Hypertonia és Nephrologia

Célértékek, kétségek és bizonyosságok a renalis anaemia kezelésében

KISS István, SZEGEDI János, KULCSÁR Imre, DEÁK György, KISS Zoltán, REMPORT Ádám, AMBRUS Csaba

2013. JÚLIUS 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2013;17(02)

A szerzők röviden összefoglalják az erythropoesis fiziológiáját, az eritropoetin felfedezésének történetét és a klinikai alkalmazáshoz vezető lépcsőket. Ismertetik a biológiailag hasonló eritropoetin-gyógyszereket és alkalmazhatóságukat. Röviden áttekintik a cél-hemoglobinérték alakulását és a sikeres terápiához tartozó heti eritropoetinmennyiség alakulását. Felhívják a figyelmet a dózisnövekedéssel járó fokozott mortalitási kockázatra. Az egyéb mellékhatásokat figyelembe véve azt a következtetést vonják le a nemzetközi adatok és elemzések alapján, hogy most „a kevesebb a több”, azaz a kisebb célérték és kisebb eritropoetindózis nagyobb terápiás sikert jelenthet. A magyarországi eritropoetinkezelés gyakorlatát kifejezetten eredményesnek tartják a szerzők.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Beszámoló az Európai Nefrológiai Társaság és Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság jubileumi, 50. kongresszusáról

BÁNKI N. Fanni

Az Európai Nefrológiai Társaság és Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság jubileumi, 50. kongresszusát idén május 18-21. között Isztambulban rendezték meg, Gültekin Süleymanlar vezetésével. A két kontinensen elhelyezkedő város megfelelően tükrözi a konferencia nemzetközi mivoltát, jóformán a világ minden tájáról érkeztek résztvevők.

Hypertonia és Nephrologia

Hypertonia és diabetes mellitus

SZEGEDI János, KISS István

A hypertonia és a diabetes mellitus népbetegség, nagy tömegeket érint, fontos szerepet játszik a populáció morbiditásában és mortalitásában. Minkét betegség cardiovascularis kockázati tényező, együttes előfordulásuk növeli a coronariabetegség kockázatát. Előrejelzések szerint 2025-re 60%-kal nő a hypertoniások száma, a világ felnőtt lakosságának 29%-át, 1,56 milliárd lakost érint. A diabetesesek száma minden országban nő, 2030-ra 552 millió diabeteses beteggel kell számolni. A két betegség együttes előfordulása lehet véletlen egybeesés, de a két betegség között oki összefüggés is van (diabeteses nephropathia, metabolikus szindróma). Gyakran fordul elő a két betegség endokrin zavarokban, valamint gyógyszeres terápia (szteroid stb.) kapcsán. Az együttes elõfordulás meghatározza a terápiás stratégiát is. Mindkét betegség megelőzésében, kezelésében fontos szerepe van az életmódváltozásnak (elhízás, sófogyasztás, fizikai aktivitás).

Hypertonia és Nephrologia

A Ramipril és Amlodipin kombináció vérnyomáscsökkentő hatékonyságának MOnitorozása és beavatkozással Nem járó Adatgyûjtése (RAMONA tanulmány)

TOMCSÁNYI János

A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix dózisait tartalmazó kombinációs készítmény (Egiramlon®) hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata olyan kezelt hypertoniás betegeknél, akiknél a korábbi kezelés ellenére enyhe vagy közepesen súlyos hypertoniának megfelelő tenzióértékeket mértek. Betegek és módszer: 9169, 18 évesnél idősebb, nem kellő hatékonysággal kezelt enyhe vagy közepesen súlyos hypertoniás beteget választottak be ebbe a nyílt, prospektív, IV. fázisú klinikai megfigyeléses, beavatkozással nem járó vizsgálatba [TUKEB-engedély száma: 16927- 1/2012/EKU (294/PI/12.)]. A betegek a négy hónapos időszak alatt három viziten jelentek meg, ahol a ramipril/ amlodipin 5/5, 5/10, 10/5, 10/10 mg-os kombinációjával kezelték őket, illetve feltitrálták a gyógyszerdózisukat a kezelőorvos döntése alapján. A vérnyomást validált vérnyomásmérővel, illetve ABPM-mel (Meditech) határozták meg. A kombinációs fix készítmény dózisát az adott viziten a 923, vizsgálatba bevont orvos egyénileg határozta meg. A célvérnyomás 140/90 Hgmm volt, de amennyiben a beteg diabetes, illetve ismert cardiovascularis betegség alapján fokozott kockázatú csoportba tartozott, a célvérnyomás értékét 130/90 Hgmm-re csökkentették. Eredmények: A betegek 70,1%-ában nem értették meg a fő protokollt. Ennek a 6423, protokoll szerinti betegnek az adatait és vizsgálati eredményeit dolgozták fel. A betegek átlagos életkora 60,2 év volt, 50-50%-os nem szerinti elosztásban. A kezelt hypertonia fennállásának átlagos ideje 9,8 év volt. Az átlagos vérnyomásérték 157/91 Hgmm-nek adódott. A szisztolés vérnyomás 26,4 Hgmm-rel, a diasztolés 11,8 Hgmm-rel csökkent a vizsgálat végére. Emellett 5,5/min-es frekvenciacsökkenés is kísérte a vérnyomáscsökkenést. A kezelés hatására az összes beteg 52,4%-a érte el a célvérnyomást vagy annál alacsonyabb értéket.

