Hírvilág

Október elejéig forog a Semmelweis film

2022. SZEPTEMBER 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Javában zajlik „az anyák megmentőjéről”, Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatása: a Koltai Lajos rendezésében készülő, Semmelweis című alkotás jeleneteit október elejéig veszik fel Budapesten, többek között a BÁV egykori székházában, amely a bécsi központi klinika helyszínét adja. A Semmelweis című film története az 1847–48-as eseményekre koncentrál, Semmelweis ekkor fedezi fel a gyermekágyi láz okát és ellenszerét. A történelem egyik legnagyobb jelentőségű orvostudományi felfedezéséről szóló film története Bécsben és Budapesten elevenedik meg, az október elejéig tartó forgatás fő helyszínei a BÁV-székház mellett a SOTE Anatómiai Intézete, a Szabó Ervin Könyvtár, a Bródy Sándor utca, a Szentkirályi utca és a csepeli Duna-part, de a keszthelyi kikötőben is rögzítenek jeleneteket. „Semmelweis életútja megmutatja nekünk, hogy ha a szembejövő akadályok ellenére is kitartunk, és járjuk a saját utunkat, akkor sikerrel járunk” – hangsúlyozta Koltai Lajos a forgatás szünetében az MTI-nek. Mint megjegyezte, nem könnyű az embernek megtalálni a saját útját, az apró örömökkel együtt ez rengeteg szenvedéssel is jár, de „jót csinálni” kizárólag gyötrelem árán lehet. Semmelweis kitartása, hite, szenvedélyes elkötelezettsége mindenki számára példát mutathat, még ha a múltban is játszódik, példája jövőképet adhat a nézőknek – hangsúlyozta a rendező. Elárulta, hogy Nagy András operatőrrel együtt különleges látványvilágot dolgoztak ki: a szereplőket különös világ veszi körül, ami viszi tovább a történetet. „Két oldalról bejövő fény között dolgozunk, csak a reflexek érvényesülnek abból a fényből, ami bejön, így a falról vagy bárhonnan máshonnan visszaverődő fények veszik körül a szereplők arcát, ez az aura teremti meg a karaktereket” – magyarázta. A film főszereplőiről szólva kiemelte, hogy Vecsei H. Miklós hamar megtalálta a saját hangját, hitelesen alakítja a fiatal Semmelweist. Nagy Katica, aki a tudóst küzdelmes útján végigkísérő fiatal bécsi szülésznőt játssza, szintén jó választás volt – hangsúlyozta a rendező. Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint kötelességünk bemutatni azokat a magyar hősöket, tudósokat, művészeket, akik példaértékű életutat jártak be. Ilyen Semmelweis Ignác is, akit az egyik legnagyobb jelentőségű orvostudományi felfedezése világszerte is ismertté tett. Rámutatott, hogy az elmúlt években a magyar főváros a nemzetközi filmgyártás egyik kiemelt központjává vált: „Spielbergtől Denis Villeneuve-ig a világhírű alkotók és sztárok ugyanazokkal a magyar szakemberekkel dolgoztak együtt, mint akik most a Semmelweis-filmben dolgoznak.” Lajos Tamás producer szerint „az anyák megmentőjéről” készülő film a felfedezés történetét és az odáig vezető életutat jelentős fikciós elemekkel kiegészítve dolgozza fel. „A felfedezést történelmileg hitelesen mutatjuk be, de nem dokumentumfilmet készítünk. A teljesítményt, a kitartást, a munkát szeretnénk népszerűsíteni és ezt példaként állítani a nézőknek” – hangsúlyozta. Pater Sparrow látványtervező elmondta, hogy a történet nagy része 1847-ben játszódik Bécs központi klinikáján, amelyet a BÁV egykori épületében alakítottak ki. Itt kapott helyet egyebek mellett a magyar tudós irodája, a szülőszoba, az újszülöttszoba, a kórboncterem és a nővérszálló is. Mint hozzátette, több berendezést újra kellett gyártani, például a szülőszéket, az orvosi szemléltető eszközöket, de saját kialakítású villanykörtét is készítettek, amely visszaadja a gázláng villódzását. Vizuális koncepció volt, hogy a viktoriánus korra emlékeztető, koszosabb kórházi közeget hozzanak létre, ehhez korabeli fotókat vettek alapul – jegyezte meg Pater Sparrow, hozzátéve, hogy Semmelweis korában az otthon szülés volt a szokás a módosabb családoknál, klinikára vagy kórházba a szegények mentek. A Semmelweis című film Maruszki Balázs és Kormos Anett forgatókönyvéből készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával, és várhatóan 2023-ban kerül a mozikba. Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.

1.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.