A szerzők a háromdimenziós mágneses rezonanciás angiográfia szerepét vizsgálták a neurovascularis kompresszió kimutatásában trigeminusneuralgiás betegeknél. 53 trigeminusneuralgiás beteget (26 férfi, 27 nő, átlagéletkor: 57 év) vizsgáltak háromdimenziós „time of flight” mágneses rezonanciás angiográfiával. A vizsgálatok 0,5 T Elscint Gyrex V Dlx berendezésen készültek. Natív és kontrasztanyagos vizsgálat is történt. Három standard (axialis, coronalis és sagittalis) síkban készítettek vékony és vastag rétegű maximum intensity projection rekonstrukciókat. A neurovascularis kontaktus kereséséhez mind az eredeti szeleteket, mind a rekonstrukciós képeket felhasználták. Neurovascularis kontaktust a fájdalmas oldalon 26 esetben (a. cerebelli superior 20, a. cerebelli superior és vena petrosa superior 1, a. cerebelli anterior inferior 2, a. basilaris 1, vena 1), a tünetmentes oldalon 3 betegnél (a. cerebelli superior) tudtak kimutatni a n.V. belépési zónájában. 24 beteg esetében kontaktust nem találtak. 3 vizsgálat mozgási műtermékek miatt nem volt értékelhető. A vénák a kontrasztanyag adását követően intenzívebben ábrázolódtak. 9 betegnél történt Janetta szerinti microvascularis dekompresszió. A műtéti és a neuroradiológiai lelet minden esetben egyezett. Az operációt követően a neuralgiás panaszok megszűntek vagy jelentősen mérséklődtek. A háromdimenziós time of flight” mágneses rezonanciás angiográfia eredményes módszernek látszik a neurovascularis kontaktus kimutatásában, ezáltal értékes információt nyújt a trigeminusneuralgiás betegek sebészi terápiájának megtervezéséhez.

A nyugat- és kelet-európai országok stroke halandósága közötti szakadék a társadalmi-gazdasági különbségeket tükrözi. Felvetődik a kérdés, hogy az életszínvonalbeli különbségek kisebb régiók szintjén is megnyilvánulnak-e a stroke jelleg­ze­tes­ségeiben. Összefoglalónkban a főváros egyik legszegé­nyebb (VIII.) és leggazdagabb (XII.) kerülete stroke-betegeinek összehasonlítását mutatjuk be életkori megoszlás, stroke-incidencia, esethalálozás és mortalitás szempontjából. Két összehasonlító epidemiológiai vizsgálatunk eredményeit összegezzük, melyek ugyanabban a két kerületben az akut cerebro­vascularis betegséget elszenvedett lakosságot vizsgálták. A „Budapest 8–12 Projekt” igazolta, hogy a szegényebb VIII. kerületben a stroke fiatalabb életkorban jelentkezik, valamint magasabb a dohányzás, az alkohol­abú­zus és a kezeletlen hypertonia prevalenciája. A „Hat Év Két Kerületben” tanulmányba bevont 4779 beteg a 10 éves utánkövetéssel egy­értel­műen igazolja, hogy a stroke fiata­labb korban következik be, magasabb incidenciával, eset­ha­lálozással és mortali­tással jár a kedvezőtlen szocio­öko­nó­miai adottságokkal rendelkező VIII. kerületben. A fiatalabb korcso­portokon belül magasabb a halálozás és a társbetegségek prevalenciája a VIII. kerületben a XII. kerülethez képest. A rizikófaktorok magasabb prevalenciája és a fiatalabb korcsoport magasabb halálozása a kedve­zőtlenebb szocioökonómiai adottságú VIII. kerület lakossá­gának jelentősebb sérülékenységére utal. A hiányzó láncszem a szegénység és a stroke között az életmódi rizikó­tényezők és az elsődleges prevencióhoz való adherencia hiánya lehet. A népegészségügyi stroke-prevenciós prog­ramoknak a kedvezőtlen szocioökonómiai környezetben élő fiatalabb korosztályra kellene fókuszálniuk.

Az epilepsziás betegek jelentős része hosszú távú vagy élethosszig tartó antiepileptikum-kezelést igényel. A hosszú távú kezelés sokféle mellékhatással járhat: metabolikus és endokrin változások, viselkedési és kognitív zavarok mellett a májenzimrendszer olyan változásai is előfordulhatnak, melyek a vascularis kockázati tényezők fokozódásával járnak. Ez a hatás különösen a korábbi generációkhoz tartozó antiepileptikumoknál figyelhető meg. Egy tajvani kórház kutatói keresztmetszeti vizsgálatot végeztek a különböző antiepileptikumokkal végzett monoterápiák vascularis kocká­zati tényezőkre és az atherosclerosisra kifejtett ha­tásának összehasonlítására.

A hypertonia diagnózisával és kezelésével foglalkozó irányelveknek óriási szerepe van Földünkön az egészség fenntartásában, hiszen a megbízható előrejelzések szerint 2025-ben már 1,6 milliárd feletti magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnel kell számolnunk. Az irányelvek betartása létkérdés minden hypertoniás beteg számára, ennek ellenére még a gazdasági szempontból fejlett országokban sem kielégítő a jól kontrollált hypertoniások aránya. Földünk öt kontinensén az irányelvek sajnos több szempontból is eltérő vagy nagyon eltérő javaslatokat adnak a vérnyomás mérése, a diagnózis felállítása, a cardio­vascularis kockázat becslése, a célérték meghatározása vonatkozásában, bár az utóbbi években bizonyos területeken megindult a „konszenzusra” irányuló törekvés. Közleményünkben ezeket a különböző véleményeket és állásfoglalásokat kívánjuk bemutatni az ACC/AHA, az ESC/ESH, a NICE, a kanadai és az ausztrál irányelvek elemzésével. Figyelembe vettük a WHO és az ISH állásfoglalásait is. Leírjuk az irányelvekben észlelhető elvi és gyakorlati közeledéseket és a már megvalósult konszenzusokat.