Lege Artis Medicinae

Fizikai inaktivitás és aktivitás. Cardiovascularis kár és haszon

KÉKES Ede1, APOR Péter2

2019. MÁJUS 20.

Lege Artis Medicinae - 2019;29(04-05)

DOI: https://doi.org/10.33616/lam.29.019

A szerzők a világszerte érvényesülő elégtelen fizika'i aktivitás kérd'ésével foglalkoznak közleményükben, melyben elemzik kapcsolatát a cardiovascularis betegségekkel, valamint az általános mortalitással. Az in­ak­tivitási „világtérképen” látható, hogy a fi­zikai aktivitás (FA) hiánya nagyon gyakori a gazdaságilag fejlett országokban (amiben etnikai, regionális tényezők is szerepet játszanak), és ami nőknél szignifikánsan gyakoribb. Hazánkban is magas a fejlett civilizációval, komputerizációval együtt járó je­lenség. 2000-től 2015-ig a magas jövedelmi populációkban a fizikai inaktivitás (FI) tendenciája folyamatosan emelkedő. Meg­győző bizonyítékok utalnak arra, hogy az FI számos kóros egészségi állapot - beleértve az ischaemiás szívbetegséget, a 2-es típusú diabetest, a mellrákot és a coloncarcinomát - megjelenési kockázatát növeli és csökkenti a várható élettartamot. Ezen négy népbetegség vonatkozásában az FI előfordulása az esetek körülbelül 1/3-ában, az ál­talános halálozás 35%-ában van jelen. Nép­egészségügyi értéke (PAF) 10-18% kö­zött mozog. A nem rendszeres testmozgás családi előzménnyel vagy a nélkül növeli a hypertonia kialakulását. A közepes és in­ten­zív fokozatú fizikai aktivitást végző egyé­neknél szignifikánsan alacsonyabb a halálozás és a főbb cardiovascularis (CV) betegségek megjelenési aránya, szemben az alacsonyabb fokozatú FA-t végzőkkel. A fizikai aktivitás kedvező befolyása mö­gött többszörös és bonyolult mechanizmus áll, mely megnyilvánul az érrendszerben, a szív fiziológiás adaptációjában és más anyagcsere-, valamint celluláris hatásban.

AFFILIÁCIÓK

  1. Pécsi Tudományegyetem, I. Sz. Belgyógyászati Klinika
  2. Testnevelési Egyetem

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Az alvási apnoe szindróma kezelésének módjai és az ezzel kapcsolatos nehézségek a mindennapi gyakorlatban

MOLNÁR Márton, CSATLÓS Dalma, HARGITTAY Csenge, MOHOS András, TERRAY-HORVÁTH Attila, DOMBOVÁRI Magdolna

Az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) a leggyakoribb alvás alatti légzészavar, előfordulása 2-4% az össznépességben a jelenleg rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján. Becsült értéke azonban jóval nagyobb, akár 10-15% a népességben. Ez is azt mutatja, hogy lényegesen aluldiagnosztizált kórkép. Számos tünete közül a legjellemzőbb a hangos horkolás és a napközbeni álmosság. A terápia mindig több egyénre szabott elemből áll, és ezek jellemzője a hatékonyság, illetve a beteg együtt­mű­kö­dé­se. A terápia szükségességét három kritérium - a klinikai panaszok (nappali közérzetromlás), a légzészavar súlyossága és a cardiovascularis kísérőbetegségek - alapján ítélhetjük meg. Az enyhe, esetleg középsúlyos OSAS kezelésének módszere lehet az életmód megváltoztatása (testsúlycsökkentés, az alkohol és a szedatívumok kerülése), a pozicionális terápia, a szájba helyezhető protézisek, illetve többféle műtéti lehetőség. A közepesen súlyos-súlyos, illetve tüneteket okozó enyhe alvási apnoe szindróma kezelésében az elsőként választandó terápiás opció a pozitív légúti nyomás terápia. A szerzők az új terápiás lehetőségek bemutatása mellett a családorvos szerepét is részletezik az apnoés betegek gondozásának terén.

