kompromisszumokra kényszerülünk. A leggyakoribb indikációk (agy, fej-nyak, nyelőcső, tüdő, gyomor, hasnyálmirigy, végbél, húgyhólyag, méhnyak, végbél és lágyrészek tumorai) ellátását ismertetjük. Mivel a nyilvántartott daganatellenes terápiák körében számos szer vagy kombináció nem szerepel, az indikáción túli kezeléshez a gyógyszerügyi hatóság engedélye szükséges. Az optimális választáshoz (a radiokemoterápia helye a teljes betegút tervezésekor, hatóanyagok és dózisok) multidiszciplináris együttműködés, az onkoteam javaslata szükséges.

Klinikai Onkológia

2016. MÁJUS 20.

Epeúti és epehólyagrákban szenvedő betegek nem sebészi kezelése

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

Az epeúti rákok ritkák, ezért ellátásukra kevés magas szintű evidenciát találunk. A sikeres kezelés alapja, a tartós túlélés egyetlen esélye a radikális műtét. A kemoterápia a fl uorouracil alapú protokollok után egyre inkább a gemcitabinbázisú citosztatikus kombinációkat (cisplatinnal, oxaliplatinnal, kapecitabinnal), vagy a FOLFIRINOX sémát részesíti előnyben, természetesen a beteg állapotát messzemenően figyelembe véve. Egyetlen biológiailag célzott kezelés sem törzskönyvezett ebben a javallatban, a legtöbb tapasztalatot az erlotinibbel szerezték; jelenleg a molekuláris genetikai profil, és nem klinikai vizsgálatok eredménye alapján választhatunk a lehetőségek közül. A sugárkezelést - és a radiokemoterápiát - neoadjuváns, adjuváns és palliatív javallatban alkalmazhatjuk, a konvencionális perkután besugárzás mellett a brachyterápia, intenzitásmodulált kezelés, intraoperatív irradiáció, radioembolizáció formájában végezhetjük a műszerezettség függvényében. A palliációban a fotodinámiás terápia és a különféle ablációk mellett az intervencionális radiológiai módszereknek is nagy jelentősége lehet.

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

A húgyhólyagrák nem sebészi kezelése

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya

Jelen ismereteink szerint a húgyhólyagrákos betegek kezelésében a műtéti beavatkozás elengedhetetlen, de az egyes nem sebészi módszerek ennek nagyon fontos segítői. A felszínes (nem izom-invazív) daganatot intravezikális citosztatikus vagy BCG-kezeléssel, besugárzással láthatjuk el, a simaizom réteget már infi ltráló (≥pT2a) tumor neoadjuváns, adjuváns kemoterápiát, besugárzást, radiokemoterápiát igényel. Távoli áttétekkel járó (vagy lokálisan előrehaladott, kiújult) betegség kezelése első-, másodvonalbeli kemoterápia, palliatív sugárkezelés, intervenciós beavatkozások, izotópkezelések és tüneti szerek alkalmazásából áll. Az egyes terápiás modalitásokat bemutatva jelezzük azoknak az aktuális ESMO és NCCN ajánlásokban való szerepeltetését is.

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

A hasnyálmirigyrák korszerű gyógyszeres kezelése

BODOKY György, LAKATOS Gábor

A hasnyálmirigyrák jelentős egészségügyi probléma. A betegségben szenvedők száma világszerte növekszik, a daganat prognózisa ugyanakkor rendkívül kedvezőtlen. Hatékony szűrőmódszer nem áll rendelkezésre, a diagnózis pillanatában csupán a betegek kis hányada alkalmas sebészi kezelésre. A betegség ellátása továbbra is nagy kihívást jelent. Potenciálisan reszekábilis daganat esetén a neoadjuváns kezelés alkalmas lehet a tumor megkisebbítésére. Az adjuváns kemoterápia alkalmazása meghosszabbítja a betegek túlélését, ezzel szemben a radiokemoterápia értéke vitatott. Előrehaladott betegség esetén a gemcitabin jelenti a kezelés alapját. Számos hagyományos és újabb célzott szert próbáltak gemcitabinnel kombinációban, egyelőre csupán az erlotinib hozzáadása jelentett kisfokú előnyt a standard kezeléshez képest. A betegséggel összefüggő molekuláris genetikai eltérések és jelentőségük megismerése intenzív kutatás tárgya. A közelmúltban igazolták azt, hogy a FOLFIRINOX kezelés szelektált betegcsoportban hatékonyabb lehet a gemcitabin kemoterápiánál. A betegek életminősége igen fontos szempont az előrehaladott stádiumú betegség ellátása során. A CA 19-9 prognosztikai és prediktív értéke egyaránt jelentős, emellett hasznos segítséget nyújthat a kezelésre adott válasz értékelésében. A betegek megfelelő szelekciójához nagy segítséget nyújthatnak olyan további biomarkerek, amelyek előre jelzik, hogy melyik betegnek származhat előnye az alkalmazott kezelésből.

