A dohányzásról leszoktató és tüdőrákszűrő programok bevezetése ellenére is a hörgőrák miatti halálozás vezeti évtizedek óta a mortalitási statisztikát a daganatok okozta halálozások között világviszonylatban. A platinabázisú kemoterápia nem változtatta meg alapjaiban a nem kissejtes tüdőrák (non small cell lung cancer, NSCLC) kezelésének eredményességét. Az elmúlt években előtérbe kerülő immunterápiás kezelések egyik legújabb megközelítési módja, az úgynevezett immune checkpoint (immunellenőrzőpont-) blokkoló szerek alkalmazása azonban új lehetőség a terá­piában. Az ide tartozó PD-1- és PD-L1-blokkolókkal tüdőrákban nagyszámú klinikai vizsgálatot végeztek, és a vizsgálatok eredménye alapján törzskönyvezték őket a daganat III.B/IV. stádiumában. 2018-ban ismét mérföldkőhöz érkeztünk a tüdőrák immunonkológiai kezelésében, ugyanis az előzőkhöz képest egy korábbi stádiumban, a III.a/III.b stádiumú, inoperábilis, kemoradioterápiát követően nem progrediáló, nem kissejtes tüdőrák kezelésében törzskönyvezték a durvalumab konszolidációs terápiát a PACIFIC klinikai vizsgálat eredményei alapján. A PACIFIC hármas fázisú, randomizált, kettős vak, placebokontrollált, multicentrikus vizsgálat volt a durvalumab konszolidációs terápia hatásosságának és biztonságosságának értékelésére olyan, irreszekábilis, III. stádiumú, nem kissejtes tüdőcarcinomás betegek körében, akik nem progrediáltak a platinabázisú kemoirradiációs terápiát követően. A daganat PD-L1-expressziós szintjének meghatározása nem volt beválasztási kritérium. A vizsgálatban 713 beteget randomizáltak 2:1 arányban a durvalumab- és a placeboágra, elsődleges végpontként a progressziómentes túlélést (progression free survival, PFS) és a teljes túlélést (over­all survival, OS) határozták meg. A vizsgálat eredményeit összefoglalva, a durvalumab mindkét végpontban szignifikáns előnyt biztosított a betegek számára. A PFS- és az OS-érték is szignifikánsan hosszabb volt a durvalumabot kapók kö­zött, mint a placeboágon, és a durvalumab biztonsági profilja megfelelt a korábbi PD-1-, PD-L1-gátló vizsgálatok eredményeinek.

Háttér és célkitűzés - Az intraventricularis subependymomák ritka, jóindulatú daganatok, amelyeket gyakran tévesen ependymomáknak diagnosztizálnak. Áttekintettük a subependymomák klinikopatológiai jellemzőit. Betegek kiválasztása és módszerek - Az intraventricularis subependymomák retrospektív klinikai elemzése és a szövettani metszetek szisztematikus áttekintése a központunkban 1985 és 2005 között operált betegek anyagaiból. Eredmények - Összesen 20 subependymomás beteget kezeltünk, medián életkoruk 50 év volt (19-77 év). Két daganat (10%) a III., három (15%) a IV. és 15 az oldalkamrákban volt található. Több beteg volt férfi (12 vs. 8). A leggyakoribb klinikai tünet az ataxia (n=13) és a papillaoedema (n=7) volt. Nagy totális reszekció történt 15 esetben, öt esetben szubtotális reszekció. Egyik esetben sem észleltünk mitotikus mintázatot, vascularis endothelialis proliferációt vagy nekrózist. A sejtproliferációs marker MIB-1 aktivitása (a pozitívan festődő tumorsejtek százalékos aránya) 0-1,4% között változott (átlag 0,3). Két beteg részesült preoperatív sugárkezelésben (50 Gy) a CT-korszak előtt, három másik beteg posztoperatív sugárkezelést kapott a szövettanilag eredetileg differenciált ependymomának diagnosztizált tumorra. Három beteg (15%) műtéti szövődmény miatt meghalt a műtét után 1-3 hónappal, három beteget független ok miatt veszítettünk el a 8., 26. és 110. hónapban. Összesen 15 beteg volt életben a tízéves követés végére a tumorrecidíva jele nélkül. Következtetés - A subependymomák differenciált laesiók, a betegek jó állapotban maradnak adjuváns sugárkezelés nélkül is. Sejtdús területből vett kis mintákból tévesen differenciált ependymomát diagnosztizálhatnak, amit szükségtelen sugárkezelés követhet. A recidívák, a gyors ütemű növekedés szövettani felülvizsgálatot tesz szükségessé, mivel az ependymomák sejtszegény területei is zavart okozhatnak.

BEVEZETÉS - A liposarcoma malignus lágy szöveti daganat, amely a tumorok kevesebb mint 0,1%-át teszi ki. A liposarcomák körülbelül 20%-a indul ki a retroperitoneumból. Kezelésük során az elsőként választandó eljárás a radikális sebészi eltávolítás, ami potenciálisan kuratív beavatkozás. A retroperitonealis tumor lokális növekedésének kontrolljára palliatív kemo- és/vagy radioterápia adható. ESETISMERTETÉS - Huszonnyolc éves férfi betegünknél fogyás, gyengeség és hasi feszülés hátterében hatalmas dedifferenciált retroperitonealis liposarcoma igazolódott. A tumor agresszíven növekedett és recidivált. Többször került sor sebészi reszekcióra, az első két alkalommal kuratív, majd palliatív célzattal. A retroperitonealis tumortömeg mérséklésére többféle kemoterápiás protokollt alkalmaztunk sugárkezeléssel kiegészítve. A kombinált kezelés hatására a retroperitonealis tumor növekedése átmenetileg megállt, a beteg nyomási fájdalmai csökkentek, életminősége kielégítő volt. Végül a jobb csípőízület csontjaiban, a tüdőben és a serosus hártyákon multiplex áttétek jelentek meg, amelyek következtében a beteg a diagnózis felállítását követően 44 hónappal elhunyt. KÖVETKEZTETÉS - Tekintettel a lokális recidívák és a távoli áttétek jelentős arányára, a nagy malignitású, retroperitonealis liposarcomák esetében az ifosfamid-doxorubicin alapú kombinált kemoterápia a komplett sebészi reszekciót követően is ajánlott, a metasztázisok és a recidívák megjelenésének megelőzése, illetve késleltetése céljából.