Magyar Immunológia

Az idegi eredetű növekedési faktor szerepe az immun- és a gyulladásos kórfolyamatokban, az autoimmun pajzsmirigybetegségekben

MOLNÁR Ildikó

2006. MÁRCIUS 20.

Magyar Immunológia - 2006;5(02)

Összefoglaló közlemény

Az idegi eredetű növekedési faktor (nerve growth factor, NGF) neurotrop citokin; jelentős szerepet játszik - a központi és perifériás idegrendszeri hatások mellett - a gyulladásos és az immunfolyamatokban. A két típusú, magas (TrkA) és alacsony (p75) affinitású receptorok aktivációja a szignáltranszdukciós folyamatok során az apoptózis gátlását vagy indukcióját eredményezheti. Az apoptózis szuppresszióját kiválthatják citokinek, hormonok, antioxidánsok és az intracelluláris Ca2+- szint emelkedése. Egyre több autoimmun betegség (szisztémás lupus erythematosus, 1-es típusú diabetes mellitus, multiplex sclerosis) kialakulásában vetődik fel az idegi eredetű növekedési faktor szerepe, és igazolható emelkedett szérum-NGF-szint a betegség aktivitásával összefüggésben. Vizsgálatainkban az autoimmun pajzsmirigybetegségekben (Graves-kór és Hashimoto-thyreoiditis) is kimutattuk a betegek szérumában az emelkedett NGF-szinteket, a kontrollhoz képest. Az ophthalmopathiával kísért esetekben kapott alacsony szérum-NGF-szintek felvetik az apoptózis szerepét a szemtünetek kialakulásában. Az orbita szövetének sajátossága, hogy igen gazdag TrkA-receptorokban. Az idegi eredetű növekedési faktor fontos szerepet tölt be a neuroimmun-hormonális kórfolyamatok kialakulásában, ezért ismerete közelebb vihet azok megértéséhez, és újabb terápiás lehetőségeket nyújthat.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Magyar Immunológia

A RANK-RANKL-oszteoprotegerin rendszer molekuláris háttere és klinikai jelentősége

SZENTPÉTERY Ágnes, BALOGH Ádám, VARJÚ Tibor, SZEKANECZ Zoltán

A „receptor activator of nuclear factor κB ligand” (RANKL) igen fontos citokin az osteoclastok fejlődésében és aktivációjában. Receptora, a RANK, az osteoclastok felszínén expresszálódik, és kapcsolatot létesít az osteoblastok és stromasejtek által termelt RANKL-lal. A RANK-RANKL kölcsönhatás kiemelt szerepet játszik a csontreszorpcióban, klinikailag a metabolikus csontbetegségekben, az arthritisekben, a malignus csonttumorokban és egyes vascularis kórképekben is. Az oszteoprotegerin fiziológiásan ellensúlyozza a RANKL hatásait. Számos faktor - az ösztradiol, a citokinek stb. - szabályozza a RANKL-oszteoprotegerin arányt. A RANKL gátlása rekombináns oszteoprotegerinnel vagy anti- RANKL antitesttel meggátolhatja az osteoporosishoz, arthritisekhez, malignus betegségekhez társuló csontvesztést. Az aktív vakcináció és a génterápia a távoli jövő lehetőségeit rejtik magukban. Elképzelhető, hogy mindezen terápiás lehetőségek felhasználhatók lesznek a csont- és vascularis betegségek jövőbeni kezelése során.

Magyar Immunológia

Mozgásszervi paraneoplasiás szindrómák

ANDRÁS Csilla, SZÁNTÓ János, SZEKANECZ Zoltán, CSIKI Zoltán, ILLÉS Árpád, SZEKANECZ Éva, DANKÓ Katalin

A mozgásszervi paraneoplasiák az arthropathiák, a myopathiák, az osteopathiák legkülönbözőbb formáiban jelentkezhetnek, de gyakran látjuk szisztémás autoimmun megbetegedések atípusos formáját is. Vasculitisszel főleg lymhoproliferativ kórképekhez társulva találkozunk. Paraneoplasia esetében nem mutatható ki a tumor direkt inváziója a csontokra, izmokra és ízületekre, hanem olyan tünetcsoportról van szó, amit maga a daganat hoz létre az általa termelt biológiai mediátorok, hormonok, peptidek, ellenanyagok, citokinek, citotoxikus lymphocyták, autokrin és parakrin mediátorok révén. A paraneoplasia felismerése nagyon fontos, mert felhívja a figyelmet a malignus folyamat jelenlétére, ezáltal lehetőség adódik a daganat korai felismerésére. A paraneoplasiás tünetek súlyosságának a monitorozása markerként szolgálhat a célzott onkológiai terápia hatásosságának mérésére is. Ezek a súlyos tünetek jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét, halálhoz is vezethetnek, emiatt felismerésük és kezelésük is kiemelt fontosságú.