Lege Artis Medicinae

Hibás perinatalis hormonális imprinting: korai hatások, késői következmények

CSABA György

A hormonális imprinting, majd hibás imprinting felfedezése és vizsgálata volt az első abban a kutatási sorozatban, ami a perinatalis korban elszenvedett kémiai behatások késői (felnőttkori) manifesztációjának felismeréséhez vezetett. Ma már világos, hogy igen sok, felnőttkorban jelentkező betegség, kóros állapot a perinatalis károsodás következményének tekinthető, ilyenek például a metabolikus imprinting által kiváltott obesitas és az immunrendszer kóros (hipoaktív vagy hiperaktív autoimmun) állapotai. A pe­rinatalis hormonális (kémiai) imprinting a fejlődő hormonreceptor és a célhormon első (akár egyszeri) találkozásakor jön létre és életre szólóan beállítja a receptor kötési képességét. Az egyedfejlődés kritikus periódusaiban - a perinatalis időszakon kívül az elválasztási és serdülőkorban, valamint a folyamatosan osztódó és differenciálódó sejtekben - bármikor létrejöhet hibás imprinting, melyet a fiziológiás hormon nagy mennyiségi eltérései, vagy a hormonszerű rokon molekulák jelenléte válthat ki. A hibás imprinting, ami felnőttkorban megmutatkozó betegségek, vagy arra való hajlam kialakulásához vezet, az élet folyamán megmarad és transzgenerációsan, valamint epigenetikus módon az utódgenerációkra öröklődik. Hibás perinatalis hormonális imprinting mindig is létezhetett, de előfordulása az endokrin diszruptorok ipari, kommunális, táplálkozási és me­dicinális felszaporodásával és felhasználásával hatalmas mértékben nőtt és növekszik. Mindez károsnak tűnik az endokrin-, immun- és idegrendszerre, azonban hosszú távon lehetséges pozitív hatása is az endokrin rendszer evolúciós jellegű átalakulásával. A metabolikus és immunológiai imprintingben, illetve a DOHaD-ban (Deve­lopmental Origins of Health and Disease) az elsőként felismert hormonális imprinting kö­szön vissza más-más külsőben.

Lege Artis Medicinae

Rifaximin-α - több mint antibiotikum

TALLER András

Az antibiotikus kezelés megváltoztathatja a bélflórát. A következmény, azonnali egyértelmű klinikummal vagy a nélkül, a dysbacteriosis. A széles spektrumú, fel nem szívódó antibiotikum, a rifaximin jótékony hatása számos gasztroenterológiai és hepatológiai kórképben régóta ismert. Az újabb adatok azt igazolják, hogy a rifaximinnek nemcsak antibiotikus, hanem antiinflammatorikus, és egészen speciális, egyedi eubiotikus hatása is van. Úgy állítja helyre a bélflórát és serkenti a jótékony baktériumok növekedését, hogy az egyénre jellemző diverzitást nem változtatja meg.

Lege Artis Medicinae

Immunonkológiai terápia a nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegeknél

CSÁNKY Eszter

A dohányzásról leszoktató és tüdőrákszűrő programok bevezetése ellenére is a hörgőrák miatti halálozás vezeti évtizedek óta a mortalitási statisztikát a daganatok okozta halálozások között világviszonylatban. A platinabázisú kemoterápia nem változtatta meg alapjaiban a nem kissejtes tüdőrák (non small cell lung cancer, NSCLC) kezelésének eredményességét. Az elmúlt években előtérbe kerülő immunterápiás kezelések egyik legújabb megközelítési módja, az úgynevezett immune checkpoint (immunellenőrzőpont-) blokkoló szerek alkalmazása azonban új lehetőség a terá­piában. Az ide tartozó PD-1- és PD-L1-blokkolókkal tüdőrákban nagyszámú klinikai vizsgálatot végeztek, és a vizsgálatok eredménye alapján törzskönyvezték őket a daganat III.B/IV. stádiumában. 2018-ban ismét mérföldkőhöz érkeztünk a tüdőrák immunonkológiai kezelésében, ugyanis az előzőkhöz képest egy korábbi stádiumban, a III.a/III.b stádiumú, inoperábilis, kemoradioterápiát követően nem progrediáló, nem kissejtes tüdőrák kezelésében törzskönyvezték a durvalumab konszolidációs terápiát a PACIFIC klinikai vizsgálat eredményei alapján. A PACIFIC hármas fázisú, randomizált, kettős vak, placebokontrollált, multicentrikus vizsgálat volt a durvalumab konszolidációs terápia hatásosságának és biztonságosságának értékelésére olyan, irreszekábilis, III. stádiumú, nem kissejtes tüdőcarcinomás betegek körében, akik nem progrediáltak a platinabázisú kemoirradiációs terápiát követően. A daganat PD-L1-expressziós szintjének meghatározása nem volt beválasztási kritérium. A vizsgálatban 713 beteget randomizáltak 2:1 arányban a durvalumab- és a placeboágra, elsődleges végpontként a progressziómentes túlélést (progression free survival, PFS) és a teljes túlélést (over­all survival, OS) határozták meg. A vizsgálat eredményeit összefoglalva, a durvalumab mindkét végpontban szignifikáns előnyt biztosított a betegek számára. A PFS- és az OS-érték is szignifikánsan hosszabb volt a durvalumabot kapók kö­zött, mint a placeboágon, és a durvalumab biztonsági profilja megfelelt a korábbi PD-1-, PD-L1-gátló vizsgálatok eredményeinek.

Lege Artis Medicinae

Gondolatok a krónikus vesebetegek hypertoniájának kezeléséről

AMBRUS Csaba

Krónikus vesebetegek körében a hypertonia prevalenciája nagyon gyakori, a 80%-ot is meghaladja. A hypertonia egyik fő okozója, ugyanakkor következménye is a krónikus vesebetegségnek. A hypertonia szintén a fő oki tényező a magas cardiovascularis mortalitásban és morbiditásban ebben a populációban. A magas vérnyomás megfelelő kezelésével ebben a betegcsoportban is jelentősen javítható a betegek életkilátása, csökkenthető a cardiovascularis rizikó és lassítható a vesebetegség progressziója függetlenül a betegséget kiváltó októl. Az optimális terápia - ebből adódóan - nemcsak a vérnyomás csökkentésére, hanem a vese védelmére is fókuszál. Az antihipertenzív terápia megfelelő beállításához elengedhetetlen a betegség pathomechanizmusainak, valamint az alkalmazott gyógyszerek renális hatásainak ismerete és figyelembevétele. Ebben az összefoglalóban a fenti szempontok alapján foglaltuk össze a krónikusan beszűkült vesefunkcióval élő betegek hypertoniájának kezelési lehetőségeinek sarokpontjait. Nem tárgyaljuk a vesepótló kezelésben (hemodialízis, peritoneális dialízis és vese­transzplantáció) részesülő betegek antihipertenzív terápiáját, hiszen ezen speciális betegcsoportok külön megfontolást igényelnek mind a felmerülő kórfolyamatok, mind a terápiás lehetőségek tekintetében. A cél az, hogy a nem nefrológus kollégák is nagyobb biztonsággal és megfelelő hatékonysággal tudják kezelni hypertoniás vesebetegeiket.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint hypertoniában. Hazai tapasztalatok a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013., 2015. évi adatai alapján - I. rész Bevezető gondolatok. Betegek és módszer. Alapadatok

