Ideggyógyászati Szemle

Intracranialis koleszteringranulomák

LEEL-ŐSSY Lóránt, BARLA Sándor, TÖRÖK Pál, SZÕLLÕSI Béla

2002. FEBRUÁR 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2002;55(01-02)

Klinikai tanulmány

Az intracranialis koleszteringranuloma keletkezésénél cellularis és vascularis permeabilitási faktorokat lehet figyelembe venni. Kialakulhat speciális lebontási folyamat eredményeként nagyobb krónikus agyi infarktus területében. Ilyenkor etiológiájában a macrophagtevékenység elégtelensége szerepelhet, amikor az agyszövet szfingolipidjeinek és más zsírnemű anyagainak lebontása és elszállítása nem a szokványos és szabályosnak mondható módon történik. A neutrális zsírtömeget a szemcsés sejtek nem tudják elszállítani, és a megmaradt elhalt agyszövet zsíranyagai koleszterinészterekké alakulnak át, amelyet a dús kapillarizációval képződő kötőszövet tokkal vesz körül; ezt a folyamatot részben a koleszterin irritatív hatása is fokozhatja. A fibroblastok egy része a tokképződésben vesz részt, másik része degenerálódhat, és ez oka lehet annak, hogy még több koleszterin képződjön, és végül a képlet tumorhoz hasonlóan növekedjen. Gyulladásos jelenségek is társulnak ehhez a folyamathoz, és a tokban haematogen eredetű sejtes infiltrációk és óriássejtek is találhatók. Esetleg a sokféle sejt (a tokban és a környezetben) valamelyik tumornövekedési faktor produkciójával hozzájárulhat a növekedéshez. Végül így alakul ki egyes esetekben a klinikai tüneteket és néha jellegzetes CTképet eredményező granuloma, amit csak akkor kell operálni, ha intracranialis nyomásfokozódást vagy progrediáló neurológiai tüneteket okoz. Az intracranialis erekbe jutó koleszterines embolia vagy rendellenes atheromás ér is vezethet granulomaképződéshez éppen úgy, mint egy idegen test. Trauma vagy hypercholesterinaemia prediszponáló tényező lehet. A szerzők kilenc esetük ismertetésével mutatják be az intracranialis koleszteringranulomák előfordulását és klinikai, valamint idegsebészeti jelentőségét. Hasonló eseteket nem találtak a hazai és a nemzetközi szakirodalomban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

A rehabilitáció korszerű szemlélete

KULLMANN Lajos

A tanulmány szerzője a rehabilitáció korszerű szemléletéből kiemel néhány változó, fejlődő területet, és ezeket - ahol lehet - a neurológiai rehabilitációra vonatkoztatja. A funkcionális diagnosztika a károsodások és a tevékenykedőképesség felmérését célozza. Hazánkban is több módszert adaptáltak azok közül, amelyeket a neurológiai rehabilitációban széles körben alkalmaznak a nemzetközi gyakorlatban. A szerző kiemelten tárgyalja A tevékenykedés, a fogyatékosság és az egészség nemzetközi osztályozását, amelyet az Egészségügyi Világszervezet közgyűlése 2001-ben fogadott el. Ez az osztályzási rendszer funkcionális diagnosztikára is felhasználható. A teammunka gyakorlata még ma is sok problémát vet fel. Alkalmazása a rehabilitációban nélkülözhetetlen. A neurológiai rehabilitáció különösen olyan terület, amelyben sok teamtag együttműködésére van szükség. A rehabilitáció emberszemlélete eltér az általános orvoslásétól. Az embert nemcsak biológiai, hanem egyéni élettörténettel rendelkező társadalmi lényként kezelve éri el a megfelelő compliance-t, és segíti egyúttal a személy autonómiájának erősödését. A szerző lehetőséget lát az önálló, önrendelkező életet támogató mozgalmak szervezőivel való együttműködésre. Javaslatot tesz az életminőség és az egészségi állapot felmérések elkülönítésére. Felhívja a figyelmet az életminőséget vizsgáló módszerek adaptációjának szabályaira, és röviden beszámol kezdeti tapasztalatairól.

