Magyar Immunológia

Gene therapy as a treatment for rheumatoid arthritis

JAMES M. Woods

2004. JANUÁR 10.

Magyar Immunológia - 2004;3(01)

Egyre több ismeretet szerzünk a rheumatoid arthritis patogenezisérõl, a synovitist kísérõ fõbb mechanizmusokról. Az utóbbi idõben teret nyert a biológiai terápia, amelynek során eddig elsõsorban proteinekkel, például citokinekkel szemben fejlesztettek ki specifikus terápiát. Ezen módszerekkel korántsem értek el teljes javulást, és számos kérdés maradt nyitott a rheumatoid arthritis kezelését illetõen. Mivel a proteinek alkalmazása nem vezetett eredményre, felmerült a genetikai megközelítés, bizonyos genetikai elemeknek a synovialis membránba való bevitele. Itt tehát nem „génterápiáról”, azaz hiányzó gének bevitelérõl, hanem szabályozó gének „transzferjérõl” van szó. Az arthritises állatmodellekben végzett preklinikai vizsgálatok igen ígéretes eredményeket adtak. Ezt követõen humán I. fázisú vizsgálatot végeztek, amelynek során igazolódott, hogy hasonló géntranszfer emberek esetében is elvégezhetõ. A szerzõ áttekinti az arthritises állatmodellekben géntranszferrel nyert terápiás tapasztalatokat. A következõ területeket veszi górcsõ alá: 1. a bevitel stratégiái, lokális és helyi stratégiák, hatások az azonos és az ellenoldali ízületben; 2. virális vektorok alkalmazhatósága, adenovirális, retrovirális, herpes simplex és adenoasszociált vektorok összevetése; 3. a kezelés idõtartama és a dozirozás kérdései; 4. a lehetséges célpontok, így a pro- és az antiinflammatorikus citokinek áttekintése.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

Kongresszusi naptár

Magyar Immunológia

Az intracitoplazmatikus citokinek meghatározásának klinikai jelentõsége dermatomyositisben

ALEKSZA Magdolna, SZEGEDI Andrea, ANTAL-SZALMÁS Péter, SIPKA Sándor, DANKÓ Katalin

BEVEZETÉS - Egyre bõvül azoknak a kórképeknek a száma, ahol a betegség patogenezisének hátterében a citokintermelés egyensúlyzavara, a megváltozott Th1/Th2 arány áll. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A szerzõk a citokinprofil változásának monitorozására aktív és inaktív dermatomyositises betegek mintáit vizsgálták, egy általuk kidolgozott gyors áramlási citometriás módszerrel, amely alkalmas a perifériás vérben található CD4+ és CD8+ sejtek citokintartalmának detektálására. EREDMÉNYEK - Aktív dermatomyositisben mind a CD4+, mind a CD8+ sejtek IFN-γ-expressziója szignifikáns csökkenést mutatott az egészséges kontrollok adataihoz képest; ha a beteg remisszióba került, ez a csökkenés eltűnt, illetve mérséklõdött. Inaktív dermatomyositisben a sejtek IL-10-expressziója fokozódik, míg az intracitoplazmatikus IL-4 és a szolúbilis citokinek esetében nem található érdemi különbség a két betegpopuláció adataiban. KÖVETKEZTETÉSEK - Az eredmények alapján feltételezhetõ, hogy a perifériás vér citokinváltozásai hozzájárulhatnak a betegség patomechanizmusához, az aktív és az inaktív stádiumok változásához.

Magyar Immunológia

Az autoimmun urticaria cyclosporin A-kezelése

IRINYI Beatrix, ZEHER Margit, HUNYADI János, SZEGEDI Andrea

BEVEZETÉS - A krónikus urticariának azokban az eseteiben, amikor a részletes kivizsgálás ellenére az etiológia ismeretlen marad, krónikus idiopathiás urticariáról beszélünk. Irodalmi adatok szerint ezeknek az urticariáknak a hátterében 27-50%-ban autoimmun eredet áll. ESETISMERTETÉS - A szerzõk autoimmun urticariás, pozitív autológszérum-teszttel rendelkezõ, terápiarezisztens betegük cyclosporin A-kezelésérõl számolnak be. KÖVETKEZTETÉS - A terápiarezisztens, krónikus autoimmun urticariák kezelésében a szerzõk - az irodalmi adatokkal egyezõen - hatásosnak és biztonságosnak találták a kisdózisú cyclosporin A-kezelést.

