Lege Artis Medicinae

Proteomika - az új kihívás

HUDECZ Ferenc

2003. ÁPRILIS 20.

Lege Artis Medicinae - 2003;13(03)

A társszakmák haladása

A proteom fogalma (proteome, protein complement to a genome) az utóbbi években vált a tudományos köztudat részévé. A proteomika a proteom, vagyis az élő szervezetben előforduló összes, szerkezetében akár a legkisebb mértékben eltérő fehérje megismerésével foglalkozó tudományterület, amely a genommal kapcsolatos kutatás mintájára, annak kiegészítőjeként jött létre, de ma már a genomikától független, önálló diszciplína. A proteomika meg kívánja ismerni a fehérjék szerkezetét, biológiai funkcióját és ezek térbeli és időbeli változását. Nemcsak úgy tekinti a fehérjét, mint izolált molekulát, hanem figyelembe veszi a fehérje és környezete közötti kölcsönhatást. Vizsgálódási körébe tartozik a fehérje eredetének meghatározása, rendszertani besorolása, a különböző forrásból származó, de azonos biológiai funkciót ellátó proteinek szerkezetének összehasonlítása, a fehérje jelenlétének vagy hiányának igazolása egészséges, illetve patológiás körülmények között. Célja - a korszerű kémiai analitika eszközeit felhasználva - az igen kis mennyiségben, illetve koncentrációban jelen lévő fehérjék kimutatása, azonosítása, szerkezetük meghatározása; a fehérjékkel kapcsolatos ismeretek taxonómiai, szerkezeti vagy funkcionális rendszerezése, a kísérleti adatok megerősítése (validálás), valamint az így képződő adathalmazok (adatbázisok) információtartalmának elemzése. Sokak nézete szerint ide sorolhatóak a proteomika módszertanával foglalkozó témakörök (például nagy érzékenységű tömegspektrometriás módszerek, fluoreszcencián alapuló mikroszkópos technikák, DNS-csipek fejlesztése stb.). Már most jól látszik, hogy a proteomika jelentősen segíti a korszerű gyógyszerkutatást és az orvostársadalmat a mainál hatékonyabb diagnosztikai eljárások és terápiás szerek kifejlesztésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A gyulladásos bélbetegségek extraintestinalis manifesztációi

LAKATOS László

A gyulladásos bélbetegségek szisztémás kórképek; a klinikum előterében általában a béltünetek állnak, de a lefolyás során számos intestinalis és extraintestinalis szövődmény fellépésével kell számolni. A szisztémás manifesztációk további jelentős morbiditást jelenthetnek, és kedvezőtlen hatásúak az életminőségre. A szisztémás tünetek egy része valószínűleg a közös patomechanizmussal függ össze; egyes tünetek a bélbetegség következtében kialakult táplálkozási hiány, anyagcsere- és endokrin zavar következményei, más tünetek a lokális gyulladás környezetében kialakuló ártalmakkal, valamint a kezelés mellékhatásaival hozhatók kapcsolatba. A patomechanizmusban elsősorban genetikai és immunológiai tényezők szerepét támasztják alá az ismert adatok. Komolyabb extraintestinalis tünet a betegek mintegy 20-25%-ánál alakul ki, Crohnbetegségben gyakrabban, mint colitis ulcerosában. A legfontosabb szisztémás megjelenési formák: perifériás és axialis arthritis, osteoporosis, uveitis, erythema nodosum, pyoderma gangraenosum, primer szklerotizáló cholangitis, nem alkoholos steatohepatitis, anaemia, thromboembolia, vesekő, húgyúti szövődmény. Az eredményes diagnosztikához és kezeléshez az érintett társszakmák bevonása szükséges. A gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek gondozása során figyelni kell az extraintestinalis manifesztációkra is.

Lege Artis Medicinae

Jelentős haladás a diabeteses betegek onychomycosisának kezelésében

FARKAS Beatrix, PAUL C., DOBOZY Attila, HUNYADI J., HORVÁTH J. Attila, FEKETE Gy.

