Lege Artis Medicinae

A krónikus májbetegségek gyógyszeres kezelésének lehetőségei

HAGYMÁSI Krisztina, LENGYEL Gabriella, FEHÉR János

2002. SZEPTEMBER 20.

Lege Artis Medicinae - 2002;12(09)

Az idült májbetegségek körébe az alkohol és gyógyszer okozta toxikus károsodás, a nem alkoholos steatohepatitis, a hepatitis B- és a hepatitis C-vírusok által okozott krónikus hepatitisek, az autoimmun (primer biliaris cirrhosis, primer sclerotisalo cholangitis, autoimmun hepatitisek) és az anyagcsere-betegségek (haemochromatosis, Wilson-kór) tartoznak. A szerzők a legújabb ismeretek alapján összefoglalják a krónikus májbetegségek főbb formáiban alkalmazható gyógyszeres kezelési lehetőségeket, kiemelve a mindennapi gyakorlatban alkalmazott terápiákat. A krónikus alkoholos májbetegségek kompenzált formáinak kezelését a természetes és mesterséges antioxidánsok alkalmazása jelenti, az alkoholfogyasztás abbahagyása és a minőségben, valamint mennyiségben megfelelő diéta mellett. A krónikus hepatitis B első vonalbeli szerei a nukleozidanalógok (lamivudin), az interferon csak a betegek bizonyos csoportjaiban választandó. A krónikus hepatitis C-ben szenvedő egyének standard kezelését az interferonribavirin kombináció alkalmazása jelenti. Primer biliaris cirrhosisban és primer sclerotisalo cholangitisben az ursodeoxycholsav az elsőként választandó szer. A jövőben valószínű, hogy bizonyos immunszuppresszívumok kombinációja jelenti a megoldást. Az autoimmun hepatitisek bázisterápiáját a prednizolon és az azathioprin kombinációja képezi. A haemochromatosis kezelésében a kelátképző deferoxamin csak alárendelt szerepet játszik. A Wilson-kór kezelésében a D-penicillamin alkotja a bázisterápiát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Lege Artis Medicinae

Az öregedés sejttani és genetikai alapjai

LÁSZLÓ Valéria, FALUS ANDRÁS

A soksejtű szervezetek élete a megtermékenyítéstõl a halálig tart. Az élet elsõ szakaszában a progresszív, felépítõ, míg a másodikban a regresszív, lebontó folyamatok kerülnek túlsúlyba.

Lege Artis Medicinae

Az angiotenzinreceptor-gátlók hatása diabeteses nephropathiában

BÍBOK György

A renin-angiotenzin rendszer hatásának gyógyszeres befolyásolása az angiotenzinreceptorokon keresztül történő gátlással új terápiás lehetőséget teremtett több betegség, így a hypertonia, a szívelégtelenség és a cukorbetegséghez társuló nephropathia kezelésében is. A közlemény az elmúlt évben publikált három nagy, angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett tanulmány elemzése kapcsán áttekinti a diabeteses nephropathia klinikai jelentőségét, a renin-angiotenzin rendszer élettani alapjait, valamint a receptorszintű gátlás hatásait az egyes szervekre. Összefoglalja az IRMA, az IDNT és a RENAAL tanulmányok eredményeit és azok klinikai terápiás következményeit a mindennapi orvosi, diabetológiai ellátásban. Az új gyógyszeres terápia - igen kedvező mellékhatásprofillal - nemcsak a vérnyomás csökkentésével, hanem a szöveti szintű mechanizmusok átalakításával is képes mérsékelni a diabeteses nephropathia progresszióját, illetve csökkenteni kialakulásának lehetőségét. Az angiotenzin II-receptor-gátló készítmény alkalmas lehet cukorbetegségben a hypertoniával társult szívelégtelenség kezelésére is.