KÉKES Ede, PAKSY András, ALFÖLDI Sándor

Világszerte az általános populációban végzett szűrések alapján észlelik a szérumhúgysavszint átlagának emelkedését mindkét nemben. Ez a növekedési tendencia érvényes a hypertoniabetegségre is. A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatainak felhasználásával vizsgálták 47372 hypertoniás betegben (22688 férfi, 24684 nő) a szérumhúgysavszint alakulását és összefüggését az életkorral, kockázati tényezőkkel, antropológiai, metabolikus jellemzőkkel, vérnyomással, a vérnyomáscélértékkel, szervkárosodásokkal, gyógyszeres kezeléssel, valamint a társbetegségekkel. Elemzésük első részében bemutatják az elemzés módszerét és az alapösszefüggéseket. A húgysavszint magasabb férfiaknál, mint nőknél, a kor előrehaladásával értéke emelkedik. A szisztolés és diasztolés vérnyomás emelkedése a szérumhúgysavszint növekedésével jár, amelynek trendje a szisztolés nyomás esetében szignifikánsan nagyobb. A hölgyeknél az emelkedési trend kisebb és mindig alacsonyabbak a húgysavértékek. Azoknál, akik nem érik el a célvérnyomást, a húgysavérték magasabb. A társbetegségek jelenléte szignifikánsan növeli a szérumhúgysavszintet.

Nővér

Multimorbiditás az idős­korúaknak szervezett mozgásprogramok résztvevői körében

Dr. KOVÁCS Éva, VIRÁG Anikó, MÉSZÁROS Lászlóné, HARKÁNYI Izabella, SIMON András

Bevezetés: A hatásos és ugyanakkor biztonságos fizikai aktivitás formájának, gyakorlatanyagának valamint dózisának meghatározásához elengedhetetlen tudnunk azt, hogy a mozgásprogramban részt vevő idős ember milyen krónikus betegségekben szenved. Azonban az idős életszakaszra a multimorbiditás jellemző, ami azt jelenti, hogy ugyanazon személynél egyidejűleg két vagy több krónikus betegség, illetve kóros állapot is fennállhat. Módszer: Kutatásunk célja az volt, hogy meghatározzuk a geriátriai mozgásprogramok résztvevői körében az idősödéssel gyakoribbá váló krónikus betegségek, valamint a multimorbiditás prevalenciáját. Eredmények: A 180 fős mintánk 71%-a (N=128) szenvedett egynél több krónikus betegségben. Mintánkban szignifikánsan magasabb volt a csontritkulásban szenvedők és az elhízottak aránya az országos átlaghoz képest, ugyanakkor szignifikánsan ritkábban fordult elő II-es típusú cukorbetegség, alsó végtagot érintő ízületi elváltozás, agyérbetegség és az átvészelt szívinfarktus, mint az országos átlag. A mintánkban megfigyelhető arány az asztma és a magas vérnyomás tekintetében nem tért el az országos átlagtól. Következtetés: Az időskorúaknak szánt mozgásprogramokra jelentkezők esetében nagyobb figyelmet kell fordítani az idősödéssel gyakoribbá váló krónikus betegségek valamint a multimorbiditás hatásával.

Nővér

Egy rendszeres testmozgást biztosító geriátriai mozgásprogram szerepe a sikeres öregedésben

KOVÁCS Éva, VIRÁG Anikó, DUDÁS Flóra, ERDŐS Réka, PETRIDISZ Anna Niké, ROZS Franciska