Hypertonia és Nephrologia

A magas vérnyomás kezelése angiotenzinkonvertálóenzim-gátló és kalciumcsatorna- blokkoló fix kombinációjával

I. E. Chazova, L. G. Ratova, S. V. Nedogoda, Yu. M. Lopatin, N. B. Perepech, V. V. Tsoma

A vizsgálat célkitűzése egy angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (lisinopril 10 mg) és egy dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló (amlodipin 5 mg) (Ekvator Richter Gedeon) (1. csoport) kis dózisú kombinációja, illetve az enalapril hydrochorothiaziddal vagy a nélkül (2. csoport) hatásosságának az összehasonlítása volt magas vérnyomásban. Anyagok és módszerek: A vizsgálatban 93 magas vérnyomásos beteg (36% férfi, 64% nő) szerepelt. Az átlagéletkor 52,6±12 év volt, a magas vérnyomás átlagosan 7,5±6,1 éve állt fenn. A vizsgálat kezdetekor a rendelőben mért vérnyomás 149,2±13,8/91,4±81 Hgmm volt. A betegeket véletlenszerűen osztották két csoportba (1. csoport, n=51 és 2. csoport, n=36). Eredmények: Az amlodipin/lisinopril fix dózisú kombinációja -28,9±11,3/-16,0±8,7 Hgmm-rel (p<0,0001) tudta csökkenteni a vérnyomást. A 2. csoportban a rendelőben mért vérnyomás -22,9±17,9/-11,5±10,7 Hgmm-rel (p<0,0001) csökkent. Az 1. csoport betegei gyakrabban érték el a célvérnyomást, mint a 2. csoport tagjai (94,1% versus 72,2%, p=0,008). Egyik csoportban sem változott jelentősen a pulzusszám. Csak az 1. csoportban figyelték meg a microalbuminuria (urinalis albuminexkréció, UAE) csökkenését -13,8±24,4 mg/24 h-val (p<0,001). A 2. csoportban javult a betegek életminősége. Azonban az életminőség javulása jelentősebb volt az 1., mint a 2. csoportban (p=0,002). Következtetés: Az amlodipin/lisinopril fix dózisú kombinációja lehetőséget ad a célvérnyomás elérésére a hypertoniás betegek 94%-ában, vesevédő hatású és javítja a betegek életminőségét.

Hypertonia és Nephrologia

HYVET: Mérföldkő a gyógyszervizsgálatok tanösvényén - Az év klinikai vizsgálata 2008-ban

VÁRALLYAI Péter

A HYVET (Hypertension in the Very Elderly TRial) vizsgálat többcentrumos (195 centrum, 13 ország, 3845 vizsgált személy), kettős vak, véletlen besorolásos, placebokontrollos vizsgálat, melyben a 80 éves hypertoniás betegek antihipertenzív terápiájának (célérték: 150/90 Hgmm) hatását (1,5 mg indapamid SR ±2-4 mg perindopril vs. placebo) vizsgálták a stroke-prevenció, a mortalitás és más végpontok szempontjából.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Időskori zavartság: mindennapos és általánosan elnézett szindróma

SZENDI István

A zavartság vagy delírium, a figyelmi és tudati vigilancia, valamint a megismerő mű­­kö­dé­sek agyi bántalom következtében hevenyen kialakuló és fluktuációra hajlamos zavara. Általában szisztémás kórfolyamatok hatására alakul ki másodlagosan a szindróma kifejlődéséért felelős neuralis mű­ködészavar. Nem pszichiátriai betegség­ről van szó: a primer mentális zavarok nem okoznak tudati vigilanciazavart. Az idős kor­osztályban meglehetősen gyakori, elő­fordulása hazánkban hozzávetőleg hetven­ötezer embert érinthet. Döbbenetes tény, hogy az esetek csaknem kétharmadát nem ismerik fel, aminek a markáns morbiditási és mortalitási kockázatnövekedés miatt tár­sa­dalmi szintű egészségügyi jelentősége van. Kezelése a gyakori multimorbiditás és polipragmázia miatt összetett ismereteket igénylő kihívás. A szisztematikus, nem gyógy­szeres megelőzési stratégiák alkalmazásának különösen nagy a jelentősége.

