Hypertonia és Nephrologia

Célértékek, kétségek és bizonyosságok a renalis anaemia kezelésében

KISS István, SZEGEDI János, KULCSÁR Imre, DEÁK György, KISS Zoltán, REMPORT Ádám, AMBRUS Csaba

2013. JÚLIUS 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2013;17(02)

A szerzők röviden összefoglalják az erythropoesis fiziológiáját, az eritropoetin felfedezésének történetét és a klinikai alkalmazáshoz vezető lépcsőket. Ismertetik a biológiailag hasonló eritropoetin-gyógyszereket és alkalmazhatóságukat. Röviden áttekintik a cél-hemoglobinérték alakulását és a sikeres terápiához tartozó heti eritropoetinmennyiség alakulását. Felhívják a figyelmet a dózisnövekedéssel járó fokozott mortalitási kockázatra. Az egyéb mellékhatásokat figyelembe véve azt a következtetést vonják le a nemzetközi adatok és elemzések alapján, hogy most „a kevesebb a több”, azaz a kisebb célérték és kisebb eritropoetindózis nagyobb terápiás sikert jelenthet. A magyarországi eritropoetinkezelés gyakorlatát kifejezetten eredményesnek tartják a szerzők.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

A Ramipril és Amlodipin kombináció vérnyomáscsökkentő hatékonyságának MOnitorozása és beavatkozással Nem járó Adatgyűjtése (RAMONA tanulmány)

TOMCSÁNYI János

A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix dózisait tartalmazó kombinációs készítmény (Egiramlon®) hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata olyan kezelt hypertoniás betegeknél, akiknél a korábbi kezelés ellenére enyhe vagy közepesen súlyos hypertoniának megfelelő tenzióértékeket mértek. Betegek és módszer: 9169, 18 évesnél idősebb, nem kellő hatékonysággal kezelt enyhe vagy közepesen súlyos hypertoniás beteget választottak be ebbe a nyílt, prospektív, IV. fázisú klinikai megfigyeléses, beavatkozással nem járó vizsgálatba [TUKEB-engedély száma: 16927- 1/2012/EKU (294/PI/12.)]. A betegek a négy hónapos időszak alatt három viziten jelentek meg, ahol a ramipril/ amlodipin 5/5, 5/10, 10/5, 10/10 mg-os kombinációjával kezelték őket, illetve feltitrálták a gyógyszerdózisukat a kezelőorvos döntése alapján. A vérnyomást validált vérnyomásmérővel, illetve ABPM-mel (Meditech) határozták meg. A kombinációs fix készítmény dózisát az adott viziten a 923, vizsgálatba bevont orvos egyénileg határozta meg. A célvérnyomás 140/90 Hgmm volt, de amennyiben a beteg diabetes, illetve ismert cardiovascularis betegség alapján fokozott kockázatú csoportba tartozott, a célvérnyomás értékét 130/90 Hgmm-re csökkentették. Eredmények: A betegek 70,1%-ában nem értették meg a fő protokollt. Ennek a 6423, protokoll szerinti betegnek az adatait és vizsgálati eredményeit dolgozták fel. A betegek átlagos életkora 60,2 év volt, 50-50%-os nem szerinti elosztásban. A kezelt hypertonia fennállásának átlagos ideje 9,8 év volt. Az átlagos vérnyomásérték 157/91 Hgmm-nek adódott. A szisztolés vérnyomás 26,4 Hgmm-rel, a diasztolés 11,8 Hgmm-rel csökkent a vizsgálat végére. Emellett 5,5/min-es frekvenciacsökkenés is kísérte a vérnyomáscsökkenést. A kezelés hatására az összes beteg 52,4%-a érte el a célvérnyomást vagy annál alacsonyabb értéket.

Hypertonia és Nephrologia

Beszámoló a Magyar Tudós Ifjú Hipertonológusok és Nefrológusok Értekezletérõl

KIS Éva

2013. március 22-én megrendezésre került az elsõ MATHINÉ, a Magyar Tudós Ifjú Hipertonológusok és Nefrológusok Értekezlete. A programot közös erõfeszítéssel és társasági támogatással az MHT és a MANET vezetõsége és ifjúsági bizottsága hozta létre.

