A 2-es típusú cukorbetegség (T2DM) előfordulása világszerte jelentős növekedést mutat az elmúlt évtizedekben. A T2DM egy komplex patomechanizmussal kialakuló multifaktoriális betegség, melyet a β-sejtek működésének károsodásával együttesen jelen lévő bizonyos fokú inzulinrezisztencia jellemez, progressziója során a szénhidrátháztartás romlása és a cardiovascularis szövődmények kialakulása észlelhető. Számos epidemiológiai és klinikai vizsgálat igazolt összefüggést az inzulinrezisztencia és az elhízás, valamint a magas vérnyomás és a kóros lipideltérések között. A korai intenzív vércukorkontroll, valamint az egyéb rizikófaktorok gyógyszeres és életmódbeli változtatásokkal történő kezelése csökkentheti a cardiovascularis betegségek kialakulását. Azonban a nagy klinikai tanulmányok ellentmondásos eredményeket mutatnak a macrovascularis szövődmények szempontjából. A magas vérnyomás kezelésében sokszor kombinációs ke - ze lés szükséges a 2-es típusú cukorbetegnél is, a lipidcsökkentő kezelés az LDLkoleszterin-szint mérséklésével központi fontosságú szerepet játszik a cardiovascularis prevencióban. A megfelelő terápiaválasztás mérsékelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, sokszor jelent kihívást a sikeres terápiás beavatkozás szempontjából.

A vérnyomáscsökkentő terápiában a RAS-gátlók (ACE-gátlók vagy ARB-k), a kalciumantagonisták és a tiazidszerű diuretikumok mellett további, más hatásmechanizmusú csoportba tartozó szerek, így az imidazolin I1-receptoragonisták is jól alkalmazhatók. Utóbbi szerek hatásaival kapcsolatban számos nemzetközi és hazai vizsgálat eredménye ismeretes. A hazai közlemények közül kiemeljük a VERITAS vizsgálatot, amely igazolta, hogy az imidazolin I1-receptor-agonista rilmenidin szignifikánsan csökkentette a higanyos vérnyomásmérővel és ambuláns vérnyomás-monitorozással (ABPM) mért vérnyomást hypertoniás betegekben. A szer a „fehérköpeny-reakció”-t, a balkamra-hypertrophiát (LVH) is csökkentette. Egy másik vizsgálatban igazolódott, hogy a hypertoniás betegekben a rilmenidin fokozta a baroreflex érzékenységét. Ez a hatás - főleg nappal - hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentő effektushoz. A szerzők összefoglalják a rilmenidin legfontosabb hatásait, a szerrel végzett, kiemelt hazai és nemzetközi vizsgálatok eredményeit bemutató közleményeket.

A krónikus vesebetegség gondozásában az úgynevezett étrendi kezelés is elengedhetetlen, amely hozzájárulhat a vesebetegség prognózisának lassításához, valamint a szövődmények megelőzéséhez. A diétás megszorításoknak igazodniuk kell a vesebetegség stádiumához, a vesék további étrendi megterhelését kerülnünk kell, miközben biztosítani szükséges a megfelelő tápanyagbevitelt, figyelve az alultápláltság veszélyére. Összefoglaló közleményünk célja a nemzetközi irodalom, illetve ajánlások áttekintésével egy átfogó kép nyújtása az étrendi kezelések lehetőségeiről krónikus vesebetegségben. Ismertetjük az ajánlott tápanyagbeviteli célértékeket, különös hangsúlyt fektetve a fehérje- és foszforbevitel korlátozására. Krónikus betegségben szenvedőknél külön figyelmet kell fordítanunk az életminőség megtartására, ezért különböző gyakorlati tanácsokat, megfontolásokat is egybegyűjtöttünk.

Célkitűzés: Az antihipertenzív gyógyszerek pszichológiai hatásával kapcsolatban rendelkezésre álló adatok ellentmondásosak. Vizsgálatunk célja a korszerű antihipertenzív kezelés pszichometriai paraméterekre és a szérum brainderived neurotrophic factor (BDNF) szintre kifejtett hatásának vizsgálata volt. Módszerek: Gyógyszeres kezelésben nem részesülő hypertoniás betegekben (HT, n = 31) a gyógyszeres kezelés előtt, majd azt követően három hónappal, valamint egészséges kontrollokban (CONT, n = 22) egyszeri alkalommal vizsgáltunk pszichometriai, hemodinamikai, artériás érfalmerevségi és vérvételi paramétereket. Az alanyok az alábbi pszichometriai teszteket töltötték ki: Beck-féle depresszió-kérdőív (BDI), Hamilton-szorongásskála (HAM-A), SCL-90-R kérdőív (SCL-90), Affektív temperamentum kérdőív (TEMPS-A), Big 5 kérdőív, Fájdalom-vigilancia és tudatosság kérdőív, Berkeley-kifejezőkészség-kérdőív. Amlodipin- és/vagy perindopril alapú volt az antihipertenzív kezelés. A szérum-BDNF-szint mérése ELISA-val történt. Eredmények: Három hónapos antihipertenzív kezelés hatására a brachialis szisztolés vérnyomás (153,3 ± 15,9 Hgmm versus 129,5 ± 10,0 Hgmm) és a pulzushullám- terjedési sebesség (8,2 ± 1,4 m/s versus 7,5 ± 1,6 m/s) is csökkent (p < 0,05). Ezzel párhuzamosan szignifikáns javulást találtunk a BDI-pontszámban (0,73 pont csökkenés) és számos SCL-90-alskálában. A szérum-BDNF-szint nem különbözött a CONT- és a HT-csoportok között, és nem változott a gyógyszeres kezelés hatására sem. Következtetések: Eredményeink arra utalnak, hogy gyógyszeres kezelésben még nem részesülő hypertoniás betegekben a jelenleg javasolt antihipertenzív hatóanyagok bevezetése egyaránt jótékony hatással lehet a pszichés státuszra és az életminőségre.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Kiss István professzor, a Magyar Hypertonia Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke, a MOTESZ volt elnöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára, a magyar hipertonológia, nefrológia és geriátria kimagasló egyénisége 2018. május 11-én, életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.