[Bevezetés - A vérlemezkéknek alapvető szerepük van az ischaemiás stroke patogenezisében szerepet játszó vascularis betegségben. A vérlemezkék méretét az átlagos thrombocyta-térfogattal (MPV) mérjük, ami egyben a vérlemezkék aktivitását is jelzi. A thrombocyták méretük növekedésével párhuzamosan egyre több sötét (denz) granulumot, valamint több szerotonint és tromboglobulint (b-TG) tartalmaznak, mint a kis méretűek. A vizsgálat során akut stroke esetében mértük fel az MPV változását olyan betegeknél, akiknél rendelkezésre állt a stroke előtti, közbeni és az utána következő hét nap során mért MPV-érték. Vizsgáltuk az MPV változása, valamint az ischaemiás stroke lokalizációja, etiológiája és kockázati tényezői közötti viszonyt is. Módszerek - A vizsgálatba 67, klinikailag és radiológiailag igazolt ischaemiás stroke-beteget vontunk be. A stroke etio-lógiájának klasszifikációja a módosított Trial of Org 10 172 in Acute Stroke Treatment (TOAST) alapján, a lokalizáció meghatározása a módosított Bamford-klasszifikáció szerint történt, továbbá értékeltük a stroke kockázati tényezőit is. Elemeztük a thrombocytaszám és az MPV értékeit olyan betegek esetében, akik dokumentációjában rendelkezésre álltak a (más betegség kivizsgálása kapcsán mért) stroke előtti értékek, a tünetek jelentkezését követő 24 órán belül mért értékek, valamint a tünetek jelentkezése utáni hét nap során mért értékek egyaránt. Eredmények - A stroke-ot követően megnövekedett az MPV értéke (10,59±2,26) a 24 órán belül mért értékekkel (9,84±1,64) és a stroke előtt mért értékekkel (9,59±1,72) összehasonlítva (p<0,0001); az MPV-érték változása hét nappal a stroke után következett be (p<0,016). Következtetés - Bár a vérlemezkék száma nem változott, az MPV értéke megnövekedett hét nappal az akut ischaemiás stroke bekövetkezte után.]

[Cél - A thalamus egyoldali, akut ischaemiás infarktusai­nak mechanizmusát, rizikótényezőit és topográfiai jellem­zőit vizsgáltuk. Módszerek - A vizsgálatba a kórházunkba 2014 januárja és 2017 januárja között akut egyoldali thalamus infarktussal felvett betegek kerültek (a betegek vagy izolált thalamicus infarktusban/TI, vagy kombinált thalamicus infarktusban szenvedtek; a kombinált infarktusban a thalamuson kívül a posterior cerebralis artéria területe volt érintett: PCA + TI). Meghatároztuk a betegek demográfiai jellem­zőit és vascularis rizikótényezőit. A thalamicus infarktusokat topográfiai szempontból anterior, posteromedialis, ventrolateralis, posterolateralis, egy területnél többre terjedő és variáns csoportokba osztottuk. A stroke- mecha­niz­must a „Trial of Org 10172 in Acute Stroke Treatment” (TOAST) kritériumai alapján állapítottuk meg. Az izolált TI és a PCA + TI betegek csoportját a kockázati tényezők, a stroke-mechanizmus és az infarktustopográfia alapján hasonlítottuk össze. Eredmények - A vizsgálatba 43 beteget vontunk be (az életkor mediánja: 63,3 ± 14,5 év). 28 beteg (60,1%) izolált TI-ben, míg 15 beteg (34,9%) PCA + TI-ben szen­ve­dett. A kórházi felvételkor az izolált TI-betegek 32,1%-a esetében jelentkeztek szenzoros tünetek, míg a PCA + TI betegek 60%-a szenzomotoros tünetektől szenvedett. A PCA + TI betegek körében magasabb volt az életkor, a National Institutes of Health Stroke Scale (NIHSS-) pontszám, valamint a pitvarfibrilláció gyakoriságának mediánja, mint az izolált TI-betegek csoportjában (p: 0,04, p: 0,004, p: 0,02). A betegek 32,6%-a ventrolateralis, 30,2%-a posteromedialis elhelyezkedésű infarktustól szenvedett. A PCA + TI betegek 46,7%-ára volt jellemző a ventrolateralis elhelyez­kedés, míg az izolált TI-betegek 39,3%-ának infarktusa posteromedialis elhelyezkedésű volt. Etiológia szempontjából az izolált TI-betegek 53,6%-a kisérbetegségben, míg a PCA + TI betegek 40%-a cardialis emboliában, 40%-a nagyartéria-atherosclerosisban szenvedett. Következtetés - Vizsgálatunk szerint a thalamicus infarktus leggyakrabban kisérbetegség talaján alakul ki. Az izo­lált TI-betegek és a PCA + TI betegek esetében eltérő az infarktus etiológiája és topográfiája egyaránt. Thala­mi­cus infarktus esetén gyakori, hogy számos különböző te­rü­let érintett.]

