Hírvilág

A beszélgetés enyhíti a memóriazavart

2011. AUGUSZTUS 15.

Egy egyszerű beszélgetés legalább annyira serkenti az agyat, mint a népszerű „elmetornáztatató” társasjátékok – legalábbis ez derül ki a Zürichi Egyetem 1970 és 2007 között végzett kutatásából.

Az eredményt összesen 36 vizsgálat összevetése alapján tették közzé, melyek során azt tapasztalták, hogy egy kis memóriatréninget követően mindenki sikeresebben emlékszik vissza a megadott szavakra, függetlenül attól, hogy egészséges-e vagy enyhe emlékezési zavarral küszködik. Azonban észrevették, hogy ugyanez az eredmény akkor is, ha a feladat elvégzése előtt egy kicsit beszélgetnek a résztvevőkkel a művészetről.

„Úgy tűnik, az alternatív megoldások éppoly jók a memória fejlesztésére, mint a kognitív módszerek” – mondta Dr. Mike Martin, a kutatás egyik vezetője. A felfedezés főleg azért fontos, mert tudjuk, hogy 65 éven felüliek milliói élnek teljesen elszigetelődve saját otthonaikban. Az Age Concern nevű szervezet megfogalmazása szerint a magányosság „csendes járványként” söpör végig a világon. A kutatók is azt mondják, ez az oka annak, hogy az idősebbek egyre inkább elvesztik az emlékezés és a tervezés képességét, sőt, a figyelmük is gyorsabban lanyhul. A korosabb embereket amúgy is érintő folyamatok ezáltal felgyorsulnak, ami könnyen vezethet idősköri elbutuláshoz.

Noha már eddig is több kísérlet bizonyította, hogy az emlékezőtehetség agytorna segítségével szinten tartható, a mostani vizsgálat új utakat mutat az érintetteknek. Ugyanakkor leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy a hosszabb ideig tartó, intenzívebb beavatkozások eredménytelenek volnának.

A tanulmány The Cochrane Libary című lapban jelent meg.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Az agyszövet rendellenessége és a memória








HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Elmerülni a pillanatban - beszélgetés Perczel Forintos Dórával

Depresszió esetén az Amerikai Pszichiátriai Társaság protokollja szerint a kognitív viselkedésterápia az első választandó megoldás. Egy belső figyelemmel dolgozó módszer eredményeiről és jövőjéről kérdeztük a nemzetközi szakembert.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

Megoszthatatlan belső magány

Börcsök Enikő Nemsenkilény - monológ nemmindegyembereknek címmel hozott létre egy előadást, mely egy autista egy napját dolgozza fel. A magányról, a normális meghatározásáról, a nem figyelés trendjéről, a gondolat megosztásának a képtelenségéről beszélget vele Gyimesi Ágnes Andrea.

Gondolat

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

KELEMEN Gábor

Gondolat

Pazarlás a szakpszichológusok mellőzése az egészségügyben – Interjú dr. Perczel Forintos Dórával

Törvényellenes a helyzet a pszichés betegségek ellátásban, mert hiányoznak az egészségügyben a TB-finanszírozású pszichoterápiás rendelők. Körülbelül 1500 klinikai szakpszichológus van az országban, s csak háromszázan dolgoznak az egészségügyben, mert nincs több állás – mondta dr. Perczel Forintos Dóra, a Szakmai Kollégium Klinikai szakpszichológia és Klinikai Szakpszichológus Pszichoterapeuta Tagozat vezetője, a Szakmai Kollégium titkára.