Lege Artis Medicinae

Koronavírus-betegség reumatológiai betegek körében – a megfertőződés, a súlyos lefolyás és a hatásos vakcináció esélyei

HODINKA László1

2021. SZEPTEMBER 16.

Lege Artis Medicinae - 2021;31(08-09)

DOI: https://doi.org/10.33616/lam.31.024

Összefoglaló közlemény

Review

A gyulladásos és reumatológiai betegségekben szenvedők koronavírus-fertőzöttségének gyakorisága nem tér el jelentősen a helyi népesség fertőzöttségi arányaitól. A nagyobb adagú kortikoszteroiddal kezeltek, elsősorban a súlyosabb szisztémás autoimmun betegek megfertőződésének nagyobb a valószínűsége. A hospitalizáció, illetve a mortalitás esélye sem tér el lényegesen a népességi Covid-fertőzöttekétől. E tekintetben is kivételnek számítanak a nagyobb mennyiségű kortikoszteroidokkal és citosztatikumokkal kezeltek. A Co­vid-prognózist illetően az általában kockázatot jelentő társuló betegségek (a Covid előtti reumatológiai felmérések szerint) ugyanazok a gyulladásos és a nem gyulladásos reumatológiai betegek körében. Ezért nem a reumatológiai betegség miatt súlyos a Co­vid-kimenetel kockázata, hanem az időskor és az ebben az életkori csoportban egyaránt fellelhető cardiopulmonalis és anyagcsere-betegségek következtében. A gyul­ladásos reumatológiai/autoimmun be­te­gek kezelésének fegyvertárából hipotetikus alapon a súlyos Covid kezelésére kiválasztott készítmények közül a dexamethason hatásossága bizonyított egyértelműen. Speciális betegcsoportokban kedvező ha­tása lehet az interleukin-6-antagonistáknak és a JAK-gátlóknak. A reumatológiai és az autoimmun betegségek kezelésére alkalmazott betegségmódosító gyógyszerek, köztük az antimetabolitok, az anticitokin immunológiai készítmények és a JAK-gátlók nem jelentenek Covid-kockázatot, adásukat nem kell megszakítani. Kivétel ez alól a korai B-sejteket közvetlenül elpusztító rituximabkészítmény, amely a súlyos kimenetel esélyét növeli a kezeltekben, feltehetően aktív betegségük és a gátolt humorális immunvédekezés miatt. A Co­vid-vakcináció szintúgy nem jelent spe­ciális akut kockázatot reumatológiai és autoimmun betegek számára. Hosszabb távon még vizsgálandó, hogy az immun­válasz erősségét és tartósságát reumatológiai betegekben a vakcináció speciálisan befolyásolja-e.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Mozgásszervi Intézet, Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, 2. Reumatológiai Osztály

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

A közeljövőben Magyarországon is rengeteg long-Covid-beteggel kell számolni

KATONA Ferenc

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az akut Covid-19-fertőzés lezajlása után számos betegnél hosszan tartó tünetek maradnak fenn. Ezek egy része szervi eredetű, rendszerint a szív- és érrendszert, a légző­rendszert, illetve a központi idegrendszert érinti, a tünetek másik része pedig pszichikai vagy pszicho­szomatikus jellegű. Szerte az országban nyitják kapuikat a „hosszú-Covid-ban”, illetve a poszt-Covid-szindrómában szenvedő betegeket ellátó ambulanciák. A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának infektológiai-reumatológiai poszt-Covid szakrendelésének vezetőjét, Rákóczi Évát kérdeztük a poszt-Covid-szindrómában szenvedő betegek ellátásáról.

