Ideggyógyászati Szemle

A bevacizumab-monoterápia hatása a progressziómentes túlélésre rekurrens glioblastomában szenvedő betegek esetében

CZIGLÉCZKI Gábor1,2, SINKÓ Dániel3, BENKŐ Zsolt2, BAGÓ Attila1, FEDORCSÁK Imre1, SIPOS László1

2019. MÁJUS 30.

Ideggyógyászati Szemle - 2019;72(05-06)

DOI: https://doi.org/10.18071/isz.72.0153

Bevezetés, célkitűzés - A glioblastoma, WHO grade IV. nap­jaink leggyakrabban diagnosztizált primer, malignus agy­daga­nata felnőttekben. A rekurrens glioblastomák keze­lé­sé­ben a be­vacizumabbal kapcsolatban korlátozott számú eredmény és publikáció áll rendelkezésre. Közleményünk célja, hogy a bevacizumab-monoterápia rekurrens glioblasto­má­ban szenvedő betegek progressziómentes és teljes túlélésre gyakorolt hatását vizsgáljuk kibővített betegadatbázison. Betegek és módszer - Retrospektív vizsgálatot terveztünk, melybe Stupp-protokoll szerinti kezelést követő kiújulás miatt olyan bevacizumabterápiát is kapott betegeket gyűjtöttünk, akiknek elsődleges szövettani diagnózisa primer vagy szekunder glioblastoma. A primer és szekunder glioblastomában szenvedő betegcsoportok eltérő prognosztikai jellemzőit statisztikailag elemeztük. Eredmények - A retrospektív vizsgálatba 86, rekurrens glio­blastomában szenvedő beteget válogattunk be. A 86 beteg­ből 65 betegnek (75,6%) primer glioblastoma, 21 betegnek (24,4%) szekunder glioblastoma volt az elsődleges szövettani diagnózisa. Az átlagos beteg-utánkövetési idő 36,5 hónap volt. A második progressziómentes túlélés bevacizumab­te­rá­pia mellett primer glioblastoma esetén átlagosan 6,59 hó­nap, a teljes túlélés 24,55 hónap, szekunder glioblastoma esetén a második progressziómentes túlélés átlagosan 6,16 hó­nap, az átlagos teljes túlélés 91,94 hónap volt. Következtetések - A bevacizumab-monoterápia biztonsággal alkalmazható rekurrens glioblastomás betegek esetében. A bevacizumab megnöveli a progressziómentes túlélést és a magyar betegpopuláció eredményei az irodalmi adatokkal megegyeznek. A glioblastoma primer és szekunder klinikai szubtípusainál megfigyelt második progressziómentes túlélési adatok szignifikánsan nem különböznek egymástól.

AFFILIÁCIÓK

  1. Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Budapest
  2. Semmelweis Egyetem, Idegsebészeti Tanszék, Budapest
  3. Uzsoki Utcai Oktató Kórház, Fôvárosi Onkoradiológiai Központ, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

[A sarcopenia és a dynapenia prevalenciája a különböző stádiumú Alzheimer-típusú dementiában szenvedő betegek körében ]