Farkas Beatrix, Paul C., Dobozy Attila, Hunyadi J., Horváth Attila, Fekete Gy.

Lege Artis Medicinae

Kombinált clopidogrel-acetilszalicilsav kezelés akut coronaria szindrómában és angioplastica kapcsán

KELTAI Mátyás

Az akut coronaria szindróma konzervatív és intervenciós kardiológiai kezelésében egyaránt fontos a thrombocytaaggregáció-gátlás. A közelmúltban három fontos gyógyszervizsgálat eredményét publikálták, amelyek az acetilszalicilsav- clopidogrel kombinált kezelés hatékonyságát igazolták. A szerző a CURE, a PCI-CURE és a CREDO vizsgálat eredményeit ismerteti. A CURE vizsgálatban a kombinált elsődleges végpont a csak acetilszalicilsavval kezelt betegek 11,4%-ában fordult elő, míg a clopidogrellel kezeltek csoportjában 9,3%-ban. Ez 20%-os relatívkockázat- csökkenésnek felel meg. Az elsődleges végpont összetevői a cardiovascularis halálozás, a nem halálos infarktus és a stroke együttese volt. A kombinált kezelés elsősorban a nem halálos infarktus és a stroke megelőzésében bizonyult hatásosnak. A PCI-CURE vizsgálatban 2658, percutan coronariaintervencióval is kezelt akut coronaria szindrómás beteg összehasonlítása során megállapították, hogy a kombinált végpont - cardiovascularis halálozás, nem halálos myocardiuminfarctus, sürgős revascularisatio - a placebocsoportban 6,4%-ban, a clopidogrelcsoportban 4,5%-ban fordult elő. Ez a relatív kockázat 30%-os csökkenését jelenti. A CREDO vizsgálatban az akut vagy krónikus ischaemiás tünetek miatt percutan intervencióra kerülő betegeknél végeztek hosszú távú acetilszalicilsavvagy acetilszalicilsav-clopidogrel kombinált kezelést. Az egyéves felülvizsgálatkor a kombinált elsődleges végpont szignifikánsan ritkábban fordult elő a clopidogrellel kezelt csoportban, mint a kontrollcsoportban. A relatív rizikócsökkenés 26,9% volt. Az acetilszalicilsav-clopidogrel kombinált kezelés mindhárom vizsgálatban kismértékben fokozta a vérzések kockázatát. A három vizsgálat eredményeit együttesen értékelve akut coronaria szindrómában minden betegcsoportban - függetlenül attól, hogy konzervatív vagy intervencionális kezelést végeznek - indokolt a kombinált acetilszalicilsav-clopidogrel kezelés; a terápiát tartósan, legalább egy évig javasolt folytatni. Ugyanez vonatkozik a percutan coronariaintervencióval kezelt betegek teljes csoportjára is.

Lege Artis Medicinae

Tudományos tallózó

Lege Artis Medicinae

Súlyos, heveny légzőszervi tünetegyüttes

BÁNHEGYI Dénes

A súlyos, heveny légzõszervi tünetegyüttest - severe acute respiratory syndrome, SARS - mint járványos, légzési elégtelenséget, halált okozó, újonnan megjelent fertõzõ betegséget csak egy hónapja ismerték fel.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

A Covid-19 betegség, a tápláltsági állapot és a dysphagia összefüggései, kiemelten a stroke-betegek esetében