Ideggyógyászati Szemle

A recidív supratentorialis malignus gliomák kemoterápiás kezelése (II. fázisú tanulmány)

ÁFRA Dénes, SIPOS László, VITANOVICS Dusan

A szerzők az utolsó 10 évben 73 recidív supratentoralis malignus glioma kemoterápiás kezelését végezték. Minden beteg műtét után sugárkezelést kapott, több esetben reoperációt is követő daganatkiújulás miatt részesültek citosztatikus kezelésben. BCNU-DBD kezelést 43 beteg (23 anaplasztikus astrocytoma és 20 glioblastoma miatt) kapott, az első nap 150 mg/m2 BCNU-t infúzióban, a következő nap 1000 mg/m2 DBD-t tablettában. A kúrát hathetenként ismételték meg, 2-8 alkalommal. A kezelésre 16 beteg reagált teljes vagy részleges gyógyulással azok közül, akiknek malignus astrocytomája volt, de csak hatnál tapasztaltak hasonló javulást a glioblastomás csoportból. A medián túlélés 14, illetve hét hónap volt, a különbség szignifikánsnak bizonyult (p=0,0091). PCV kombinációban anaplasztikus astrocytomában szenvedő 16 beteg részesült és 14, akiknek recidív malignus oligodendrogliomája volt: az első napon 1,5 mg/m2, de legfeljebb 2,0 mg vincristin iv. infúzió, amit másnap 100 mg/m2 per os CCNU-kapszula követett, majd a 8-22. nap naponta 60 mg/m2 procarbazinkapszula után a kúrát az első napi vincristindózissal fejezték be a 30. napon. A kúrát egy hónap szünet után ismételték meg, általában hat alkalommal. Az anaplasztikus astrocytomában szenvedő betegek közül hat nem vagy alig reagált a kezelésre, míg oligodendroglioma esetén csak egy állapota volt változatlan, a többinél részleges vagy teljes javulás után gyakran jelentős volt a túlélés. Ugyanakkor a BCNU-val vagy PCVvel kezelt anaplasztikus astrocytomában szenvedők túlélése között nem volt szignifikáns különbség. A recidív supratentoralis malignus gliomák kemoterápiás kezelésében a nitrozourea-származékok és az ezekre alapuló kombinációk értékelhető aktivitást mutatnak. Figyelemre méltó, hogy a szövettanilag differenciáltabb gliomarecidívák is kedvezőbben reagálnak a kezelésre.

Ideggyógyászati Szemle

A migrén kezelése hypertoniás és ischaemiás szívbetegek esetében

FICZERE Andrea, CSIBA László

A migrén gyakori megbetegedés, Magyarországon körülbelül 9-10%-ra tehető a betegség előfordulása. Főleg idősebb korban jelent problémát, ha a migrénes beteg hypertoniában vagy ischaemiás szívbetegségben is szenved, mivel ezek a betegségek lényegesen befolyásolják a terápiát. A szerzők a specifikus és a nem specifikus migrénszerek alkalmazását foglalják össze a szakirodalmat áttekintve hypertoniás, illetve coronariasclerosisban szenvedő betegek esetében. Javaslatot tesznek a magasvérnyomás- vagy ischaemiás szívbetegségben szenvedő migrénbetegeknél a rohamban és a prevencióban használandó szerekre. A közlemény második felében saját megfigyeléseiket foglalják össze, és klinikájuk Fejfájás Szakrendelésén 1999-ben gondozott migrénbetegek közül a hypertoniában vagy coronariasclerosisban szenvedők kezelését tárgyalják.