YAZAR Tamer, YAZAR Olgun Hülya

[Cél - A vizsgálat célja a sarcopenia és a dynapenia prevalenciájának megállapítása a különböző stádiumú Alzheimer-típusú dementiában (AD) szenvedő betegek körében, továbbá adatgyűjtés annak érdekében, hogy javaslatokat tehessünk a betegségteher csökkentése érdekében. Módszer - A prospektív és keresztmetszeti vizsgálatban 127, különböző stádiumú AD-beteg és 279, a beválasztási kritériumoknak megfelelő, egészséges kontrollszemély vett részt; a stádiumbeosztás a Clinical Dementia Rating Scale/CDR alapján történt, a kontrollszemélyek 18-39 és 70-80 év közöttiek voltak. A beválasztott AD-betegek a NINCDS-ADRDA (National Institute of Neurological and Communicative Disorders and Stroke-Alzheimer’s Disease and Related Disorders Association) diagnosztikai kritériumai alapján nagy valószínűséggel minősültek AD-betegnek, továbbá a mini-mentál teszt (MMSE) szerint több mint egy kognitív területen kórosan teljesítettek. Mértük a betegek és kontrollok vázizomtömeg-indexét (skeletal muscle mass index/SMMI), izomerejét, fizikai teljesítőképességét; a sarcopenia diagnózisát a European Working Group on Sarcopenia in Older People/EWGSOP kritériumai alapján állapítottuk meg. Eredmények - A korban illesztett, egészséges kontrollszemélyekkel összehasonlítva, az AD stádiumának emelkedésével párhuzamosan nőtt a sarcopenia és a dynapenia prevalenciája. Következtetés - A krónikus, progresszív betegségek esetén, amilyen az AD is, fontos a különböző élettani paraméterek - például izomtömeg, izomerő, fizikai teljesítőképesség - romlásának korai stádiumban való azonosítása, és a szekunder prevenció mielőbbi elkezdése.]

Ideggyógyászati Szemle

A dopaminagonisták jelentősége a Parkinson-kór kezelésében a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában - keresztmetszeti vizsgálat

SZÁSZ József Attila, CONSTANTIN Viorelia, MIHÁLY István, BIRÓ István, PÉTER Csongor, ORBÁN-KIS Károly, SZATMÁRI Szabolcs

Bevezetés - Kevés irodalmi adat van arról, hogy a dopamin­agonista (DA) gyógyszereket milyen mértékben alkalmazzák a Parkinson-kór kezelésében, Közép- és Kelet Európa viszonylatában pedig egyáltalán nincs ilyen jellegű közlemény. Célkitűzés - A marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában folytatott DA-kezelés elemzése, ennek helyének értékelése a Parkinson-kór ellátásában alkalmazott kezelési stratégiákban, a betegség különböző stádiumaiban. Módszer - Retrospektív vizsgálatunkban minden olyan Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akiket a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákra 2003. január 1. és 2017. december 31. között utaltak be. A zárójelentésekből nyert adatok alapján tanulmányoztuk a DA-kezelés jellegzetességeit korcsoportok és a betegség súlyossága szerint. A diagnózis megállapítása óta eltelt idő szerint a betegeket két csoportba osztottuk: öt év és rövidebb, illetve több mint ötéves betegségtartam. Eredmények - A 2379 Parkinson-kóros betegből 1237-nek öt éven belül állapították meg a betegséget, és közöttük 665 esetében szerepelt DA a kezelésben: 120 esetben monoterápia formájában, 83 esetben monoamin-oxidáz B-gátlókkal (MAO-Bg), illetve 234 esetben levodopával (LD) kombinálva. A többi 228 betegnél LD és MAO-Bg-k kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a DA-k. A több mint öt éve ismert 653 esetből 364-nél szerepelt a terápiás stratégiában dopaminagonista. Következtetés - A DA-k felhasználási aránya az alkal­mazott kezelésben az irodalomban fellelhető „szórás” „középmezőnyében” található. A szerzők megítélése szerint, a betegséget kezelő klinikusoknak, a megfelelő körültekintés mellett, nagyobb bátorsággal kellene alkal­mazni a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő gyógyszereket a maximális terápiás potenciál kihasználása céljából.

Ideggyógyászati Szemle

[Az orális isotretinoinkezelés mellékhatásként elsődlegesen szenzoros demyelinisatiót okoz ]