Lege Artis Medicinae

A Covid-19-fertőzés lehetséges szemészeti tünetei és szövődményei

NAGY Zoltán Zsolt

A 2019 decemberében Kínában kitört Covid-19 világjárvánnyá vált. A kezdeti, szinte kizárólag légzőszervi tünetek után egyéb nem specifikus, de a Covid-pandémiával összefüggő tünetegyüttesekről jelentek meg beszámolók az irodalomban, így egyre több szemészeti tünet, szövődmény vált ismertté. Az alapvető szemészeti ismeretek azért is fontosak, mert a járvány cseppfertőzéssel terjed, és a nyálkahártyák szerepe ebben kiemelten jelentős. A szem legfontosabb nyálkahártyája a kötőhártya. A kötőhártyát elérő vírusrészecskék a könnyel könnyen bejutnak az orrba, majd az orrgaratba, végül elérhetik a légzőrendszert, vagyis szemészeti úton is terjedhet a fertőzés. Ugyanakkor több közleményben is vitatják a szemészeti úton történő fertőzés valószínűségét. A jelen közlemény a legfontosabb szemészeti, valamint neurooftalmológiai tüneteket foglalja össze. Az intenzív osztályokon a figyelem az életfunkciók fenntartására összpontosul, azonban az életben maradó betegeknél fontos a szemészeti szövődmények megelőzése, illetve azok időben történő kezelése.

Lege Artis Medicinae

Paradigmaváltás a krónikus szívelégtelenség gyógyszeres terápiájában

HEPP Tamás, VARJAS Norbert, BENCZÚR Béla

A szívelégtelenség incidenciája, prevalenciája folyamatosan növekszik, a betegség morbiditása és a mortalitása továbbra is nagy, így a kórkép jelentősége óriási, megfelelő kezelése kiemelt jelentőségű. A be­tegség prognózisát javító érdemi eviden­ciák továbbra is csak csökkent balkamra-funkcióval járó krónikus szívelégtelenség (HFrEF) kezelése esetén állnak rendelkezésre. Az elmúlt évtizedekben számos „mér­földkővizsgálat” született, melyek eredményei a mai napig alapjaiban határozzák meg a betegség terápiáját. A HFrEF bázisterápiája sokáig három alappillérre épült: angiotenzinkonvertáló-enzim- (ACE-) gátló, β-blokkoló és mine­ralokorti­koid­re­ceptor-antagonista, melyek I/A ajánlási szinttel szerepelnek a különböző szívelégtelenség-ajánlásokban. 2014-ben publikálták az áttörő sikert hozó, nagy jelentőségű PARADIGM-HF (heart failure) vizsgálatot, amelyben egy teljesen új gyógy­szer­cso­portot, az angiotenzinreceptor-blok­ko­ló/ ne­prilysininhibitor (ARNI-) ve­gyü­letek cso­portjába tartozó sacu­bitril/valsartant vizsgálták HFrEF-betegeken. A vizsgálat eredménye szerint a sacubitril/valsartan szignifikáns mértékben, 20%-kal csökkentette a cardiovascularis (CV) halálozás és a szívelégtelenség miatti hospitalizáció primer összetett végpontját, valamint 16%-kal csökkentette az összmortalitást egy aktív komparátorhoz, az HFrEF terá­piájában a legnagyobb evidenciákkal rendelkező ena­laprilhoz képest. Az Európai Kardiológusok Társasága (European Society of Cardiology, ESC) 2016-os szívelégtelenség-irányelve I/B evidenciaszinttel javasolja a sacubitril/ valsartan alkalmazását ACEI helyett a szív­elégtelenség miatti hospitalizáció és halálozás csökkentése céljából olyan ambuláns HFrEF-betegek esetén, akik az optimális ACEI, β-blokkoló (BB) és mineralokorti­koidreceptor-antagonista (MRA-) kezelés ellenére is panaszosak maradnak. A ké­sőb­biekben sacubitril/valsartannal több ki­­sebb vizsgálatot is pub­likáltak kissé eltérő indikációkkal és más betegcsoportokon. A PIONEER-HF vizs­gálat bizonyította, hogy a sacubitril/valsartan terápia korai, az akut szívelégte­lenség stabilizá­cióját követően történő megkezdése biztonságos és hatékony HFrEF-betegek esetén, gyorsabban csökkenti a szív­elég­telenség prognózisával korreláló NT-pro­BNP-szin­tet, mint az enalapril. A TRANSITION és a TITRATION vizsgálat a sacubitril/valsartan terápia kezdetéről, a dózistitrálás módjáról adott hasznos információkat. A sacubitril/ valsartan megjelenése új korszak kezdetét jelentette néhány évvel ezelőtt a HFrEF terápiájában. Ez a korszak Magyarországon most zajlik. Elképzelhető, hogy az SGLT-2-inhibitoroknak köszönhetően egy újabb korszak kapujában állunk, és erre várhatóan választ ad majd az ESC idén megjelenő új szívelégtelenség-ajánlása.