Hypertonia és Nephrologia

Hypertonia és diabetes mellitus

SZEGEDI János, KISS István

A hypertonia és a diabetes mellitus népbetegség, nagy tömegeket érint, fontos szerepet játszik a populáció morbiditásában és mortalitásában. Minkét betegség cardiovascularis kockázati tényező, együttes előfordulásuk növeli a coronariabetegség kockázatát. Előrejelzések szerint 2025-re 60%-kal nő a hypertoniások száma, a világ felnőtt lakosságának 29%-át, 1,56 milliárd lakost érint. A diabetesesek száma minden országban nő, 2030-ra 552 millió diabeteses beteggel kell számolni. A két betegség együttes előfordulása lehet véletlen egybeesés, de a két betegség között oki összefüggés is van (diabeteses nephropathia, metabolikus szindróma). Gyakran fordul elő a két betegség endokrin zavarokban, valamint gyógyszeres terápia (szteroid stb.) kapcsán. Az együttes elõfordulás meghatározza a terápiás stratégiát is. Mindkét betegség megelőzésében, kezelésében fontos szerepe van az életmódváltozásnak (elhízás, sófogyasztás, fizikai aktivitás).

Hypertonia és Nephrologia

Az erythropoesisstimuláló kezelés főbb gyakorlati szempontjai renalis anaemiában

DEÁK György, HERSZÉNYI Eszter, AMBRUS Csaba, KISS István

A renalis anaemia az eritropoetin csökkent termelődése miatt alakul ki, előfordulása a veseelégtelenség előrehaladásával progresszíven növekszik. A renalis anaemia kezelése erythropoesisstimuláló anyagokkal (ESA) történik. Véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok eredményei alapján bebizonyosodott, hogy ESA-kezeléssel nem szabad a hemoglobin (HGB) -szint normalizálására törekedni, mert ez a stratégia növelheti a cardiovascularis események és a halálozás esélyét. A 2012-ben publikált Kidney Disease: Improving Global Outcomes (KDIGO-) anaemia-irányelv szerint az ESA-kezelés elkezdése a 90-100 g/l közötti HGB-tartományban javasolt, és nem javasolt a 115 g/l-es szint túllépése. A HGB-szint ESA-kezeléssel történő normalizálására törekvő stratégia azért helytelen, mert az ESA-adag progresszív emelését vonja maga után olyan esetekben is, amikor csökkent ESA-válaszkészség áll fenn. A halálozási kockázat növekedése összefügg a magas ESA-adagokkal, valamint az ESA-rezisztenciát okozó állapotokkal, elsősorban az infekcióval, idült gyulladással, malnutrícióval, aluldializáltsággal, súlyos hyperparathyreosissal, vashiánnyal. A KDIGO anaemia-irányelv hangsúlyt helyez az ESA-rezisztencia kivizsgálására és kezelésére, az ESA-adagok korlátozására, és szükség esetén az ESA-adagolás lépcsőzetes változtatását javasolja a nagy amplitúdójú HGB-szint-ingadozás elkerülése érdekében.

Hypertonia és Nephrologia

A magas vérnyomás kezelése angiotenzinkonvertálóenzim-gátló és kalciumcsatorna- blokkoló fix kombinációjával

