Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

A hypophysisben lévő atrial natriuretic peptide (ANP) zömében a hypothalamus nucleus paraventricularis idegsejtjeiből származik. A hypophysisnyél átvágása után egy héttel az álműtött állatokban mérhető ANP-koncentrációnak csupán 7%-át lehetett mérni a köztilebenyben. A nyélátvágás során az eminentia medianában (az átmetszett ANP-axonok proximalis csonkjában), valamint a nucleus paraventricularisban az ANP felszaporodott. Adataink arra utalnak, hogy nem valószínű, hogy a preoptikus áreában lévő ANP-neuronok részt vennének a hypophysis beidegzésében.

Az endogén izokinolin salsolinol egy nemrégiben azonosított prolaktinfelszabadító faktor, amely szelektív és jelentős prolaktinszekréciót okoz in vitro és in vivo egyaránt. A salsolinol csökkenti a perifériás szervek dopamin- (DA-) koncentrációját, következésképpen emeli az NE/DA hányadost, jelezve a szimpatikus végződésekben újonnan szintetizálódó norepinefrin (NE) csökkent ürítését. Célunk a mellékvesevelő- eltávolítás (medullectomia, MEDX), az adrenalectomia (ADX) és a hypophysectomia (HYPOX) hatásának vizsgálata volt a salsolinol által kiváltott prolaktinszekrécióra és a szimpatikus idegrendszer által beidegzett szervek katecholamintartalmára. Kísérleteinket 200-300 g súlyú hím patkányokon végeztük. Az NE- és DA-koncentrációk meghatározását nagynyomású folyadékkromatográfiával, a prolaktin meghatározását radioimmunesszével végeztük. Az intraperitonealisan adott salsolinol (25 mg/kg) csökkentette a DA-szintet, és növelte az NE/DA hányadost MEDX és ADX állatokban egyaránt. A prolaktinszekrécióban bekövetkezett változásra (növekedés) nem volt hatással sem az ADX, sem az MEDX, tehát a mellékvese szerepét kizárhatjuk a salsolinol által indukált változásokban. A hipofízis hormonjainak lehetséges szerepét vizsgálva a perifériás szimpatikus aktivitásra, teszteltük a salsolinol hatását HYPOX patkányokban. Azt találtuk, hogy a salsolinol perifériás szimpatikus végződésekre kifejtett hatását nem befolyásolja a hypophysectomia, következésképpen kizárható a hipofízis hormonjainak szerepe a salsolinol perifériás katecholaminmetabolizmusra kifejtett hatásában.

A prolingazdag fehérje-1 (PRP-1, 15 aminosavból álló fehérje, a neurofizin vazopresszinasszociált hypothalamicus glikoprotein egyik fragmentje) idegsejtek túlélését és axonregenerációt segítő hatását irodalmi adatok bizonyítják. Az LVV-hemorfin-7 (LVV-H7) opioid fehérje, intakt patkányok számos szövetének különböző sejtjeiben termelődik (például az ideg- és immunrendszer sejtjeiben is), a hemoglobin lebontásakor keletkezik káros környezeti és élettani körülmények között, antistresszor hatást fejt ki. Hisztokémiai (Ca2+-függő savasfoszfatáz-aktivitás mérése), immunhisztokémiai és elektrofiziológiai (az egyes idegsejtek elektromos aktivitásának mérése a gerincvelőben a sérülés által érintett és alatti területen) módszerek felhasználásával vizsgáltuk a közép-ázsiai kobra (Naja naja oxiana, NOX) mérgének lehetséges neuroprotektív hatását traumatikusan sérült patkányokon. A kígyóméreg-kezelés eredményeként teljesen helyreállt a hypothalamus paraventricularis (PVN) és supraopticus (SON) magjai és a gerincvelő lumbalis szakasza közti kapcsolat. A NOX meggátolta a hegszövetképződést, amely a kontrollállatokban jól észrevehető volt két hónappal a sérülés után, és serkentette a sérülés területén futó idegrostok regenerációját. A NOX elősegítette a PRP-1 és az LVV-H7 immunoreaktív (Ir) idegsejtek túlélését, sőt, a PRP-1 és az LVV-H7-Ir idegrostok és astrocyták számának növekedését okozta a sérült gerincvelői területen. Feltételezzük, hogy a NOX a PRP-1 és LVV-H7 közrejátszásával fejti ki neuroprotektív hatását.