Ideggyógyászati Szemle

A kamrarendszer endoszonográfiás anatómiája

REISCH Róbert, RESCH Klaus, PERNECZKY Axel

A szerzők transzendoszkóposan felhasználható mini ultrahangszondát vizsgáltak, annak idegsebészeti biztonsága és hasznossága szempontjából. Huszonöt friss post mortem humán felnőtt cadaveren 39 esetben végeztek endoszonográfiás vizsgálatot a teljes kamrarendszerben. Az általuk használt 6 F átmérőjű ultrahangszonda real-time felvételi technikával a szonda tengelyére merőleges síkban készített echogramot. Az első eredmények a miniszonográf olyan precíz képalkotó képességét mutatták, amely 3 cm-es körzetben CT-minőséggel volt összehasonlítható. Jelen munkában az agyi kamrarendszer endoszonográfiás anatómiáját írják le. Az ultrahangos szondát ventrikuloszkóp munkacsatornáján keresztül vezették a kamrarendszerbe, majd normál anatómiai viszonyok között összehasonlították az endoszkópos, illetve az arra merőleges szonográfiás képet. Eredményeiket párhuzamosan készített endoszkópos és szonográfiás fényképekkel, valamint paralel videofelvétellel dokumentálták. Tapasztalataik szerint a transzendoszkópos ultrahangszonda navigációs berendezésként is használható.

Ideggyógyászati Szemle

Neurológia az internet korában

LENGYEL András

A humán genom teljes szekvenciájának megismerése a betegségekért felelõs gének óriási rendszerét tárta elénk. Az egyes gének funkciójának megértéséhez a gének szekvenálására, laboratóriumi kísérletekre és az így nyert adatok számítógépes elemzésének együttesére van szükség.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

A hyperkalaemia epidemiológiája I. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

A hat részből álló összefoglaló bemutatja a hyperkalaemia epidemiológiáját, diagnózisát, patogenezisét és kezelését.

Lege Artis Medicinae

Az arthritis psoriatica és gyógyszeres kezelésének lehetőségei

KOÓ Éva

Az arthritis psoriatica destruktív ízületi gyulladás, a psoriasisban szenvedő betegek 10-30%- ában lép fel. Előfordulása Magyarországon 10- 20 ezerre becsülhető; patogenezisében genetikai és immunológiai tényezők egyaránt szerepelnek. Progressziója a funkcionális állapot romlása alapján átlagosan 0,05 HAQ pont/év adattal jellemezhető. A hagyományos báziskezelések (betegségmódosító szerek: DMARDs) nem mindig fékezik kellően a betegséget, illetve az ízületi károsodást. Az arthritis psoriatica patogenezise alapján új szereket (tumornekrózis-faktor-alfagátlók: TNF-alfa-gátlók) vezettek be a betegség kezelésére, amelyek psoriasisban és arthritis psoriaticában egyaránt hatásosak. A biológiai választ módosító szerek (BRMDs) lehetővé teszik a legsúlyosabb, egyéb gyógyszerekre refrakter, magas aktivitást mutató betegek kezelését. A különböző biológiai terápiák (etanercept, infliximab, adalimumab) hatásosságában nincs szignifikáns különbség. A közlemény a hagyományos bázisszereket, a TNF-alfa-gátlók javallatát, eredményességét, mellékhatásait, hazai rendelhetőségüket ismerteti. A báziskezelés és a biológiai terápia az arthritis psoriatica kezelésében szigorú szakorvosi ellenőrzés mellett biztonságos.

Lege Artis Medicinae

A Reiter-szindróma

GÉHER Pál

A Reiter-szindróma a bakteriális enteritist vagy urethritist követő steril arthritis, conjunctivitis és urethritis tünetegyüttese, amelyhez egyéb szervek érintettsége is társulhat (bőr- és nyál-kahártyatünetek, szívelváltozások); általános tünetek csak a sokízületi gyulladást kísérik. A szindróma a reaktív arthritisek közé tartozik. Évente 30-40 új eset fordul elő 100 000 lakos közül. A betegség bármely életkorban előfordulhat, leggyakoribb a 20-40 évesek körében. A betegség patomechanizmusában a kórokozó tulajdonságai és a beteg genetikai adottságai (HLA-B27-hordozók) játszanak szerepet. A pontos patomechanizmus még nem ismert, ennek következtében a betegséget tünetileg kezeljük. A megbetegedett ízületek nyugalomba helyezése, az ízületi folyadékgyülem leszívása, nem szteroid gyulladásgátló gyógyszerek adása javasolt. A betegség diagnózisában döntő az anamnézis; a laboratóriumi vizsgálatok a gyulladást tükrözik, a szerológiai reakciók a megelőző infekciót igazolják; a megbetegedett szervekben a kórokozó nem mutatható ki; a képalkotó eljárások, a szövettani vizsgálatok nem specifikus ízületi gyulladást igazolnak, így jelentőségüket elsősorban a differenciáldiagnosztikai szempontból szóba kerülő megbetegedések kizárása adja. A differenciáldiagnosztikában a heveny monarthritist okozó kórképeket (infekciók, kristályarthritisek, sarcoidosis) és a reumás lázat kell kizárni. A betegség 3-6 hónapig tart; a betegek 2–18%-ánál krónikus arthritis, 12–26%-uknál spondylitis ankylopoetica alakul ki.