E. Chazova, G. Ratova, V. Nedogoda, M. Lopatin, B. Perepech, V. Tsoma

A vizsgálat célkitűzése egy angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (lisinopril 10 mg) és egy dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló (amlodipin 5 mg) (Ekvator Richter Gedeon) (1. csoport) kis dózisú kombinációja, illetve az enalapril hydrochorothiaziddal vagy a nélkül (2. csoport) hatásosságának az összehasonlítása volt magas vérnyomásban. Anyagok és módszerek: A vizsgálatban 93 magas vérnyomásos beteg (36% férfi, 64% nő) szerepelt. Az átlagéletkor 52,6±12 év volt, a magas vérnyomás átlagosan 7,5±6,1 éve állt fenn. A vizsgálat kezdetekor a rendelőben mért vérnyomás 149,2±13,8/91,4±81 Hgmm volt. A betegeket véletlenszerűen osztották két csoportba (1. csoport, n=51 és 2. csoport, n=36). Eredmények: Az amlodipin/lisinopril fix dózisú kombinációja -28,9±11,3/-16,0±8,7 Hgmm-rel (p<0,0001) tudta csökkenteni a vérnyomást. A 2. csoportban a rendelőben mért vérnyomás -22,9±17,9/-11,5±10,7 Hgmm-rel (p<0,0001) csökkent. Az 1. csoport betegei gyakrabban érték el a célvérnyomást, mint a 2. csoport tagjai (94,1% versus 72,2%, p=0,008). Egyik csoportban sem változott jelentősen a pulzusszám. Csak az 1. csoportban figyelték meg a microalbuminuria (urinalis albuminexkréció, UAE) csökkenését -13,8±24,4 mg/24 h-val (p<0,001). A 2. csoportban javult a betegek életminősége. Azonban az életminőség javulása jelentősebb volt az 1., mint a 2. csoportban (p=0,002). Következtetés: Az amlodipin/lisinopril fix dózisú kombinációja lehetőséget ad a célvérnyomás elérésére a hypertoniás betegek 94%-ában, vesevédő hatású és javítja a betegek életminőségét.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Időskori zavartság: mindennapos és általánosan elnézett szindróma

SZENDI István

A zavartság vagy delírium, a figyelmi és tudati vigilancia, valamint a megismerő mű­­kö­dé­sek agyi bántalom következtében hevenyen kialakuló és fluktuációra hajlamos zavara. Általában szisztémás kórfolyamatok hatására alakul ki másodlagosan a szindróma kifejlődéséért felelős neuralis mű­ködészavar. Nem pszichiátriai betegség­ről van szó: a primer mentális zavarok nem okoznak tudati vigilanciazavart. Az idős kor­osztályban meglehetősen gyakori, elő­fordulása hazánkban hozzávetőleg hetven­ötezer embert érinthet. Döbbenetes tény, hogy az esetek csaknem kétharmadát nem ismerik fel, aminek a markáns morbiditási és mortalitási kockázatnövekedés miatt tár­sa­dalmi szintű egészségügyi jelentősége van. Kezelése a gyakori multimorbiditás és polipragmázia miatt összetett ismereteket igénylő kihívás. A szisztematikus, nem gyógy­szeres megelőzési stratégiák alkalmazásának különösen nagy a jelentősége.

Lege Artis Medicinae

Lipidcsökkentés Covid-19-járvány alatt

MÁRK László

A Covid-19-világjárvány mindenütt nagy kihívás elé állította az egészségügyet. En­nek fő oka a fertőzöttek nagy száma mellett az is, hogy olyan új helyzetet teremtett, amelynek megoldására nem voltak korábbi tapasztalatok. Különösen azoknak az orvosoknak hiányozhattak ezek a tapasztalatok, akik megszokták, hogy az általuk alkalmazott terápia mögött klinikai vizsgálati bizonyítékok sorakoznak, azaz a napi munkájukat a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei szerint végzik. A fertőzöttek kezelésére vonatkozóan folyamatosan gyarapodnak azok az új megfigyelések és javaslatok, amelyek a sürgősség miatt nem mindig voltak kellően megalapozottak. Ebben a helyzetben a kezelőorvosokban gyakran felmerülhet, hogy mi legyen a beteg korábbi gyógyszerezésével, amikor egy potenciálisan életveszélyes fertőzés kezelésére kellene fókuszálni. Ilyenkor még gyakrabban maradhat el olyan, eleve mostohán és gyakran félvállról végzett terápia, mint a lipidcsökkentés. A magas koleszterinszint csökkentésének alapgyógyszerei a statinok. Ezeket a ko­lesz­terinszint és a cardiovascularis események gyakoriságának csökkentésére alkalmazzuk, de emellett a vírusfertőzésre is kedvező hatással vannak. Ebben a statinok jól ismert gyulladáscsökkentő hatá­sán és az angiotenzinkonvertáló-enzim-2 expressziójának fokozásán túl egyéb me­chanizmusok is szerepet játszanak. Ilyen lehet – egyebek mellett – az a hatás, amely elősegíti a lipidraftok lebontását, direkt módon gátolva az S-proteinen át a vírus sejtbe kerülését azzal, hogy a folyamathoz szükséges koleszterin mennyiségét csökkenti. Több mint 1200 SARS-CoV-2-fertőzött, statinnal kezelt betegen a 28-ik napnál 48%-kal alacsonyabb volt az összhalálozás, mint statint nem szedőkön. Egy közel kilenc­ezer fő adatait feldolgozó metaanalízis szerint Covid-19-fertőzöttek körében a statint szedőknél 30%-kal kisebb volt a halálozás vagy a súlyos szövődmények aránya. Az eddigi megfigyeléses vizsgálatok azt tá­masztják alá, hogy a statinterápiát és a töb­bi lipidcsökkentő szer adását Covid-19 be­tegség alatt is az irányelveknek megfelelően kell folytatni vagy elkezdeni.

Lege Artis Medicinae

Covid-19 és a Parkinson-kór

TÓTH Adrián, TAKÁTS Annamária

A Parkinson-kór az idősebb populáció betegsége, amely előrehaladottabb stádiumban fogékonyabbá teheti a betegeket felső légúti fertőzésekkel szemben. Bi­zo­nyos betegségek (hypertonia, diabates mellitus), az idősebb életkor, valamint a férfi nem egyértelműen súlyosbíthatják a Covid-19 lefolyását. Érdekes lehet a két betegséget együtt vizsgálni, ugyanis ennek tükrében két fontos kérdés vetődik fel. Az első szerint a Parkinson-kór mennyire tekint­hető rizikótényezőnek a Covid-19 morbiditása és mortalitása szempontjából. A második szerint a Covid-19-pandémia milyen módon hathat a Parkinson-kóros betegekre. A szerzők a fenti kérdésekre keresik a vá­laszokat a témában született eredmények alapján.

Ideggyógyászati Szemle

[Az intravénás immunglobulin-kezelés hatásai és a betegek jellemzői Guillain-Barré-szindrómában]

GUZEY ARAS Yesim, TANIK Osman, DOGAN GÜNGEN Belma, KOTAN Dilcan

[Célkitűzés - A vizsgálat célja a Guillain-Barré-szindrómában (GBS) szenvedő betegek diagnózis- és kezelésfüggő jellemzőinek meghatározása, továbbá a korai szakaszban alkalmazott intravénás immunglobulin (IVIg) -kezelés állapotalakulásra, mortalitásra és prognózisra gyakorolt hatásának értékelése. Betegek és módszerek - Klinikánkon 2000 januárja és 2014 januárja között diagnosztizált, GBS-ben szenvedő fel-nőttek adatainak retrospektív áttekintését végeztük el. Az IVIg-kezelésben részesülteket bevontuk a vizsgálatba, kizártuk viszont az egyéb neuropathiás betegségekben szenvedőket. A résztvevőket az IVIg-kezelés alkalmazásának időtartama alapján két csoportba soroltuk: az 1. csoport <7 napon át kapta, a 2. csoport hét vagy több napig. Az első csoport olyanokból állt, akik az IVIg-kezelést a tünetek jelentkezésétől számított hét napon belül kapták, míg a 2. csoport betegeinél a 7. napon vagy később kezdődött el a kezelés. A kórházi felvételkor, majd egy hónappal később ismét feljegyzett HFGS- (Hughes Functional Grading Scale) pontszám alapján értékeltük az állapotalakulást és a prognózist, a demográfiai és a laboratóriumi jellemzők figyelembevételével. Eredmények - Összesen 49 GBS-beteget vontunk be (31 fő az 1. csoportban, 18 fő a 2. csoportban). A GBS demielinizáló formáját 22 betegnél (44,8%) állapítottuk meg. A két csoport között nem volt különbség az intenzív ellátás (p=0,288), a rehabilitációs kezelés iránti igény (p=0,762) és a progresszió (p=0,693) között, haláleset csak az 1. csoportban történt két fő esetében. A felvételkor a HFGS-pontszám összes betegre vonatkozó átlagértéke 3,27±0,974 volt, egy hónap elteltével pedig 2,53±1,226. A csoportok között nem mutatkozott különbség a HFGS-pontszám átlagában sem a felvételkor, sem 1 hónap elteltével. Mindkét csoportban szignifikáns mértékű javulást észleltünk a kezdeti (felvételkor rögzített) és az 1 hónappal későbbi HFGS-pontszám között. Következtetés - Vizsgálatunkban a GBS demielinizáló formája gyakoribb volt az axonális formánál. A GBS-ben szenvedőknek standard kezelésként 2 g/kg összdózisban, öt napon át adott IVIg-kezelés szignifikáns mértékben javította az állapot alakulását mindkét formában, és mindkét (korai és késői kezdetű) alkalmazási mód esetén. A kezelés korai megkezdése nem eredményezett különbséget az intenzív kezelési és a rehabilitációs igények tekintetében.]