KOVÁCS Andrea, SZABÓ Pál Tamás, FOLYOVICH András

A Covid-19 betegséget okozó új koronavírus, a SARS-CoV-2, súlyos akut respirációs distressz szindrómához vezethet (ARDS), komoly kihívás elé állítva az egészségügyi ellátórendszert, kiemelten az intenzív terápiás ellátást. Az általában magas életkorú és számtalan társbeteg­ség­gel küzdő neurológiai betegek kiemelten veszélyeztetettek az új koronavírus állapotukra és táplálkozási képességükre gyakorolt hatása révén. A stroke vezető helyen áll a beteg­ség morbiditási és mortalitási adatai alapján, így a Covid-19 betegség és a heveny agyi érkatasztrófa miatt bekövetkezett dysphagiára és annak szövődményeire is kiemelt figyelem irányul. A stroke akut szakaszában a betegek 30–50%-a szenved nyelészavarban, mely 6 hónappal később is még 10%-os prevalenciát mutat. A dysphagia következtében csökkent vagy elégtelen folyadék- és tápanyagfelvétel, kiegészülve az inaktivitással, malnutritióhoz és sarcopeniához vezet, mely rontja az általános állapotot, kimenetelt és a rehabilitáció hatásfokát. A nyelészavar szűrése és korai felismerése az alapja a személyre szabott és időben elkezdett táplálásterápiás stratégia kialakításának. A táplálásterápiának kiemelt szerepe van a Covid-19 betegség következtében gyakori intenzív terápiás ellátásban, növeli a gyógyulási esélyeket és csökkenti az intenzív osztályon tartózkodás hosszát és a mortalitást. Ez különösen igaz a prolongált lélegeztetésre szoruló, kritikus állapotú betegek esetében. Az igazolt Covid-19-betegek esetében a dysphagia szűrésének, az ágy melletti felmérésnek és műszeres vizsgálatnak, majd a nyelés rehabilitációjának kiemelt jelentősége van. A stroke lehet a Covid-19-fertőzés szövődménye is. A cerebrovascularis betegek ellátása is alkal­maz­kodott a pandémiához, a „triázsolás” rendszerszintűvé vált, és új megvilágításba került a stroke-betegek dysphagiaszűrése és az arra adaptált táplálásterápia egyaránt.

Lege Artis Medicinae

Időskori zavartság: mindennapos és általánosan elnézett szindróma

SZENDI István

A zavartság vagy delírium, a figyelmi és tudati vigilancia, valamint a megismerő mű­­kö­dé­sek agyi bántalom következtében hevenyen kialakuló és fluktuációra hajlamos zavara. Általában szisztémás kórfolyamatok hatására alakul ki másodlagosan a szindróma kifejlődéséért felelős neuralis mű­ködészavar. Nem pszichiátriai betegség­ről van szó: a primer mentális zavarok nem okoznak tudati vigilanciazavart. Az idős kor­osztályban meglehetősen gyakori, elő­fordulása hazánkban hozzávetőleg hetven­ötezer embert érinthet. Döbbenetes tény, hogy az esetek csaknem kétharmadát nem ismerik fel, aminek a markáns morbiditási és mortalitási kockázatnövekedés miatt tár­sa­dalmi szintű egészségügyi jelentősége van. Kezelése a gyakori multimorbiditás és polipragmázia miatt összetett ismereteket igénylő kihívás. A szisztematikus, nem gyógy­szeres megelőzési stratégiák alkalmazásának különösen nagy a jelentősége.