Lege Artis Medicinae

A referencia-ártámogatási rendszer mint a gyógyszerkiadások korlátozásának elvi lehetősége

KALÓ Zoltán, VINCZE Zoltán, LOVAS Kornélia, BODROGI József

A gyógyszerkiadások korlátozásának egyik lehetséges módszere a referencia-ártámogatási rendszer kiépítése. A főbb típusok és a nemzetközi tapasztalatok bemutatásán túl a szerzők összegzik a referencia-ártámogatási rendszer bevezetésének technikai lehetőségeit. A lehetséges hatásokat az alábbi kategóriákba sorolják: gyógyszerkiadások, egyéb egészségügyi kiadások, orvosszakmai hatások, a betegekre és egészségi állapotukra irányuló következmények, valamint politikai hatások. Mindezek alapján azt javasolják, hogy a referencia-ártámogatási rendszert csak fokozatosan vezessék be, komoly szakmai munkacsoportok javaslatai alapján. A rendszer tudományos bizonyítékokon alapuljon, amelyek kiterjednek a klinikai hatékonyság, a biztonságosság, a beteg együttműködési hajlandósága (compliance) és a költség-hatékonyság paramétereire. A valódi hatóanyagon alapuló rendszer bevezetése a gyógyszerek szélesebb körére szakmailag is indokolható. Azonban az azonos hatóanyagon túli terápiás referenciaártámogatási rendszer széles körű magyarországi bevezetése szakmailag jelentős negatív következményekkel járhat.

Lege Artis Medicinae

QT-diszperzió: az arrhythmiarizikó felületi EKG-markere

KUN Csaba, CZURIGA István, LŐRINCZ István

Az elmúlt tíz évben számos közlemény született a QT-diszperzió patofiziológiai és gyakorlati klinikai értékéről: a megnövekedett QT-diszperzió és a proarrhythmiás gyógyszerhatás kapcsolatáról, a mortalitás előrejelzéséről szívelégtelenségben, az akut myocardialis infarctus utáni fokozott rizikó meghatározásáról. A repolarizációról szerzett élettani ismereteink bővülése, valamint az újabb nagy esetszámú vizsgálatok alapján a QT-diszperzió jelentése és jelentősége átértékelődni látszik. Az eredeti feltevés - miszerint a QT-diszperzió a myocardiumrefrakteritás regionális inhomogenitásának közvetlen, nem invazív mérőmódszere - csorbát szenvedett. Ugyanakkor e feltevés megdöntése nem jelenti azt, hogy a QT-diszperzió nem létezik. Úgy tűnik, mérése inkább a repolarizációs abnormalitások megközelítő kifejezésére szolgál, és ezen repolarizációs eltérések nem invazív meghatározására nem alkalmazható gold standardként. Emellett azonban jelenleg nem áll rendelkezésre más, széles körben elérhető módszer a repolarizációs eltérések leírására a felületi, 12 elvezetéses EKG-n. A szerzők ismertetik a QT-diszperzióval kapcsolatos aktuális patofiziológiai értelmezést, a metodika jelenlegi ellentmondásait a manuális és automatikus meghatározásnál, valamint az újabb vizsgálatok adatai alapján a lehetséges klinikai relevanciákat.

Lege Artis Medicinae

Per os clodronat az emlőrák csontáttéteinek kezelésében és az áttétképződés megelőzésében

NAGYKÁLNAI Tamás

A szájon át adott clodronat 1600 mg/nap adagja csökkenti az előrehaladott emlőrák csontáttéteivel járó szövődményeket. A vizsgálatokból ugyanakkor kiderül, hogy a clodronat adjuváns, profilaktikus adagolása korai emlőrákos esetekben valószínűleg csökkenti az egyéb áttétek számát is, valamint meghosszabbíthatja a túlélést.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

A rézanyagcsere ritka genetikai rendellenessége

SZILI Károly, VANYA Melinda, MÁGORI Krisztina, LAJOS György

BEVEZETÉS - A Wilson-kór a rézanyag­csere ritka genetikai megbetegedése, Ma­gyar­országon közel 300 ilyen beteg ismert. ESETISMERTETÉS - Huszonöt éves férfi betegünket beszédzavara és szemészeti tünetei miatt vizsgáltuk. A vér réz- és cöruloplazminszintjének emelkedése és az igazolt ATP7B-pontmutáció megerősítette a Wilson-kór diagnózisát. MEGBESZÉLÉS - Ennek a ritka betegségnek a diagnózisa nem könnyű a változatos tü­netek és a genetikai vizsgálat költségei mi­att, ezért szeretnénk felhívni rá a figyelmet.