Lege Artis Medicinae

A vese nem daganatos betegségei miatti halálozás jellemzői Magyarországon 2005-2014 között

PAKSY András, KISS István

A szerzők áttekintik a vesebetegségek okozta magyarországi halálozás alakulását a 2005-2014 közötti 10 éves időszakban. A hazai mortalitási adatokat összehasonlították három közép-európai ország: Auszt­ria, Csehország és Németország adataival. Az elemzésekben a hypertoniás eredetű vesebetegségek, a glomerularis és tubulointerstitialis vesebetegségek, valamint a veseelégtelenség és polycystás vesebetegségek szerepelnek. Nem foglalkoztak a vese da­ganatos betegségeivel, továbbá - adatok hiányában - a diabeteseredetű vesebetegségekkel sem. A mortalitási adatok a KSH Demográfiai Évkönyveiből, valamint a WHO Európai Területi Iroda mortalitási adat­bázisából (European Detailed Morta­lity Data-base, DMDB) származnak. A statisztikai elemzésbe bevont halálokok a teljes halálozásnak (minden halálok) mindössze 1,2%-át teszik ki, azonban a népesség elöregedésével ez az arány növekedni fog. A cardiovascularis betegségek halálozási aránya az elmúlt 10 év alatt jelentősen csökkent, ezen belül különösen az ischaemiás szívbetegség és a stroke-mortalitás is, azonban a hypertonia miatti halálozás emelkedett. Ezeket a folyamatokat lehetett tapasztalni Ausztriában, Csehországban és Németországban is. A primer vesebetegségek miatti halálozás döntő részben a 70 évnél idősebb embereket érinti. A glomerularis betegségek miatti halálozások standardizált arányszáma Magyarországon lényegesen nagyobb, mint az összehasonlításokban szereplő országokban. A tubulointer-stitialis betegségek következtében meghaltak száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt 10 évben, nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben vagyunk. A veseelégtelenségek miatti halálozások értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a ha­lá­lozási statisztikákban halálesetként csak egy halálokot lehet megjelölni, így halálokként szerepelhet a veseelégtelenséghez vezető alapbetegség (helyesen), de szerepelhet a veseelégtelenség is. Ez a probléma elsősorban a nemzetközi összehasonlításokban okoz nehézséget. Akut veseelégtelenségben évente 20-30 személy halt meg, ez nemzetközileg is igen alacsony halálozási arány, azonban itt is jelentkezik a fent említett probléma. A vesebetegségek közül a krónikus veseelégtelenség miatti halálozás az egyik legjelentősebb, 2005-2014 között a halálesetek száma és aránya lé­nyegesen csökkent, de a lakosság elöregedésével a vesebetegségek morbiditása nö­vekedni fog. Az összes primer vesebetegséget tekintve megállapítható, hogy 2005- 2014. évek során a halálozás csökkenő tendenciát mutatott, nemzetközi összehasonlításokban is kedvezőnek ítélhető meg a helyzetünk. Tekintetbe kell vennünk vi­szont, hogy az ebben a betegségcsoportban meghaltak átlagos életkora Magyaror­szá­gon jóval alacsonyabb, mint a nálunk fejlettebb országokban. A polycystás vesebetegség halálozási arányszáma nem változott lényegesen az elmúlt 10 évben. Bár sok beteg magas életkort is megél, azonban a meghaltak átlagos életkora jóval alacsonyabb más vesebetegségekkel összehasonlítva, az egy éven aluli esetek aránya 10% körül van. Az országok közötti összehasonlításokban a polycystás vesebetegség standardizált halálozási aránya Magyaror­szá- g­on magasabb.