Ideggyógyászati Szemle

2013. NOVEMBER 30.

A primer glioblastoma multiforme posztoperatív kezelése 60 évesnél idõsebb betegek esetében

DARÓCZI Borbála, SZÁNTÓ Erika, TÓTH Judit, BARZÓ Pál, BOGNÁR László, BAKÓ Gyula, SZÁNTÓ János, MÓZES Petra, HIDEGHÉTY Katalin

Háttér és célkitűzések - A glioblastoma multiforméban szenvedő idős betegek kezelése ellentmondásos. Értékeltük a posztoperatív radioterápia ± szimultán és/vagy adjuváns temozolomidkezelés hatékonyságát- e kezeléseknek a teljes túlélést befolyásoló hatását, valamint a prognosztikai faktorokat 60 évesnél idősebb betegek esetében. Módszerek - Retrospektív tanulmányunkban a teljes túlélést és a progressziómentes túlélést vizsgáltuk két magyarországi centrumban olyan 60 évesnél idősebb, újonnan diagnosztizált glioblastomás betegek esetében, akik posztoperatív sugárkezelésben és/vagy temozolomidkezelésben részesültek. A prognosztikai faktorokat egy- és többváltozós modellel elemeztük. Eredmények - A vizsgálatban részt vevő 75 beteg közül (a medián életkor az első diagnóziskor 65,1 év volt) 29 (38,7%) betegnél a tumor totális reszekciója, míg a többi beteg esetében részleges eltávolítás vagy csak biopszia történt. Egy beteg kivételével mindenki kapott sugárkezelést. Húsz beteg csak szimultán temozolomid-kemoterápiát kapott. Adjuváns temozolomidterápiában (1-50 ciklus) 42 beteg részesült, ezen belül tizenhatan hat vagy több ciklus monoterápiát kaptak. A teljes túlélés 10,3 hónap, a progressziómentes túlélés 4,1 hónap volt. Az egy- és kétéves túlélés aránya 42,6% és 6,7% volt. A teljes túlélés 15,3 hónap (medián) volt azon betegek között, akik 6-12 ciklus adjuváns temozolomid-, és 29,6 hónap volt azok között, akik több mint 12 ciklus adjuváns temozolomidkezelésben részesültek. A teljes túlélés nem különbözött szignifikánsan a korcsoportokban (60-64, 65-69 és ≥70 év). Az adjuváns temozolomidterápia, a Karnofsky-skálán mért ≥70 érték, és a progressziót követő reoperáció bizonyult a teljes túlélés legjelentősebb prognosztikai faktorának (p<0,05). Következtetések - A radiokemoterápia, ezen belül a legalább hat ciklus adjuváns temozolomidterápia, biztonságosnak volt tekinthető, és hozzájárult a 60 évet betöltött betegek hosszabb túléléséhez. Az előrehaladott életkor önmagában nem jelentett ellenjavallatot a jó állapotú, 60 évesnél idősebb betegek agresszív kezelésekor.

Lege Artis Medicinae

2005. MÁRCIUS 20.

A colorectalis daganatok korszerű kezelése

LAKATOS László, LAKATOS Péter László

Az elmúlt másfél évtizedben a colorectalis daganatok kemo- és radioterápiája az onkológia sikeres területei közé került. A kezelés alapját évtizedek óta az 5-fluorouracil jelenti, de biomodulátorokkal való kiegészítése, az alkalmazási módszerek továbbfejlesztése (folyamatos infúziós adás, orális szerek) jelentősen javították a hatékonyságot. A nagy változást az irinotecan, illetve az oxaliplatin alkalmazása hozta, amelyek a metasztatizáló vastagbélrákok túlélését háromszorosára, átlagosan 20 hónapra növelték. A prognózis javulásában jelentős része van a metasztázisok hatékonyabb kezelésének is. A Dukes-féle C stádiumú tumorok adjuváns kezelése ma már alapelvként fogalmazható meg, kedvezőtlen prognosztikus tényezők esetén B2 stádiumú tumoroknál is indokolt a kemoterápia. A rectumtumorok prognózisát javítja a neoadjuváns, illetve adjuváns radiokemoterápia. Bár az optimális módszer még nem eldöntött, egyre több adat szól a preoperatív kezelés mellett. A monoterápiával szemben a kettős, hármas, négyszeres kombinációs kezelések hatékonyabbak, és úgy tűnik, hogy az alkalmazás módja, sőt, az egyes szerek sorrendje is lényeges (szekvenciális kezelés). Nemcsak a jövő, hanem lassan a jelen szereit is jelentik az új biológiai szerek, így az epidermális növekedési faktor receptor elleni antitest, a cetuximab, valamint a vascularis endothelialis növekedési faktor elleni monoklonális antitest, a bevacizumab, amelyek az eddigi adatok szerint tovább javítják a citosztatikus kezelésre már nem reagáló betegek esélyeit. Az új szerek alkalmazásának magas áruk szab korlátot.

Lege Artis Medicinae

2001. FEBRUÁR 20.

A colorectalis carcinoma multidiszciplináris szemléletű belgyógyászati-onkológiai kezelése

LÁNG István

A colorectalis carcinoma belgyógyászationkológiai kezelését a III. és részben a II. stádiumú betegek adjuváns kemoterápiája, a IV. stádiumú betegek palliatív kemoterápiája, valamint a szupportív kezelés képezi. A III. stádiumban és a nagy kockázatú, II. stádiumban lévő betegek adjuváns 5-fluorouracilfolinsav boluskezelésben részesülnek. Végbélrákban a szokásos kezelés a radiokemoterápia, szükség szerint neoadjuváns formában is, lehetőleg tartós infúzióban adva. A IV. stádiumban lévő betegeknél a palliatív kemoterápia lehetőségei az 5-fluorouracil-folinsavon kívül az irinotecan és a raltitrexed, különböző kombinációkban adva. A colorectalis carcinomás betegeket lehetőleg multidiszciplináris onkológiai központokban kell kezelni, minél nagyobb számban ellenőrzött klinikai gyógyszervizsgálatok keretében.