Hypertonia és Nephrologia

Dializált betegek étrendi kezelése

ZAKAR Gábor

2018. ÁPRILIS 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2018;22(02)

kálium- és foszfátbevitel korlátozása) az elmúlt években lényegesen nem változtak, növekvő hangsúlyt kapott a renalis kalciumfoszfor anyagcsere dinamikusan változó ajánlásain belül a csökkenő foszforbevitel mellett a kalciumterhelés csökkentése és a natív D-vitamin-kezelés. Kevesebb figyelem fordult ugyanakkor az elmúlt tíz évben (a vonatkozó nagy összefoglaló tanulmányok szerint is) a teljes vitaminspektrumra, holott ezek anyagcseréje a vesepótlás idején esetenként sajátosan változik. Többnyire pótlásukra van szükség, de egyes vitaminkomponensek például feleslegesek a krónikus vesebetegek számára a hagyományos polivitamin-készítményekben. A cikk a vesepótló kezelésben részesülő betegek táplálásterápiáján belül az utóbbi szemponttal kiemelten foglalkozik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Alkohol és egészség

VÁLYI Péter

A mértékletes, kulturált körülmények között történő alkoholfogyasztás ma a társadalmi kapcsolatok építésének és fenntartásának, az egyén kikapcsolódásának az elfogadott formája. A kardiológusok között általános a vélemény, hogy főleg az atherosclerosissal kapcsolatos betegségek, a coronariabetegség, az ischaemiás agyi történések, de még a perifériás verőérbetegségek esetében is a kismértékű vagy mérsékelt alkoholfogyasztásnak preventív hatása van, magas vérnyomás esetén szintén megengedhetőnek tartják az ilyen fokú alkoholfogyasztást. Mindezek figyelembevételével érdemes részletesebben elemezni az alkoholnak a cardiovascularis egészségre és a teljes szervezet egészére kifejtett hatását. Nem célja a cikknek az alkoholaddikcióval, az alkoholizmussal kapcsolatos kérdéseknek a tárgyalása. Ugyancsak nem kívánunk foglalkozni az alkohol hatásának részletes biokémiai és patofiziológiai szempontjaival.

Hypertonia és Nephrologia

Az amerikai, az európai és a nemzetközi társaságok irányelveinek összefoglalása a 2-es típusú diabetes mellitusban hypertonia társulása esetén

KÉKES Ede, DOLGOS Szilveszter

A szerzők a 2-es típusú diabetes mellitusban előforduló hypertonia jelentőségét, a folyamatos vérnyomás-ellenőrzés, gondozás módszerét, valamint a nem gyógyszeres és gyógyszeres terápia formáit ismertették az amerikai, európai szakmai társaságok és nemzetközi szervezetek ajánlásainak bemutatásával. Megállapították, hogy a hypertonia mérési, gondozási és kezelési alapelvei alapvetően nem változtak az egész világon, annak ellenére, hogy az utóbbi időben széles körű vita alakult ki a normális vérnyomás értelmezése, valamint az intenzív vagy standard kezelés hasznának megítélésében.

Hypertonia és Nephrologia

A β-blokkolók helye a hypertonia kezelésében, különös tekintettel a carvedilolra

PÁLL Dénes, MARODA László, ZRÍNYI Miklós

Az elmúlt évek hypertonia ajánlásaiban történtek változások, amelyek a β-blokkolók pozícióját is érintették. A szerzők áttekintik a β-blokkolók törzsfejlődését, bemutatják a hatóanyagok közötti markáns különbségeket. A harmadik generációs, vasodilatator típusú carvedilolra fókuszálva ismertetik a korszerű készítmények eltérő hemodinamikai és metabolikus hatását. A carvedilol nem a perctérfogat csökkentésével, hanem a perifériás érellenállás mérséklésével csökkenti a vérnyomást. Másrészt - szemben a hagyományos β-blokkolók kedvezőtlen metabolikus tulajdonságaival - mind a szénhidrát-, mind a lipidanyagcsere szempontjából legalább neutrális hatással rendelkezik. A további kedvező cardialis hatások közül kiemelendő a balkamra-hypertrophia mérséklése, a coronariák rezerv kapacitásának javítása. A vasodilatator típusú β-blokkolók (carvedilol, nebivolol) egy értelműen indikáltak a magasvérnyomás-betegség kombinációs kezelésében, különös tekintettel szívelégtelenség vagy coronariabetegség, illetve szívinfarktus utáni állapot esetén.

Hypertonia és Nephrologia

Alberto Zanchetti

FARSANG Csaba, JÁRAI Zoltán, KÉKES Ede, KISS István

Alberto Zanchetti professzor az elmúlt 65 évben az egyik legprominensebb kutató és tanító volt a hypertonia, a cardiovascularis, renalis fiziológia és patofiziológia, valamint a klinikai orvostudomány területén. 1950 óta aktív tevékenységet végzett, és elképzelhetetlen volt a magasvérnyomás-betegségről beszélni nélküle. Akik ezzel a témakörrel foglalkoznak, állandóan látták és észlelték csodálatos energiáját, széles körű tudását és azt a képességét, hogy a kutatási eredményeket mily módon lehet a gyakorlati klinikai praxisba átvinni. Az egész világot bejárta, tanított, oktatott.

