Lege Artis Medicinae

Mi jó s mi rossz?

NAGY Zsuzsa

2005. JANUÁR 20.

Lege Artis Medicinae - 2005;15(01)

Ajátszótér mellett a minap valaki leesett a padról. Artikulálatlan hangon kiabált, a lábával kaparta a földet. A rács mögött az anyukák magukhoz szólították a kicsiket. Úgy feküdt ott a férfi, mint egy idegen faj egyede, valamely különös és veszélyes példány. Aztán elszenderedett, ott a pad alatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Indukált fluoreszcenciás vizsgálat a pharyngolaryngealis malignus daganatok endoszkópos diagnosztikája során

CSANÁDY Miklós, KISS G. József, IVÁN László, JÓRI József, CZIGNER Jenő

Már több mint tíz éve ismert, hogy az 5-aminolevulinsav akkumulálódik a rákos daganatban, majd protoporfirinné alakul át, s ez - megfelelõ hullámhosszú fénnyel megvilágítva - élénk vörös színnel fluoreszkál. Ezt a sajátos jelenséget eddig is több daganatos betegség - a nyelõcsõ, a hörgõk, a húgyhólyag, a méh, a bõr és a szájüreg daganatai - diagnosztikájában hasznosították eredményesen. Azonban a hörgõk és a felsõ légutak daganatainak vizsgálatáról szóló közlemények eddig csak elõzetes jellegűek voltak, és az eredmények sem voltak eléggé meggyõzõk.

Lege Artis Medicinae

Az Amerikai Kardiológiai Társaság Kongresszusa New Orleans, 2004. november 7-10.

PFLIEGLER György

Az Egyesült Államok határain túlnyúló jelentõségű az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) kongresszusa, amelyet ezúttal New Orleansban rendeztek meg 2004 novemberében. A résztvevõk száma önmagáért beszél: 35 000 fõ. A Félhold Városa (ugyanis az õsi, franciák által alapított városmag a Mississipi kanyarulatában fekszik) hatalmas kongresszusi központjában már a hivatalos megnyitó elõtti szombaton megkezdõdtek a programok. Ezek egyike a REACH tanulmány elsõ éves tapasztalatainak értékelése volt.

Lege Artis Medicinae

Tényeken alapuló orális antidiabetikus kezelés

JERMENDY György

A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegeket orális antidiabetikummal kezeljük, ha a diéta és a fokozott fizikai aktivitás önmagában nem vezet kellő eredményre. A hazánkban jelenleg rendelkezésre álló orális antidiabetikumok két fő hatástani csoportba sorolhatók. A nem hypoglykaemizáló antihyperglykaemiás készítmények közé tartoznak az α-glükozidáz-enzim-gátlók (akarbóz), a biguanid vegyületek (metformin, buformin) és a tiazolidindionok (rosiglitazon); az inzulinelválasztást serkentők (inzulinszekretagógok) hatástani csoportjába pedig a szulfonilureakészítmények (gliclazid, glimepirid, glibenclamid, glipizid, gliquidon) és az étkezési vércukorszintet szabályozók, más néven prandialis glükózregulátorok (repaglinid, nateglinid). Az akarbóz elsősorban az étkezés utáni vércukorszint- emelkedést csökkenti. A metformin jól alkalmazható a túlsúlyos, inzulinrezisztens betegek kezelésére, a buformin mára már kiszorult a terápiás gyakorlatból. A tiazolidindionok egyetlen hazai képviselője, a rosiglitazon kombinációs kezelési formában, inzulinrezisztens esetekben választható abban a reményben, hogy adása a metabolikus szindróma más tüneteit is előnyösen befolyásolja. Az inzulinszekretagóg szulfonilureák öt képviselője érhető el hazánkban. Hatástani tulajdonságaik megismerését követően a gyakorlatban e gyógyszercsoportból azt a készítményt kell választani, amelyik leginkább megfelel az adott betegnek. A prandialis glükózregulátorok a cukorbetegség kórfejlődésének korai szakaszában alkalmazhatók monoterápiában vagy kombinációs kezelési formában. Számos klinikai vizsgálat eredménye alapján ma már megfogalmazhatók az orális antidiabetikus kezelés tényeken alapuló ajánlásai.