ALTUN Yasar, INAN Esra

[Cél - A prospektív vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, befolyásolja-e a közepes időtartamú orális isotretinoin­kezelés a perifériás idegműködést. Módszerek - A vizsgálatba 28 olyan beteget vontunk be, akinél nem állt fenn neurológiai vagy neurofiziológiai rend­ellenesség. A betegek papulopustularis vagy nodulocysticus acne kezelésére orális isotretinoinkezelésben részesültek. Azok a betegek, akik az első vizsgálat során normális neurológiai és elektroneurográfiás eredményt produkáltak, 1 mg/kg/nap isotretinoint kaptak. A neurológiai és elekt­ro­neurográfiás vizsgálatokat az isotretinoinkezelés megkezdése előtt és a terápiakezdés után hat hónappal végeztük. Eredmények - A kezelés indulása előtt végzett klinikai és elektroneurográfiás vizsgálatok egyik beteg esetén sem mutattak rendellenességet. A terápiakezdés után hat hónappal végzett vizsgálatok 20 beteg (72%) esetében tártak fel abnormális értékeket: habár a kombinált akcióspotenciál amplitúdójának mediánja a n. ulnaris és medianus által beidegzett izmokon nem változott, szignifikánsan csökkent a n. medianus, ulnaris, suralis, medialis plantaris, medialis dorsalis cutaneus és dorsalis suralis szenzoros vezetési sebessége. Következtetés - Az orális isotretinoinkezelés elektroneurográfiás eltéréseket okozhat. Az eltérések a dorsalis suralis idegen elektroneurográfiás vizsgálatokkal jóval hamarabb kimutathatók, mint rutin klinikai módszerekkel.]

Ideggyógyászati Szemle

F-DOPA-jelzett PET/CT-PET/MR alapú modern 3D besugárzástervezés glioblastoma multiformés (GBM-) betegek komplex kezelésében. Az első magyarországi tapasztalatok

SIPOS Dávid, TÓTH Zoltán, LUKÁCS Gábor, BAJZIK Gábor, HADJIEV Janaki, CSELIK Zsolt, REPA Imre, KOVÁCS Árpád

Bevezetés - A glioblastoma multiforme (GBM) komplex onkológiai ellátásában a sugárkezelésnek kiemelt szerepe van. A modern 3D alapú sugárterápiás kezelések tervezése hagyományos CT- és MR-információ alapján valósul meg, azonban egyre nagyobb figyelem terelődik a daganatos elváltozások biológiai és funkcionális morfológiáját leíró funkcionális hibrid képalkotásra. A 18F-DOPA nagy specificitású és szenzitivitású aminosavtracer, melynek fontos szerepe lehet a pontos céltérfogat-definícióban GBM-es betegek besu­gár­zástervezése során. Jelen tanulmányunk az első hazai 18F-DOPA alapú PET/CT/MR fúzión alapuló 3D besu­gárzástervezési tapasztalatainkat mutatja be. Anyag és módszer - Hazánkban 2017 szeptembere óta elérhető a 18F-DOPA tracer klinikai alkalmazásban. 2017 szeptembere és 2018 januárja között a Kaposi Mór Oktató Kórház Dr. Baka József Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központjában három, szövettanilag igazolt glioblastoma multiformés beteg részesült 18F-DOPA alapú 3D besugárzástervezésben. Mind a három beteg a konvencionális képalkotás mellett protokoll szerinti tervezéses PET-MR vizsgálaton esett át. A kontúrozáshoz és besugárzástervezéshez a Varian Eclipse 13.0 verziójú szoftvert alkal­maztuk. A tervezéses CT-re fuzionáltuk a PET/CT/MR vizsgálatok során nyert T1-kontrasztos, T2-, valamint 18F-DOPA-képsorozatokat. Definiáltuk a 18F-DOPA-halmozó területet (BTV-F-DOPA), a T1-kontraszt­anyagot halmozó területet (GTV-T1KA), valamint a T2-oedemát lefedő területet (CTV-oedema). Eredmények - A három esetet vizsgálva az átlagos 18F-DOPA-tumortérfogat 22,7 cm3 volt (range 15,3-30,9; SD = 7,82). Az átlag GTV T1-CE 8,7 cm3 értéknek bizonyult (range 3,8-13,2; SD = 4,70). Az átlag CTV-oedematérfogat 40,3 cm3-nek adódott (range 27,7-57,7; SD = 15,36). A PTV-definíció szempontjából fontos, egymást nem fedő céltérfogati eltérés (BTV-F-DOPA, amit nem fedett a CTV-oedema területe) 4,5 cm3 térfogatú volt (range 1-10,3; SD = 5,05). Konklúzió - Eredményeink alapján az aminosav-alapú nyomjelző által definiált tumorterület nem teljesen egyezik az MRI által definiált T2-odemea CTV területével. A 18F-DOPA által definiált BTV módosíthatja a PTV területét, ezzel együtt a besugárzástervezés menetét és a kezelés kimenetelét.

