Az egészségközpontú szemlélet fontossága a magas vérnyomásban szenvedő beteg ellátásában
VÁLYI Péter
2012. DECEMBER 08.
Hypertonia és Nephrologia - 2012;16(05)
VÁLYI Péter
2012. DECEMBER 08.
Hypertonia és Nephrologia - 2012;16(05)
A mindennapi betegellátásban a diagnózis minél pontosabb megállapítására, a diagnosztizált betegségek bizonyítékokon alapuló gyógyítására összpontosítunk. Az általánosan megszokott, szigorúan medikális, leegyszerűsítő szemlélet mellett egyre nagyobb jelentősége van a biopszichoszociális megközelítésnek is. A közlemény célja, hogy az egészség korszerű fogalmára alapozva új szemlélet elterjedését segítse elő egy olyan betegségben - a magasvérnyomás-betegségben - szenvedők esetében, amely a szervi szövődményein keresztül nemcsak az egyes szervrendszereknek, hanem az egész szervezetnek a károsodását, az érintett beteg egészségi állapotának jelentős romlását jelenti. A hypertoniában szenvedő beteg ellátásakor nemcsak a vérnyomás csökkentésére, a szervi szövődmények, a társbetegségek megelőzésére és gyógyítására kell figyelni, de törekedni kell arra, hogy meghatározzuk az egyén össz-szervezeti egészségkárosodását, a környezeti és személyes tényezők befolyásoló hatását, mindezek összefüggését a megszokott napi teendőkkel és a társadalom életében történő részvétellel, következésképpen az egészségi állapot változását. Kizárólag ez a komplex megközelítés teszi lehetővé az érintett személy egészségének minél teljesebb helyreállítását.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus vesebetegek száma folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedben. Ennek oka volt az egyre nagyobb számban kialakuló hypertoniabetegség és diabetes mellitus, amelyeknek gyakori szövődménye a vesebetegség. Vesebetegség fennállásakor, illetve veseelégtelenség esetén gyakoribb a magasvérnyomás-betegség, amelynek rendkívül komplex a kezelése. A vesebetegek kevés klinikai vizsgálatban vehettek részt, ezért esetükben kisszámúak a gyógyszerterápiás vizsgálatokból származó evidenciák. Ezért is nagyon fontosak az áttekintő elemzéssel készült szakmai irányelvek, amelyek most a KDIGO ajánlásaként jelentek meg 2012 novemberében. A szerző ennek gyors ismertetésére, a gyakorlat számára fontos üzeneteinek összefoglalására vállalkozott a jelen közleményben.
Hypertonia és Nephrologia
Gyermekkorban az ismétlődő húgyúti gyulladás (UTI) a veseszövet hegesedéséhez, majd az ennek talaján kialakuló krónikus veseelégtelenséghez (KVE) vezethet, amely vesepótló kezelést, vesetranszplantációt (VTx) tehet szükségessé. A húgyúti fejlődési rendellenességek különösen hajlamosítanak ismétlődő UTI-k megjelenésére. A visszatérő gyulladások során sérült veseszövet regenerálódását segíti elő a hősokkfehérje 72 (HSP72), amely a degradált fehérjék, sejtek helyreállításával véd a vesekárosodással szemben. A HSPA1B (1267)G allél hordozása csökkent HSP72-termelődést eredményez. Vizsgálatainkban 103 UTI, 26 VTx és 236 egészséges gyermek DNS-mintájában PCR-RFLP módszerrel meghatároztuk a HSPA1B A(1267)G-polimorfizmus előfordulását, és elemeztük a betegek klinikai adatait. A HSPA1B (1267)GG genotípus és HSPA1B (1267)G allél gyakrabban fordult elő az UTI (p=0,0001; CI: 1,378-2,68) és a VTx (p=0,014; CI: 2,29-187,7) -csoportokban a kontrollcsoporthoz képest, és összefüggést mutatott az UTI következtében kialakuló hegesedés (p=0,05; CI: 0,33-1,00) és a KVE kialakulására hajlamosító húgyúti fejlődési rendellenességek (p=0,0072; CI: 1,623-140,6) előfordulásával. Adataink alapján a HSPA1B (1267)G allél hordozása hajlamosíthat recidív UTI, valamint KVE kialakulására, ami felveti ennek a polimorfizmusnak a jelentőségét a mindennapi klinikai és terápiás gyakorlatban.