Célkitűzés: Vizsgáltuk az összefüggést a szérumhúgysav és egyrészt az artériás stiffness, valamint a plazma atherogen indexe, illetve másrészt a vesefunkció között, és értékeltük a szérumhúgysav szerepét a teljes cardiovascularis kockázat felmérésében. Anyagok és módszer: Mértük a szérumhúgysavat a SEPHAR II vizsgálat 1975 alanya esetében. Mértük az artériás stiffness paramétereit, kiszámoltuk a plazma atherogen indexét és a becsült glomerulus filtrációs rátát (eGFR) az MDRD és a CKD-EPI képletek segítségével, megállapítottuk a teljes cardiovascularis kockázatot az ESH-ESC kockázati rétegezése szerint. Eredmények: A III. fokú hypertoniás betegek esetében mértük a legmagasabb szérumhúgysavat, és ez korrelált a fokozott artériás stiffness paramétereivel és a plazma megnövekedett atherogen indexével. Az MDRD és a CKD-EPI alapján egyaránt legalacsonyabb eGFR-t a hyperuricaemiás résztvevõk között észleltük, és szignifikáns indirekt korrelációt mutattunk ki a szérumhúgysav és az eGFR között. Proporcionális korrelációt állapítottunk meg a szérumhúgysav és a teljes cardiovascularis kockázat között is. Következtetések: A vizsgálat eredményei alátámasztják a szérumhúgysav szerepét a magas vérnyomás patogenezisében, és a húgysav szerepét cardiovascularis kockázati tényezõként, különösen a magas vérnyomás és a vesebetegség kialakulásában.

A szerző egy háziorvosi praxis keretein belül kialakított hypertoniagondozási modellt mutat be. A modell segítségével elemezték a hypertoniás betegek, illetve a diabeteses, hyperlipidaemiás, elhízott hypertoniás betegek, valamint alvási apnoés betegeik kezelési eredményeit három éven keresztül. Nagy arányban sikerült elérni a célvérnyomást minden betegcsoportban. Részletesen elemzik a sikeres kezelés mögött álló módszerük egyes elemeit.

A diuretikumok közül a tiazidok a legelterjedtebben használt antihipertenzív szerek. Hosszú hatástartamuk miatt a hypertonia kezelésének ideális szerei. A tiazidszerű diuretikumok közé tartozó indapamid hosszú hatástartamú (felezési idő 14-16 óra), igen kis dózisban (1,25-5 mg) hatásos készítmény. Az indapamid elsősorban vasodilatativ hatásán keresztül biztosít erélyes vérnyomáscsökkentő hatást az arteriolaris és perifériás rezisztencia csökkentésével. Az indapamid nem befolyásolja a lipidanyagcserét, a szénhidrát-anyagcserét, még diabeteses hypertoniás betegek esetében sem. Antihipertenzívumként a tiazidtípusú diuretikumok (csak kis dózisban: 6,25-12,5 mg hypothiazid, 12,5 mg chlorthalidon, 5 mg clopamid) szövődménymentes essentialis hypertoniában, társult betegség hiányában elsőként választhatók, monoterápiában is alkalmazhatók, izolált szisztolés és időskori hypertoniában „A” szintű evidenciával ajánlott szerek. A magasvérnyomás-betegség kezelésére társuló balkamra- hypertrophia és stroke utáni állapot, diabetes esetén indapamid, balkamra-diszfunkció és szívelégtelenség esetén tiazid és furosemid, valamint ezek kombinációja javasolt. A monokomponensű diuretikumok hazai forgalmának a 2007 és 2013 közötti OEPbázisban történő áttekintése során láthattuk, hogy a hydrochlorothiazid, a clopamid és a chlorthalidon rendelése csökkent. Az indapamid-hatóanyagú vízhajtók felhasználása növekedett. A kombinációban alkalmazott diuretikumokra egészében jellemző, hogy felhasználásuk a 2007. évtől 2010-ig terjedő időszakban folyamatosan növekedett, és elérte a havi egymillió dobozfelírást. A vizsgált időszakban a hydrochlorothiaziddal kombinált szerek felhasználása a legjelentősebb (a legtöbb készítmény ezt tartalmazza), de részesedése 88%-ról 66%-ra csökkent az indapamidtartalmú kombinációk növekedése miatt. Ez azért is érdekes, mert ez a kombináció „egyedi” (perindopril + indapamid). A vizsgált időszakban csak ennek a kombinációnak a felírása növekedett folyamatosan. A diuretikumok alkalmazása az antihipertenzív terápiában kiemelt jelentőségű. Ha a hazai diuretikumok és azok kombinációinak alkalmazását az ajánlásokkal összevetjük, kijelenthetjük, hogy egészében a kezelés az irányelvek mentén történik, vagyis növekszik a metabolikus neutrális kombinációs kezelés alkalmazása.

Nagy veszteség érte a magyar orvostársadalmat és a Magyar Hypertonia Társaságot dr. de Châtel Rudolf halálával.

A krónikus vesebetegségek közös jellemzője a szöveti fibrosis, amely megbontva a szövet eredeti struktúráját, gátolja annak működését. A szöveti hegesedés fő effektorsejtjei a myofibroblastok, melyek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagénben gazdag extracelluláris mátrix elsődleges termelői. Ismereteink szerint a myofibroblastok többsége a vese pericytáiból származik, melyek aktivációjában kiemelkedő szerepet játszanak a vérlemezke-eredetű növekedési faktor, a transzformáló növekedési faktor-β és a Wingless/Int szignalizációs útvonalak. A kísérleti eredmények szerint az útvonalak blokkolásával gátolható a szövetek hegesedése, így a jövőben az antifibroticus terápiák fő támadáspontjául szolgálhatnak.