Magyar Immunológia

TNF-α-ellenes kezelés rheumatoid arthritisben

TAMÁSI László

A rheumatoid arthritis patomechanizmusának kutatása a fontos elméleti ismereteken túl jelentõs gyakorlati eredményeket adott. Új hatásos gyógyszerek kifejlesztésére került sor, amelyek biológiai terápia néven kerültek be a gyakorlatba. A rheumatoid arthritis patomechanizmusának kulcsfontosságú tényezõje a proinflammatorius hatású TNF-α. A citokinkaszkád csúcsán számos gyulladásos mediátor termelõdését befolyásolja, de fontos szerepe van a fertõzés és daganat elleni védekezésben is. A szerzõ ismerteti a gyakorlatban használt TNF-α- gátló készítményeket, azok kémiai és farmakológiai tulajdonságait, hatásmechanizmusát, a TNF-gátlás biológiai következményeit. Áttekinti az infliximab-, az etanercept- és az adalimumabkezeléssel végzett fontosabb klinikai vizsgálatok eredményeit. Ezek alapján megállapítható, hogy a TNF-α-gátló kezelés a korábbi bázisterápiára refrakter esetekben klinikai javulást eredményez. Csökken a duzzadt és nyomásérzékeny ízületek száma, a fájdalom, a vörösvértest-süllyedés és a C-reaktív protein szintje, lassul a radiológiai progresszió, javul az életminõség. A TNF-α-gátlóknak a korai arthritis kezelésekor észlelt kedvezõ hatásáról is vannak már adatok. Hatásosan és biztonságosan alkalmazható rheumatoid arthritisben. Infúziós reakció, helyi bõrreakció legtöbbször nem indokolja a kezelés felfüggesztését. A széles körű alkalmazások során azonban a mellékhatások nagyobb számban jelentkeztek. Legfontosabb ezek közül az opportunista fertõzések és a tuberculosis. Emellett lupusszerű tünetek, demyelinisatiós kórképek, aplasticus anaemia sporadikus elõfordulását közölték. A biológiai terápia biztonságosságának alapvetõ követelménye a szakszerű indikáció és a gondos megfigyelés a kezelés alatt, amelynek alapelveit a nemzetközi tapasztalatok alapján a Reumatológiai és Fizioterápiás Szakmai Kollégium már kidolgozta.

Magyar Immunológia

A rheumatoid arthritis infliximabkezelésével szerzett elsõ hazai tapasztalatok

GÖMÖR Béla, CZIRJÁK László, HODINKA László

Az elsõ hazai nyílt infliximabvizsgálat során rheumatoid arthritisben szenvedõ 62 beteg (öt férfi, 57 nõ) részesült a terápiában. A betegek rheumatoid arthritisének idõtartama átlagban 8,7 év volt. A vizsgálatba csak a már legalább három hónapja methotrexatot szedõ, aktív ízületi gyulladást mutató betegeket válogattak be. A vizsgált szer mellett a methotrexatterápia minden alkalommal folytatódott. A javulást az ACR20 61%- os, az ACR50 35%-os és az ACR70 18%-os elérése bizonyította. Említésre méltó, hogy a javulás mindig már az elsõ és második infúziós kezelés után kialakult.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A cianokobalamin és a kolekalciferol szinergikusan segíti a funkcionális és hisztopatológiai ideggyógyulást patkánymodellben]

ALBAY Cem, ADANIR Oktay, AKKALP Kahraman Asli, DOGAN Burcu Vasfiye, GULAEC Akif Mehmet, BEYTEMUR Ozan