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus veseelégtelenséghez társuló szekunder hyperparathyreosis (sHPT) patofiziológiájában alapvető szerepe van a foszfátretenciónak és az annak következtében termelődő, phosphaturiás hatású fibroblastnövekedési-faktor-23- nak, amely az aktív D-vitamin-szintet csökkentve hypocalcaemiát okoz. A hyperphosphataemia, hypocalcaemia és alacsony aktív D-vitamin-szint fokozódó parathormon (PTH) -szekréciót eredményez. A jelenleg elérhető terápiás lehetőségek mellett a veseelégtelenségben gyakori sHPT mellett a terápiarezisztens és hypercalcaemiával járó tercier forma ritkán fordul elő. Egy 41 éves, szkizofrénia miatt pszichiátriai kezelés alatt álló hemodializált férfi beteg esetét mutatjuk be, aki súlyos osteitis fibrosa cysticában, hyperparathyreosisban (PTH 2500 pg/ml) szenvedett - amelyet terciernek gondoltunk -, többször patológiás csonttörése is bekövetkezett. A beteg kórházi bennfekvése alatt ellenőrzötten szedett kombinált D-vitamin-receptor-aktivátor paricalcitol- és a kalcimimetikum cinacalcetkezelés mellett a PTH-érték jelentősen csökkent, 1589 pg/ml-re. Otthonába bocsátva a gyógyszerszedés terén észlelt jelentős compliance-hiány miatt a PTH újra a kiindulási értékre emelkedett. Esetünk azt igazolja, hogy a korábban terápiarezisztensnek gondolt súlyos hyperparathyreosis a kombinált paricalcitol és cinacalcet alkalmazására jól reagált, de a terápiás sikerhez a beteg együttműködése elengedhetetlen.
Hypertonia és Nephrologia
Hypertonia és Nephrologia
A zsigeri ectopiás zsírszövet jelentős növekedése, a szénhidrátanyagcsere zavara, az atherogen dyslipidaemia és a vérnyomás emelkedése alkotja a halálos négyesnek nevezett szindrómát. Ezen összetevők elősegítik a cardiovascularis betegségek (coronariabetegség, stroke, perifériás érbetegség) korai kialakulását, valamint a 2-es típusú diabetes mellitus gyakoriságának jelentős méretű növekedését a világ minden régiójában. Sokáig úgy gondolták, hogy a szindróma hátterében az ectopiás zsírszövet áll, és hogy a kialakuló inzulinrezisztencia hyperinsulinaemiával, valamint a társuló endokrin szabályozó rendszer felborulása és a fokozott szimpatikus aktivitás együttesen megmagyarázzák a kialakult klinikai jelenségeket. Ma már tudjuk, hogy az ectopiás zsírszövet által kibocsátott citokinek (CRP, TNF-α, IL-6 stb.) olyan folyamatokat indítanak el a szervezetünkben, amelyek nagyban hozzájárulnak a vascularis remodeling, endotheldiszfunkció kialakulásához és végeredményképpen elősegítik az atherothromboticus folyamatok kialakulását. Az elméleti ismeretek növekedésével párhuzamosan folyamatosan változtak a szindróma diagnosztikai kritériumai egészen 2009-ig, amikor a Harmonizációs Konferencián kialakultak a jelenleg is elfogadott szerepet játszó tényezők, bár közülük több meghatározása még nem került be a mindennapi gyakorlati munkába.