Bevezetés: Az Inkontinencia Asszociált Dermatitis (IAD) az inkontinens betegek számának növekedésével egyre fontosabb témává válik. A legjelentősebb differenciáldiagnosztikai kihívás az elváltozás elkülönítése a kettes stádiumú nyomási fekélytől. Ez azért is lényeges kérdés, mert a két elváltozás megelőzése és kezelése is különbözik. Az optimális ápoláshoz tehát szükséges az ápolóknak helyesen elkülöníteni, hogy IAD-val vagy nyomási fekéllyel állnak szemben. Célkitűzések: Szisztematikus áttekintésünk célja, hogy megvizsgáljuk, hogyan képesek az ápolók az IAD-t felismerni, mennyire képesek azt a nyomási fekélytől megkülönböztetni, valamint a témát milyen módon és milyen hatékonysággal lehetne oktatni a szakdolgozók számára. Módszer: A keresést a ’pressure ulcer’ és ’classification’ és ’nurse’ keresőszavak alapján a Pubmed, a Science Direct és a Web of Science adatbázisok felületén végeztük. Az IADra közvetlen keresés nem vezetett eredményre. A 2018 szeptemberéig megjelenő eredeti közleményeket vettük bele a kutatásunkba. A keresőszavainkra összesen 1268 cikket találtunk, melyekből a kizárási kritériumok alkalmazása után 7, a témával szorosan foglalkozó cikket elemeztünk. Eredmény: Az egyes kutatások eredményeiből súlyozott átlagot számolva az 4062 fős mintában 33,2% eredménnyel azonosították be helyesen az IAD-t a vizsgálati alanyok. Az oktatás tekintetében összesen 2132 ápoló részesült valamilyen féle edukációban, melyek előtt a pretesztek súlyozott átlaga 37% volt, amely 66%-ra változott meg a poszttesztekben. Következtetések: Az IAD és nyomási fekély elkülönítése problémát jelent az ápolóknak. Ugyanakkor a kutatások egyöntetűen bizonyítják, hogy jó eredményekkel oktatható területről van szó.

Célkitűzés - Az ischaemiás stroke-ok 23-25%-a a szokásos vizsgálatokkal ismeretlen kóreredetű, azaz cryptogen marad. Azonban ezek 25%-a a nemzetközi adatok alapján patogén foramen ovale apertumhoz (PFO) köthető. Retrospektív vizsgálatunk célja, hogy saját adatokkal is bizonyítsuk a PFO-hoz köthető stroke (PFO-RS) cryptogen stroke-ban (CS) betöltött hangsúlyos etiológiai szerepét és meghatározzuk az ischaemiás stroke-ok etiológiai megosz-lásának életkori különbségeit. Módszer - 2014-2015 friss ischaemiás stroke-eseteit ASCOD (Atherosclerosis, Small-vessel disease, Cardiac pathology, Other, Dissection) szerint klasszifikáltuk, megvizsgáltuk az etiológiai megoszlás életkori különbségeit (<40 év, 40-60 év, >60 év), illetve a CS-es betegek azonosítása után speciális ultrahang módszerekkel és a RoPE (Risk of Paradoxical Embolism) skála segítségével meghatároztuk a PFO-RS eseteket. Eredmények - A vizsgált időszakban ellátott 985 friss ischaemiás stroke 8,12%-a CS-nek, a vizsgált CS 41,38%-a PFO-RS-nek volt tartható. A PFO-RS előfordulása a fiatalokban jelentősen gyakoribb volt, mint az idősek körében, illetve megjelenési valószínűsége szignifikánsabban magasabb volt, mint korosztálytól való függetlenség esetén. Adataink alátámasztják a PFO-RS CS-ben betöltött hangsúlyos etiológiai szerepét, illetve bizonyítják, hogy a kontrasztos funkcionális-transcranialis Dopplernek a rutinkivizsgálás részét kell képeznie. Az ischaemiás stroke-ok korcsoportonkénti etiológiai megoszlása szignifikáns különbséget mutatott (p=0,000, df=14), melyhez a kisérbetegség, a cardiogen embolisatio, az egyéb patológiák, a disszekció, a CS és a PFO-RS is szignifikánsan hozzájárult. Eredményeink alapján fiatalokban elsősorban a ritkább, idősek esetén pedig inkább a klasszikus stroke-etiológiák jellemzőek.

Az ASCO (Atherosclerosis, Small vessel disease, Cardiac source, Other cause) az ischaemiás cerebrovascularis betegségek új osztályozása. Az osztályozás a betegek adatait kategorizálja valamennyi háttérben álló betegség szerint, és lehetővé teszi az orvos számára az ok súlyossági fokának a megítélését (mind a négy fenotípus lehet 1., 2. vagy 3. súlyossági fokú). Az ASCO-osztályozás használatát nagy epidemiológiai vizsgálatokban javasolják, de alkalmazható a klinikai gyakorlatban is. Vizsgálatunkban elemeztük ischaemiás stroke-ban szenvedő betegek klinikai jellemzőit, és értékeltük a betegek ASCO-osztályozásának eredményeit, továbbá elemztük 35, ischaemiás stroke-ot szenvedett beteg adatait. Speciális mintaesetek alapján tárgyaljuk az ASCOosztályozás használatát. A stroke okát az ASCO alapján ismert, ismeretlen, teljesen ismeretlen és nem osztályozható csoportba soroltuk. A betegek 71,4%-ában (n=25) volt ismert az ok, 17,1%-ában (n=6) ismeretlen, 5,7%-ában (n=2) teljesen ismeretlen és 5,7%-ában (n=2) nem osztályozható. Azt gondoljuk, hogy az ASCO-osztályozás, amelyet hasznosabbnak tartanak nagy epidemiológiai vizsgálatokban, alkalmazható lehet a stroke-betegek klinikai követési időszakában is. További, különböző neurológiai centrumokban és stroke-osztályokon végzett vizsgálatokra van szükség, hogy kiterjeszthessük a tapasztalatainkat az ASCOosztályozás használatáról a klinikai gyakorlatban.