Bevezetés - Magyarország nyugat-dunántúli részén 1953- tól kezdődően szerveződtek orvosi szekciók, szakcsoportok, a neurológusok hasonló tömörülésének megalakulása azonban sokáig váratott magára. A Nyugat-Pannon Neurológiai Fórum megalakulása - A regionális együttműködés létrejöttéhez több tényező járult hozzá, de leginkább az, hogy ezen a területen nem volt a szakmai munkát összefogó orvostudományi egyetem. 1998- ban Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyék neurológusai, idegsebészei, neurorehabilitációval foglalkozó orvosai számára a szükségszerűség hozta így végül létre a rendszeres esetmegbeszélést és továbbképzést nyújtó szakmai csoportot. A fórum működése - Összejöveteleket évente kétszer rendeznek, a megyék különböző városaiban, csütörtöki napok délutánján, két szekcióban, orvosok és szakdolgozók (nővérek, ápolók, gyógytornászok) részére. Fogadást követően késő estére mindenki hazaér. Referátumok tartására az egyetemek neurológiai klinikáiról és külföldről is kérnek fel előadókat. A négy megye területén számos érdekes eset fordul elő, a fórum legfőbb összetartó ereje ezért kazuisztikai jellegű. Következtetések - Az orvosi szekciókban tartott referátumok, előadások száma már meghaladta a félezret, a szakdolgozói szekciókban elérte a háromszázat. A rendezvény 38. összejövetelén, ez év januárjában, Sárváron a résztvevők száma már kétszáznál is több volt, ami jelzi, hogy az orvosok és szakdolgozók igénylik a továbbképzésnek, együttműködésnek ezt a formáját.

Vizsgálat célja: Felmérni, hogy a Csongrád megyei egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértéke hogyan változott a 2008-as felméréshez képest, hogyan függ össze a saját egészség megítélésével, a pszichoszomatikus tünetek előfordulásával, a pályaelhagyási szándékkal, és a munkahely elveszítésétől való félelem szintjével. Anyag és módszer: A keresztmetszeti vizsgálat saját szerkesztésű, önkitöltős kérdőívvel történt, melyet a MESZK Csongrád megyében regisztrált tagjai kaptak kézhez. Eredmények: A kiégésben szenvedők aránya emelkedett 2008-hoz képest, és összefüggést mutat a testi egészséggel (p<0,000), a pályaelhagyási szándékkal (p<0,000) és a munka elveszítésétől való félelemmel (p<0,000). Főleg a pályakezdő ápolók esetén figyelhető meg jelentős emelkedés. Következtetések: A kiégés elleni tréningnek a pályakezdők esetében is létjogosultsága lehet, hiszen így a pályaelhagyás is megelőzhető lenne.

Szakirodalmi adatok szerint-, ma Magyarországon a postoperativ fájdalomcsillapítás gyakorlata fejlesztendő terület. A nem megfelelően csillapított fájdalom a szervezetre gyakorolt negatív hatása révén számos problémát, szövődményt idézhet elő, meghosszabbítva ezzel a beteg gyógyulási folyamatát, illetve növelve a kórházi ápolás költségeit. Ez a tevékenység nemcsak jogszabályban előírt kötelezettség, hanem alapvető emberi, humánus cselekedet. A fájdalom menedzsment jelenlegi helyzetét több hazai intézményben elemeztük. Kérdőíves vizsgálatot folytattunk egészségügyi dolgozókkal, áttekintettük az intézményi protokollokat, vizsgáltuk a feltárt problémák mögött meghúzódó okokat. A kapott eredményeket összevetettük a szakirodalmi ajánlásokkal, mely alapján elmondható, hogy számos javítanivaló van még a postoperativ fájdalomcsillapítás terén. Eredményeink alapján a gyakorlat fejlesztésére irányuló ajánlásokat tettünk, melyek a vizsgált intézményeken túl más műtéti beavatkozásokat végző egészségügyi szolgáltató számára is tanulságokkal bírnak.

A kutatás célja: A háziorvosi, házi gyermekorvosi, illetve vegyes praxisokban dolgozó egészségügyi szakdolgozók munkakörülményeinek megismerése, valamint az adatok összehasonlítása a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) 2006. évi, illetve Országos Alapellátási Intézet (OALI) 2004. évi felmérésének eredményeivel. Anyag és módszerek: A keresztmetszeti vizsgálat 2012. május 13. és 2012. június 30. között történt Magyarországon a háziorvosi, házi gyermekorvosi, illetve vegyes praxisokban dolgozó egészségügyi szakdolgozók körében, egyszer véletlen mintavételi technikával (N=812). Az adatgyűjtés web-alapú anonim, önkitöltős kérdív alkalmazásával történt. A szerzők az összegyűjtött adatokat Microsoft Excel 2007 szoftver segítségével, leíró és matematikai statisztikai módszerekkel elemezték. Eredmények: A felmérés eredményei alapján megállapítást nyert, hogy az ápolók elsődleges feladata (95%) a szakterületet érintő jelentések, adatszolgáltatások elkészítése, és ezzel összhangban az elektronikus betegnyilvántartási rendszer naprakész vezetése. A második leggyakoribb tevékenységük (94%) a gondozással kapcsolatos feladatok ellátásában való részvétel. A válaszadó ápolók 67%-a végez egészségnevelési, egészségügyi felvilágosítási, tanácsadási tevékenységet, elsősorban egészséges táplálkozás, az ajánlott sűzrővizsgálatok, valamint a fertőző betegségek terjedésének megelőzése témakörökben. Az ápolók általában elégedettek a munkavégzés tárgyi feltételeivel (72%), állásuk biztonságával (77%), munkaidő beosztásukkal (77%), a munkahelyi közösséggel (83%), ugyanakkor a legelégedetlenebbek (73%) az anyagai megbecsültségükkel. Következtetések: A mindennapi tapasztalat és kutatás eredményei is azt jelzik, hogy a szakdolgozók helyzete a végzett tevékenység, a jövedelem, a szabadság kiadása és a helyettesítés tekintetében egyáltalán nem javult a 2006. évi felmérés eredményeihez képest. Az ápolók jelentős hányada szeretne tartalmasabb, több szakmai kihívást jelent feladatot végezni, ugyanakkor munkavégzési feltételeik ezt nem teszik lehetővé.

Az egészségügyi szakdolgozó életének jelentős részét a munkahelyen való tartózkodás tölti ki. A munkahelyi elégedettséget számtalan tényező befolyásolhatja. Ezen tényezők egy része magával a munkakörülményekkel, a munkahelyi fizikális biztonsággal, a fizetéssel, illetve a munkahelyi szociális kapcsolatok milyenségével, a munkahelyi hierarchiában elfoglalt pozícióval van összefüggésben. A munka változatossága, a munkahelyi ellenőrzés mértéke, a munka ellátásához szükséges készségek mennyisége, az interperszonális kapcsolatok mértéke és minősége szintén hozzájárul a munkahelyi elégedettséghez. Ha a dolgozó munkája nem elégíti ki a legfontosabb szükségleteit, munkahelyi elégedetlenségről beszélünk. Az elégedetlenségnek számtalan következménye lehet. Negatívan hat a munkateljesítményre, megnöveli a táppénzen töltött idő hosszát, illetve a pálya elhagyási szándékot. Ha a dolgozó általános rosszkedvet, rossz hangulatot, és alacsony önértékelést él át a munkahelyén, az nemcsak a munkahelyi elégedettségre van negatív hatással, hanem érzelmi kimerültség, tartós szorongás, depresszió alakulhat ki következményképpen.