[Bevezetés - A perifériás idegsérülés (PNI) gyakori probléma fiatal felnőttek körében. Reménykeltő, hogy a központi idegrendszeri sérülésekkel ellentétben, PNI esetén lehetséges a regeneráció. Teljes idegszakadás esetén sebészi kezelés az aranystandard, részleges PNI esetén gyógy­szeres kezeléssel is érdemes próbálkozni. A vizsgálat célja a B12- és a D3-vitaminnal, illetve kombinációjukkal történő kezelés klinikai és hisztopatológiai eredményének értékelése és összehasonlítása volt kísérleti állatmodell (patkány) csípőidegének sérülése esetén. Anyagok és módszerek - Az etikai engedély (No. 2015/10) megszerzése után 32 kísérleti állatot osztottunk be a protokoll szerinti négy csoportba: a kontrollként szolgáló 1. csoport nem részesült kezelésben, a 2. csoport B12-vitamin-kezelésben (1 mg/ttkg/nap intraperitoneali­san), a 3. csoport D3-vitamin-kezelésben (3500 NE/ttkg/hét orálisan), míg a 4. csoport kombinált B12- és D3-vitamin-kezelésben (B12: 1 mg/ttkg/nap intraperitonealisan, D3: 3500 NE/ttkg/hét orálisan) részesült. Mértük a csípő­ideg funkcionális index pontszámot (Sciatic Functional Index, SFI), illetve hisztopatológiai értékelést végeztünk. Eredmények - Az 1. csoport SFI-értékével összehasonlítva a 2., 3. és 4. csoport SFI-pontszáma szignifikánsan magasabb volt. A 2. és 3. csoport SFI-értékei nem különböztek, a 4. csoporté ezekhez képest szignifikánsan magasabb volt. Az axondegeneráció (AD) mértéke valamennyi kezelt csoport esetében szignifikánsan alacsonyabb volt, mint az 1. csoportnál. A 4. csoport AD-értéke szignifikánsan ala­csonyabb volt, mint a 2. és 3. csoporté. A 2. és 3. csoport AD-értékei nem különböztek. Az axonolysis (A) mértékében az 1., 2. és 3. csoport esetében nem volt szignifikáns kü­lönbség; velük összehasonlítva, a 4. csoport esetében szignifikánsan alacsonyabb volt az axonolysis. Valamennyi kezelt csoport esetében szignifikánsan alacsonyabb volt az oedema-gyulladás (OE-I) mértéke, mint az 1. csoportnál. A 2. és a 4. csoport között az OE-I nem különbözött szignifikánsan, a 2. és 4. csoport OE-I-értékei szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint a 3. csoporté. A sérülés mérté­két tekintve (damage level score) nem volt szignifikáns kü­lönb­ség az 1., 2. és 3. csoport között; a 4. csoport eseté­ben a sérülés mértéke szignifikánsan alacso­nyabb volt, mint az 1. csoport esetén. Következtetések - A B12- és a D3-vitamin hatása között nem találtunk szignifikáns különbséget. A B12- és a D3-vitamin ideggyógyulást elősegítő hatása együttes alkal­mazás esetén szinergikusan érvényesül, ezért PNI után minél előbbi kombinált alkalmazásukat javasoljuk. ]

Ideggyógyászati Szemle

[Testképzavar neurológiai hiánytünet-mentes sclerosis multiplexben ]

SENGUL S Hakan, SENGUL Yildizhan, TAK Zeynel Abidin Ali, KOCAK Müge, TUNC Abdulkadir

[Cél - Alig foglalkoznak a kutatások azzal, hogy feltárják a testképzavar és a sclerosis multiplex (SM) közötti összefüggéseket. A jelen tanulmány célja az SM-betegek testképzavarainak felmérése, illetve azok depresszióval, szorongással, a betegség fennállásának időtartamával és a betegek szociodemográfiai jellegzetességeivel való összefüggéseinek feltárása volt. Módszerek - Ötven, ambulanciánkon kezelt SM-beteget, továbbá 45 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizs­gá­latba. A diagnózisra valamennyi beteg esetében a 2010-ben módosított McDonald-kritériumok alapján került sor. A Ki­ter­jesztett rokkantsági állapot skálát (Expanded Disability Status Scale, EDSS) valamennyi beteg esetében ugyanaz a neurológus vette fel. A résztvevők szociodemográfiai kérdő­ívet, Test Cathexis Skálát (Body Cathexis Scale, BCS), Beck Depressziós Skálát (Beck Depression Inventory, BDI) és Beck-féle szorongásleltárt (Beck Anxiety Inventory, BAI) töltöttek ki. Eredmények - Az SM-betegek átlagos BCS-pontszáma 86,54 ± 32,24, az egészséges kontrolloké 155,00 ± 20,90 volt (p < 0,001). Míg az SM-betegek esetében szignifikánsan magasabb volt a szorongásszint, a depresszió pontszámai hasonlóan alakultak a két csoportban. Az SM-betegek átlagos BAI-pontszáma 18,50 ± 14,03, az egészséges kontrolloké 10,06 ± 7,96 volt (p = 0,001). Az SM-betegek BDI-pontszáma 13,77 ± 11,61, az egész­ségeseké 11,91 ± 8,65 volt (p = 0,34). A korai betegség­kezdet, a megnövekedett rohamszám, az erős depresszív tünetek és a magas szorongásszint szignifikáns összefüggést mutatott a magasabb BCS-pontszámokkal. Az életkor és az egyedülálló/elvált/özvegy státusz szintén összefüggésben állt a BCS-pontszámokkal. Következtetés - Fontos a betegek mentális jóllétének megőrzése. A látszólag egészséges SM-betegeknél is súlyos testképzavarok fordulhatnak elő.]

