Hypertonia és Nephrologia

Állami ünnepség Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

RADÓ János

2016. OKTÓBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2016;20(05)

Korányi Sándor 1866. június 18-án született, az ünnepséget a Nemzeti Örökség Intézetének rendezésében 2016. június 17-én, pénteken tartottuk sírjánál a Nemzeti Sírkertben. Az ünnepség fényét emelte, hogy Korányi Sándor élő leszármazottai is megjelentek: dr. Korányi László professzor, felesége, lánya és négy unokája. Jelen volt a VIII. kerületi alpolgármester is. Dr. Radó János professzor a Magyar Nephrologiai Társaságot és a Nephrológiai Történeti Bizottságot, dr. Pollner Kálmán osztályvezető főorvos és dr. Haris Ágnes főorvos a Magyar Nephrologiai Társaságot és a Szent Margit Kórházat, dr. Rosivall László professzor a Magyar Nephrologiai Társaságot és a Magyar Vesealapítványt képviselte. Az eseményt rengetegen tisztelték meg jelenlétükkel, az egész sírhelyet ellepték a megemlékezők koszorúi.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Dialíziskezelés Magyarországon 2010–2015

KULCSÁR Imre, ILLÉS Melinda, KOVÁCS LÁSZLÓ

A szerzők a 2010-2015 közötti magyarországi dialízisstatisz ti - kai adatokat prezentálják. A kérdőíves adatgyűjtést a Magyar Nephrologiai Társaság Dialízis Regiszter Bizottsága végezte. A vizsgált hat év során a dialízisprogramban kezelt betegek száma 8,4%-kal (évente 1,4%-kal), a dialízisbe kerülő új betegeké pedig 10,5%-kal (évente 1,75%) nőtt. Az előző - 2003 és 2009 közötti - időszakban sokkal erőteljesebb volt a növekedés: az új betegek száma átlagosan évente 7,5%-kal nőtt. A dialízisbe kerülő összes új betegek incidenciája 1 millió lakosra 2010-ben 440 fő, 2015-ben 486 fő volt. Az év végi (prevalens) betegszám 2010-ben 621, 2015-ben 643 fő volt 1 millió lakosra számítva. A peritonealis dialízis (PD) penetranciája az elmúlt hat évben gyakorlatilag nem változott (2010-ben 13,5%, 2015-ben 13,6%). A megfigyelt periódusban lényegében nem változott a dialízishez vezető alapbe - tegségek közül a diabetes mellitus és a hypertonia számaránya. Meglepetésre a dialízisprogramba kerülő új betegek átlagos életkora fokozatosan csökkent (2010-ben 66,9, 2015-ben 62,8 év). A transzplantációs várólistán lévő krónikusdialízis-programban kezeltek aránya az elmúlt években emelkedett (2009-ben 10,7%, 2015-ben 15,8%), és nőtt a vese át - ültetésen átesett betegek száma is (2010-ben 268, 2015-ben 356). A krónikusdialízis-programban kezelt betegek halálozási aránya kissé csökkent (14,4-13,1%).

Hypertonia és Nephrologia

A nátrium- és vízháztartás extrarenalis szabályozásának lehetősége

AGÓCS Róbert István, SUGÁR Dániel, SULYOK Endre, SZABÓ J. Attila

A só- és vízháztartás szabályozása az egyik legrégebben kutatott területe az orvostudománynak. Közleményünkben a nátrium-homeosztázis egy új aspektusát, a bőr interstitiumában végbemenő reverzibilis nátriumraktározás koncepcióját mutatjuk be. Az ezzel kapcsolatos eddigi kutatási eredmények felölelik az ozmotikusan inaktív nátriumraktárak felfedezését, a bőrben található nátriumrezervoár lokalizálását, és annak bizonyítását, hogy az e szervben megvalósuló szabályozó kaszkád részt vesz a vérnyomás szabályozásában. A bőr interstitiumában jelen lévő glikózaminoglikán (GAG) -makromolekulák reverzibilis kapcsolatba lépnek a sóterhelés során szervezetbe jutó többletnátriummal, így a vese mellett szerepet játszanak a nátrium- és vízháztartás szabályozásában, és ezáltal a vérnyomásra is hatással vannak.