Bevezetés: A rendszeres fizikai aktivitásnak minden életkorban, de különösen az idős életszakaszban fontos szerepe van. Jelen retrospektív kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgálja egy budapesti kerület által biztosított - heti egyszer, aerob gyakorlatokból, progresszíven nehezedő izomerősítő-, nyújtó-, és egyensúlyfejlesztő gyakorlatokból felépülő - többkomponensű mozgásprogram hatását otthonélő idősek önálló életvitelét leginkább meghatározó funkcionális képességeire (alsó végtagi izomerőre, járássebességre, statikus egyensúlyra). Módszer: A kutatásban két csoport teljesítményét hasonlítottuk össze: az aktív idősek csoportjának tagjai a tornát két évnél régebben végezték, az inaktív idősek a geriátriai tornát csak a felmérés után kezdték el. Az alsó végtag izomerejét az 5-felállás teszttel, a járássebességet a 4-méteres járásteszttel, a statikus egyensúlyt az egylábon állás teszttel mértük. Eredmények: Az a feltételezésünk beigazolódott, miszerint azoknál az időseknél, akik több éve rendszeresen részt vesznek a kutatásban vizsgált mozgásprogramon, az alsó végtagi izomzat szignifikánsan erősebb, mint az inaktív idősek izomereje (t(36)=2,602; p=0,013; Cohen’d=0,99). Tendenciaszintű szignifikanciát találtunk a két csoport között a járássebesség tekintetében (t(36)= 1,769; p=0,085; Cohen’d=0,66). Ugyanakkor nem tudtunk csoportközi különbséget kimutatni a statikus egyensúly tesztjeiben. Következtetés: A budai kerület által biztosított többkomponensű mozgásprogram ígéretes lehetőség lehet az idősek funkcionális mozgásképességének megőrzésére. Amennyiben nagyobb elemszámú, kontrollcsoportos további kutatások is bizonyítják ezt az eredményt, érdemes országszerte preventív eljárásként alkalmazni, hogy egyre több magyarországi idős ember érje el a legjobb állapotban az időskort.

Hypertonia és Nephrologia

A túlsúly és az elhízás prevalenciája hypertoniás betegekben

KISS István, PAKSY András, KÉKES Ede

A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011-2013. és 2015. évi adatbázisa felhasználásával végeztek antropometriai elemzést, melynek során a túlsúlyt és elhízást a kor függvényében vizsgálták. A hypertoniás betegeknél észlelt eltéréseket a teljes lakosságban 2015-ben végzett hasonló elemzéssel hasonlították össze. A haskörfogat mérési kategóriájával a visceralis obesitas prevalenciáját is nézték és ezen adatokat is összehasonlították a lakossági szűrésnél nyert adatokkal. A túlsúly és az elhízás gyakorisága mindkét nemben igen magas volt, együttes előfordulásuk 45-70 év között meghaladta az esetek 70%-át. A lakossági szűréssel történt összevetés jelezte, hogy a hypertoniás betegeknél szignifikánsan magasabb a túlsúly és elhízás prevalenciája. A haskörfogattal jelzett visceralis elhízás előfordulása ugyancsak igen magas, különösen nőknél, ahol eléri az esetek 50%-át is. A lakossági összehasonlításnál a visceralis obesitas veszélyeztetett kategóriájával végzett mérések adtak megbízható különbséget a hypertoniás egyének szempontjából.

Hypertonia és Nephrologia

Beteg-orvos együttműködés - gyógyszer adherenciaperzisztencia a CONADPER-HU vizsgálatban

SZEGEDI János, KÉKES Ede, KISS István

A hypertonia népbetegség, alapvetően meghatározza a la kos - ság egészségi állapotát, morbiditását, cardiovascularis mortalitását, rehabilitációját, életminőségét. A betegség megelőzése, korai felismerése, hatékony kezelése, a gon dozás minősége a népegészségügyi program fontos része. A terápia sikerét, a célvérnyomás elérését és tartós fenntartását - sok egyéb tényező mellett - a gyógyszer-adherencia és -perzisztencia szabja meg, amelynek egyik döntő eleme az orvos-beteg optimális együttműködése. A perzisztencia sikertelensége okozza a terápiás kudarcok nagy részét. A CONADPER-HU vizsgálat fő célkitűzése az orvosbeteg együttműködés optimalizálása (fokozott ellenőrzés, információnyújtás, otthoni vérnyomásmérés, telemedicinális eszközök használata), ezáltal a célvérnyomást elérő betegek arányának növelése és a rezisztens hypertoniás betegek számának csökkentése volt. A vizsgálat igazolta, hogy a komplex gondozási rendszer hatékony, kedvezően befolyásolja a perzisztenciát. Az is tisztázódott, hogy az első három hónap dönti el a további tartós terápiás sikert.