Ideggyógyászati Szemle

[Az intravénás immunglobulin-kezelés hatásai és a betegek jellemzői Guillain-Barré-szindrómában]

GUZEY ARAS Yesim, TANIK Osman, DOGAN GÜNGEN Belma, KOTAN Dilcan

[Célkitűzés - A vizsgálat célja a Guillain-Barré-szindrómában (GBS) szenvedő betegek diagnózis- és kezelésfüggő jellemzőinek meghatározása, továbbá a korai szakaszban alkalmazott intravénás immunglobulin (IVIg) -kezelés állapotalakulásra, mortalitásra és prognózisra gyakorolt hatásának értékelése. Betegek és módszerek - Klinikánkon 2000 januárja és 2014 januárja között diagnosztizált, GBS-ben szenvedő fel-nőttek adatainak retrospektív áttekintését végeztük el. Az IVIg-kezelésben részesülteket bevontuk a vizsgálatba, kizártuk viszont az egyéb neuropathiás betegségekben szenvedőket. A résztvevőket az IVIg-kezelés alkalmazásának időtartama alapján két csoportba soroltuk: az 1. csoport <7 napon át kapta, a 2. csoport hét vagy több napig. Az első csoport olyanokból állt, akik az IVIg-kezelést a tünetek jelentkezésétől számított hét napon belül kapták, míg a 2. csoport betegeinél a 7. napon vagy később kezdődött el a kezelés. A kórházi felvételkor, majd egy hónappal később ismét feljegyzett HFGS- (Hughes Functional Grading Scale) pontszám alapján értékeltük az állapotalakulást és a prognózist, a demográfiai és a laboratóriumi jellemzők figyelembevételével. Eredmények - Összesen 49 GBS-beteget vontunk be (31 fő az 1. csoportban, 18 fő a 2. csoportban). A GBS demielinizáló formáját 22 betegnél (44,8%) állapítottuk meg. A két csoport között nem volt különbség az intenzív ellátás (p=0,288), a rehabilitációs kezelés iránti igény (p=0,762) és a progresszió (p=0,693) között, haláleset csak az 1. csoportban történt két fő esetében. A felvételkor a HFGS-pontszám összes betegre vonatkozó átlagértéke 3,27±0,974 volt, egy hónap elteltével pedig 2,53±1,226. A csoportok között nem mutatkozott különbség a HFGS-pontszám átlagában sem a felvételkor, sem 1 hónap elteltével. Mindkét csoportban szignifikáns mértékű javulást észleltünk a kezdeti (felvételkor rögzített) és az 1 hónappal későbbi HFGS-pontszám között. Következtetés - Vizsgálatunkban a GBS demielinizáló formája gyakoribb volt az axonális formánál. A GBS-ben szenvedőknek standard kezelésként 2 g/kg összdózisban, öt napon át adott IVIg-kezelés szignifikáns mértékben javította az állapot alakulását mindkét formában, és mindkét (korai és késői kezdetű) alkalmazási mód esetén. A kezelés korai megkezdése nem eredményezett különbséget az intenzív kezelési és a rehabilitációs igények tekintetében.]

Hypertonia és Nephrologia

Az erythropoesisstimuláló kezelés főbb gyakorlati szempontjai renalis anaemiában

DEÁK György, HERSZÉNYI Eszter, AMBRUS Csaba, KISS István

A renalis anaemia az eritropoetin csökkent termelődése miatt alakul ki, előfordulása a veseelégtelenség előrehaladásával progresszíven növekszik. A renalis anaemia kezelése erythropoesisstimuláló anyagokkal (ESA) történik. Véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok eredményei alapján bebizonyosodott, hogy ESA-kezeléssel nem szabad a hemoglobin (HGB) -szint normalizálására törekedni, mert ez a stratégia növelheti a cardiovascularis események és a halálozás esélyét. A 2012-ben publikált Kidney Disease: Improving Global Outcomes (KDIGO-) anaemia-irányelv szerint az ESA-kezelés elkezdése a 90-100 g/l közötti HGB-tartományban javasolt, és nem javasolt a 115 g/l-es szint túllépése. A HGB-szint ESA-kezeléssel történő normalizálására törekvő stratégia azért helytelen, mert az ESA-adag progresszív emelését vonja maga után olyan esetekben is, amikor csökkent ESA-válaszkészség áll fenn. A halálozási kockázat növekedése összefügg a magas ESA-adagokkal, valamint az ESA-rezisztenciát okozó állapotokkal, elsősorban az infekcióval, idült gyulladással, malnutrícióval, aluldializáltsággal, súlyos hyperparathyreosissal, vashiánnyal. A KDIGO anaemia-irányelv hangsúlyt helyez az ESA-rezisztencia kivizsgálására és kezelésére, az ESA-adagok korlátozására, és szükség esetén az ESA-adagolás lépcsőzetes változtatását javasolja a nagy amplitúdójú HGB-szint-ingadozás elkerülése érdekében.