Hypertonia és Nephrologia

Életminőség: Az egészség megítélése. Európai összehasonlítás

KÉKES Ede, REKETTYE Gábor

Cikksorozatunk első részében az Európai Unió statisztikai hivatalának az európai emberek életminőségének újszerű vizsgálatáról számoltunk be. Bemutattuk, hogy az Eurostat az életminőséget 8+1 dimenzióval mérte és azt is elmondtuk, hogy a rendelkezésre álló statisztikai adatokat konkrét megkérdezéses vizsgálatokkal egészítette ki. Jelen cikkünkben e nyolc dimenzió közül az egészségügyi szakmát leginkább érintő területtel, a várható élettartammal, illetve az ezt leginkább befolyásoló tényezővel, az egészséggel, illetve az embereknek saját egészségükről alkotott képével foglalkozunk.

Hypertonia és Nephrologia

A nagy zsírblöff

VÁLYI Péter

Az 1950-es évekre az Amerikai Egyesült Államokban nyilvánvalóvá vált, hogy a coronariabetegség okozta egyre növekvő mortalitás, legalábbis részben, étrendi tényezőkkel is kapcsolatos lehet. Egyre több kutatás célja volt az egyes étrendi tényezők és a koszorúér-betegség kockázata közötti összefüggések tisztázása.

Hypertonia és Nephrologia

Neprilysingátlás 2016: Pillanatkép - múlt, jelen, jövő… Valsartan/sacubitril kombináció szívelégtelenségben és hypertoniában

VÁRALLYAY Zoltán

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Az elektroencefalográfia hasznossága syncope esetén ]

NALBANTOGLU Mecbure, TAN Ozturk Ozlem

[Bevezetés - A syncope definíció szerint agyi hipoperfúzió miatt bekövetkező rövid, átmeneti eszméletvesztés. Habár a syncope diagnózisa a kórtörténet adatain és az alapos kivizsgáláson alapul, az elektroencefalográfia (EEG) fontos eszköz a differenciáldiagnózisban. A tanulmány célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen diagnosztikai értéke van az EEG-nek syncope esetén. Módszerek - Retrospektív módon elemeztük 288, syncope diagnózissal 2014. január és 2016. január között a Cankiri Állami Kórház EEG-laborjába utalt beteg EEG-felvételét. Az EEG-felvételeket hat csoportba soroltuk: normál, epileptiform jel (csúcsok és éles hullámok), generali­zált háttérlassulás, fokális lassulás, féltekei aszimmetriák, alacsony amplitúdójú szakaszok. Az EEG-ket nem és életkor alapján is csoportosítottuk. Eredmények - Összesen 288 beteg vett részt a vizsgálatban, 148 nő (51,4%) és 140 (48,6%) férfi. Az EEG-felvételek közül 203 (70,5%) volt normális, nyolc (2,8%) mutatott generalizált háttérlassulást, hét (2,4%) fokális lassú hullámokat. Epileptiform jel 13 betegnél (4,5%) jelentkezett. Féltekei aszimmetria 10 betegnél (3,5%) volt megfigyelhető, alacsony amplitúdójú szakaszok 47 betegnél (16,3%) jelentkeztek. Nem volt szignifikáns különbség a korcsoportok EEG-eredményei között (p = 0,3). Nem volt szignifikáns különbség az EEG-eredményekben nemek szerint sem (p = 0,2). Megbeszélés - Habár a syncope, az epilepszia és a nem epileptikus rohamok diagnózisa a klinikai megfigyeléseken alapul, a diagnózis felállításának továbbra is hasznos segítője az EEG.]

Hivatásunk

A szakdolgozók az egészségértés fejlesztéséért. - Díjazták a kamara kampányfilmjét

KUN J. Viktória

„A szakdolgozók és a gyógyszerészek viszik a vállukon az egészségügy egyik legnagyobb feladatát, az egészségértés fejlesztését” - nyilatkozta lapunknak dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Mindezt annak apropóján, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kampányfilmje, a „Veled másokért” nyerte az egyéb társadalmi, állami és gazdálkodó szervezetek, illetve ezek szakemberei kategóriában kiírt „Nekem Szól! Egészségértés díj 2018” pályázatát.

Lege Artis Medicinae

A kiégés jelensége a kutatási eredmények tükrében

KOVÁCS Mariann

Nemzetközi viszonylatban a segítő foglalkozású szakemberek kiégésének óriási szakirodalma van. Magyar nyelven különösen a legátfogóbb tanulmány ebben a témakörben Fekete Sándor pszichiáter tizenöt évvel ezelőtt született írása. Az elmúlt tizenöt évben az egészségpszichológiai, a magatartás-tudományi, az egészségszociológiai és az életminőség-vizsgálatok, valamint a munkastressz egészségkárosító hatása egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tudományos és a közéletben. A tanulmány első részében a kiégés fogalom határainak tisztázása, kialakulása, folyamata, mérése, kezelésének fő irányai kerülnek bemutatásra, a második részben pedig a kiégéskutatás harminc évének történetét ismerteti a szerző, különös tekintettel a legújabb nemzetközi és hazai kutatásokra, a kutatási trendek változásaira.

Nővér

Kézfertőtlenítés, mint a fertőzések egyszerű megelőzése .

SZEGEDI Bojtorné Ágnes

Evidencia, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásában, átvitelében az egészségügyi dolgozó kezének elsődleges szerepe van. A személyi higiéne, a történelmi korokban az időszakokra jellemzően fontosabb, vagy kevésbé fontos szerepet kapott. A kézfertőtlenítés fontossága, mint a személyi higiéne elválaszthatatlan része Magyarországon Semmelweis Ignác óta került előtérbe. Azzal, hogy az ápolóképzés állami feladattá vált, a kézfertőtlenítés oktatása egységessé vált. A kézfertőtlenítés részletes, kimerítő előírását, mely minden egészségügyi dolgozóra nézve kötelező érvényű, az Országos Epidemiológiai Központ Kézfertőtlenítésről kiadott Módszertani Levele (a WHO irányelv alapján) tartalmazza. Részletesen szabályozza, hogy mikor, mivel javasolt, illetve kell kezet fertőtleníteni. Milyen eszközök szükségesek a kézfertőtlenítés végrehajtásához, illetve milyen állapotban legyen a dolgozó keze. Több vizsgálat történt arról, hogy tartósan miért alacsony a kézfertőtlenítés compliance a dolgozók körében. A szakirodalmi áttekintés alapján a kézfertőtlenítési hajlandóság emelése összetett és tartós folyamat, melynek minden szereplőjének, de elsősorban a közvetlen betegellátásban dolgozónak elkötelezettnek kell lennie az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések leküzdésében.

Nővér

Myocardiális infarctust követő életmódváltást befolyásoló tényezők

HALÁSZ Henrietta, MEIXNER Istvánné

A vizsgálat célja: Megtalálni azokat a módszereket melyekkel - az Állami Szívkórházban -, motiválttá tudjuk tenni a betegeket, hogy részt vegyenek reguláris oktatóprogramjainkon, és felismerjék egészségi állapotukért vállalt felelősségük fontosságát. Vizsgálati módszer és minta: Szívinfarktus után korai rehabilitáción részt vett betegek közül egyszerű random mintavétellel 127 fő került bevonásra (n=127). A felmérés kérdőívvel, valamint retrospektív adatelemzéssel történt. Az elemzésekhez khi2-próbát, korreláció analízist végeztünk, ahol szignifikánsnak tekintettük a p értéket, ha <0,05. Eredmények: A betegek 71%-a 60 év feletti, 87%-uk túlsúlyos, illetve elhízott, 39%-uk dohányzik a rehabilitáció kezdetekor, hipertóniás a betegek 85%-a, míg cukorbeteg 39%. A nők inkább elismerik az életmód egészségbefolyásoló hatását, mint a férfiak (p=0,004). A 60 év alatti betegek gyógyszerekkel kapcsolatos ismereteik jobbak, mint a 60 év felettieké (p=0,000). A pozitív családi anamnézis befolyásolja az életmódváltás gondolatát (p=0,01). Következtetések: Az oktatás hatékonyságának fokozása érdekében a 60 év felettieket új módszerekkel kell oktatni. A szóban elhangzó információkat bővíteni kell írásos anyaggal. A korábbi ismereteket szükség szerint kell frissíteni és kiegészíteni. A táplálkozási tanácsadást gyakorlatiassá kell tenni a jobb megvalósíthatóság érdekében.