Ideggyógyászati Szemle

[Szomatoszenzoros amplifikáció, abszorpció és elektromágneses hiperszenzitivitás ]

KÖTELES Ferenc, SIMOR Péter, SZEMERSZKY Renáta

[Célkitűzés - Korábbi kutatások alapján a tünetészleléshez és a különféle idiopathiás környezeti intoleranciákhoz két vonásjellegű jellemző, a szomatoszenzoros amplifikáció és az abszorpció is kapcsolódik. Kérdésfelvetés - Mivel a két vonás kevés átfedést mutat egymással, feltételezhető egyrészt az, hogy függetlenül járulnak hozzá mind a tünetek észleléséhez, mind az elektro­mágneses hiperszenzitivitáshoz, másrészt az is, hogy kölcsönhatásba léphetnek egymással. A vizsgálat módszere - Online kérdőíves vizsgálat. A vizsgálat alanyai - 506 egyetemi hallgató töltött ki egy kérdőívcsomagot, ami a szomatoszenzoros amplifikációs tendenciát, az abszorpciót, a negatív affektivitást, a mindennapi testi tüneteket, valamint az elektromágneses hiperszenzitivitást mérte. Eredmények - A lineáris regressziós elemzésben mind a szomatoszenzoros amplifikáció (β = 0,170, p < 0,001), mind az abszorpció (β = 0,128, p < 0,001) kapcsolódott a mindennapi tünetekhez, a nem és a negatív affektivitás kontrollálását követően is (R2 = 0,347, p < 0,001). Mind a szomatoszenzoros amlifikáció (OR = 1,082, p < 0,05), mind az abszorpció (OR = 1,079, p < 0,01) szignifikánsan hozzájárult az elektromágneses hiperszenzitivitáshoz a testi tünetek, a nem és a negatív affektivitás kontrollálását követően is (bináris logisztikus regressziós elemzés, Nagelkerke R2 = 0,134, p < 0,001). Interakciós hatást egyik elemzésben sem találtunk. Következtetések - A szomatoszenzoros amplifikáció és az abszorpció egymástól függetlenül járulnak hozzá a tünetészleléshez. A tünetriportok és az elektromágneses hiperszenzitivitás mögött többféle pszichológiai mechanizmus húzódhat meg. ]

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Az 1p19q kodeléció klinikai relevanciája oligodendrogliomákban a Debreceni Idegsebészeti Klinikán

KLEKNER Álmos, FEKETE Gábor, RENCSI Márta, MÉHES Gábor, SZABÓ Péter, BOGNÁR László

Célkitűzés - Az 1p19q kodeléció klinikai relevanciájának vizsgálata 2006 és 2008 között a Debreceni Idegsebészeti Klinikán oligodendroglia-komponensű tumor miatt kezelt betegek körében. Kérdésfelvetés - Ma már az agydaganatok szövettani diagnosztikus fegyvertára túllépett a morfológiai vizsgálatok keretein és molekuláris biológiai módszerek is rutinszerűen rendelkezésre állnak. A gliomák vonatkozásában a kemoterápiával szembeni rezisztenciát befolyásoló 1p19q allélek együttes deléciója számos közlemény által alátámasztott klinikai relevanciát hordoz magában. Az 1p19q kodeléció meghatározása gliomákban 2006 óta egyetemünkön is rutinszerűen elérhető. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az irodalomban leírt összefüggéseket saját beteganyagunkon is igazolni tudjuk-e, valamint vizsgáltuk számos klinikai paraméter és az 1p19q kodeléció közötti összefüggést is. A vizsgálat alanyai, módszerek - 2006 és 2008 között a DEOEC, Idegsebészeti Klinikán 28 oligodendrogliomás beteg esetében történt 1p19q kodelécióanalízis, melynek eredményeit klinikai adatokkal vetettük össze (tumorlokalizáció, operabilitás, szövettani grádus, astrocytakomponens, az első recidíváig eltelt idő, a betegek életkora és neme). Emellett a különböző kezelési protokollokban részesült betegek adatainak elemzésével vizsgáltuk az 1p19q kodeléció kemoszenzitivitást prognosztizáló szerepét. Eredmények - Eredményeink alapján az 1p19q kodeléció pozitív prognosztikai faktorként értékelhető. Emellett pozitív korrelációt állapítottunk meg az oligodendroglia-komponens, a III-as grádusú tumorok esetében a recidívamentes túlélés, a kemo- és sugárérzékenység vonatkozásában, míg fordított összefüggés mutatkozott a szövettani grádussal és az életkorral. Következtetések - Vizsgálatunk eredményeképpen az 1p19q kodeléciót nem csak prognosztikai szerepét illetően találtuk klinikai szempontból jelentősnek, de felmerülhet alkalmazása az onkoterápia meghatározását befolyásoló prediktív faktorként is.

Lege Artis Medicinae

Bevacizumabbal szerzett tapasztalat nem kissejtes tüdőrákban

TAMÁSI Lilla, AGÓCS László, MAGYAR Pál

BEVEZETÉS - A bevacizumab (Avastin) a vascularis endothelialis növekedési faktor ellen ható rekombináns, monoklonális antitest. Jelenleg az egyetlen angiogenezisgátló gyógyszer, amely hazánkban támogatottan elérhető a tüdő adenocarcinomájában. III/B-IV stádiumú, nem laphámsejtes, nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek első vonalban adott platinatartalmú kemoterápiás kezelése mellé adható. ESETISMERTETÉS - Az ismertetett esetben a bevacizumabkezelést több mint egy évig tudtuk alkalmazni előrehaladott adenocarcinomában szenvedő betegünknél, mellékhatás és progreszszió nélkül, jó performance-státus mellett. KÖVETKEZTETÉS - A bevacizumab a kombinált kemoterápia hatékony kiegészítője előrehaladott tüdőadenocarcinomában.

Lege Artis Medicinae

Az angiogén utak gátlása bevacizumabbal az emlőrák kezelésében

TÓTH Judit, GONDA Andrea, SZÁNTÓ János

Az új erek képződése - angiogenezis - a tumoros progresszió és a metasztázisképződés fontos tényezője. A vascularis növekedési faktor (VEGF) több ponton is szerepet játszik a daganatos folyamatokban, így optimális célpontnak tűnik az emlődaganat kezelésében is. A VEGF plazmaszintje a betegség korai stádiumaiban magasabb, ezért az anti-VEGF hatású szerek alkalmazása a metasztatikus emlődaganat (MBC) első vonalbeli kemoterápiájában ajánlott. A III. fázisú, E2100 számú vizsgálat a heti kis dózisban adott paclitaxel-monoterápia vagy a specifikus humanizált anti-VEGF monoklonális antitest - bevacizumab (Avastin) - együttes alkalmazását vizsgálta a korábban kezelésben nem részesült, helyileg előrehaladott vagy metasztatikus emlőrákban. Az eredmények alapján a kombináció a progressziómentes túlélést minden alcsoportban megduplázta. A bevacizumab jól tolerálható. A leggyakoribb mellékhatások - magas vérnyomás, proteinuria és sebgyógyulási zavar - a vizsgálatban többségében 1-2. erősségűnek bizonyultak. Törzskönyvezése a metasztatikus emlőrák terápiájában új, reménykeltő lehetőség. Az áttétes emlőrák kezelésében további esély a bevacizumab kombinációban adása más kemoterapeutikumokkal és egyéb célterápiás szerekkel. Jelenleg is folynak III. fázisú vizsgálatok különböző betegségstádiumokban és különböző gyógyszer-kombinációkkal.

1.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

TEVA Szimpózium
OKT 28.

2.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Novartis Szimpózium: megfontolások az SPSM kezelése kapcsán
OKT 28.

3.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések II.
OKT 28.

4.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Hazai neuroimmunológiai műhelyek: Szeged
OKT 28.

5.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Esetismertetések I.
OKT 28.