Hypertonia és Nephrologia

Akkreditált továbbképzés

A teszt megoldásával 10 akkreditációs pontot lehet szerezni. A válaszok beküldése elektronikus formában (e-mail: hypnet18@gmail.com) történhet, a regisztrációhoz szükséges adatok megadásával (név, munkahely, orvosi pecsétszám). A megküldött e-mailben, a regisztrációs adatokat követően, a 18HNAT jelzést, a kérdésszámot és a helyes megoldás betűjelét kell feltüntetni. Elfogadási időszak: május 2. - június 30.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Covid-19 és a vese

PATÓ Éva, DEÁK György

A Covid-19-pandémia a kínai Wuhanból indult 2019 decemberében. A fertôzés nemcsak a tüdôt, hanem más szerveket, így a vesét is megbetegíti. A Covid-19-fertôzés és a vese kapcsolata kétirányú. Egyfelôl a Covid-19-fertôzés az esetek felében-háromnegyedében vesekárosodást okozhat, amelynek következményei proteinuria, haematuria és akut veseelégtelenség lehetnek. Az akut veseelégtelenség etiológiája multifaktoriális. Kiemelt szerepe van a vírus által okozott direkt proximális tubulussejt-károsodásnak, a szepszis által okozott hemodinamikai zavarnak, a citokinviharnak és a hypercoagulabilitásnak. A vírus a proximális tubulusok, illetve podocyták ACE-2-receptorához kötôdve hatol be a sejtbe, majd a vírus a lysosomákban szaporodik, és károsítja a sejteket. A szövettani képet az akut tubularis necrosis és az akut interstitialis nephritis jellemzi. Kritikus állapotú betegekben az akut veseelégtelenség a mortalitás meghatározó prediktora. Másfelôl a krónikus vesebetegek, külö nö sen a vesetranszplantált vagy dialíziske zelésben részesülôk esetében, gyengült im munvédekezésük következtében, je lentôsen fokozott mind a megfertôzôdés, mind a mortalitás rizikója. Hemo dia lizáltak ese té ben a kis csoportos mentôszállítás és a közös térben történô kezelés miatt a fertôzés futótûzként terjedhet. Vesepótló kezelésben részesülô, Covid-19-fertôzött betegek mortalitási rátája 20-35%-os. Elengedhetetlenek a preventív, korlátozó intézkedések és a fertô zöt tek (kohorsz) izolációja a tömeges in fekció elkerülése érdekében. Magyarországon min den fertôzött dializált vagy transzplantált beteget fel kell venni a kijelölt járványosztályra.

Hypertonia és Nephrologia

Hemodializált vesebetegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjének vizsgálata

VÁMOS Eszter Panna, CSÉPÁNYI Gábor, MOLNÁR Miklós Zsolt, RÉTHELYI János, KOVÁCS Ágnes, MARTON Adrienn, NÉMETH Zsófia, NOVÁK Márta, MUCSI István

Háttér: A krónikus vesebetegek kezeléssel kapcsolatos döntése alapvető fontosságú a transzplantáció felé vezető út szempontjából. Ezeket a döntéseket, egyéb tényezőkön kívül, a betegek vesebetegséggel és kezeléssel kapcsolatos ismeretei, véleménye, elvárásai és más szubjektív tényezők is befolyásolhatják. Vizsgáltuk a dializált betegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjét, valamint a betegek szociodemográfiai paramétereinek, ismereteinek, tapasztalatainak összefüggését az egészség percepciójával. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban nyolc budapesti dialízisállomás valamenynyi betegével, akik legalább három hónapja kezelésben részesültek, munkacsoportunk által kifejlesztett kérdőívet töltettünk ki. Ebben a vizsgálatban 459, 70 évesnél fiatalabb beteg adatait elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53±12 év, 54%-uk férfi, a diabetes gyakorisága 22% volt. A betegek, akik úgy nyilatkoztak, hogy szeretnének transzplantációt, fiatalabbak (51±11 vs. 58±11 év) és magasabb iskolai végzettségűek voltak, nagyobb eséllyel voltak foglalkoztatottak (11% vs. 4%) és volt korábbi transzplantációjuk (15% vs. 7%) betegtársaikhoz képest, akik nem szerettek volna transzplantációt (p<0,05 mindegyik elemzésre). A többváltozós elemzésben az életkoron kívül a betegek transzplantációval kapcsolatos negatív percepciója, műtéti beavatkozástól érzett félelem, a betegtársak körében látott rossz kimenetelű esetek összefüggést mutattak a transzplantáció mint lehetséges kezelési mód visszautasításával. Következtetések: Egységes, átfogó és bizonyítékokon alapuló betegtájékoztató rendszerek kidolgozása és alkalmazása elősegítené, hogy a betegek a megfelelő információ birtokában tudjanak döntést hozni a kezelésükkel kapcsolatban.

