Az utóbbi években a nemzetközi és hazai ajánlásokban az életmód-terápia kiegészítéseként a metformin a 2-es típusú cukorbetegek első vonalbeli gyógyszeres kezelésének preferált készítményeként szerepel, ellenjavallat hiányában. A nátrium-glükóz-ko­transzporter-2-gátlók igazoltan lassítják a krónikus vesebetegség progresszióját, csökkentik a veseelégtelenség kialakulását, egyúttal csökkentik a pangásos szívelégtelenség miatti kórházi felvételi igényt és a szív- és érrendszeri halálozást a 2-es típusú cukorbetegekben, ez utóbbit főleg szekunder pre­ven­ció­ban. Jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy cardiovascularis eseményeket és a renoprotektív hatást illetően a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlók nem egységesek. Ezzel szemben a szívelégtelenség miatti hospitalizációs igényre gyakorolt kedvező hatás csoporthatásnak tekinthető. Az összefoglaló közleményben a szerzők áttekintik a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlókkal kapcsolatos újabb adatokat, és ezen készítmények lehetséges szerepét a közeljövőben.

A hypertonia, mint önálló betegség, a legnagyobb mértékben járul hozzá a szív- és érrendszeri halálozáshoz, így megelőzésének, korai felismerésének, megfelelő kezelésének és többnyire élethosszig tartó gondozásának kiemelt népegészségügyi jelentősége van. Összefoglaló közleményünkben a hypertoniagondozás különböző as­pektu­saira mutatunk rá. Ismertetjük a Ma­gyar Hypertonia Társaság szűrő­prog­ram­jait, utalunk a gyógyszeres kezelés aktuálisan ajánlott formáira, illetve kitérünk a beteg­gel való együttműködéssel kapcsolatos tudnivalókra. Miután a nyugat-európai országokhoz képest jelentős az elmaradásunk a halálozási statisztikákban, így az is­me­ret­anyag minél szélesebb körű terjesztése ki­emelt jelentőségű.

A szerző a Lege Artis Medicinae folyóirat 30 éves jubileuma alkalmából kísérletet tesz a diabetológia azonos időszaka főbb eseményeinek áttekintésére, és számba veszi, azok hogyan tükröződnek a folyóirat hasábjain. Rámutat, hogy sok máséhoz hasonlóan, e szakterület fejlődéstörténete is rendkívül gazdag volt az eltelt három dekádban, így csak néhány kérdéskör kiragadására fókuszál. A cikk írója a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében történt változást veszi górcső alá, és kiemeli azokat a szempontokat – a korai anyagcserekontroll jelentőségét, az egyénre szabott kezelésválasztást, a glükocentrikus álláspont helyett a kockázatorientált megközelítést, valamint a betegoktatás és az egészségtudatos életmód szerepét –, amelyek egész terápiás szemléletünk megváltozását eredményezték. A citátumok segítségével a szerző rámutat, hogy a folyóirat olvasói is folyamatosan követhették az eseményeket és mértékadó szakértői elemzések segítették a tájékozódást.

yermek- és ifjúkorban az anorexia nervosa kezelésében a családte­rápia alapvető terápiás módszernek számít. A családban előforduló stressztényezők kö­zött sokszor szembeötlőek a szülői és nagyszülői generációk kapcsolatának a feszültségei. Három esetet ismertetünk, amelyekben az anorexia nervosában szenvedő fiatal beteg családjában jelen lévő többgenerációs feszültségek fontos szerepet játszottak. A családterápia során a családi kapcsolatrendszer stressztényezőinek kezelése, a generációs kapcsolatok fó­kuszba állítása döntőnek bizonyult a terápiás eredmény elérésében. Az anorexia nervosa kezelésében a családterápia során nemcsak a nukleáris család feszültségeinek a felismerése és kezelése fontos, hanem a nagyszülői generációból fakadó, multi­ge­nerá­ciós átvitel során megjelenő kapcso­lati stresszeké is. Ezek kezelése történhet a nagyszülő bevonásával, vagy kizárásával is.

Korunkban a nem fertőző betegségek okozzák az emberiség közel 70%-ának halálát, amelyek hátterében minden esetben megtalálhatók a fő kockázati tényezők: a dohányzás, a fizikai inaktivitás, a túlzott alkohol­fogyasztás és az egészségtelen táplálkozás. A nem fertőző betegségek visszaszorítására globális cselekvési terv készült, amely – egye­bek mellett – azt a kívánta elérni, hogy 2010-hez képest 2025-ig 30%-kal csökkenjen a dohányzók aránya. Az Egész­ség­ügyi Világszervezet (WHO) ezen célkitű­zé­se – összhangban az Egyesült Nemzetek Szer­vezete Fenntartható Fejlődési Célok ne­vű okmánya tartalmával (UN SDG 2030) – elő­irányozza, hogy Magyarországon ez az arány 2025-re 23% legyen. A jelenlegi do­hányzási arány (29%) és az előzetes becslések alapján ez nem teljesül. Komoly gondot jelent, hogy miközben a hagyományos dohánytermékek fogyasztása Magyar­or­szágon nem az elvárt ütemben csökken, az új típusú nikotintartalmú és dohánytermékek világszerte, így hazánkban is terjednek. A dohányzás visszaszorítása érdekében te­hát Magyarországon erőteljesebb fellépésre van szükség. Ennek keretében fokozott fi­gyelmet kell fordítani a WHO Do­hány­zás-ellenőrzési Keretegyez­mé­nyé­ben (FCTC) foglaltakra. Nevezett dokumentum a do­hány­termékek adótartalmának nö­velését ajánlja, kimondja, hogy meg kell ál­lítani az új típusú nikotintartalmú és do­hány­ter­mé­kek térhódítását, és szorgalmazza, hogy az egészségügyben legyen szakmai követelmény a dohányzók leszokásának segítése. Jelen összefoglaló az aktuális hazai dohányzási szokások figyelembevételével ismerteti az egészségügy leszokástámogatással kapcsolatos feladatait.