Lege Artis Medicinae

A családorvos feladatai a Wilson-kór miatt szükséges májtranszplantáció kapcsán

FARKAS Anett, KALABAY László, MÁTHÉ Zoltán, MÁRKUS Bernadett, SZALAY Ferenc, VÖRÖS Krisztián, TORZSA Péter

A Wilson-kór a 13-as kromoszómán lévő ATP7B gén mutációja következtében kialakuló, autoszomális recesszív módon öröklődő, rézfelhalmozódással járó betegség. Előfordulása a világon 2-3/100 000. A kórkép korai felismerése fontos, mert az időben megkezdett kezeléssel a betegség elő­rehaladása sok esetben megakadályozható, a beteg panasz-, illetve tünetmentessé válhat. Esettanulmányunkban egy Wilson-kóros beteg kapcsán ismertetjük a diagnózis nehézségét, a családorvos feladatait a májtranszplantációt előkészítő vizsgálatok megszervezésében és a beteg gondozásában. Az eset példa arra, hogy a Wilson-kór diagnózisa az első tünetek megjelenését követően sokszor csak évek múltán születik meg. Összefoglaljuk a Wilson-kórra vo­natkozó fontosabb irodalmi adatokat.

Ideggyógyászati Szemle

A neuroleptikumok perzisztáló akinetikusrigid mellékhatásai Wilson-kórt jelezhetnek

ASCHERMANN Zsuzsanna, SZALAY Ferenc, SCHMIDT Erzsébet, KOMOLY Sámuel, ILLÉS Zsolt

Két esetet ismertetünk, ahol a Wilson-kór diagnózisának felállítására neuroleptikus kezelés mellett jelentkező, perzisztáló akinetikus-rigid szindróma kialakulását követően került sor. Egyik esetünkben Wilson-kórra utaló korábbi klinikai tünet nem volt, a laboratóriumi paraméterek májfunkciós zavart nem jeleztek. Mindkét esetben az akinetikus-rigid tüneteket kezdetben a neuroleptikus terápia mellékhatásaként értelmezték, de a kezelés felfüggesztése nem eredményezett javulást. Egyik esetünkben a T2-súlyozott koponya-MR-vizsgálat hiperintenzitást jelzett a mély agyi magvakban mindkét oldalon. Eseteink tanúsága szerint a Wilson-kór egyes klinikai altípusaiban a dopaminreceptor-antagonisták akinetikus-rigid szindrómát provokálhatnak, feltehetően a dopaminerg neuronok sérülése miatt. Ezért fiatal betegek esetében a neuroleptikum mellett jelentkező tartós akinetikus-rigid mellékhatás Wilson- kór kizárását igényli, még akkor is, ha arra klinikailag egyéb gyanú nincs.

Lege Artis Medicinae

A humán leukocytainterferon helye a krónikus hepatitis C kezelésében

TELEGDY László, HORVÁTH Gábor, TOLVAJ Gyula, MAKARA Mihály, MONTSKÓ Valéria, OZSVÁR Zsófia, NEMES Zsuzsanna, PÉTERFY Zoltán, SZENTGYÖRGYI László