Nővér

1-es és 2-es típusú diabeteszes betegek a peritoneális dialízis programban

JUHÁSZNÉ LESKÓ Mónika, GYÖRFI Gáborné, LADÁNYI Erzsébet

A vizsgálat célja: Peritoneális dialízissel (PD) kezelt 1-es és 2-es típusú cukorbetegeknél a kezelés hatékonyságának és a szövődmények előfordulásának a vizsgálata. Vizsgálati módszer és minta: 22 év alatt 85 diabéteszes beteget kezelése történt PD-vel, (19 fő 1-es típusú és 66 fő 2-es típusú). Retrospektív vizsgálatban összehasonlításra került a betegek PD beteghónapjainak száma, a szénhidrát anyagcsere paraméterek, a testsúly és a reziduális veseműködés értékeinek változása, a kezeléshez felhasznált PD oldatok mennyisége és minőségi eloszlása, az infekciók előfordulása és a PD programból való kikerülések oka. Eredmények: Mindkét vizsgált csoportban a betegek közel azonos időt töltöttek PD programban, a reziduális klírensz az 1-es típusú diabéteszes (DM1) csoportban alacsonyabb volt. Mindkét csoport betegeinek testsúlya növekedett a PD mellett. A 2-es típusú cukorbetegeknél már induláskor is több volt a nagy testsúlyú beteg, akik a PD kezelések során nagyobb mennyiségű és töményebb PD oldatra szorultak. A 2-es típusú cukorbetegek esetében jobb anyagcsere kontrol figyelhető meg, az 1-es típusú diabéteszes csoport magasabb HbA1c értéke csökkenést mutatott a PD kezelés alatt. A PD peritonitisz előfordulása az DM1-ben ritkább volt, azonban ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő katéter infekciók. Következtetés: Mindkét diabéteszes csoport jól kezelhető volt PD-vel, bár alapbetegségük és szövődményeik miatt nagyobb odafigyelést igényeltek, mint a nem diabéteszes betegtársaik.

Hypertonia és Nephrologia

Diabetológia a dialízisben

MÁCSAI Emília, HALMAI Richárd, NEMERE Éva, BRASNYÓ Pál, KISS István

Az epidemiológiai adatok szerint a dialízist igénylő diabeteses betegek száma növekvő tendenciát mutat. A kiégett diabetes, a krónikus dialíziskezelés mellett, és a transzplantáció után kialakuló diabetes a hagyományos felosztáshoz képest új diabetestípusokat jelentenek. Különösen fontos az oktatásra való alkalmasság megítélése, az életmódra vonatkozó változtatások jelentőségének elfogadása. Az orális antidiabetikumokkal és inzulinnal történő terápiára vonatkozóan egyértelmű irányelveket még nem dolgoztak ki, hiszen ez a betegcsoport a korábbi nagy felmérésekben nem vett részt. Az egyénre szabott terápiás javaslatok megfogalmazásához elengedhetetlenül fontos a rendszeres önellenőrzés végzése, amely a váratlan helyzetek megoldásának is alapköve. Mind a hemodialízisben, mind a peritonealis dialízisben speciális szempontok érvényesek a diabeteses betegcsoportra, az összefoglaló cikk ezeket a jelenleg rendelkezésre álló ismereteket tekinti át, vázolva a diabeteses szövődmények kérdéskörét is.

Hypertonia és Nephrologia

A testösszetétel és a halálozási kockázat összefüggései dializált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, KALANTAR-ZADEH Kamyar, MOLNÁR Miklós Zsolt

A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) =25-30 ttkg/m2] és az elhízás (BMI ≥30 ttkg/m2) világszerte egyre gyakoribb, és egyre több lakosságcsoportot érint. A súlyfelesleg önmagában is a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának fokozott kockázatával és rosszabb életkilátásokkal jár. A hemodialízis kezelésben (HD) részesülő, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett „elhízásparadoxon” fennállásáról. Ennek következtében, az átlagpopulációtól eltérő módon, az emelkedett BMIértékű, dializált betegek várható életkilátásai lényegesen jobbak. Vizsgálatok során bizonyítottá vált, hogy az említett „reverz epidemiológia” a HD-betegek jelentős hányadában megtalálható, ellenben a peritonealis dialízis (PD-) kezelésben részesülők körében végzett tanulmányokkal, melyek eltérő eredményekről számoltak be. Önmagában a BMI-érték nem tesz különbséget az izom és a zsírszövet között, így nem alkalmas a végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek testösszetételének a meghatározására. A testösszetétel meghatározására, különösképpen a vázizomzat és a zsírszövet mennyiségének az elkülönítésére, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegekben is a gold standard módszernek számító képalkotó vizsgálatokra van szükség. Alternatívaként pedig olyan olcsó, rutinszerűen mérhető biomarkereket lehet használni, mint a szérumkreatinin-szint, a derék-csípő arány és a felkar körfogat. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentősebb eredményeket arra fokuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a peritonealisan dializált és a hemodializált betegek túlélésével.