Hypertonia és Nephrologia

Az artériás stiffness patofiziológiája, mérési lehetőségei és prognosztikai szerepe

TIMÁR Orsolya, SOLTÉSZ Pál

Az elmúlt években hazánkban is az érdeklődés középpontjába került a keringési rendszer új jellemzője, az artériás stiffness (az artériafal merevsége, csökkent érfali tágulékonyság). A Hypertonia és Nephrologia már 2005-ben összefoglaló közleményben foglalkozott az érfali tágulékonyság jelentőségével, két mérési paraméterrel (pulzushullám-terjedési sebesség és augmentációs index), valamint a stiffness és a hagyományos cardiovascularis kockázati tényezők összefüggésével. Az utóbbi években lezárult mind több epidemiológiai tanulmány támasztja alá, hogy az artériás stiffness mutatói nemcsak egyszerű mérési eredmények, hanem a célszervkárosodással, halálozással is összefügghetnek. Az alábbiakban artériás stiffness patomechanizmusának és mérési módszereinek ismertetését követően összefoglaljuk a legfontosabb, már lezárult epidemiológiai vizsgálatok eredményeit, és röviden kitérünk a kóros érfali tágulékonyság terápiás befolyásolására is.

Lege Artis Medicinae

Újabb ismeretek a szisztémás lupus erythematosusról

KISS Emese, GERGELY Péter, SZEGEDI Gyula

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) poliszisztémás autoimmun megbetegedés, napjainkban is a szakmai érdeklődés középpontjában áll. Egyaránt foglalkoztatja a kísérletes immunológiában érdekelt kutatókat, a klinikusokat és a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó szakembereket. A szerzők azokat a legújabb tudományos eredményeket ismertetik, amelyek az SLE etiopatogenezisével, klinikai és laboratóriumi sajátosságaival, a diagnosztika kérdéseivel és a kezelés lehetőségeivel kapcsolatosak. Az egyik legjelentősebb előrelépést az úgynevezett fogékonysági gének mind pontosabb feltérképezése és ezek funkcionális sajátosságainak elemzése jelenti. Egyre mélyebb részleteiben tárulnak fel a természetes és az adaptív immunitás kapcsolatában részt vevő mechanizmusok, a T- és B-lymphocyták együttműködésének és sejten belüli biokémiai folyamatainak rendellenességei, továbbá a citokinek és az infektív ágensek kóroki szerepe. A kórlefolyást illetően a túlélés javulásával előtérbe kerültek a krónikus szervi szövődmények, mint a veseelégtelenség, az osteoporosis és az atherosclerosis. Ez utóbbi kettő kialakulásában egyre több tény bizonyítja a gyulladásos-immunpatológiai folyamatok jelentőségét. A laboratóriumi diagnosztikában továbbra is olyan biokémiai markereket keresünk, amelyek megbízhatóan előrejelzik a lupus kialakulását, prognózisát, aktivitását és szervi manifesztációit, és alkalmasak a kezelés hatékonyságának lemérésére is. Habár a lupus kezelésében az alapvető elvek nem változtak, egyre több új hatásmechanizmusú immunmoduláns szer eredményeiről, biológiai terápiás lehetőségekről és nem gyógyszeres kezelési eljárásokról (például az őssejt-transzplantációról) olvashatunk. Az előttünk álló évek feladata ezek valós helyének, jelentőségének megállapítása.