Magyar Immunológia

Familiáris autoinflammatoricus szindrómák

ORBÁN Ilonka, BALOGH Zsolt

A látszólag ok nélküli, nagyfokú gyulladással zajló, ritka örökletes betegségcsoport, az úgynevezett familiáris autoinflammatoricus szindrómák gyermekkortól induló ritka, de egész életen át tartó tünetegyüttesek. A visszatérő periodikus lázzal és rendszerint más, szisztémás gyulladásra utaló tünetekkel - polyserositis, arthritis, polyarthralgia, bőrjelenség, szemtünetek, hasfájás, hasmenés - jellemzett szakaszokat tünetmentes periódusok kísérik. A korábban veleszületett periodikus láz néven ismert szindrómák spontán, krízisszerűen jelentkeznek és az akutfázis-fehérjék szintjének jelentős emelkedettségével járnak. Patomechanizmusukban nem mutatható ki infekció vagy az autoimmun betegségekre közösen jellemző jelentős autoantitest-képződés és specifikus T-sejt-aktiváció. Kialakulásuk hátterében az apoptózisban, kóros citokintermelődésben és a gyulladás fenntartásában jelentős szerepet játszó, nemrég felfedezett pyrin, TNF-receptor és más szuperfehérjéket kódoló génmutációk állnak. Differenciáldiagnosztikai szempontból igen nagy nehézséget okoznak, kezelésük nem megoldott, bár egyes formáiban biológiai terápia hatásos lehet.

Magyar Immunológia

Tisztelt Kolléganõk és Kollégák, kedves Olvasóink!

SZEKANECZ Zoltán

2006;5(02)

Magyar Immunológia

A pulmonalis artériás hipertenzió kórlefolyása, klinikai és immunszerológiai jellemzői kevert kötőszöveti betegségben

VÉGH Judit, CSÍPŐ István, UDVARDY Miklós, KAPPELMAYER János, LAKOS Gabriella, ALEKSZA Magdolna, ZEHER Margit, SZEGEDI Gyula, BODOLAY Edit

BEVEZETÉS - Kevert kötőszöveti betegséghez (mixed connective tissue disease, MCTD) társuló pulmonalis artériás hipertenzióban szenvedő betegek kórlefolyását, a túlélés valószínűségét, és az immunszerológiai eltéréseket vizsgáltuk. Az eredményeket összevetettük a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli MCTD-s betegek értékeivel. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Huszonöt pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötõszöveti betegségben szenvedõ beteg (11, jobbszívfél-katéterezéssel bizonyított és 14, Doppler-echokardiográfiával igazolt) és 154, pulmonalis hipertenzió nélküli MCTD-s beteg szérumában mértük az U1RNP elleni autoantitestek, az endothelsejt elleni antitestek és az anti-kardiolipin antitestek mennyiségét, a szérumtrombomodulin (TM) és a von Willebrand-faktor antigén (vWFAg) koncentrációját. Echokardiográfiával követtük a pulmonalis artériás nyomás változását. EREDMÉNYEK - A 25 betegnél a pulmonalis artériás hipertenzió a kevert kötőszöveti betegség diagnosztizálását követően jelentkezett, a betegség fennállásának átlagosan 11,6±4,5. évében. A pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötőszöveti betegségben a túlélés valószínűsége alacsonyabb volt, mint a 154, pulmonalis artériás hipertenzió nélküli, kevert kötőszöveti betegségben szenvedő csoportban (ötéves túlélés MCTD pulmonalis artériás hipertenzióval: 73,39%, szemben a 96,43%- kal, p<0,01; 10 éves túlélés: 86,74%, szemben a 93,25%-kal, p<0,01). A pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött, kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegek szérumában gyakoribb volt az endothelsejt elleni antitestek jelenléte, mint a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli csoportban (p<0,001). A szérum trombomodulinszintje és a von WFAg-szint a pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegeken magasabb volt, mint a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli MCTD-ben (trombomodulin: 34,2±15,3 ng/ml, szemben a 11,8±6,5 ng/ml-rel, p<0,001; vWFAg: 311,1±147%, szemben a 172,6±141%-kal). Szignifikáns korrelációt észleltünk az endothelsejt elleni antitest mennyisége és a szérumtrombomodulin-szint (r=0,466), valamint az endothelsejt elleni antitest mennyisége és a von WFAg szérumszintje között (r=0,550). KÖVETKEZTETÉS - A pulmonalis artériás hipertenzióval szövődött kevert kötőszöveti betegségben szenvedő betegek túlélési valószínűsége rosszabb, mint a pulmonalis artériás hipertenzió nélküli MCTDs betegeké. Eredményeink arra utalnak, hogy kevert kötőszöveti betegségben az endothelsejt elleni antitestek jelenléte és az endothelsejt-aktiváció szerepet játszhat a pulmonalis artériás hipertenzió kialakulásában és az obliteratív érfolyamat fenntartásában. Az echokardiográfia rendkívül fontos módszer a kevert kötőszöveti betegségben jelentkező pulmonalis hipertenzió korai felismerésében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Egy történelmi eset 1909-ből: Tegnap és ma (kvíz)