Lege Artis Medicinae

RAAS-gátló kezelés – Covid-pandémia

KÉKES Ede

A SARS-CoV-2 okozta különböző méretű és lefolyású akut légzési szindróma ma az egészségügyi rendszerek legnagyobb kihívása világszerte. A Covid-19 klinikai képének kialakulásában döntő szerepe van a renin-angiotenzin-aldoszteron, valamint a kinin-kallikrein rendszernek, illetve ezen rendszereken belül két endopeptidáznak, az ACE és ACE-2 enzimeknek. Az ACE által stimulált Ang II/AT1R tengely káros hatásait (oxidáns, gyulladáskeltő hatás, vasoconstrictio) az ACE-2 által indukált AT2R- és MasR-aktivitás (antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatás, vasodilatatio) ellensúlyozza. A SARS-CoV-2 azért okoz ilyen súlyos tüdő- és szisztémás gyulladást, mert az ACE-2-t, mint a tüdő fontos védelmi tényezőjét, károsítja a SARS-CoV-2 fehérjetüskéje az ACE-2-höz kötődéssel, ami az ACE-2-szint csökkenéséhez vezet. Ezzel párhuzamosan fokozott a bradikinintermelődés, amely a BKB1- és BKB2-receptorok révén ugyancsak erősíti a SARS-CoV-2 gerjesztette citokinvihart. Mivel a RAAS-gátló szerek (ACEI, ARB) különböző támadási helyeken és különböző mértékben befolyásolják a két említett szabályozó rendszert és enzimeket, sürgős volt szerepük tisztázása a Covid-fertőzés során, hiszen alkalmazásuk igen kiterjedt és nélkülözhetetlen pillére számos népbetegségnek (hypertonia, car­diorenalis anyagcsere-betegségek). A pa­to­fiziológiai és kísérletes adatok alapján jogosan feltételezhető, hogy Covid-fertő­zésben a társbetegségekkel járó esetekben – kifejezetten az idős egyéneknél – a csökkent ACE-2-expressziót a RAAS-gátlók helyreállíthatják, és újra érvényesülni tud az el­maradt, vagy csökkent védőhatás. Ez a vé­dő­hatás mindkét RAAS-gátlóra érvényes. A klinikai vizsgálatok egyértelműen alátámasztják a különböző nemzetközi társaságok deklarált véleményét, miszerint a RAAS-gátlók alkalmazása nem növeli a Covid-19-előfordulást, illetve a súlyos, kritikus Covid-betegek megjelenésének kockázatát. Ennek értelmében az elindított RAAS-gátló kezelést folytatni lehet és szükséges a Covid-19 betegség kialakulása folyamán.

Lege Artis Medicinae

A Covid-19-infekció tüdőgyógyászati vonatkozásai

BÖCSKEI Renáta Marietta

A Covid-19 az elmúlt 100 év legsúlyosabb világjárványát okozza egyre növekvő morbiditási és mortalitási mutatókkal világszerte. A vírus aeroszollal történő terjedése miatt a betegek jelentős részénél, körülbelül 20%-ánál jelentkezik tüdőgyulladás, és az összes eset megközelítőleg 5-8%-ában súlyos pneumonia és akut légzési distressz szindróma (ARDS) alakul ki. A krónikus obstruktív tüdőbetegek esetében nagyon fontos a kontrollált állapot megőrzése, a fenntartó terápiák további alkalmazása Covid-19-infekció esetén is. Kiemelten fontos a megfelelő légzőtorna, a rehabilitáció. A tüdőgyógyászati ambulanciák új feladatokat is kapnak a poszt-Covid-ellátás, -gondozás terén, amely során a kórházból elbocsátott betegek komplex funkcionális nyomon követése és strukturális képalkotó vizsgálatokkal való utánkövetése javasolt.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Covid-19-encephalitis-esetünk és a betegség egyéb neurológiai szövődményei

