BEVEZETÉS - Citosztatikus terápiában részesült gyermekek és fiatal felnőttek esetében a májkárosodást jelző biokémiai paraméterek és a máj szonográfiás képe közötti összefüggést vizsgáltuk. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A prospektív, egyszeresen vak, nem kontrollált vizsgálatba a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának hematoonkológiai részlegében gondozott, 104 beteget (54 fiú és 50 leány) vontuk be: a betegek életkora 2,0-32,7 év között volt (átlag 12,2 év ± SD 5,7). Akut lymphoblastos leukaemia miatt 69 beteg, osteogen osteosarcoma miatt 35 beteg részesült intenzív citosztatikus terápiában; a kemoterápia megkezdésétől a vizsgálat időpontjáig egy hónap-16 év (átlagosan 3,9 év) telt el. Az ultrahangvizsgálatot szedáció nélkül, öt-nyolc órás éhezés után végeztük. A betegek áttekintő hasi ultrahangvizsgálata keretében történt a máj leírása, amelynek során rögzítettük a májparenchyma echogenitását (reflektivitás), a májállomány mélységi gyengítését (attenuáció) és a vena hepatica ágak Dopplergörbe- formáját. A biokémiai vizsgálat során az alaninaminotranszferáz és a gamma-glutamiltranszferáz aktivitásszintjét mértük. Az ultrahangvizsgálatok eredményei és a biokémiai paraméterek között statisztikai összefüggéseket kerestünk. EREDMÉNYEK - Ultrahanggal 35 betegnél találtunk legalább egy kóros eltérést: közülük kilenc beteg szérumenzim- aktivitása is kórosan emelkedett volt; az ultrahangos eltéréseket nem mutató 69 beteg esetében a biokémiai májfunkciós károsodás gyakorisága (két eset) szignifikánsan alacsonyabb volt (p=0,001). A vizsgált ultrahang-paraméterek (echogenitás, attenuáció, a vena hepatica áramlási görbéje) és az enzimaktivitás páronként történő összevetése során az echogenitás és a mélységi gyengítés szignifikáns (p=0,002, illetve p=0,01), a vena hepatica Doppler-görbéjének jellege marginálisan szignifikáns (p=0,05) összefüggést mutatott a kórosan emelkedett szérumenzim-aktivitással. A három paraméter egyike sem mutatott kielégítő szenzitivitást (73%, 36%, illetve 27%), a mélységi gyengítés és a vena hepatica Doppler-görbéje azonban specifikusnak bizonyult (94%, illetve 94%) a májenzimek kóros emelkedését illetően, és mindhárom jellemző negatív prediktív értéke is magas volt (96%, 93% és 92%). Együttesen értékelve a három paramétert, szigrészesülnifikáns korrelációt (p=0,001), elfogadható szenzitivitást (82%) és magas (97%) negatív prediktív értéket észleltünk. KÖVETKEZTETÉSEK - Megállapítottuk, hogy a máj ultrahangvizsgálata során három, egyszerűen megítélhető jellemző (echogenitás, attenuáció, valamint a májvénák Doppler-görbéjének hullámformája) és a máj biokémiai eszközökkel detektált károsodása között korreláció igazolható. Alacsony szenzitivitásuk révén a vizsgált ultrahangparaméterek nem alkalmasak diffúz májbetegség igazolására, azonban együttes értékelésük a parenchymás károsodás tekintetében jó negatív prediktív képességet mutat, és így a máj statusának komplex követésében hasznos eljárásnak tekinthető.

Az antibiotikus kezelés megváltoztathatja a bélflórát. A következmény, azonnali egyértelmű klinikummal vagy a nélkül, a dysbacteriosis. A széles spektrumú, fel nem szívódó antibiotikum, a rifaximin jótékony hatása számos gasztroenterológiai és hepatológiai kórképben régóta ismert. Az újabb adatok azt igazolják, hogy a rifaximinnek nemcsak antibiotikus, hanem antiinflammatorikus, és egészen speciális, egyedi eubiotikus hatása is van. Úgy állítja helyre a bélflórát és serkenti a jótékony baktériumok növekedését, hogy az egyénre jellemző diverzitást nem változtatja meg.