BEVEZETÉS - A krónikus C-vírus-hepatitisben szenvedő betegek mintegy 50%-a nem reagál megfelelően a pegilált interferon-alfa plusz ribavirin adására, ezért a protokoll előírásai miatt kezelésüket abba kell hagyni. A szerzők azt vizsgálták, hogy indokolt-e további kezelésük humán leukocytainterferonnal. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - A szerzők 38 olyan, krónikus C-vírus-hepatitisben szenvedő beteget kezeltek humán leukocytainterferonnal, akiknek az állapota pegilált interferon-alfa-ribavirin kezelésre javult ugyan, de a kezelési protokoll előírásai szerint kiestek a kezelésből a 12. vagy a 24. héten. EREDMÉNYEK - A kezelés csupán három betegnél eredményezett tartós virológiai negativitást, de az átlagos glutamát-piruvát transzferáz (GPT) értékek csökkentek a kezelés alatt és utána is tartósan a kiindulási értékeknél alacsonyabbak maradtak. A HCV-RNS PCR-rel meghatározott mennyisége (hepatitis C-vírus, polimeráz láncreakció) - a három reagáló betegtől eltekintve - nem csökkent, sőt átlagban emelkedett. A betegek a kezelést jól tolerálták, az ismert mellékhatásokat hat esetben észlelték, a kezelést egy esetben kellett megszakítani. Ez arányában jóval kevesebb, mint a peginterferon-ribavirin kezelés során tapasztalt és közölt 20-25%, illetve 5- 15%. KÖVETKEZTETÉS - A gyulladásos aktivitás csökkenése, a progresszió várható lassulása, különösen a cryoglobulinaemiás purpura és vasculitis kifejezett javulása válogatott esetekben indokolttá teszi a kezelés folytatását humán leukocytainterferonnal, annak ellenére, hogy a virológiai gyógyulás ritka.

Lege Artis Medicinae

Előrehaladott májbetegséggel járó krónikus C-vírus-hepatitises betegek kezelésével nyert tapasztalataink a telaprevir Korai Hozzáférési Program keretében: interim analízis

TORNAI István, BÁNYAI Tivadar, GERVAIN Judit, HORVÁTH Gábor, MAKARA Mihály, MARTYIN Tibor, NEMES Zsuzsanna, PÁR Alajos, PÁR Gabriella, PÉTERFI Zoltán, SZALAY Ferenc, SZINKU Zsolt, TÓTH Tamás, VINCZE Áron, ISABELLE Lonj

A krónikus C-vírus-hepatitis kezelésében mérföldkövet jelent a direkt ható antivirális ágensek első képviselőinek, a telaprevirnek és a boceprevirnek a törzskönyvezése. Mindkét proteázgátló az eddigi peginterferon plusz ribavirin kettős kombináció mellé adandó. A hármas kombinációval mind a naiv, korábban kezelést még nem kapott, mind pedig a korábban már sikertelenül kezelt betegek esetén jelentősen javult a gyógyulási arány. A telaprevir törzskönyvezését követően 16 országban indult el a telaprevir „ Korai Hozzáférési Program”, melynek keretében 132 beteg került bevonásra hazánkban. Az első inte - rim analízis során 92 beteg első 16 hetes kezelésének adatait elemezzük. A betegek 70%-ának volt biopsziával vagy tranziens elasztográfiával bizonyított cirrhosisa (F4), 30%-ban előrehaladott súlyos fibrosis (F3) volt igazolható. A korábbi antivirális kezelésre a betegek 64%-a parciális vagy nullreszponder, 26%-a relapszer választ adott és 10% naiv beteg került a programba. A hármas kombináció virológiai hatékonysága kifejezetten jónak mondható, mivel a 12. hétre a betegek 82%-ánál a HCV-RNS nem volt detektálható. Mind a 4., mind pedig a 12. héten negatív volt a vírusvizsgálat eredménye a betegek 48%-ában. Virológiai elégtelenség miatt a kezelést a betegek 5,4%-ában kellett leállítani. A mellékhatások közül az anaemia volt a leggyakoribb, a betegek 40%-ánál 100 g/l alatti hemoglobinszint alakult ki. A vérszegénység kezelésére a betegek többségénél elegendő volt a ribavirindózis csökkentése, a betegek 16%-ánál alkalmaztak transzfúziót is. A súlyos bőrkiütések aránya 6% volt. A hatékonysági mutatók és a biztonságossági szempontok érdemben megegyeznek számos más nemzetközi vizsgálat publikált eredményeivel. Adataink szerint a telaprevir, peginterferon, ribavirin hármas kezeléssel várhatóan kifejezetten hatékony kezelést tudunk a betegek számára biztosítani ebben a kifejezetten súlyos beteganyagban is. Ezzel megállítható lehet a cirrhosis progressziója és a hepatocellularis carcinoma gyakorisága is csökkenhet.