Hírvilág

Michelangelo rejtett rajzai

2013. JÚNIUS 11.


Mintegy negyven éve ismertek, mégis kevesek látták eddig Michelangelónak a firenzei Szent Lőrinc templom alagsorában rejtett rajzait. A nagyközönség mostantól érintőképernyőn láthatja az alkotásokat a Medici-kápolnában.

Rajzolással töltötte az időt 1530 nyarán Michelangelo: papír nélkül egy széndarabbal a falra rajzolt emlékezetből. Régebbi alkotásai részleteit idézte fel és új vázlatokat készített. A művész három hónapot töltött a Szent Lőrinc templom alagsorában, az általa tervezett (1519) új sekrestye épülete alatt. Michelangelo V. Károly spanyol csapatainak ostroma alatt menekült ide, a hódítók visszaadták a hatalmat az 1527-ben elkergetett Mediciknek.

Michelangelo joggal tartott a Mediciktől: művészként szoros kapcsolatban állt velük, de később az ő tervei szerint erősítették meg Firenze városfalait a Medicik visszatérésének visszaverésére. Michelangelo egy néhány négyzetméternyi földalatti kamrában bújt el, amelyet egy ablak világított meg és graffitiket hagyott hátra - írta a titkos rajzokról beszámoló La Repubblica című napilap.

A rajzokat 1975-ben fedezték fel, de azóta csak művészettörténészek és kutatók látták őket. A szűk alagsorba látogatókat nem lehet beengedni.

A digitális technika viszont segítséget nyújtott: a rajzok mostantól a Medici-kápolnában felállított érintőképernyőn láthatók.
http://firenze.repubblica.it/cronaca/2013/06/10/foto/i_disegni_segreti_di_michelangelo-60798669/1/#1




2013. június 11., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Gondolat

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Gondolat

Gyógyító és ártó szellemek

Sámánhit a világban

Gondolat

Iszonyú minden angyal

NAGY Zsuzsanna

Paul Klee, a világhírű festő angyalai egyre nagyobb számban jelentek meg élete végén, amikor már nyilvánvaló volt, hogy sok szenvedéssel járó betegségén, a sclerodermán teste nem tud úrrá lenni.

Gondolat

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.