Lege Artis Medicinae

DETAIL (Diabetics Exposed to Telmisartan And EnalaprIL)

MATOS Lajos

Kezelés: A beválasztott betegek a vizsgálatot megelõzõen egy hónapig szedték a korábban alkalmazott antihipertenzív gyógyszereiket - angiotenzinkonvertáz- (ACE-) gátlót mindenképpen. Az egy hónap elteltével ezeket a gyógyszereket abbahagyták, és vagy napi 40 mg telmisartant vagy 10 mg enalaprilt kaptak egy adagban. Négy hét múlva a kezdõ adagot a kétszeresére (80 mg telmisartan, 20 mg enalapril) titrálták. Ha a vizsgáló szükségesnek érezte, kéthavi kezelés után a dózist csökkenthette, emelni viszont nem emelhette.

Lege Artis Medicinae

A postcholecystectomiás szindróma és az Oddi-sphincter-diszfunkció

MADÁCSY László

A cholecystectomiát követően visszatérő, epekövességre jellemző, jobb bordaív alatti hasi fájdalmak - postcholecystectomiás szindróma - gyakran utalnak az Oddi-sphincter működészavarára. A klinikai kép, a laboratóriumi jelek és az ERCPvizsgálat alapján az Oddi-sphincter működészavara három alcsoportba sorolható: definitív, valószínű és lehetséges Oddi-sphincter-diszfunkció. A postcholecystectomiás szindróma tüneteivel jelentkező, nem szelektált betegek szisztematikus kivizsgálása során az Oddi-sphincter-diszfunkció incidenciáját 9-11%-nak, az organikus megbetegedés kizárásával szelektált esetekben pedig 51-68%-nak találták. Az első kivizsgálás során alapvetően fontos minden organikus kórforma kizárása. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat, a komplett nagylabor- és tumormarkerek, a hasi ultrahangvizsgálat és a felső pánendoszkópia mellett ERCP vagy MRCP végzése is szükséges. Jelenleg az endoszkópos Oddi-sphinctermanometria az egyetlen olyan rendelkezésre álló módszer, amely lehetővé teszi a sphincter motoros működésének direkt mérését, ezért arany standard eljárásnak tekinthető. Az Oddi-sphincter- diszfunkció jellegzetes tünete az epeürülés dinamikájának zavara, ennek regisztrálásában alapvető a kvantitatív koleszcintigráfia; e vizsgálat eredménye jelentősen befolyásolja a további diagnosztikus és terápiás lépéseket. A definitív sphincter-diszfunkcióban szenvedő betegeken manometria végzése nem indokolt, azonnali ERCP és endoszkópos sphincterotomia (EST) a teendő. A valószínű sphincterdiszfunkciós betegeknél endoszkópos manometria szükséges; ha a manometria nem hozzáférhető, akkor kóros koleszcintigráfiás vizsgálati eredmény esetén is elvégezhető az EST. A lehetséges sphincterdiszfunkciósok csoportjánál a várakozás és a gyógyszeres kezelés a követendő taktika, pozitív provokációs teszt (Nardi vagy Debray) esetén mérlegelhető a manometria és az EST elvégzése. A gyógyszeres kezelésnél a hagyományos görcsoldók mellett a nitrogén-monoxid-felszabadítók, kalciumcsatorna-blokkolók, foszfodiészterázgátlók, β2-receptor-agonisták és kolinerg bénítók jönnek szóba.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Terápiás algoritmus változása sclerosis multiplexben két esettanulmány alapján

BIERNACKI Tamás, BENCSIK Krisztina, KINCSES Zsigmond Tamás, SANDI Dániel, FRICSKA-NAGY Zsanett, FARAGÓ Péter, VÉCSEI László

Esetismertetéseinkben két betegünk kórtörténetén keresztül szeretnénk bemutatni az alemtuzumab használatát, legyen az első vonalbeli terápiaként, vagy eszkalációs stratégia során másodvonalban alkalmazva. Két páciensünk kórlefolyása markánsan eltér egymástól. Az első páciensünk betegsége kezdetben benignusnak tűnt, majd klinikailag és MRI-vel is magas aktivitást mutatott, eszkalációs stratégia részeként került sor alemtuzumabkezelésére. Második páciensünk betegsége ezzel szemben már kezdetektől fogva magas aktivitást mutatott mind klinikailag, mind radiológiailag. Rossz prognózisú kórlefolyást előrevetítve, az ő esetében már igen hamar, betegsége korai fázisában alemtuzumabterápiára került sor.

Nővér

Munkahelyi bizonytalanság hatása a kiégésre és az egészségre ápolók körében

NÉMETH Anikó, LANTOS Katalin, BÁRSONYNÉ KIS Klára

Vizsgálat célja: Feltárni, hogy a munkahelyi bizonytalanság miként befolyásolja a kiégettség, a pszichoszomatikus tünetek és az egészségi állapot megítélésének mértékét. Vizsgálati módszer és minta: Keresztmetszeti vizsgálat, melyet a szerzők saját szerkesztésű önkitöltős kérdőívvel végeztek a Mátrai Gyógyintézet dolgozói körében 2013-2014-ben. 29 ápoló válasza lett elemezve. Eredmények: Minél nagyobb a munkahelyen érzett bizonytalanság, annál nagyobb mértékű a kiégés (p=0,038; r=0,387). A burnout összefügg a saját egészségi állapot rossz megítélésével (p<0,001; r=-0,650) és a pszichoszomatikus tünetek megjelenésével is (p=0,003; r=0,530). Leggyakrabban hát és derékfájás, gyengeség és fáradtság, fejfájás és alvási problémák fordultak elő pszichoszomatikus tünetként. Következtetések: A bizonytalanság egyedül a kiégés mértékét befolyásolja, a többi vizsgált változóra nincs kimutatható hatással.

Nővér

Rossz hírek közlése a szemészetben, különös tekintettel a diabeteses retinopathiara

TÓTH Lívia, BÁLINT Zsófia, MÁTÉ Orsolya

A vizsgálat célja: Az egészségügyi szakemberek rossz hír közlésének jellemzői, a közlés körülményeinek felmérése a Pécsi Tudományegyetem Szemészeti Klinikán, diabeteses retinopathias betegek körében. Anyag és módszer: Kvantitatív, valamint keresztmetszeti vizsgálat, 2018. február-december között. Statisztikai módszerek: leíró- statisztika, χ2-próba, SPSSv22, (p<0,05). Eredmények: A klinikán dolgozó egészségügyi szakemberek nagy része (20 fő/90,90%) nem tud protokollra támaszkodni a rossz hír közlése során, de a válaszadók több mint a fele (11 fő/59,09%), szükségét érezné. Következtetések: Az egészségügyi dolgozóknak szüksége lenne protokoll kidolgozására a rossz hírek közlésére és a közlési körülmények javítására a PTE KK Szemészeti Klinikáján is.

Ideggyógyászati Szemle

[A nyugtalan láb szindróma frekvenciája egészségügyi dolgozók körében]

ÖCAL Ruhsen, ATGÜDEN Gizem, AYCAN Cagri, BALABAN Zeynep, SENAR Seran, YAVUZ Sena

[Bevezetés - A nyugtalan láb szindróma elsődlegesen érzékszervi tünetekkel kísért megbetegedés, ami az alsó végtagok különösen éjszaka jelentkező mozgáskényszerével és a lábakban jelentkező kellemetlen érzésekkel jár együtt. A feltéte­le­zé­sek szerint a tünetek hátterében az éjszaka csökkenő dopa­min­szintek állnak. A betegek rossz éjszakai alvásminősége nappali aktivitásukra is negatívan hat, és társadalmi-gazda­sági kárt okoz. Habár gyakori és kezelhető betegség, a tünetek változékonysága megnehezíti diagnosztizálását. Cél - A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy milyen gyakran jelentkezik a nyugtalan láb szindróma az egészségügyi dolgozók körében, és milyen okok vezetnek a betegség kialakulásához. Módszer - A Baskent Egyetem Orvosi Karának véletlen­- sze­rűen kiválasztott 174 egészségügyi dolgozója töltötte ki a kérdőívet (KA17/285), amiben a demográfiai információk és a kórtörténet mellett rákérdeztünk a gyógyszerfogyasztásra, a szocioökonómiai státuszra, a munkaidő hosszára, illetve a nap­közben jelentkező álmosságra is. A kérdőív tartalmazta a nyugtalan láb szindróma diagnosztikai kritériumai­nak meg­felelő, valamint a tünetgyakoriság és az alvásminő­ség megállapításához szükséges kérdéseket. A diagnózis fel­állí­tá­sához a nemzetközi nyugtalan láb szind­róma munkacsoport kritériumait, az alvásminőség megállapításához a Pittsburgh alvásminőség-index pontrendszerét használtuk; mindkét kérdéssor megbízhatóságát és validi­tását ellenőriztük. Eredmények - Szignifikáns (p < 0,05) kapcsolatot találtunk a szocioökonómiai státusz és a nyugtalan láb szind­róma jelentkezése között: a szocioökonómiai státusz romlásával párhuzamosan egyre gyakoribbá vált a kórkép, és nagy prevalenciával jelentkezett az egészség­ügyi dolgozók köré­ben. Ezért az egészségügyi dolgozók rendszeres szűrővizsgálatát javasoljuk, hogy felhívjuk a figyelmüket erre a szind­rómára, és következésképpen javulhasson az életminőségük.]

Ideggyógyászati Szemle

[A delírium előfordulása koszorúér-betegeket ellátó intenzív osztályon; etiológia, betegjellemzők, prognózis]

ALTAY Servet, GÜRDOGAN Muhammet, KAYA Caglar, KARDAS Fatih, ZEYBEY Utku, CAKIR Burcu, EBIK Mustafa, DEMIR Melik

[A delírium gyakran jelentkezik intenzív osztályon ápolt betegek körében, és rossz prognózissal társul. A de­lírium intenzív osztályos ellátása leginkább általános és palliatív intenzív osztályos adatokon alapul. Ebben a vizsgálatban azt a célt tűztük ki, hogy megállapítsuk a delí­rium incidenciáját és sajátosságait coronaria intenzív osztályon (CICU), továbbá megállapítsuk prognózisát, életkori eloszlását és a betegkimenetre gyakorolt hatását. A vizsgálatba egy tercier egyetemi kórház CICU-ján 2017. augusztus 1. és 2018. augusztus 1. között ápolt betegeit vontuk be. Részletesen tanulmányoztuk a betegdokumentációkat, rögzítettük a demográfiai, klinikai és laboratóriumi paramétereket. A delírium diagnózisát pszichiáter konzulens erősítette meg. A betegeket két csoportra osztottuk (delírium vs. delíriummentesség), megállapítottuk a két csoportba kerülő betegek sajátosságait a vizsgálat kezdetén, és prognózisukat a kórházi ápolás és az utánkövetés során. Életkori sajátosságok alapján négy csoportba osztottuk a pácienseket: <65 éves, 65–75 éves, 75–84 éves és > 85 éves, és a különböző életkori csoportok között összehasonlítottuk a delí­rium incidenciáját, sajátosságait és prognózisát. 1108, különböző indikációk miatt intenzív osztályon ápolt beteget vontunk be a vizsgálatba (átlagos életkor: 64,4 ± 13,9 év; 66% férfi). Az összes beteg 11,1%-a esetében alakult ki delírium a CICU-n. A delí­riumban szenvedő betegek idősebbek voltak, több kísérő betegségben szenvedtek, magasabb volt a szervezetük gyulladásos szintje, és magasabb volt a mortalitásuk is a kórházi ápolás során, mint azok esetében, akiknél nem alakult ki delírium (p < 0,05). A delirálók csoportjában az átlagosan 9 hónapos utánkövetés során szignifikánsan magasabb volt a kórházi újrafelvétel, az ismételt infarktus, a kognitív diszfunkció, a pszichiátriai kezelés szükségessége és a mortalitás is (p < 0,05). Az életkori alcsoportok szerinti felosztásban a delirálók csoportjában az életkor előrehaladtával szignifikánsan nőtt a delírium és a mortalitás incidenciája egyaránt (p < 0,05). Amennyiben a coronaria intenzív osztályon ápolt betegnél delírium alakul ki, megnő a morbiditás és mortalitás incidenciája a kórházi ápolás alatt és az utánkövetés során is. A delírium gyakrabban fordul elő geriátriai betegek és társbetegségekkel küzdők körében, és rosszabb prognózissal társul. A delírium mielőbbi felismerése érdekében a nagy kockázatú betegeket szorosan után kell követni.]