Lege Artis Medicinae

A citokinek fájdalomkeltô szerepe a központi idegrendszerben – az anticitokin-terápia közvetlen analgetikus hatása

HODINKA László, VERECKEI Edit

A krónikus fájdalom érzékelésében, továbbításában, feldolgozásában és az agyi fáj­dalomkép megformálásában nociceptiv, neu­ropathiás és centrális mechanizmusok vesznek részt. A kórokozó jelenlétét vagy a szövetkárosodást jelzô és a védekezést riadóztató molekulák, az alarminok kóros folyamatok sorát indítják el, amelyek gyulladásos fájdalomingert váltanak ki. A gyulladáskeltô citokineknek a fájdalom idegrendszeri szinten való megjelenítésében van döntô szerepe. A folyamatos gyulladásos ingerek az idegsejtek perifériás és központi érzékenyítésével aktiválják a fájdalomérzéssel kapcsolatos agyi területeket és kialakítják az összetett fájdalomképet, a fájdalommát­rixot. Az agyi funkcionális kapcsolatok há­ló­zatokban mûködnek és funkcionális MRI-vel képezhetôk le. A citokinek a neuronokat közvetlenül, vagy más neuromediátorok ré­vén közvetve aktiválják. A citokinreceptorok megjelennek a nociceptorokon és a ma­ga­sabb rendû neuronokon is, valamint a kü­lön­féle nem neuralis sejteken, mint a mic­rog­lia vagy az astrocyták. Az idegrendszerben szinte mindenütt fellelhetô citokinek a tumornekrózis-faktor és az interleukin 6. Jel­adási útvonalaik a nukleáris faktor κB és a Janus-kináz enzimrendszere. Ezért a gyul­la­dáskeltô citokinek és a Janus-kináz elsô­ren­dû terápiás célpontok. Az anticitokin biologikumok és a kismolekulájú kinázgátlók rheumatoid arthritisben csökkentik a fájdalmat és javítják a mûködôképességet. A fájdalomcsökkenés nagyobb, mint ami csak a gyulladás klinikai biomarkereinek csökkenésétôl várható lenne. A célzott biológiai és kémiai-biológiai válaszmódosítók korai és gyors fájdalomcsökkentô hatását az agyban kifej­tett közvetlen analgetikus hatásnak tu­laj­do­nítják.

Hypertonia és Nephrologia

A gyulladás és az alvászavarok összefüggései vesetranszplantált betegek körében

FORNÁDI Katalin, LINDNER Anett, CZIRA Mária Eszter, SZENTKIRÁLYI András, LÁZÁR S. Alpár, ZOLLER Rezső, TURÁNYI Csilla, VÉBER Orsolya, NOVÁK Márta, MUCSI István, MOLNÁR Miklós Zsolt