Lege Artis Medicinae
A diuretikumok az 1960-as években történt széles körű elterjedésük óta is alapvető antihipertenzív gyógyszerek maradtak. A magas vérnyomás kezelését tárgyaló 2018. évi ESC/ESH irányelv nem tesz különbséget a tiazid és a tiazidszerű vizelethajtók között a magas vérnyomás kezelésében, elismerve, hogy szemtől szembe nem hasonlították össze ezeket a gyógyszercsoportokat véletlenszerű betegbeválasztásos vizsgálatokban, valamint, hogy a hydrochlorothiazid az egyik leggyakoribb összetevője a forgalomban lévő, engedélyezett fix antihipertenzív gyógyszer-kombinációknak. A 2018. évi magyar irányelv az indapamidot tartja a leghatékonyabb diuretikumnak a hypertoniában szenvedő betegek terápiájában. Közleményünk célja, hogy áttekintsük a tiazid vagy tiazidszerű vizelethajtóknak, elsősorban a ma Magyarországon elérhető hydrochlorothiazidnak és indapamidnak, valamint kombinációs készítményeik korszerű alkalmazását a magasvérnyomás-betegségben szenvedő beteg kezelésében.
Vizsgálat célja: Feltárni, hogy a munkahelyi bizonytalanság miként befolyásolja a kiégettség, a pszichoszomatikus tünetek és az egészségi állapot megítélésének mértékét. Vizsgálati módszer és minta: Keresztmetszeti vizsgálat, melyet a szerzők saját szerkesztésű önkitöltős kérdőívvel végeztek a Mátrai Gyógyintézet dolgozói körében 2013-2014-ben. 29 ápoló válasza lett elemezve. Eredmények: Minél nagyobb a munkahelyen érzett bizonytalanság, annál nagyobb mértékű a kiégés (p=0,038; r=0,387). A burnout összefügg a saját egészségi állapot rossz megítélésével (p<0,001; r=-0,650) és a pszichoszomatikus tünetek megjelenésével is (p=0,003; r=0,530). Leggyakrabban hát és derékfájás, gyengeség és fáradtság, fejfájás és alvási problémák fordultak elő pszichoszomatikus tünetként. Következtetések: A bizonytalanság egyedül a kiégés mértékét befolyásolja, a többi vizsgált változóra nincs kimutatható hatással.
Ideggyógyászati Szemle
2016 nyarán motorbalesetben politraumát szenvedett 21 éves nőt szállítottak kórházunkba. Diagnosztikus vizsgálatokkal a C. II. csigolyán a dens teljes csontszélességnyi, gerincvelőt komprimáló diszlokációval járó törése, a bal humerus mellett a femur, illetve a sacrum és az os pubis törése igazolódott. Osztályunkon eltöltött 1,5 éve alatt a légzési elégtelenség és a tetraplegia következtében fellépő problémákkal kellett megküzdenünk. Ennek részeként került sor a svédországi Uppsalában elektrofiziológiai vizsgálatra és rekeszi pacemaker beültetésére. A gerincvelő-sérülés korszerű, komplex ellátása és rehabilitációja több orvosi és nem orvosi szakma szoros szakmai együttműködését igényli. Célunk a maximálisan elérhető életminőség (quality of life) megteremtése volt. Érdemes a történetünk szélesebb körben történő bemutatása, hiszen jó példaként szolgálhat orvosi és nem orvosi társszakmák szoros együttműködésére.
Ideggyógyászati Szemle
Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.
Lege Artis Medicinae
A dementia tünetegyüttesként, szindrómaként definiálható. Klinikai szempontok alapján a kognitív és a viselkedési és pszichés tüneteket különíthetjük el a különböző eredetű dementiaszindrómákban. A dementia gyakorisága az életkor előre-haladtával folyamatosan növekszik, ami jelentős kihívást okoz a fejlett országok egészségügyi rendszerének. A dementiákkal kapcsolatos célkitűzésként a korai diagnózisalkotás, a progressziót lassító terápia időben történő elkezdése fogalmazható meg. Ugyanakkor a betegek és a hozzátartozók, valamint a kezelőszemélyzet képzése és pszichés támogatása is nélkülözhetetlen. A jövőbeli hatékonyabb terápiák alkalmazásához a tünetek hátterében álló patomechanizmusok pontosabb megismerése szükséges. A szerzők áttekintik az enyhe kognitív zavar és a dementiaszindrómák legfontosabb típusait, a klinikai és a diagnosztikai krité-riumokat és a terápiás lehetőségeket, különös tekintettel a korai diagnózisalkotásra és megelőzésre.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
4.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás