Ideggyógyászati Szemle

Immunmoduláns kezelés sclerosis multiplexben

CSÉPÁNY Tünde, BERECZKI Dániel

2004. DECEMBER 10.

Ideggyógyászati Szemle - 2004;57(11-12)

Az elmúlt 10 évben a sclerosis multiplex kezelése bizonyítottan hatásos gyógyszerekkel bõvült. Az immunmoduláns és az immunszuppresszív kezelés befolyásolja a kórlefolyást, a rokkantság késleltethetõ. Az új szerek alkalmasak lehetnek a relapszáló-remittáló, a szekunder progresszív és a progresszív relapszáló formájú sclerosis multiplex kezelésére is. Számos immunmoduláns szer Magyarországon is elérhetõ lett a relapszáló sclerosis multiplex kezelésére. Azokat az eredményeket foglaljuk össze, amelyek segítségével választ kaphatunk a kezelés során felmerülõ kérdésekre: Melyik készítményt válasszuk? Mikor kezdjük a kezelést? Milyen dózisban? Biztonságosak-e a választható szerek? Meddig kezeljünk? Az interferon−β1b, az interferon−β1a két készítményének, valamint a glatiramer-acetát harmadik fázisú klinikai vizsgálati eredményeit foglaltuk össze. A gyógyszereknek a betegség aktivitására kifejtett hatását a neurológiai és MRtünetek, valamint a kognitív funkció paraméterei változásában értékeltük. Az immunmoduláns szerek hatása mérhetõ az aktivitást, a gyulladást jelzõ értékek változásával, mérsékelten csökkentik a relapsusszámot és a progressziót relapszáló sclerosis multiplexben. Az intramuscularis interferon− β1a hatásos a kognitív funkciók romlásának lassításában is. Az interferonok alkalmasak a szekunder progresszív sclerosis multiplex korai fázisának kezelésére, de a késõbbi fázisban hatásuk nem bizonyított. Szekunder progresszív sclerosis multiplexben a rokkantság elõrehaladása immunszuppresszív kezeléssel (mitoxantronhidroklorid) lassítható. Valamennyi készítmény biztonságos és jól tolerálható, ha megfelelõ indikációban és ellenõrzés mellett alkalmazzuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Új fejezet a látókérgi kiváltott válasz vizsgálatok történetében: A multifokális módszer klinikai alkalmazása

JANÁKY Márta, PÁLFFY Andrea, BENEDEK Krisztina, BENEDEK György

A multifokális látókérgi kiváltott válasz a retina centrális 30 fokos területén belüli, kis, körülírt területeinek ingerlésére keletkezõ, a látókéreg felõl elvezethetõ kiváltott válaszok sorozata. A multifokális módszer alapját Sutter 1991-ben kidolgozott számítógépes technikája adta. A hasonló elméleti alapokon nyugvó multifokális elektroretinográfia ma már szinte rutin klinikai vizsgálómódszer a retina centrális részében fennálló funkciókárosodások topográfiai analízisére és neurooftalmológiai kérdések differenciáldiagnosztikájára. A multifokális látókérgi kiváltott válasz gyakorlati haszna annak ellenére nem kristályosodott még ki, hogy a módszer objektíven és részletesebben tükrözi a retina egy adott területén fekvõ ganglionsejtek funkcióját, valamint a látópálya funkciókárosodását, mint a látótérvizsgálat során az érzékenységi küszöb meghatározása. Klinikánkon 2002 óta van lehetõség a multifokális látókérgi kiváltott válasz vizsgálatra. Dolgozatunkban a módszer lényegérõl és az alkalmazásával kapcsolatos problémákról számolunk be a látókérgi kiváltott válasz vizsgálatok történetének tükrében.

Ideggyógyászati Szemle

Kiújult malignus gliomás betegek kezelése temozolomiddal

SIPOS László, VITANOVICS Dusan, ÁFRA Dénes

Bevezetés - A malignus felnõttkori gliomák kezelése a diagnosztikai és terápiás eljárások rohamos fejlõdése ellenére sem megoldott. A gliomák döntõ többsége teljes eltávolítás és a posztoperatív radioterápia ellenére is kiújul. Recidívák esetében reoperáció csak ritkán jön szóba, így ilyenkor a kemoterápia az egyetlen lehetõség. Betegek és módszer - A szerzõk egymást követõ 75, kiújult malignus gliomás beteget kezeltek per os temozolomiddal. A betegek havi öt-öt napig kaptak kemoterápiás kezelést 2-16 hónapon keresztül. A szerzõk tanulmányozták a szer toxicitását, a betegek életminõségében bekövetkezõ változást, a terápiás választ és a túlélést. Eredmények - A kezelést mellékhatások miatt négy esetben kellett megszakítani. Teljes remisszió hét, részleges remisszió 17, progresszív betegség 14, míg stabil állapot 33 esetben volt megfigyelhetõ a CT- vagy MR-képeken. Ezen utóbbi csoport betegei között 27%-ban jelentõs klinikai javulás volt észlelhetõ. A progresszióig eltelt idõ átlag 6,8 hónap, az átlagos túlélés 8,75 hónap volt a primer glioblastoma multiforme, míg 9,45, illetve 11,15 hónap a primer malignus astrocytoma és az oligoastrocytoma esetében. A teljes túlélés 17,43 hónap volt a glioblastoma multiforme és 70,32 hónap az eredetileg alacsonyabb fokozatú glioma esetében. Következtetés - A temozolomid kiújult malignus astrocytomás és glioblastoma multiformás betegek kezelésében hasznosnak bizonyult, és hasonló jó eredményeket lehetett elérni, mint nitrosourea alapú kombinált kezeléssel. A temozolomid még olyan esetekben is jól alkalmazható volt, amikor egy további kemoterápia hatástalannak bizonyult. Néhány esetben még akkor is el lehetett érni stabil állapotot, ha a megelõzõ BCNU-kezelés hatástalan volt. A temozolomid csekély toxikus mellékhatása és a recidívát követõ viszonylag hosszú átlagos túlélés alapján ígéretes szernek bizonyult a recidív malignus gliomában szenvedõ betegek kezelésében.

Ideggyógyászati Szemle

Fiatalkori dementiák Három beteg kórtörténetének ismertetése

MERKLI Hajnalka, PÁL Endre, GÁTI István, KOSZTOLÁNYI Péter, KÖVÉR Ferenc

Bevezetés - A dementia az intellektuális képességek csökkenése. A dementia hátterében sokféle kórok állhat. A szerzõk ritkán elõforduló, fiatalkori dementiában szenvedõ három betegük kórtörténetét ismertetik. Esetismertetések - Egy 44 éves férfi - akit enyhe törzsataxia mellett memóriazavar, meglassultság, apátia miatt vizsgáltak - tünetei hátterében AIDS-dementia igazolódott. A másodikként bemutatott 37 éves nõ esetében a hirtelen jelentkezõ beszédzavar hátterében a képalkotó és a liquorvizsgálatok alapján herpes simplex encephalitis gyanúja merült fel. Az antivirális kezelésre beszéde javult, majd progresszív dementálódás kezdõdött. Az ismételt liquorvizsgálatok szeropozitivitása bizonyította a neurolues dementia paralytica fennállását. A harmadik esetben, egy 38 éves nõbetegnél a liberációs jelek mellett progresszív feledékenység, figyelmetlenség, megváltozott magatartás miatt az elvégeztetett neuropszichológiai tesztek eredménye súlyos dementiát jeleztek. A csökkent arilszulfatáz-aktivitás alapján a diagnózis metakromáziás leukodystrophia volt. Következtetések - A korai dementia felismerése nem könnyű, észlelésekor az alapos anamnézisfelvételen, a neurológiai vizsgálaton, a neuropszichológiai tesztek elvégeztetésén túlmenõen a koponya MR- és a liquor szerológiai vizsgálata elengedhetetlen a korrekt diagnózis érdekében, különösen, ha a beteg fiatal.

Ideggyógyászati Szemle

A párhuzamos neuroleptikus kezelés hatása a görcsküszöbre és a görcsroham hosszára elektrokonvulzív kezelés során

GAZDAG Gábor, BARNA István, IVÁNYI Zsolt, TOLNA Judit

Bevezetés - A pszichotikus depresszió vagy schizophrenia diagnózissal elektrokonvulzív kezelésre kerülõ betegek jelentõs részénél - súlyos tüneteik miatt - a párhuzamos antipszichotikus kezelés nem mellõzhetõ. Az antipszichotikumok a görcsküszöböt és a kialakuló görcstevékenységet különbözõképpen befolyásolhatják. Betegek és módszer - Jelen vizsgálatunkban 77, párhuzamos elektrokonvulzív és antipszichotikus kezelésben részesült beteg adatait dolgoztuk fel. Ülésenként elemeztük az elõzõ napi orális gyógyszerdózisokat, a stimulus intenzitását, a görcsroham hosszát, valamint az impedanciát. Eredmények - Vizsgálatunk eredménye alapján az antipszichotikumok egy csoportja (haloperidol, fluphenazin, risperidon, sulpirid) nem befolyásolja érdemben a görcstevékenységet: a stimulus átlagos intenzitása, az EEG- és EMG-rohamhossz nem különbözött szignifikánsan az adott szert szedõ és a kontrollcsoport között. Egy következõ csoportnál szignifikáns különbséget találtunk a szert szedõ és nem szedõ betegek EEG- vagy EMG-rohamhossza, illetve a kezelés során alkalmazott stimulus intenzitása között: az ülések 40%-ában olanzapin, 50%-ában clozapin, 57%-ában zuclopenthixol mellett. Az utolsó csoportban (quetiapin) pedig minden vizsgált ülésben szignifikáns különbséget kaptunk (második ülés: EMG, p=0,02; ötödik ülés: EEG, p=0,05, EMG, p=0,04). A szerek egy részénél (olanzapin, clozapin, zuclopenthixol) a görcstevékenységet fokozó, míg a quetiapinnál görcsgátló hatást mutattunk ki. Következtetés - Az olanzapin, a clozapin és a zuclopenthixol klinikai alkalmazása során görcskeltõ, míg a quetiepin alkalmazásánál inkább görcsgátló hatással kell számolni, amely tulajdonságok a kísérõ betegségek és a párhuzamos kezelések együttes mérlegelésével, a kezelésben használt szer kiválasztásában szempontként szolgálhatnak.

Ideggyógyászati Szemle

Magyar Epilepszia Liga

SZUPERA Zoltán

A XXI. gyõri epileptológiai továbbképzõ munkakonferencia keretében fórumot tartott a Magyar Epilepszia Liga (MEL). Beszámolók hangzottak el a Minõségügyi, az Oktatási, a Tudományos és a Prevenciós- Rehabilitációs Bizottságok munkáiról.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Családtervezés sclerosis multiplexben: fogantatás, terhesség, szoptatás

RÓZSA Csilla

A sclerosis multiplex leggyakrabban fogamzó­képes korú nôket érint, így a családtervezés kiemelkedôen fontos kérdés ebben a betegségben. Napjainkra egyértelmûen bebizonyosodott, hogy a terhesség nem rontja a relapszáló-remittáló sclerosis multiplex hosszú távú prognózisát, ennek ellenére sok beteg még manapság is bizonytalan a gyermekvállalást illetôen. A kérdést bonyolítja, hogy az egyre növekvô számú beteg­ségmódosító terápia terhességre gyakorolt hatásával nin­csenek eléggé tisztában a betegek, és sokszor az orvosok sem. Még kevésbé tisztázottak és ismertek a szoptatással kapcsolatos kérdések. A betegek ezekrôl a témákról elsôsorban gondozó neurológusukkal konzultálnak. A neu­ro­ló­gus feladata a fogamzásgátlással, terhességgel, asszisz­tált reprodukcióval, szüléssel, szoptatással, betegségmódosító kezelésekkel járó kockázatokat és elônyöket reá­lisan értékelni, a beteget ezekrôl tájékoztatni, majd a b­e­teggel közösen a családtervezési tervekkel összhangban a megfelelô betegségmódosító gyógyszert megválasztani. A jelen közlemény célja a klinikusok eligazodását segíteni ezekben a kérdésekben.A releváns szakirodalom áttekintése alapján, a nemzetközi irányelvekkel összhangban a közleményben áttekintjük a fogantatás, terhesség és szoptatás témakörét, különös tekintettel a törzskönyvezett betegségmódosító terápiák terhesség és szoptatás alatti alkalmazhatóságára.

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Ideggyógyászati Szemle

A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter

BENCSIK Krisztina, SANDI Dániel, BIERNACKI Tamás, KINCSES Zsigmond Tamás, FÜVESI Judit, FRICSKA-NAGY Zsanett, VÉCSEI László

A sclerosis multiplex (SM) a teljes populáció tekintetében ritka megbetegedés, magyarországi prevalenciája 83,9/100 000. Az első SM-regisztert az 1950-es évek közepén Dániában hozták létre, melyet világszerte először nemzeti, majd nemzetközi, akár 100 000-es nagyságrendű beteg adatait tartalmazó regiszterek megszületése követett. A regiszterek elsődleges célja korábban az epidemiológiai adatok (betegszám, prevalencia, incidencia, mortalitás, kísérő betegségek) meghatározása volt. Napjainkra az SM kezelésére használt gyógyszerek számának folyamatos növekedése, a hatásosság és a mellékhatásprofilok különbözősége a terápiás regiszterek használatát is nélkülözhetetlenné tette: egy-egy betegségmódosító kezelés (DMT) monitorozása elképzelhetetlenné vált a korszerű, pontosan vezetett, folyamatosan frissített elektronikus adatbázisok nélkül. A Szegedi Sclerosis Multiplex Regiszter 1993-ban „papíralapon” jött létre, melyet 2012-ben elektronikus, internetes felületről könnyen elérhető és frissíthető adatbázissá alakítottunk. Jelenleg több mint 600 beteg szociodemográfiai és klinikai adatait tartalmazza és a regisztert folyamatosan bővítjük az új betegek adataival és a régiek frissítésével. Lehetőséget nyújt a „klasszikus” klinikai adatok mellett a képalkotó (MRI) és az egyre fontosabbá váló pszichopatológiai és életminőség-vizsgálatok eredményeinek rögzítésére és elemzésére. Az elektronikus regiszter létrejötte nagyban elősegítette mind a terápiák monitorozását, mind az új epidemiológiai és pszichopatológiai vizsgálatok sikerességét.

Ideggyógyászati Szemle

Terápiás algoritmus változása sclerosis multiplexben két esettanulmány alapján

BIERNACKI Tamás, BENCSIK Krisztina, KINCSES Zsigmond Tamás, SANDI Dániel, FRICSKA-NAGY Zsanett, FARAGÓ Péter, VÉCSEI László

Esetismertetéseinkben két betegünk kórtörténetén keresztül szeretnénk bemutatni az alemtuzumab használatát, legyen az első vonalbeli terápiaként, vagy eszkalációs stratégia során másodvonalban alkalmazva. Két páciensünk kórlefolyása markánsan eltér egymástól. Az első páciensünk betegsége kezdetben benignusnak tűnt, majd klinikailag és MRI-vel is magas aktivitást mutatott, eszkalációs stratégia részeként került sor alemtuzumabkezelésére. Második páciensünk betegsége ezzel szemben már kezdetektől fogva magas aktivitást mutatott mind klinikailag, mind radiológiailag. Rossz prognózisú kórlefolyást előrevetítve, az ő esetében már igen hamar, betegsége korai fázisában alemtuzumabterápiára került sor.