Lege Artis Medicinae

A pozitív öregedés pszichológiai forrásai

OLÁH Attila

A tanulmány négy részre tagolódik. Az első rész a sikeres öregedés fogalmának a karrierjét mutatja be a pszichológiai nézőpontot elő­térbe helyező gerontológiai irodalomban (Cicerótól napjainkig) és rávilágít azokra a problémákra, amelyek miatt a mai napig nem sikerült igazolni ennek a tudományos konstruktumnak az érvényességét. Ismerteti a sikeres öregedés fogalmával rokon felvetéseket (aktív, egészséges, optimális, vitális, ha­tékony). A második rész bemutatja a ke­reszt­metszeti és a longitudinális empirikus vizsgálatokból származó eredményeket a si­keres öregedést befolyásoló tényezőkről. A har­­ma­dik rész a pozitív pszichológia keretében az idős személyek körében végzett ku­tatási ered­ményeket ismerteti, és javaslatot tesz a pozitív öregedésnek mint állapotnak a meghatározására. A javaslat szerint a pozitív öregedés a jó biológiai (testi), pszichológiai, szociális és spirituális működéssel jellemezhető állapot, és együtt jár a pszichológiai immunitás és a megküzdési kapacitás átlagon felüli szintjével, valamint a pozitív él­ményállapotok fenntartását garantáló, az élet praktikáiban eredményes helytállást sza­vatoló stratégiák hatékony alkalmazására va­ló képességgel. A negyedik rész egy empirikus, 7506 fő részvételével végzett vizsgálat eredményeit ismerteti, és bemutatja, hogy az időskori testi és lelki egészség fenntartásához milyen mértékben járulnak hozzá a jóllét komponensei (érzelmi, szociális, pszichológiai, spirituális), a pszichológiai immunitás, a pozitív orientáció és a virágzás. A kü­lönböző korcsoportok virágzásszintjének összehasonlítása azt mutatja, hogy 65 év után erősen csök­ken a virágzás azoknál a személyeknél, akiknek gyengül a pszichológiai immunkapacitása. A tanulmány a pozitív öregedés folyamatát úgy definiálja, mint a virágzás fenntartásának képessége a korral együtt járó kihívás pergőtüzében „flourishing under fire”.

Lege Artis Medicinae

A cardiovascularis rehabilitáció főbb sajátosságai posztakut Covid-19-ben

JENEI Zoltán, HORVÁTH Judit

A SARS-CoV-2-fertőzés okozta pandémia nagy kihívás világszerte. A döntően légúti károsodást okozó járvány intézményi ellátásának alappilléreit az akut és az intenzív ellátás adja. Ugyanakkor, a túlélők funk­cionális állapotának és életminőségének javítása, valamint a szövődmények hatásának csökkentése érdekében a rehabilitációnak kiemelt jelentősége van. Becslések szerint az elbocsátott betegek 40-50%-a igényel valamilyen egészségügyi támogatást, illetve 4-5%-uk fekvőbeteg-rehabilitációt. A respiratórikus rendszer érintettsége mellett a Covid-19 okozta cardiovascularis hatások (szívelégtelenség és myocarditis, akut coronariaszindróma, ritmuszavar, vénás thromboembolia) is részei a szisztémás gyulladásos folyamatoknak, melyek a hospitalizált betegek 7–28%-át érinthetik, továbbá tartós életminőség-romláshoz és munkaképesség-elvesztéshez vezethetnek. Az összefoglaló a rendelkezésre álló tudományos adatbázisok, szakértői konszenzusok és európai szakmai társasági ajánlások alapján mutatja be a posztakut-Covid kardiológiai rehabilitáció és ezen belül a fizikai gyakorlatok ajánlott módját, feltételeit, intenzitását. Kitér a munkába és a sporttevékenységhez való visszatérés javasolt feltételeire. A strukturált tréning a kardiológiai rehabilitáció egyik igen fontos és alacsony kockázatú eleme, amely csökkenti a car­dio­vascularis komplikációkat, a thromboemboliás szövődményeket, a szisztémás gyulladást és a mortalitást, javítva a funkcionális felépülést és az endothelfunkciót. A fizikai tréning tervezését a betegek komplex felmérése kell, hogy megelőzze. Rizi­kó­felmérés, teljesítőképesség és funkcionális felmérések szükségesek az egyénre szabott tréning intenzitása, gyakorisága és a mód kiválasztása érdekében. Mindez megfelelő szekunder prevenciós gyógyszeres kezeléssel, monitorozással, dietoterápiával és pszichoterápiával kell, hogy párosuljon a fokozatosság elvének betartása mellett. A konszenzusajánlások hangsúlyos szerepet ja­va­solnak az otthoni (home-based), illetve a telerehabilitációnak, figyelembe véve a re­habilitációt is sújtó járványügyi kapacitásokat érintő korlátozásokat.