Hírvilág

Jégtakarók olvadása

2013. JANUÁR 08.

Jelentős tengerszint-emelkedéstől tartanak a gleccserkutatók, akik úgy vélik, hogy korábban alábecsülhették az olvadó jégtakarók jelentette potenciális veszélyt.

A grönlandi és antarktikai jégtakarók teszik ki a Föld gleccserjegeinek közel 99,5 százalékát. A világ 26 vezető gleccserkutatójának többsége úgy véli, hogy a jégtakarók olvadásának mértéke és súlyossága jóval meghaladhatja az előzetes becsléseket. A szakértők becslése alapján a jégdzsungelek olvadása csak ebben az évszázadban valószínűleg 29 centiméterrel növelheti az átlagos globális tengerszintet.

A Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmányukban a kutatók esélyt adtak további, jelentősebb emelkedésnek is. Figyelembe véve az olyan tényezőket is, mint a tengervizek hőmérsékletének emelkedése okozta termális expanzió és a hegyi gleccserekből származó vízmennyiség, a globális tengerszint-emelkedés mértéke a század végéig jóval meghaladhatja az akár egy métert is - mutattak rá.

"Vizsgálatunk szerint a globális tengerszint-emelkedéshez való hozzájárulás tekintetében a jégtakarók jelentik a legnagyobb bizonytalanságot" - húzta alá a tanulmányt vezető Jonathan Bamber, a Bristoli Egyetem kutatója. Mint hozzátette, az eredmények alapján a gleccserkutatók öt százalékos esélyt látnak arra, hogy 2100-ig egy méterrel vagy még többel növekszik a globális tengerszint. A szakember szerint egy ilyen mértékű emelkedésnek rendkívül súlyos következményei lehetnek, például az, hogy 187 millió embert kell kitelepíteni az otthonából.

A tengerszint-emelkedés jelenti a klímaváltozással együtt járó egyik legnagyobb fenyegetést. A melegedő éghajlat hatására növekszik az óceánok térfogata, gyorsabban olvadnak a hegyi jégárak, illetve a sarkvidékek bizonyos területeinek jégtakarói. A kutatók ugyanakkor bizonytalanok azt illetően, hogy a jégtakarók miként fognak reagálni az emelkedő globális átlaghőmérsékletre és klímaváltozásra.

A szakemberek számára most annak a megállapítása jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a grönlandi és nyugat-antarktiszi jégtakarók olvadása milyen mértékben köthető azok természetes változási folyamataihoz, és mennyiben az ember okozta üvegházhatású-gáz kibocsátáshoz.

Citált közlemény: Bamber, JL & Aspinall, W 2013, ‘An expert judgement assessment of future sea level rise from the ice sheets’. Nature Climate Change, vol 3.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Akár két métert is nőhet a világ tengereinek szintje 2100-ra

A tanulmány szerzői úgy vélik, ha ez a forgatókönyv valósul meg, 1,79 millió négyzetkilométernyi szárazföld (Magyarország területének mintegy 19-szerese) kerül víz alá. A veszteség nagy része élelemtermelő terület lenne, például a Nílus deltája. Banglades jelentős részén nehezen folytatódhatna az emberi élet, London, New York, Sanghaj és már világvárosok kerülnének veszélybe.

Hírvilág

Váratlanul billenhet ki a klíma

Nem jósolhatók meg az ökoszisztéma hirtelen változásai a jelenleg használt indikátorok alapján - állítják amerikai klímakutatók.

Hírvilág

MTI: Drámaian felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása

Hírvilág

A párizsi egyezmény megvalósítása ellenére is emelkedhet a globális tengerszint

A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás teljesítése ellenére is várhatóan 0,7-1,2 méterrel fog emelkedni a globális tengerszint.

Hírvilág

Ijesztő mértékben emelkedett a globális hőmérséklet 2014-2016-ban

Rekordmértékben emelkedett a globális földfelszíni hőmérséklet 2014 és 2016 között, csak ebben három évben több mint 25 százalékkal emelte meg a globális felmelegedés mértékét az 1900-as évek kezdete óta - mutatták ki az Arizonai Egyetem kutatói.