A gyulladás és az alvászavarok összefüggéseire vonatkozó eredmények ellentmondásosak dializált betegek esetében. Kutatócsoportunk vesetranszplantált betegek körében vizsgálta a gyulladásos markerek és a különböző alvászavarok közötti összefüggéseket. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módon kiválasztott vesetranszplantált beteg egyéjszakás poliszomnográfiás vizsgálata során [„SLeep disorders Evaluation in Patients after kidney Transplantation (SLEPT) Study”] diagnosztizáltuk az alvási apnoe szindróma (OSA) és a periodikus lábmozgás zavar (PLMS) jelenlétét. Az insomnia előfordulását az Athens Insomnia Skála (AIS) felvételével határoztuk meg. Rögzítettük a betegek szociodemográfiai és gyógyszerelési adatait, a társbetegségeket és a laboratóriumi paramétereket. A gyulladást jelző paraméterek közül mértük a C-reaktív protein (CRP), a szérumalbumin, az interleukin-6 (IL-6) és a tumornekrózis-faktor-α (TNF-α) szintjét és meghatároztuk a fehérvérsejtszámot. A betegek átlagéletkora 51±13 év (43% nő) és a cukobetegség előfordulása 19% volt. Az OSA vagy PLMS diagnózisú betegek és alvászavarban nem szenvedők között a gyulladásos markerek szintjében nem mutatkozott szignifikáns különbség. Az apnoehypopnoe index szignifikáns összefüggést mutatott a fehérvérsejtszámmal (rho=0,23), és gyenge, nem szignifikáns összefüggést a többi, gyulladást jelző markerrel (rho<|0,15|). A PLM-index gyenge, nem szignifikáns összefüggést mutatott valamennyi gyulladásos paraméterrel (rho<|0,15|). A szérum-IL-6-szint szignifikánsan magasabb volt az insomniában szenvedő (AIS≥10) betegek körében [medián (IQR): 3,2 (2,6-5,1) vs. 1,7 (1,2-2,9) ng/l; p=0,009]. A többi gyulladásos marker szintjében nem volt különbség insomniában szenvedők és nem szenvedők között. Vesetranszplantált betegek csoportjában nem találtunk összefüggést az alvászavarok jelenléte és a gyulladásos markerek szintje között.

Ideggyógyászati Szemle

[Lehetséges, hogy a vörösvérsejt-eloszlás szélessége és az átlagos vérlemezke-térfogat előrejelzői lennének a lágyéki porckorongsérveknek?]

DAGISTAN Yasar, DAGISTAN Emine, GEZICI Riza Ali, HALICIOGLU Sıdıka, AKAR Semih, ÖZKAN Nezih, AKTAS Gulali

[Háttér - A lágyéki porckorongsérv (LDH) világszerte nagyfokú okozója a rokkantságnak. Számos vizsgálat számolt be a radiculopathia és a gyulladásos markerek közötti összefüggésről. A vérképben az átlagos vérlemezke-térfogat (MPV), vörösvérsejt-eloszlás szélessége (RDW) és a neutro­phil-lymphocyta (N/L) arány olyan paraméterek, melyeket a gyulladásos folyamatokkal összefüggésbe hoztak. Célkitűzés - Tekintve, hogy a lágyéki porckorongsérvekben a gyulladásnak fontos szerepe van és az RDW, MPV és N/L arány is összefüggésbe hozható a gyulladással, így ezeket a paramétereket vizsgáltuk lágyéki gerincsérvben szenvedő betegeknél és egészségesek értékeivel vetettük ezeket össze. Módszertan - A vizsgált csoportot lágyéki gerincsérvben szenvedő betegek alkották, míg a kontrollcsoport egészséges önkéntesekből állt, akik rutin ellenőrzésre érkeztek a járóbeteg-rendelésre. A vizsgálat kohortcsoportjának betegkarakterisztikáját és a vérképparamétereket intézetünk számítógépes adatbázisából nyertük. SPSS szoftvert (SPSS 15.0 for Windows, Chicago, IL, USA) használtunk a kiértékeléshez. Eredmények - A vizsgálati és kontrollcsoport között a WBC-, neutrophilszám, lymphocytaszám, neu\lym arány, Hb-, Htc-, MCV- és PLT-szintek (összesítve p>0,05) tekintetében nem volt szignifikáns különbség. RDW a vizsgálati csoportban szignifikáns növekedést mutatott [15,6 (12,3-22,5)] a kontrollcsoporthoz képest [14,5(11,9-16,3)] (p=0,004). Illetve az MPV is szignifikánsan [9,25 (6,38-14,5)] magasabb volt a vizsgálati csoportban a kontrollalanyokhoz viszonyítva [8,8 (6-10,1)] (p=0,013). Megbeszélés - Ebben a retrospektív vizsgálatban azt találtuk, hogy a vérkép RDW- és a MPV-értékei emelkedettek a lágyéki gerincsérvben szenvedő betegek esetén a kontrollcsoport értékeihez viszonyítva. Következtetések - Azt gondoljuk, hogy az emelkedett RDW- és MPV-értékek segítségére lehetnek az orvosnak eldönteni a radiológiai vizsgálat elrendelését azon betegek esetén, akik tünetei összefüggésbe hozhatók az LDH lehetséges diagnózisával. Mindazonáltal pontosítás céljából további retrospektív, nagyobb populáción végzett vizsgálatok szükségesek.]