Bevezetés - A transcranialis mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz vizsgálat (MEP) az egyetlen vizsgálóeljárás, amellyel a corticospinalis pálya funkciója megítélhető. A cervicalis spondylosishoz társuló myelopathia lehet tünetmentes, illetve - különösen a kezdeti stádiumban - a tünetek nem specifikusak. Mindez az elektrofiziológiai vizsgálatok fontosságát hangsúlyozza. A szerzők célkitűzése a MEP-vizsgálat érzékenységének meghatározása volt a cervicalis spondylosis okozta myelopathia diagnosztikájában. Betegek, módszer - A nyaki gerinc MR-vizsgálatával igazolt cervicalis spondylosisban szenvedő betegeket három csoportba sorolták klinikai tüneteik alapján: az első csoportban a betegek panasz- és tünetmentesek voltak, a második csoportba tartozó betegeknek nem specifikus panaszai vagy tünetei voltak (alsó végtagi zsibbadás, járászavar), a harmadik csoport tagjainál pyramisjeleket lehetett észlelni. Eredmények - A MEP-vizsgálat eredménye az első csoportban minden beteg esetében negatív volt. A második csoportban a centrális vezetési idő minden betegnél megnyúlt. A harmadik csoportban egy beteg kivételével szintén minden esetben megnyúlt a centrális vezetési idő. Következtetések - Megállapítható, hogy a MEP-vizsgálat érzékeny eljárás a cervicalis spondylosis okozta myelopathia diagnosztikájában, különösen a kezdeti stádiumban, amikor a betegnek csak enyhe panaszai vannak és a neurológiai vizsgálat során pyramisjelek még nem észlelhetők. Ugyanakkor, ha a betegek panasz- és tünetmentesek, a MEP-vizsgálat eredménye is negatív. Amennyiben a klinikai vizsgálat alapján egyértelmű a corticospinalis pálya laesiója, a MEP-vizsgálat sem nyújt további információt.

A tetraplegiás betegek rehabilitációjában a felső végtag mozgásjavító műtétjeit közel harminc éve alkalmazzák, ezek Moberg, Lamb, Zancolli és Bryan nevéhez fűződnek. A 70- es évek kezdeti kudarcai és szerény eredményei olyan jellegű megtorpanást, szakmai megosztottságot okoztak, hogy megkérdőjeleződött a tetraplegiás betegeknél elvégezhető felső végtagi fogásjavító műtétek szükségessége. A szerzők 2001 óta foglalkoznak tetraplegiás betegek felsővégtag- rekonstrukciós műtétjeivel. Három betegen hajtottak végre fogásjavító műtétet, amelyek közül a 10 hónappal korábban operált esetüket ismertetik részletesen. A többi két beteg posztoperatív kezelése még nem záródott le, eredményeikről később számolnak be. Huszonhárom éves leány 1998-ban személygépkocsi utasaként sérült, és nyaki V-VI. csigolyatörést szenvedett. A nyaki V. csigolyatest darabos törése gerincvelő-károsodást okozott. A baleset után mind a négy végtag azonnali mozgásképtelensége és a mellkas thoracalis szintjétől distalisan teljes érzéskiesés alakult ki. A sérülés után CV-corpectomia, corpuspótlás, CIV-V-discectomia, CIV-VII-ventrofixatio történt. A műtét után a felső végtagok mozgásai javultak, az alsó végtagoké viszont nem. Általános állapota az intenzív osztályos kezelés, a gégészeti, urológiai, plasztikai sebészeti beavatkozások és a rehabilitációs osztályon történő komplex terápia után stabilizálódott. Kerekesszékkel mobilizálták. Para-koordinációs mozgással kisebb tárgyakat fel tudott emelni, de a bénult ujjhajlító és -feszítő izmai miatt kezeivel nehezebb tárgyat fogni nem tudott. 2002 márciusában a domináns jobb kezén fogásjavító műtétet végeztek. A műtét után 12 héttel 2 kg-os súlyt felemel, kulcsfogás, csúcsfogás és markolás jó erővel történik.

Az elektrostimulációs technikákat a standard terápiás lehetőségek kiegészítőjeként vagy alternatívájaként lehet alkalmazni. Az alsó húgyúti diszfunkció elektromos terápiája magában foglalja a nervus pudendus nem invazív neuromodulációját, valamint az invazív sacralis idegstimulációt. A rövid idejű funkcionális elektrostimuláció detrusor-hiperreflexiás válogatott betegcsoportnál bizonyult hatékonynak. A sacralis idegstimuláció sikeres kezelési lehetőség a refrakter detrusor-túlműködés és a vizeletretenció bizonyos eseteiben.

A szerzők ismertetik a súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut műtéti ellátásában bekövetkezett szemlélet- és módszerváltozást. Az elmúlt 15 évben 878 akut műtétet végeztek ventralis-dorsalis vagy kombinált módszerrel. Eredményeiket a neurológiai funkciójavulás, csontos konszolidáció, komforthelyreállás és a szövődmények szempontjából értékelik. Ismertetik és érzékeltetik a változásokat az elmúlt 15 évben, a korszerű gerincsérült-ellátás alapelveiben, indikációs területeiben, valamint műtéttechnikai módszereiben. Hangsúlyozzák a sérült gerinc biomechanikai tulajdonságaihoz kapcsolódó új műtéti megközelítési módokat, a primer definitív, ventralis sebészi ellátás jelentőségét a súlyos thoracolumbalis gerincsérültek sebészi ellátásában.

Az irodalomban található adatokkal történő összehasonlítás igényét szem előtt tartva a szerzők retrospektív áttekintést nyújtanak a budapesti Szent János Kórház Idegsebészeti Osztályán 1989 és 2002 között végzett gerincfixációs műtétekről. A 37 ágyas osztály idegsebészetileg Buda egymilliós lakosságát látja el. A fent említett 13 év során 156 000 sérültből az osztályon 9360 neurotraumatológiai esettel foglalkoztak, 560 közülük gerincsérült volt. Utóbbiak mellett nem traumás casusok ellátása is történt gerincdaganatos, gyulladásos, degeneratív és instabilitással járó esetekben. A 224, stabilizációs műtéten átesett esetet három csoportba osztották: cervicalis, thoracalis és lumbalis. Mindegyik gerincszakasznak megfelelően csoportonként felsorolják az elvégzett műtétek számát. Szeptikus szövődményt 2,5%-ban észleltek. Csavartörés, kilazulás előfordulása a beültetett implantátum esetében 2%-ban fordul elő. A felsorolt gerincműtétek megfelelő megoldást jelentenek a felmerülő gerinctraumás, daganatos, degeneratív és instabilitással járó esetekben. A vizsgálat eredményei nem térnek el az irodalomban közölt adatoktól.