SZÔTS Mónika, PÉTERFI Anna, GERÖLY Júlia, NAGY Ferenc

A SARS-CoV-2-betegség klinikuma egyre inkább megismerhetővé vált az elmúlt időszakban. A gyakori tünetek, mint láz, köhögés, nehézlégzés, tüdőgyulladás, íz- és szagérzésvesztés mellett ritkább szövődmények, köztük számos neurológiai betegség is azonosítható. Jelen közleményben három, Covid-19 okozta vagy ahhoz társuló neurológiai kórképet tárgyalunk (1. eset: Covid-19-encephalitis, 2. eset: Covid-19 okozta organikus fejfájás, 3. eset: SARS-CoV-2-fertőzés és ischaemiás stroke). Hangsúlyozzuk eseteink kapcsán, hogy e pandémiás időszakban különösen fontosa neurológusok számára a vírus idegrendszeri szövődményeinek ismerete és azonosítása. Így felesleges vizsgálatokat és egészség­ügyi személyzet–beteg kontaktusokat tudunk megelőzni.

Nővér

A kiégés összefüggése különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel a COVID-19 pandémia idején egészségügyi szakdolgozók körében

NÉMETH Anikó, IRINYI Tamás

Felmérni a 2020-as évre vonatkozóan az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének mértékét, valamint ennek összefüggését különböző szociodemográfiai és munkahelyi tényezőkkel. A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű online kérdőívvel történt 2021 elején. 1965 kitöltő válaszainak értékelése SPSS 23.0 statisztikai programmal, leíró statisztikával, Khi-négyzet és Kruskal-Wallis próbával készült (p<0,05). Eredmények: A megkérdezettek 46,7%-a mutatja a súlyos kiégés tüneteit. Az életkor, a családi állapot, az egészségügyi ellátás szintje, az egészségügyben eltöltött évek száma nincs összefüggésben a kiégéssel, viszont a bizonytalan jövőkép, a kereset változásának megítélése és a munkahelyi bizonytalanság szignifikáns összefüggést mutatott (p<0,000). Következtetések: Az egészségügyben dolgozók lelkiállapota fokozatosan romlik, melyhez valószínűleg a COVID-19 pandémia miatt kialakult helyzet is hozzájárul. A rossz lelkiállapotban lévők bizonytalannak érzik jövőképüket, munkájukat, mely ha így marad, a jövőben tovább nehezíti a betegellátást.

Hypertonia és Nephrologia

Táplálkozási javaslatok Covid-19-járvány idején

VÁLYI Péter

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta, 2019 késő őszén Kínában kirobbant, 2020. márciusban már világjárványnyá vált betegség (Coronavirus disease 2019 – Covid-19) alapvetően megváltoztatta az emberek életét.

Ideggyógyászati Szemle

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-járvány neurológiai vonatkozásai

BERECZKI Dániel, STANG Rita, BÖJTI Péter, KOVÁCS Tibor

A SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19- jár­vány 2020 tavaszára világszerte elterjedt, gyors és haté­kony reakciót igényelve össztársadalmi szinten, és az egész­­ségügyi ellátás szervezésében is. A COVID-19 fő tünetének a lázat, a köhögést és a nehézlégzést tartják. A légzőszervi érintettségen túl a fertőzés egyéb panaszokat és tüneteket is okozhat. Az eddigi adatok alapján neuro­lógiai jellegű panaszok és tünetek a kórházba kerülő COVID-19-betegek 30–50%-ánál előfordulnak, és gyakrabban jelentkeznek a súlyos állapotú eseteknél. Leírtak a COVID-19-hez társuló klasszikus akut neurológiai kórképeket is. A COVID-19-ellátásra fókuszáló egészségügyi ellátórendszerekben az egyéb akut ellátást igénylő kórképek szakellátásának visszaesését figyelték meg. A COVID-19-járvány során fontos feladat a krónikus neurológiai kórképekben szenvedők folyamatos ellátásának biztosítása is. A jövő feladata lesz a COVID-19 járvány által az egyéb neurológiai kórképekre kifejtett hatások felmérése, valamint annak megítélése, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertőzés járhat-e késői neurológiai szövődményekkel.

Honnan ered a SARS-CoV-2? - interjú Müller Viktorral és Kemenesi Gáborral