Lege Artis Medicinae

Az agyérbetegségek epidemiológiája Magyarországon az ezredfordulót követően

VOKÓ Zoltán, SZÉLES György, KARDOS László, NÉMETH Renáta, ÁDÁNY Róza

BEVEZETÉS - Vizsgálatunkban a stroke-betegség okozta magyarországi halandóságot, megbetegedési viszonyokat, funkcionalitáscsökkenést és a fekvőbeteg-forgalmat mutatjuk be a legfrissebb egészségstatisztikai adatok alapján. MÓDSZEREK - A halandóság vizsgálatára direkt és indirekt standardizálást, valamint empirikus Bayes-becslésen alapuló térinformatikai elemzést alkalmaztunk. A megbetegedési adatok a Háziorvosi Morbiditási Adatgyűjtési Programból és az Országos Lakossági Egészségfelmérésekből származtak. Ez utóbbi volt a forrása a korlátozottsági adatoknak is. A fekvőbeteg-forgalmi adatokat a WHO European Hospital Morbidity Database nevű adatbázisából vettük. EREDMÉNYEK - A magyarországi stroke-halandóság az elmúlt években tovább csökkent, a csökkenés mértéke meghaladta a nyugat-európai államokét. A stroke okozta mortalitás mindkét nemben az észak-magyarországi régióban, illetve Somogy és Zala megyékben volt kiemelkedően magas. A stroke incidenciája a legtöbb korcsoportban 1,5-2-szerese volt a fejlett államokban észleltnek. A 64 évnél idősebbek körében, különösen férfiak esetében, az incidencia csökkenését észleltük. A 64 évnél idősebb férfiak körülbelül 10%-a, a nők 7%-a szenvedett el már stroke-ot. E betegek több mint 10%-a csak segítséggel tudott az ágyból felkelni, öltözni, étkezni. A kórházak 2005-ben több mint 60 000 strokeesetet jelentettek. KÖVETKEZTETÉS - A mortalitásban és immár az incidenciában is érzékelhető kedvező változások ellenére igen jelentős a magyarországi stroke halandósági és megbetegedési többlet Európa fejlett államaihoz képest. A lakosság elöregedésével párhuzamosan, a viszonylag kedvező epidemiológiai változások ellenére, a betegség okozta teher további növekedése várható.

Hypertonia és Nephrologia

Biológiailag hasonló (biosimilar) eritropoetinek a nefrológiában - benedictio seu maledictio?

KISS István

A biotechnológiával előállított fehérje- vagy polipeptidalapú biológiai gyógyszerek jelentősen bonyolultabb szerkezetűek, mint a kis molekulatömegű szintetikus készítmények. A kémiai gyógyszerek esetében a generikum teljes azonosságot jelent, míg a biológiai gyógyszerek esetében csak hasonlóságot mondhatunk, mivel a gyártás során nem tudunk teljesen azonos gyógyszermolekulát előállítani. A térszerkezet, az izomerek és az oldalláncok mind különbözőséget jelentenek, ezért ezek biológiailag hasonló (biosimilar) gyógyszerek. A biológiailag hasonló gyógyszerek immunogenitása is rendkívül különböző, ezért az alkalmazásukkor más és más az ellenanyag-képződés kockázata. Az eritropoetin okozta ritka mellékhatás, a pure red cell aplasia életveszélyes állapot, ezért mindent meg kell tennünk a megelőzése érdekében. A biológiailag hasonló gyógyszereket nem helyettesíthetjük egymással, sőt a referenciakészítményeket sem cserélgethetjük, hogy az esetleges mellékhatások visszavezethetők és könnyen azonosíthatók legyenek egy-egy hatóanyagra vonatkozóan. Nagyon fontos, hogy a finanszírozási gyakorlat is támogassa ezeket a klinikai elveket, tehát új alkalmazásként preferálja az olcsóbb készítményt, de ne okozzon kényszerű cserét, egyszerű helyettesítést az árérzékenység miatt. A nagyon drága biológiailag aktív gyógyszerek esetén fontos az elérhetőség biztosítása minden beteg számára, de érthető az a törekvés is, hogy ez minél költséghatékonyabban történjen. A kémiai gyógyszerek generikus programjához hasonlóan a biológiailag hasonló gyógyszerek is fontosak a klinikai gyakorlat számára, de az alkalmazásukhoz megfelelő szabályozás és farmakovigilancia szükséges.