MEZEI Zsolt, ILLÉS Zsolt

A kvízben szereplő eset egy 1909-ben publikált közleményből származik, ami 3 beteg kórtörténetét ismerteti. Az első eset egy 11 éves fiú története. Családjában asthmán és tüdőbetegségen kívül egyéb nem fordult elő. Első életéveiben bélhurut, fejfájás, orrvérzés szerepelt. Négy hónappal kórházi felvétele előtt fáradékony és gyenge lett: lefeküdt, amikor az iskolából hazaért, és nem játszott. Majd mivel váratlanul – a közlemény szerint „egy szép napon” – körülbelül egy teáskanálnyi vért hányt, kórházi felvételre került. Vizsgálatakor hallgatózással kórosat nem észleltek: nem köhögött, az orrban, székletben vér nem volt, hereditaer luesre gyanú nem merült fel. A vizeletben albumint, cukrot nem találtak. A közel 4 hónapos kórházi kivizsgálás alatt fokozatos hőemelkedés és mérsékelt láz jelentkezett, ami egy alkalommal 39 fokig emelkedett. Az első hőmérséklet-emelkedéssel egy időben először a bal, majd rövidesen a jobb oldalon is iridocyclitis és „neuritis optica” alakult ki. A papillaoedemával és exsudatummal jellemzett gyulladásos tünetek 2 hónapig változatlanok voltak, de elbocsátáskor a visus már 6/6 volt. Három héttel a felvétel után előbb a jobb, majd a bal oldalon fájdalommal kísért parotisduzzanat jelentkezett, ami több hónap után fokozatosan szűnt meg.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Epilepsziával járó autoimmun encephalitis miatt kezelt betegek klinikai összegzése epilepsziacentrumban

BENKŐ-ZAJA Gréta, UJVÁRI Ákos, FABÓ Dániel, KELEMEN Anna

Az autoimmun encephalitisek a kóros, gyakran epilepsziát okozó immunológiai folyamatok széles körét ölelik föl, melyekben számos esetben kimutathatók neuronalis intracelluláris vagy sejtfelszíni antigének ellen termelődő antitestek. A betegség prevalenciáját napjainkban is alábecsülik, a diagnosztikus lépések és a pontos kezelési metodika nem teljesen tisztázott. Célunk az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Epilepszia Részlegén autoimmun encephalitis miatt gondozott betegek egyes alcsoportjai közötti klinikai, radiológiai, pszichopatológiai és elektrofiziológiai különbségek összegzése. Összesen 40 beteget választottunk be vizsgálatunkba; a betegeket a detektált antitestek, a klinikai, radiológiai, elektrofiziológiai szempontok alapján 9 különböző csoportba soroltuk. A legtöbb (n=11) beteg esetében GAD elleni antitestet találtunk, GABA-B receptor elleni antitest a legkevesebb, 1 beteg esetében volt. A legalacsonyabb átlagéletkorral (16,7 év) a posztinfekciós encephalitisszel (FIRES) diagnosztizált betegek, a legmagasabbal (50,4 év) a paraneoplasiás antitesteket termelő betegek rendelkeztek. A társbetegségeket megfigyelve az anti-GAD antitesttel rendelkezők több mint felének autoimmun pajzsmirigybetegsége volt. A vizsgált vasculitisszel diagnosztizált, anti-GABA-B antitesttel rendelkező és Rasmussen-kórban szenvedő betegeknél a koponya-MRI-vizsgálaton a betegségükkel összefüggő eltérés látszott, míg akiknél paraneoplasiás vagy anti-NMDA antitestet detektáltunk, a betegséggel összefüggésben lévő MRI-eltérés nem igazolódott. Az egy csoportba sorolt betegek antiepileptikus, illetve immunszuppresszáns kezelésre adott válasza is hasonló volt. A felszíni antigének ellen termelődött antitesttel bíró betegek esetén jobb volt a terápiás válasz, a leginkább terápiarefrakter betegek a Rasmussen- és a FIRES-csoportba tartoztak. Az autoimmun encephalitis egyes alcsoportjainak fenotípusa hasonló, de a klinikai megnyilvánulás, az EEGés az MR-vizsgálatok átfogó értékelése segíthet egy jól meghatározott rendellenesség diagnosztizálásában. Néhány példát említve, a pajzsimigybetegséggel társuló, MRI-negatív epilepszia hátterében anti-GAD-pozitív encephalitis is állhat. Memóriazavarral, TGA-val járó rosszullétek esetén későbbi életkorban paraneoplasiás mechanizmust is feltételezhetünk, ez segíthet malignus folyamat felfedezésében. Az autoimmun encephalitisben szenvedő betegekre csoportspecifikusan más-más klinikai minták igazak, és egy-egy csoportra különböző terápiás szükséglet, illetve különböző terápiás válasz jellemző. A jövő kihívása többek között a betegség korai felismerése, az encephalitis hátterében álló immunpatológiai folyamatok pontosabb megértése, és a megfelelő időben történő célzott kezelés kidolgozása, melyhez további vizsgálatok szükségesek.

Klinikai Onkológia

A sejt halála

KOPPER László, TÍMÁR József

A sejtproliferáció és a sejthalál (zömmel apoptózis) genetikailag programozott, biztosítva egyensúlyukon keresztül a szervezet megfelelő stabilitását vagy fejlődését. Ennek az összehangolt szabályozásnak a hibái súlyos funkciózavarhoz vezethetnek, mint a daganatok kialakulása, amikor vagy a proliferáló sejtek szaporodnak fel, vagy az apoptotikus sejtek száma csökken. Ez a változás a daganatellenes terápia gyakori célpontja. A sejtek halálának nem ritka formája a nekrózis, különböző patológiai események következményeként, ami szemben az apoptotikus folyamattal, gyulladást indukál.

Lege Artis Medicinae

Az apoptózis jelentősége az emberi megbetegedésekben

SZENDE Béla

A különböző sejtközösségek homeosztázisát az apoptózis és mitózis egyensúlya tartja fenn. Számos betegség jellemezhető a normálist meghaladó vagy túl alacsony mértékű apoptózissal. A karcinogenezis folyamata az apoptotikus aktivitás csökkenésével jár; feltételezik, hogy a rosszindulatú daganatokban is csökkent az apoptózisindex. Ebből a szempontból fontos minden rosszindulatú daganatféleséget önálló egységnek tekinteni, különösen akkor, ha az apoptózis indukálhatóságát vesszük figyelembe. A szerző az apoptózis jelentőségét az autoimmun, a fertőző, a neurodegeneratív betegségek, továbbá a máj, a tüdő, a vese és a szív egyes elváltozásainak kóreredetében is tárgyalja, különös tekintettel az apoptotikus aktivitás felborult egyensúlyának befolyásolására irányuló terápiás lehetőségekre.

Ideggyógyászati Szemle

Új módszerek az agyi hypoxia kutatásában

SZILÁGYI Géza, NAGY Zoltán

Az apoptóziskutatás és a gyógyszerfejlesztés legfontosabb követelménye a hatásmechanizmus kutatása. Mind a szabad gyökök termelésében, mind a programozott sejthalál kialakulásában központi szerepet játszik a mitokondrium. Az apoptózis vizsgálatával egyre több lehetséges sejtbiológiai útvonal válik ismertté. A mitokondriális apoptózisszignál molekuláris feltárása kijelöli a lehetséges támpontokat a neuroprotektív molekulák fejlesztésében. Ennek pontos ismerete és monitorozása lehetőséget ad új, hatékony gyógyszermolekulák vizsgálatára és szűrésére. Laboratóriumunkban olyan vizsgálati protokollt dolgoztunk ki, amely konfokális mikroszkóppal kvantitatív és kvalitatív módon jelzi a mitokondriális transzmembránpotenciált és a szabad gyökök termelését. Ezzel lehetőségünk nyílik gyógyszerjelölt neuroprotektív molekulák vizsgálatára.