Az akut vagy krónikus májbetegségek előrehaladtával májelégtelenség, ennek részjelenségeként hepaticus encephalopathia alakulhat ki. Ez utóbbi a májcirrhosisban szenvedő betegek több mint 70%-ánál jelentkezik. A kognitív funkciók károsodása, az alvászavar, a memóriazavarok és a koordinációs zavarok miatt már enyhe formában is korlátozhatja az érintettek önálló életvitelét, cselekvőképességét, és életminőség- romláshoz, munkaképesség-csökkenéshez vezethet. Legsúlyosabb formája, a májkóma pedig a máj eredetű halálozás egyik vezető oka. Mindez egyúttal jelentős egészségügyi ráfordítást generál. A hepaticus encephalopathiát diétás megszorítások mellett a precipitáló tényezők megelőzésével és kezelésével, a toxikus anyagok (különösen az ammónia) termelődésének és felszívódásának gátlásával és a megbomlott aminosav-egyensúly korrigálásával kezeljük. A hagyományosan alkalmazott diszacharidkezelés (laktulóz, laktitol) mellett evidenciává vált az enteralis patogén baktériumokra ható, fel nem szívódó antibiotikum, a rifaximin hatékonysága és biztonságossága mind a megelőzésben, mind pedig a kezelésben. Újdonságot jelent továbbá a mesterséges májtámogató kezelés hazai bevezetése. Az összefoglaló a hepaticus encephalopathia kezelésére vonatkozó tapasztalatokat tekinti át a májbetegek ellátásában részt vevő kollégák számára.

A jelen közlemény szerzői egy rövid esetismertetés kapcsán összefoglalják, hogy mit kell és mit nem szabad tennie az alapellátás orvosának, ha váratlanul rossz általános állapotú, meningococcusfertőzésre gyanús fiatal beteggel találkozik. A Neisseria me­ningitidis, a meningococcus, obligát hu­mán patogén Gram-negatív diplococcus. Az egészséges populáció mintegy 10%-a tünetmentesen hordozza a torokflórájában. Bizonyos esetekben a baktérium áttöri a garatnyálkahártya természetes védőrétegét és a véráramba hatolva elárasztja a szervezetet, meningitist, septikaemiát okozva. A N. meningitidis okozta invazív betegségnek súlyos következményei lehetnek. Ma­gas halálozású kórkép, a túlélők sok esetben maradandó károsodást szenvednek. 2006-2015 között 34 és 70 fő között változott a bejelentett, meningoccusfertőzés okozta invazív megbetegedések száma, 0,02-0,07‱ (tízezrelék) közötti morbiditással. A megbetegedések felét (50,7%) a B szerocsoportú N. meningitidis okozta, 23,2%-át a C típusú szerocsoport.

CÉLKITŰZÉS - Az antibiotikum-rezisztencia a különböző bakteriális fertőzések esetében egyre növekvő probléma a mindennapi gyakorlatban. A rezisztencia kialakulása összefügg az antibiotikumok gyakorlati alkalmazásával, mely jelentősen befolyásolja az antimikrobás terápia eredményességét. A nem megfelelően megválasztott kezelés növelheti az ellátás költségeit a csökkent hatásosság és az esetlegesen fellépő nemkívánatos események, mellékhatások által. A hosszabb kezelési idő, a kórházi diagnosztikai és terápiás erőforrások (beleértve minden felmerülő gyógyszerköltséget) nagyobb mértékű felhasználása hozzájárul az ellátás költségeinek növekedéséhez. Felmérésünk célja annak kimutatása volt, hogy adott betegségcsoportokon belül milyen különbségek alakulnak ki a kórházi kezelés alatt felmerülő költségek között, a terápiás célból választott antibiotikum-terápia eredményességének függvényében. MÓDSZEREK - Az elemzésben akut hasi eseményeket vizsgáltunk mint az egyik legjellemzőbb sebészeti kórképet. Hat hónap alatt kezelt 59 kórházi fekvőbeteg-epizód értékelését végeztük el, aggregált kórházi adatok felhasználásával. Az első antibiotikum- választás alapján összehasonlítottuk az antibiotikus terápiák és a kórházi tartózkodás átlagos hosszát, a felmerülő komplikációk előfordulását és mindezek költségeit. EREDMÉNYEK - Elemzésünk rendelkezésre álló részeredményei azt mutatják, hogy már rövid távon jelentős különbség lehet a nem megfelelő antibiotikum-választás következtében a kórházi ellátás hosszára és az ellátás összköltségeire vonatkozóan, ugyanis az ellátás teljes költségét nemcsak az antibiotikum-terápia napi költsége, hanem annak eredményessége is jelentősen befolyásolja. Hosszabb távon pedig az esetlegesen kialakuló rezisztenciák miatt is fontos a megfontolt terápiaválasztás, amihez szükséges az intézményi infekciókontroll- tevékenység, protokollok előírása és betartatása. Ezekhez pedig támaszt kell, hogy adjanak a költségeket és eredményeket egyaránt vizsgáló költséghatékonysági számítások is.